Vadász Ujság, 1923 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1923-01-01 / 1. szám

1. szám­­ ból a nagy egységet megértse és átérezze. Látni, hallani és érezni kell, hogy megtanuljon a vadász s erre jó az öregek kitanítása, be­szédje. S ez a tudomány nem is­mer különbséget harisnya és nad­rág közt. Az egyszerű falusi em­ber keresetlen szavaiból éppen úgy csordogálhat a tapasztalás nem ke­­vésbbé értékes méze, mint a ter­mészettudás jól kiformált frázisai­ból, a tudományos megállapítások becsületesen kiolvasztott aránya. Minden vadászati kirándulás arra is legyen jó, hogy a vadász okos eszmecseréken keresztül újabb és újabb tájékozódást keressen és ta­láljon a természet nagy kincseshá­zában, mert csakis így válhat sport­jának hasznos és céltudatos mive­lőjévé. Pedig, hogy tán erre töreked­nénk ! Tolvaly Ferenc. — Az előfizetési dijjak a Szerkesztőség címére küldendők. AZ ELSŐ NYÚL. Irta: S. Kovách Sándor. Azt hiszem minden vadászinak ked­ves emléke az első vad, amit lőtt! Na! nekem jó ideig nem volt az. Egyszer, beszélgetés közben, az a furcsa meglepetés ért, hogy egyik jó vadász­­cimborám H . . . gróf intézője azzal bú­csúzott el tőlem, midőn Miska bátyám egészségi állapota felől tudakozódtam, hogy bizony szép hir jár felőlem ! — Az első nyúl, mit kint a pusztán lőttem­­ ki volt tömve s fektében dup­láztam rá. Eme hir hallatára forgott velem a vi­lág s bizony alig is tudtam meglepetésem­ben a mentegető választ megadni. Bosz­­szantott az eset iszonyúan s természete­sen azon törtem a fejem, hogy ezt a gyászhírt eloszlassam a könnyen hivő pusztai nép előtt. Miska bátyám pusztája előttem senki szigetévé vált. Pedig hej !­de sok kellemes emlék fűzött hozzá! De hát az idő a legjobb orvosság a feledésre-Ha kint vagyok a szabadban s tele tüdővel szívom az illatos levegőt és bújom az erdőt, vagy ha a tó, vagy a viz part­ján a sárszalonkát lesem, vagy foljaim­­mal a róka kotorékokat kutatjuk, — elfe­ledem Miska bátyám tréfáját s csak ak­kor jut eszembe, midőn kutyáim csaholá­sára, vagy egy-egy lövésre egy tapsifüles ugrik ki. Ilyenkor mindig azon töröm a fejem, hogy kellene ezt visszaadni az öregnek! Egy ilyen kiránduláson, egy élő, nem kitömött, mert mindig az utóbbi jutott azóta eszembe — vén füles ugrott ki a szántásból- Dühömben majd reá nem lőt­tem, pedig itt volt a tilalom nagy bosszú­ságomra. De ez meghozta a szerencsét, illetve jó gondolatot. Előre örültem s úgy siettem haza felé, hogy a két kis foxi alig lihegett utánam. Végre meg van ! beszélek magammal. Mi van meg? kérdi feleségem ! Erre elfogott a nevetés . . . Hogy lepipálom az öreget, micsoda hecc ! micsoda élve­zet ! — Feleségem mindebből mit sem ér­tett s már azt hive, hogy valami észbeli hibába estem. E mentő gondolat után elkezdtük a hajtóvadászatot. Flóra Manci (foxik) és én. Persze nem nyúlra, hanem macskákra. Elmúlt egy jó hét, mire iszonyú macska nyávogást hallok, mi ha másnak oly kel­lemetlen, reám nézve üdvriadó volt az ! Rohanok az udvarba. Manci alaposan torkol egy kandúrt — Flóra meg húzza s a hosszát méri. Hamarosan végeztek is vele. Siettem a kandúrral a praeparatóri­­umomba, — lenyúzás, kitömés, két szép üveg szem s a kupirozás pár nap alatt VADÁSZ ÚJSÁG KOPÓZZUNK-E, VAGY SEM? Írta: Pater Aeneas. legújabb vadászati törvény igen meg­szorítja a kopózás lehetőségét. Kopó­val vadászni csak miniszteri engedély alap­ján lehet­ Hogy azonban mennyire indo­kolt ez a megszorítás, az , legalább is, vita tárgyát képezheti. Sokan vannak, akik a kopóval való vadászatot, ha nem is inkorrektségnek, de többé-kevésbbé, nem vadászos eljárásnak minősítik, azt hozván fel indokul, hogy a hangosan hajtó kopó szétzavarja a területről a vadat, tönkrete­szi az állományt stb. stb. Itt pedig csak azt mondhatom, hogy soha sem az esz­köz, amelyet a vadász használ, teszi a vadászt korrekt vadásszá, vagy sem. Aki önmagát fegyelmezni tudja és egyéb­ként is korrekt úri­ember, az minden körülmé­nyek között az lesz, még akkor is, ha kó­péval járja a határt. Az ilyen vadász mint

Next