Városok Lapja, 1929 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

VÁROSOK LAPJA 1929.­január 1. Ezzel szemben az államszámviteli törvény 11. §-a úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonát képező pénzkészlet, valamint a múlt évekből eredő cselekvő hátralékok az évi költségvetés mérlegén belül bevétel gyanánt nem irányozhatók elő, azonban a költségvetés mérlegén kívül a hiány fedezetéül kijelölhetők. Ez a rendelkezése a számviteli törvény végrehajtási utasításá­nak a költségvetésre vonatkozó rendelkezéséből folyik, mely szerint az előirányzatba a költségvetési évben előreláthatólag felmerülő olyan kiadások és ugyanazon idő alatt várható olyan bevételek vehetők fel, melyek a költségvetési évben esedékesek, vagy amelyek­nél az esedékesség jogcíme a költségvetési évben gyökeredzik. Az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. t.-c. alapján az önkormányzati testületek háztartásaira nézve kiadott újabb kormányrendeletek a számviteli törvénynek ezen rendelkezései folytán intézkedtek is aziránt, hogy a vármegyei és községi költségvetésekben a pénztári maradványoknak az elő­irányzása mellőztessék. A 160.224. és 177.200. számú B. M. ren­­deletekben azon tiltó rendelkezés foglaltatik, hogy a háztartási költségvetésbe pénztári maradvány címen fedezeti tételt, vagy a múlt évekből eredő cselekvő hátralékokat és számadási kiadási hátralékokat szükségletképen előirányozni nem szabad. Ezzel szemben ilyen tiltó rendelkezés a városok háztartására vonatkozó 171.000/1924. B. M. számú körrendeletben nem fordul elő. Ellenkezőleg, az önkormányzati testületek háztartása hatályo­sabb ellenőrzéséről szóló 42.200/1927. számú B. M. körrendelet 10. pontja szerint a városi költségvetésnek magában kell foglalnia a város háztartásával járó összes kiadásokat, különösen azokat, amelyeknek fedezésére a várost törvény kötelezi. Magában kell foglalnia továbbá a város összes jövedelmeit és bevételeit, valamint a megelőző év pénztári maradványát. Ez a helytelen rendelkezés csak tévedésből vétethetett fel a rendeletbe, hiszen eltekintve az államszámviteli utasításban foglaltaktól, kérdjük, hol lesz például a város 1929. évi költség­­vetésébe beállítani rendelt 1927. évi háztartás számadásbeli pénz­tári maradvány, mely a közbeeső évi pénzkezelés folytán esetleg teljesen felhasználtatott akkor, amidőn az 1929. évi pénzkezelésre kerül a sor. Ezt a helyt nem álló rendelkezést hatályon kívül kell helyezni. Igen lényeges eltérés van ezenkívül az egyes költségvetési és zárszámadási évek között. A számviteli törvény ép úgy, mint a községi törvény, erre nézve kimondja, hogy a költségvetési év megegyez a naptári évvel. A városok költségvetési és zárszámadási időszaka máris a naptári évhez alkalmazkodik. Az államköltségvetési év azonban az 1913: XXVI. t.-c. folytán megváltozott és az év július hó 1-től kezdődik s a követ­kező év június hó 30-án ér véget, így az államszámvitelben megváltozott költségvetési évet kellene a városok számvitelében ma is fennálló naptári évvel­­veztetni a hivatkozott törvény hatályon kívül helyezésével. I­dőn az állami költségvetési év megváltoztatása szóba­­■ M­­­ pénzügyminiszterünk nagynevű édesapja volt az,­­jelentvén, hogy ezt a kívánságot elhibázottnak­­ — úgymond — arra kell törekedni, hogy ne csak minisztráció, hanem az adminisztráció minden­t szorosabb kapcsolatba hozassák a mindennapi pénzügyi évet különválasztani a polgári évtől mint egy nem természetszerű intézményi téte­­lezásnál is ez majdnem lehetetlen lenne, mert adó kivetésénél a törvény szerint a polgári évet m­i, melyre az adófizető kereskedő, vagy nyilvános letett vállalat mérlege szól, úgyhogy egész sora­­az adminisztráció nehézségeinek. A megváltoz­­ód­ó korlátozásának indokából történvén, mar­tott házszabályok módott nyújtanak az állami tény záros határidő alatti tető alá hozására, semmi a polgári évtől eltérő költségvetési évet továbbra támadásokra nézve a 42.200/1927. B. M. rendelet vatrendszerének megfelelő nyomtatványt adott ki n­yomtatványmintának a multévi hátralékra vonat­­i és apadási és így helyesbített hasábjait nem ide­­állítani. Helyes mintául lehet venni erre nézve könyv berendezését. A sorrend itt a következő­­­k: folyó évi előírás, együttes tartozás, szaporodás, tés, tartozás stb. Ettől eltekintve a zárszámadási nem az állami zárszámadásnak. Szász Károly ny. számv. főtanácsos Az állandó bizottság ülése. A Magyar Városok Országos Kongresszusának az állandó bizottsága 1928. évi december hó 18-án d. e. 10 órakor Budapesten a központi városháza tanácstermében Sipőcz Jenő elnök, Budapest, székesfőváros polgármesterének elnöklete alatt ülést tartott, melyen jelen voltak a következők : az elnökség részéről: Sipőcz Jenő dr. elnök, Krakker Kálmán dr. alelnök és Várhidy Lajos igazgató, továbbá Thirring Gusztáv nyug.