Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1934 (2. évfolyam, 1-22. szám)

1934-01-12 / 1. szám

a Nádashuzás rókája Az Isten tudja, hogy a kultúra fejlődésével boldo­gabb lett-e az­­ ember ? Az elképesztő gépeket, azok teljesítményét, szerke­zetét, az ember ötletességét, bámulatos alkotásait meg­csodáljuk. A valamikor elérhetetlen távolságokat órák alatt megközelíthetjük. Expressel járunk, repülünk, a holdba rakétázásról álmodunk. Pillanatok alatt egész vá­rosrészeket tudunk semmivé tenni, egy karmozdulatunkra halomra hullanak falvak, városok lakói. Az erdő és mezei kultúra a többtermelés jelszavá­val óriási arányokban fejlődik. De jobb-e, könnyebb-e, boldogabb-e ezáltal az em­ber, az egyén, az egyed élete? Több jó, több kenyér jut-e részére? És a létéhez szükséges javakat könnyebben tudja-e ebben a rettentő kultúrában megszerezni? Ki felel meg erre? Ki felel meg erre úgy, hogy a felelet való is legyen? Egy azonban bizonyos. A terjeszkedő agrár kultúra a vadat mindig kisebb és kisebb térre szorítja és nem is olyan sok idő múlva — ha így haladunk — a vad csak állatkertek vagy parkok dísze lesz majd. A vad és a vadász mindenesetre erősen megsínyli­­ezt a hatalmas fejlődést. A minden talpalatnyi földet termő talajjá változtató gazdálkodás lecsapolja, kiszá­rítja a tavakat, talaj- és vadvizeket is. Hazánk valamikor vízbő, vizivadhús területei lassan­ként mind eltűnnek, hogy helyet adjanak a rengő-ringó kalászoknak. És ezekkel a vizekkel eltűnik lassan egy mulatságos, kedves vadászati mód is: a nádashúzás. Legszebb emlékeim Hajdú és Szabolcs megyék vad­vizeihez fűződnek. A nyári és őszi kacsázás, libázás mel­lett a kedves, téli nádas húzáshoz. Hiszen lőttük is, mérgeztük is a ragadozót akkor is, de mégis túl sok megmaradt belőlük, különösen a róká­ból. A Nyíregyháza város határát képező 38.000 holdon­­elszórt sok tó és bokortanya valósággal eldorádója volt a rókáknak és így tél derekán, mikor a ravaszdi szőrméje is a legjobb, ezeknek a vadászata sok-sok élvezetet nyúj­tott. Ehhez hozzájárult még az is, hogy a szabolcsi ta­vak mind kis terjedelműek, könnyen átfoghatók voltak s egymásután sorakozott mindenütt egy nehány s így egy nap több nádast is meghúzhattunk, mindegyikből ugratva egy-két rókát. Kisebb nádas meghúzásához legalább 2­-3 vadász és két húzósmagyar kell. A húzáshoz szükséges szer­szám : egy cca 25—30 cm-es orsó, melyre a szükséghez­­képest rövidebb vagy hosszabb, néha 2—300 m, 2 mm Vadászat problémát, hogy tagjainak megszerezze a turistáknak adott utazási kedvezményt. Természetesen ez a kedvez­mény a vadászokat lakóhelyüktől igazolt vadászterületükig illetné meg. A vadászebek, amikor vadászgaz­dán­c társasá­gában a vadász­területre szállíttatnak, különleges szállí­tási tarifa alá lennének sorozandók. A vadásztöltények ára jelenti a legsúlyosabb megter­helést. Ennek a kérdésnek a megoldása pedig — szerin­tünk — a legegyszerűbb. Ma az a helyzet, hogy a töltények ára, míg a vadász hozzájut, 20—24 fillérig emelkedik. Amikor ez a roppant magas ár szóba kerül, a kereskedők egyöntetűen a gyárt és a kormányt okolják. Holott tényként kell leszögez­nünk, hogy a tölténygyár az elmúlt évek alatt állandóan és több ízben leszállította az árakat, ellenben a kereske­delem a töltények forgalomba hozatalánál erről nem igen vesz tudomást. Pedig jól lett volna a közvetítő kereske­delemnek a saját üzleti hasznát is úgy mérsékelni, mint ahogy azt a gyár tette, mert a vadászok amúgy is lapos zsebe nem igen bírja el, hogy a gyári ár és a forgalmi ár között 70—80%-os haszon mutatkozzon. Ezzel a kérdés­sel legközelebb majd bővebben foglalkozunk. A vadászszövetség megalakulásával a legelső felada­tok egyike, hogy tagjait töltényekkel s egyéb vadászati kellékekkel saját maga lássa el minden haszon nélkül. Ennek semmi akadályát nem látjuk, mert gyáraink élén olyan igaz vadászok állanak, akiknek érző szíve van és tudatában vannak annak, hogy a 30.000 vadászért gyárt­ják cikkeiket s nem a 10—15 közvetítő kereskedő miatt. Megvan az úgynevezett gazdasági baj oka, megvan annak orvoslási módja. Alakítsuk meg a Szabadvadászok és Társaságok Szövetségét és annak szövetkezeti köz­pontját és ha ezt megcsináltuk, egy­ik vadásztársunknak sem lesz oka arra, hogy rossz gazdasági helyzetre hivat­kozva kedvenc sportjától — a vadászattól — megváljon. I LŐTT ÉS ÉLŐ ÓVADAT : minden mennyiségben mindenkor a­­ legmagasabb napi áron vásárolunk. I A szállítmányok értékét átvétele után _ azonnal kiegyenlítjük, szállítóinknak kívánatra óvadékot nyújtunk. KÉRJÜK E HIRDETÉSRE HIVATKOZNI! klIBailBHIIHIIMIIMIIHN­HHNIMmill Magyar Vadkiviteli Vállalat RT. ( Budapest, IX., Tóth Kálmán­ utca 8—10. (Hű­tő­ház) . Sürgönyeim: »Vadhús” Budapest II Telefonszámoki 37—1—44 33­3—40 Alapítási éve: 1906.­­ Kérjen árajánlatot. Vasúti küldemények a következő címre adan­dók fel: Magyar Vadkiviteli Vállalat RT. ré­szére, és pedig darabárutételek gyorsáruként: Budapest Ferencvárosi p. v., a vagontételek teheráruként : Budapest— Dunapart teherpályaudvar, hűtőházi iparvágány. 11 ■■ 11 HI 11 M 11 ■■ 11 IH 11 Hi 11 Hi 11 [ i­­­mi

Next