Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1934 (2. évfolyam, 1-22. szám)

1934-01-12 / 1. szám

Vadászat Visszapillantás az 1933-as vadászati évre - és mit várhatunk Nemcsak a sportvadászok, hanem azok is, akik a va­dászatot foglalkozásszerűen űzik, vadtenyésztéssel s eb­ből folyóan vadkereskedelemmel foglalkoznak, az elmúlt évet joggal nevezhetik fekete esztendőnek. A vadászok tekintélyes része kénytelen volt a pus­kát letenni, a vadászattal járó s a jövedelmek csökkené­sét nem követő kiadások roppant magas volta miatt. A vadászok tehetősebb tagjait pedig a korán beállott rop­pant hideg időjárás fosztotta meg a téli vadászatok örö­meitől , bár a hideg nem volt olyan nagy, hogy az az előző évek hidegeit túlszárnyalja, azonban az olyan hir­telen jött, hogy embert és állatot egyaránt megdermesz­­tett, így a vadászok kivétel nélkül mégis foglalkozáshoz jutottak részben a jobb jövő reményében s részben kö­telességből, menteni a menthetőt, segítségére kellett sietni vadjaiknak, amelyek állományát a természet mostohasága végpusztulással fenyegette. Szólt a puska és fogyott a töltény, azonban ezek a lövések a kártékonyaknak szól­tak, nagyon sokszor a hajtóvadászatot tartó tanyai ku­vaszoknak, amik könnyű prédának tekin­ették a hideg és a nagy hó által amúgy is sokszorosan megtizedelt apró vadat. A végzett munka, a ragadozók intenzívebb irtása és az etetés, meghozta a maga gyümölcsét, az életben ma­radt vadállomány erőre kapott, most már ezek között nem okozhat nagyobb bajt az sem, ha egy újabb fagy, hullám következne be. A vadászok megtették a maguk kötelességét saját­ magukkal, de a nemzettel szemben is, mert a mezők és erdők vadjai éppenúgy, mint a folyók halai nemzeti va­gyont képeznek. A vadászattal szorosan összefüggő vadtenyésztést és vadkereskedést űzőket a mostoha időjáráson kívül még az export monopóliuma képében közébük vágódott bomba is találta, bár az nem robbant, de a szelétől is valameny­­nyien hanyatvágódtak. Ez volna az elmúlt év krónikája dióhéjban. Sok-sok reménynek és hitnek a füstbemenetele. Mit várhatunk az új évtől? Semmit! ! Igfin, az adott körülmények között semmit! Mily sokan tették le a puskát már űrnapokkal elő­zően a gazdasági viszonyok miatt s mily sokan lesznek azok, akik majd ezután válnak meg kedves sportjuktól? Ha kérdezi valaki: miért? a válasz egyforma: nem bizom anyagilag! Pedig ez milyen nagy tévedés! Gazda­sági válság stb világszerte így van s mégis mit látunk? Nemcsak a környező, hanem a távolabbi országokban is úgynevezett gazdasági válság van s mégis mindenhol emelkedik a vadászok száma. A megszaporodott vadász­társadalom kormányzati beavatkozást igényelt, hivatalos szervekként működnek azok követségei, még a legtávo­labbi Balkánországban is. Ezek az államok semmivel sincsenek rózsásabb gaz­dasági viszonyok között s vadászati sportjuk mégis ter­jed és tért hódít. Miért? Mert nem siklottak el a tények felett, keresték az okozóját s amikor rájöttek, adva volt a megoldás is. Ezer As­­ezar­­vadász hagyta abba a vadászatot vagy készül adaibhagyni anélkül, hogy kivezető utat keresne, pedig van s az könnyen fellelhető, járható, gondozott út. Mik azok a gazdasági okok, amelyek a vadászokat kedvenc sportjuk abbahagyására kényszerítik? Bátran állapítsuk meg az okokat, a lecsappant jövedelemhez ará­­nyítva: drága a terület, a vasúti közlekedés, a töltény. A legfontosabb három okot megállapítottuk. Van-e megol­dási lehetőség? Van! Viszont ahhoz, hogy a fenti kérdések, a vadászok egyetemes érdekeinek szem előtt tartásával, kedvezően oldásának meg, elengedhetetlen szükségesség az, hogy a vadászok saját érdekükben, gazdasági érdekeik megvéd­­hetése végett kivétel nélkül egyetlen nagy érdekképvise­letben tömörüljenek. Lehetetlen az, hogy a ma működő szövetségek vagy egyesületek a maguk nevetségesen je­lentéktelen taglétszámuk és szervezetlenségük folytán nagy alkotó munkát végezhessenek s a vadászatot, mint­ sportot végpusztulással fenyegető gazdasági problémákat megoldhassák. Le az álarccal! Vannak jószándékkal ala­kult és működő szövetségeink, azonban a többi között az egyik igen régi szövetségnek a 30.000 vadászból mindössze 93, azaz kilencvenhárom tagja van, ezek közül igen sok a külföldi és belföldi dísztag, működő tagja pedig mind­össze 42 s ez a negyvenkét tag is két részre szakadt. Ezt az illetékes körök is tudják s ilyen erős érdekképviselet­tel az egyetemes vadásztársadalom érdekeit képviselni vagy megvédeni akarni, nevetséges próbálkozás! Az a sok ezer vadász, aki a gazdasági okok jelszava alatt már abbahagyta a vadászatot, vagy abba hagyni ké­szül, legelső­sorban magára vessen. Mi a helyzet s miképen oldhatók meg a gazdasági problémák? A vadászterületek bérleténél az a helyzet, hogy a jó területeket igen sokszor húsvadászok veszik bérbe, azok árának beígérésénél nem a sport a főszempont, hanem a befektetéssel szemben a várható haszon. Tekintettel arra, hogy egyes képviselet szerint a vadászat nem sport, hanem foglalkozás! A kirabolt terület rövid idő múlva albérletbe kerül az előző évi főkimutatás alapján az alap­árnál is drágábban. De tudunk olyan esetet is, ahol a fő­bérlő maga nem is vadászik, de nagy haszna van a tag­sági jegyekből. Ez a kérdés úgy oldható meg, hogy a területek bér­lése és azok kezelése a szövetség felügyelet körébe uta­landó. A vasúti közlekedés igen tekintélyes összeget igényel, úgy személyileg, mint a vadászkutyákat illetően. A vadászok létszáma csaknem eléri a nyilvántartott és szövetségi tagsággal bíró turisták létszámát, amíg ezek a tetszés szerinti helyekre 70%-kal olcsóbban utaznak, a vadászok semmi kedvezményes utazást nem élveznek, dacára annak, hogy a turistákkal szemben akik semmi­féle közhasznot nem hajtanak, az államnak vadászati jegy és adó címén évenként csaknem egymillió pengőt fizetnek. Valamennyi vadászt magában foglaló szövetségnek, — tagjainak erkölcsi és szervezeti súlyával — nem okozna .

Next