Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1934 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1934-01-12 / 1. szám
Vadászat Visszapillantás az 1933-as vadászati évre - és mit várhatunk Nemcsak a sportvadászok, hanem azok is, akik a vadászatot foglalkozásszerűen űzik, vadtenyésztéssel s ebből folyóan vadkereskedelemmel foglalkoznak, az elmúlt évet joggal nevezhetik fekete esztendőnek. A vadászok tekintélyes része kénytelen volt a puskát letenni, a vadászattal járó s a jövedelmek csökkenését nem követő kiadások roppant magas volta miatt. A vadászok tehetősebb tagjait pedig a korán beállott roppant hideg időjárás fosztotta meg a téli vadászatok örömeitől , bár a hideg nem volt olyan nagy, hogy az az előző évek hidegeit túlszárnyalja, azonban az olyan hirtelen jött, hogy embert és állatot egyaránt megdermesztett, így a vadászok kivétel nélkül mégis foglalkozáshoz jutottak részben a jobb jövő reményében s részben kötelességből, menteni a menthetőt, segítségére kellett sietni vadjaiknak, amelyek állományát a természet mostohasága végpusztulással fenyegette. Szólt a puska és fogyott a töltény, azonban ezek a lövések a kártékonyaknak szóltak, nagyon sokszor a hajtóvadászatot tartó tanyai kuvaszoknak, amik könnyű prédának tekinették a hideg és a nagy hó által amúgy is sokszorosan megtizedelt apró vadat. A végzett munka, a ragadozók intenzívebb irtása és az etetés, meghozta a maga gyümölcsét, az életben maradt vadállomány erőre kapott, most már ezek között nem okozhat nagyobb bajt az sem, ha egy újabb fagy, hullám következne be. A vadászok megtették a maguk kötelességét saját magukkal, de a nemzettel szemben is, mert a mezők és erdők vadjai éppenúgy, mint a folyók halai nemzeti vagyont képeznek. A vadászattal szorosan összefüggő vadtenyésztést és vadkereskedést űzőket a mostoha időjáráson kívül még az export monopóliuma képében közébük vágódott bomba is találta, bár az nem robbant, de a szelétől is valamenynyien hanyatvágódtak. Ez volna az elmúlt év krónikája dióhéjban. Sok-sok reménynek és hitnek a füstbemenetele. Mit várhatunk az új évtől? Semmit! ! Igfin, az adott körülmények között semmit! Mily sokan tették le a puskát már űrnapokkal előzően a gazdasági viszonyok miatt s mily sokan lesznek azok, akik majd ezután válnak meg kedves sportjuktól? Ha kérdezi valaki: miért? a válasz egyforma: nem bizom anyagilag! Pedig ez milyen nagy tévedés! Gazdasági válság stb világszerte így van s mégis mit látunk? Nemcsak a környező, hanem a távolabbi országokban is úgynevezett gazdasági válság van s mégis mindenhol emelkedik a vadászok száma. A megszaporodott vadásztársadalom kormányzati beavatkozást igényelt, hivatalos szervekként működnek azok követségei, még a legtávolabbi Balkánországban is. Ezek az államok semmivel sincsenek rózsásabb gazdasági viszonyok között s vadászati sportjuk mégis terjed és tért hódít. Miért? Mert nem siklottak el a tények felett, keresték az okozóját s amikor rájöttek, adva volt a megoldás is. Ezer Asezarvadász hagyta abba a vadászatot vagy készül adaibhagyni anélkül, hogy kivezető utat keresne, pedig van s az könnyen fellelhető, járható, gondozott út. Mik azok a gazdasági okok, amelyek a vadászokat kedvenc sportjuk abbahagyására kényszerítik? Bátran állapítsuk meg az okokat, a lecsappant jövedelemhez arányítva: drága a terület, a vasúti közlekedés, a töltény. A legfontosabb három okot megállapítottuk. Van-e megoldási lehetőség? Van! Viszont ahhoz, hogy a fenti kérdések, a vadászok egyetemes érdekeinek szem előtt tartásával, kedvezően oldásának meg, elengedhetetlen szükségesség az, hogy a vadászok saját érdekükben, gazdasági érdekeik megvédhetése végett kivétel nélkül egyetlen nagy érdekképviseletben tömörüljenek. Lehetetlen az, hogy a ma működő szövetségek vagy egyesületek a maguk nevetségesen jelentéktelen taglétszámuk és szervezetlenségük folytán nagy alkotó munkát végezhessenek s a vadászatot, mint sportot végpusztulással fenyegető gazdasági problémákat megoldhassák. Le az álarccal! Vannak jószándékkal alakult és működő szövetségeink, azonban a többi között az egyik igen régi szövetségnek a 30.000 vadászból mindössze 93, azaz kilencvenhárom tagja van, ezek közül igen sok a külföldi és belföldi dísztag, működő tagja pedig mindössze 42 s ez a negyvenkét tag is két részre szakadt. Ezt az illetékes körök is tudják s ilyen erős érdekképviselettel az egyetemes vadásztársadalom érdekeit képviselni vagy megvédeni akarni, nevetséges próbálkozás! Az a sok ezer vadász, aki a gazdasági okok jelszava alatt már abbahagyta a vadászatot, vagy abba hagyni készül, legelsősorban magára vessen. Mi a helyzet s miképen oldhatók meg a gazdasági problémák? A vadászterületek bérleténél az a helyzet, hogy a jó területeket igen sokszor húsvadászok veszik bérbe, azok árának beígérésénél nem a sport a főszempont, hanem a befektetéssel szemben a várható haszon. Tekintettel arra, hogy egyes képviselet szerint a vadászat nem sport, hanem foglalkozás! A kirabolt terület rövid idő múlva albérletbe kerül az előző évi főkimutatás alapján az alapárnál is drágábban. De tudunk olyan esetet is, ahol a főbérlő maga nem is vadászik, de nagy haszna van a tagsági jegyekből. Ez a kérdés úgy oldható meg, hogy a területek bérlése és azok kezelése a szövetség felügyelet körébe utalandó. A vasúti közlekedés igen tekintélyes összeget igényel, úgy személyileg, mint a vadászkutyákat illetően. A vadászok létszáma csaknem eléri a nyilvántartott és szövetségi tagsággal bíró turisták létszámát, amíg ezek a tetszés szerinti helyekre 70%-kal olcsóbban utaznak, a vadászok semmi kedvezményes utazást nem élveznek, dacára annak, hogy a turistákkal szemben akik semmiféle közhasznot nem hajtanak, az államnak vadászati jegy és adó címén évenként csaknem egymillió pengőt fizetnek. Valamennyi vadászt magában foglaló szövetségnek, — tagjainak erkölcsi és szervezeti súlyával — nem okozna .