­székesfővárosi statisz­tikai hivatali igazgató, az állandó bizottság tiszteletbeli tagja és Budó Jusztin dr. székesfővárosi levéltárnok, mint előadó. A városok­ból a következők jelentek meg: Békéscsaba : Bertóthy István polgármester; Debrecen: Zöld József tanácsnok ; Gyula : Heilinger Károly h. polgármester ; Jászberény : Friedvalszky Ferenc dr. polgármester ; Kaposvár : Vétek György dr. polgármester ; Kiskunhalas : Thuróczy Dezső dr. polgármester ; Kisújszállás : Gaál János dr. polgármester ; Komá­rom : Alapi Gáspár polgármester ; Magyaróvár: Sattler János dr. polgármester ; Mezőtúr : Spett Ernő dr. polgármester ; Miskolc : Hodobay Sándor dr. polgármester ; Mohács : Margitay Lajos dr. polgármester ; Nagykőrös : Dezső Kázmér polgármester; Nyír­egyháza : Bencs Kálmán dr. polgármester; Sopron: Thurner Mihály dr. polgármester; Szentendre: Starzsinszky László dr. polgármester; Szentes: Négyesi Imre polgármester; Újpest: Semsey Aldár dr. polgármester; Vác : Krakker Kálmán dr. polgár­­mester ; Veszprém: Komjáthy László polgármester és Nagy László dr. főjegyző. Elnök az ülést megnyitván, napirend előtt Thurner Mihály soproni polgármester a következő beszéddel üdvözölte Sipőcz Jenő elnököt abból az alkalomból, hogy a pápa őt a Szent Gergely-rend középkeresztjével és csillagával tüntette ki: Thurner Mihály beszéde: Méltóságos Elnök Úr! Több társam megbízásából kérek szót, hogy valamennyi jelen- és távollevő karfásunk nevében köszönthessem a Magyar Városok Országos Kongresszusának mélyen tisztelt és szeretett elnökét, a székesfőváros polgármesterének a méltóságát abból az alkalomból, hogy a pápa Őszentsége a Szent Gergely-rend középkeresztjével és csillagával tüntette ki. Mélyen tisztelt Állandó Bizottság! Azok az érdemek, amelyeknek elismerése ez a kitüntetés, azok az érdemek munkából, nemes, de verejtékes munkából erednek. Mikor minden összeomlott, ami az igaz magyar embernek öröme és büszkesége volt, mikor mindent sárba tiportak, ami szent volt a tisztességes honpolgárnak , akkor látnunk kellett, hogy nemcsak a földi tekintélyek ellen irányul a rombolás átkos munkája, hanem látnunk kellett azt is, hogy Isten intézményeit, a vallást is kikezdik az ördögnek földi cimborái. Akik annyi erkölcsi és anyagi értéket pusztítottak el, nem vették észre, vagy nem akarták észre venni, hogy »a szegénynek drága kincs a hit, mely tűrni és remélni megtanít«. Pedig azokban az időkben nagy szüksége volt, volna a magyarnak a türelemre és reményre, épúgy mint manapság. Keserves időknek kellett elmúlniok a fejünk felett, míg valamivel jobb napok virradtak reánk. Mikor végre elmúlt a romboló láz és a józanok jutottak ismét szóhoz és meg lehetett kezdeni a romok eltakarítását, akkor az újjáépítés munkája során a lerombolt oltárok helyreállítására is lehetett gondolni. Budapest székesfőváros törvényhatósága még tovább is ment, nemcsak új oltárokat, hanem új templomokat is emelt az örök Isten dicsőségére, mert szerény, de céltudatos vezérével az élén felismerte, hogy aki templomot épít, országot épít, aki az egyes polgár lelkét javítja, a nemzet építésének nagy ügyét szolgálja. Felismerte a főváros bölcs vezéreinek útmutatása nyomán, hogy a társadalmi békét csak a krisztusi felebaráti szeretet hatalmas pillérein lehet fentartani, azzal a felebaráti szeretettel, amely különbséget nem tesz testvér és testvér között, legkevésbé azon a címen, hogy más templomban, más szertartás szerint borul le az egy élő Isten szentségének imádására. Ebben a nemzetmentő munkában sikerei, eredményei vannak a székesfőváros polgármesterének. Nemzetmentő az ő munkája, mert a történet és tapasztalás igazolja, hogy a vallásos ember jó, megbízható polgára az államnak. Aki a harctereket megjárta, tudja, hogy mikor a gránát bőgött, a vallásos érzés, az Istenbe vetett hit, a páncélnál erősebb pajzsnak bizonyult, a lelket jobban bátorította. Nekem a magyarság nyugati végvárában a soproniak meg­próbáltatásának idején alkalmam volt tapasztalnom, hogy a vallásos ember egy percre sem tántorodott meg a hazának tartozó hűsé­gében. A székesfőváros közönségének megértésével Sipőcz Jenő dr. polgármester úr őméltósága olyan munkát végzett, amelynek jelentősége túlnőtt egy egyházközség szűk keretén, túláradt a

Next