Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-30 / 18. szám

Kedd, Junius 30. 18. sz. Hetedik évfolyam 1863. K­a­u­k­a­z­u­s­i v­a­d­­á­s­z­a­t­o­k. (Lásd 2. 5. 8. 11. 17. szám.) A folyam két partját sürü káka és sásrengeteg­ szegélyezte ; ezer és ezer fáczán, hattyú, gödény s egyéb vizi szárnyas ütött benne tanyát s rebbent fel nagy robajjal a vadász minden léptére, ki néhány percz alatt könnyű szerrel megtölthette vadász­táskáját. Nagy vadnak is bősége volt itt, őz, farkas, vaddisznó akadt elég. Vadászkészülékeimet hamar elrendeztem; embereimet azon utasítással küldöm előre, hogy két házas lovamat s legjobb nyolcz kopómat vigyék magukkal. Magam, két nappal később, postán utaztam utánuk, két jó vizslámmal, két pad mindenféle számú göbeccsel s egy egész zsák golyóval, a gyönyörű idő legjobb siker reményé­vel kecsegtetett. Estére Parakcini csutor­ába értem. A szárnyasok vonulása már több nap előtt kezdetét vette s öreg barátom nyugtalanul várt. Reggeltől estig erkélyéről né­zett ki a roppant sivatagba s nem látván semmit, türelmetlensége nőttön nőtt ; kép­zelhető tehát öröme, midőn a postalovak csengői egyszerre megélénkíték a magányt s e e napon századszor tekintvén ki az ablakon, hasig sáros fogattal vonott troiká­m­at az udvarba hajtani s a folyosó előtt megállani látta. A hosszú útban megunatkozott két vizsla egyetlen szökéssel künn termett a troikából s az elém nyitott ajtón át a rég ismert vén kozákhoz rohant. Gazdám, az első kézszorítások után leányának mutatott be; ő szép és kedves hajadon méltó lett volna reá, hogy életét ne illy szomorú sivatagban töltse. Rögtön érzem­, hogy bájai könnyen hatással lehetnének reám s igy szinte örömmel hallottam atyjától, hogy es­tére egy negyven versenyb­e fekvő ksátorba — Kukharenko nevű rokonához küldi leányát. Örültem, mondom, mert a vadászat kizárólagos szenvedélyének nincs veszé­lyesebb ellensége, mint a nőtársaság; már­pedig én azzal az erős feltett szándékkal

Next