Vadász Ujsag, 1929 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1929-01-01 / 1. szám

VIII. évfolyam, 1 szám. 1929. január 1. VADÁSZUJSÁG Vadászat, vad- és e­b­t­e­n­y­é­s­z­t­é­s , f­e­g­y­v­e­r­t­e­c­h­n­ika­i szaklap A­­Maros-Vásárhelyi Nimród Vadászegyesület** és a „Romániai Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek hivatalos lapja. Előfizetési árak:Egész évre 350,félévre 185 Lei- Csehszlovákiában egész évre 60, félévre 35 él. Jugoszláviában egészévre 130, félév­re 70 Dinár. Szerkeszti : Dr. FÖLDESY GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóhivatal: Târgu-Mure? Marosvásárhely, Str. Sft. Gheorghe — Szent­­györgy­ u. 54. — Megjelenik minden hó 1-én. Reflexió, a „Több komolyságot a puska mellé“ című cikkre. Irta: Tóni bácsi. A „Vadász Újság“ 1928 évi 12. szá­mában, a fenti cím alatt, nagyon időszerű és nagyon kedves cikk jelent meg. Mint öreg vadászt,­­ nagyon kelle­mesen érint minden olyan cikk, a­mely­nek tárgya a vadászattal, vagy éppen magával a vadász személyével van kap­csolatban. Okos és helyes dolog, ilyenek­nek leközlése, megtárgyalása, mert az így kikristályosított eredmény a vadászat ügyének csak javára szolgálhat és emeli a vadászatot gyakorló személy jellemének fényét. De kedves uraim, ha valamit meg kell tárgyalni és a tárgy már adva is van, akkor fülekről is kell gondoskodni. Már­pedig a „Vadász Újság“-nak — tudomá­som szerint — kevés előfizetője van, s így kevés azoknak a száma, kik szeretet­tel pártolják egyetlen magyarnyelvű va­dász orgánumunkat. Mi kevesen bár, megtárgyalhatjuk adott alkalommal az adott eseteket, de az összesség úgy sem vesz tudomást róla. Akkor volna szép, ha minden vadász előfizető volna. Akkor volna értékes és érvényes minden — leg­kisebb, — a vadászattal kapcsolatos tárgy­nak, ügynek, esetnek a megvitatása, meg­tárgyalása. Próbáltam régi vadászt előfizetőnek megnyerni s azt a csodaválaszt kaptam, hogy „én nem vagyok fehérnép, hogy verseket olvassak, én azt is ismerem, a ki azokat írja.“ Pedig egész évben ha csak azt az egyet megtanulta a szaklapból, hogy vadá­szat előtt húzza ki a zsírt a puskacsőből, — esetleg tűzben marad egy rókája, még nyer is a kiadott 350 Lein felül még 350 Leit. Azok előtt az urak előtt pedig, — a kik meglátják a szépet, a kedveset, a ter­mészet örök, hatalmas, de titokzatosság­gal teljes nagy templomában, és abban nemcsak maguk gyönyörködnek, de a mások, — őket megértők — gyönyörűsé­gére azokat dalba is foglalják, s mint az erdők és mezők csaloványai, azokat el is dalolják: azok előtt — min­den termé­szetimádó mély tisztelettel — csak kala­pot emelhet. Ki pedig mindezeket sem meg nem látja, sem meg nem érti, az csak mássza tovább is a hegyoldalakat, lőjje az ártat­lan nyulat, eltörve annak hátulsó lábát fogja meg sok káromkodás közben s bő­­gesse egy félóráig. Mert ő csak ezekben tud gyönyörködni. Na de igen eltértem a tárgytól. Hogy is állunk azokkal a nagyotmon­­dásokkal? Nézzük közelebbről? Mi a hazugság? Az, ha meg nem történt dolgot mondunk, vagy a megtör­tént dolgot letagadjuk, s ezt komolyan tesszük, s később ezeknek az ellenkezője nyert bebizonyítást. Nagyon súlyosbítja a tettet az, ha ezzel valakinek kárt okoz­tunk, vagy személyét sértettük. De ha valamit tagadunk, vagy állítunk, és annak ellenkezőjét bizonyítani nem lehet , ráadásul ha ezzel senkinek sem kárt nem okoztunk, sem személyét nem sértettük, — bár érezzük, hogy a valósá­got nem fedi,— mégis már hazugságnak nem nevezhetjük. Megtörtént eseteknek a kiszínezése, kibővítése, vagy meg nem történteknek oly alakban való előadása, a mely a va­lóságnak a látszatával bir, — nevezhetjük képzelődésnek, nagyotmondásnak, — de már a hazugságnak súlyát magában nem foglalhatja. Olvassunk el detektív regényt. Tudjuk, hogy annak minden szava, betűje csak az író képzelőtehetségében volt meg, a valóságban az meg nem történt. De az író az általa elképzelt esetet a valósághoz hasonlóan olyan hűen adja elő, hogy az olvasó is szórakozást talál benne, így vannak sokan a vadászesetek elő­adásával is. Nem megtörtént esetet adnak elő, hanem egyes epizódot képzelő tehet­ségükkel úgy kibővülnek, hogy azok egész kalanddá válnak. Ezek aztán azok a nagyotmondások, a­melyeket a laikusok bizony sokszor bevesznek. A valódi vadász pedig ilyet sem nem mond soha, sem be nem vesz soha, legfennebb egy gúnyos mosollyal honorálja az előadót.

Next