Városok Lapja, 1937 (32. évfolyam, 1-21. szám)

1937-01-02 / 1. szám

1937. január 2. Városok Lapja­­ megmutatná Budapesten kívül a vidéki városokat is, amelyek közül igen sok bővelkedik a lengyel történelmi vonat­kozású dolgokban, ezzel egycsapásra elindítaná azt a ki­hatásaiban szinte beláthatatlan jelentőségű kapcsolatot, amelynek megteremtése kölcsönös érdeke mind a két nemzet­nek. A lengyel városok vezetői sok érdekes dolgot tanulnának a vidéki városokban, amelyekről én, akinek szerencsém volt azok közül sokat megismerni, minden hízelgés nélkül el­mondhatom, hogy igen magas kultúr­fokon állanak. Tanul­mány tárgyává tehetnék városvezetőink a magyar városi közigazgatás rendszerét, amely éppen mert sok tekintetben eltér a mienktől, érdekes lenne számukra. A lengyel városvezetők látogatási időpontjának leg­alkalmasabb terminusául a tavaszutót lehetne tekinteni, mert ebben az időszakban tagadhatatlanul a legszebb Magyar­­ország. Az természetes, hogy a lengyel polgármesterek magyarországi tartózkodását nyomon követné a magyar polgármesterek lengyelországi kirándulása és mint Önök, mi is szívvel-lélekkel gondoskodnánk arról, hogy megismer­jenek bennünket igaz mivoltunkban. A lengyel földön óriási munka folyik, amióta nemzeti önállóságunkat újból vissza­kaptuk. A mi berendezkedéseink nyugati mintára vannak felépítve és szükségszerűen szakítottunk a régi városvezetési rendszerrel. Figyelemmel voltunk azonban arra, hogy a lehetőség mérvéig megőrizzük az újonnan bevezetett igazgatási rendszer ellenére a történelmi fejlődés következménye gyanánt előállott különlegességeket. Egyes vidékeken, különösen azokon, amelyek országunk keleti részét képezik, több maradt meg a múlt hagyományaiból, mint azokban a közületekben, amelyek Nyugattal szomszédosak. Meggyőződésem szerint fővárosunkon, War­szawán kívül elsősorban Krakó, Vilna és Lemberg lennének azok a városok, amelyeket minden körülmények között tanul­mányozni kellene a magyar polgármestereknek nemcsak várospolitikai szempontból, hanem a történelmi emlékek felidézése céljából is. A B­át­ho­r­y-egyetem világhíres értékeinek tanulmányozása bizonyára szívből jövő feladat lenne a magyar polgármesterek számára és nem kétséges az sem, hogy meghatottsággal tekintenék meg Krakóban azt az ősi vendéglőt, amely a török hódoltság idején a Lengyel­­országban tanuló magyar diákok második otthona volt. A két nemzet városai között a kultúrkapcsolatok ki­építésénél nagy súlya lenne a kölcsönös tanulmányutak megrendezésének. Ezeknek a megszervezése nem tartozik a súlyos feladatok közé és bizonyos az, hogy a magyar és lengyel városi tisztviselők időnként megismétlődő tanul­mányútja nagy jelentőségű lenne mindkét nemzet számára. A kultúrkapcsolatok kiépítését igen előnyösen tudnák beállítani mindkét ország idegenforgalmának szolgálatába is. Őszinte elismeréssel figyelem azt a nagyvonalú, hivatása magaslatán álló tevékenységet, amelyet a magyar idegen­­forgalmi szervek, különösen pedig a székesfőváros Idegen­­forgalmi Hivatala az utóbbi esztendők folyamán kifejtenek és a rendelkezésre álló meglehetősen korlátolt anyagi eszközök dacára követendő példát szolgáltatnak általa úgyszólván egész Európában. Külföldi szemmel nézve van azonban a magyar idegen­­forgalmi propagandának hibája is. Ezt különösen az látja, aki szíve szerint szeretettel kívánja Magyarország idegen­­forgalmi téren való fellendülésének további fokozását. Az én felfogásom szerint nagy súlyt kellene helyezni például arra, hogy valamennyi látnivalót kellőképen tárjanak a kül­földiek elé. A vidéki városokat nagyon kevés külföldinek van módjában megismerni, de ugyanígy vagyunk Budapest egyes részeivel, illetve a főváros csodálatosan szép környékének kiemelkedő látnivalóival. Az idegenek Budapestre özönlő áradata nem ismeri meg a Hárshegyet, a Hármashatár­­hegyet, ezer ember közül kettő-három jut el a gyönyörű panorámával rendelkező Dobogókőre. Nem tudnak Visegrád­­ról, Esztergomról, sejtelmük sincs az ott felhalmozott és az utóbbi időkben feltárt felbecsülhetetlen értékű történelmi kincsekről. A Lengyelországból jövő idegenforgalom számára különös jelentősége lenne Magyarország archeológiai kincsei bemutatásának, mert köztudomású dolog az, hogy a lengyel nemzet átlagos archeológiai műveltsége igen nagy, az archeológiai tudomány művelői pedig nemzetközi viszonylat­ban is az élen állanak.­­ A magyar nagyvárosok közül Pécs, Debrecen, Sopron, Eger, Szeged, — hogy csak a legjelentékenyebbeket említsem — annyi kulturális, művészeti, történelmi és város­­fejlődési értékkel rendelkeznek, amelyek egészen bizonyosan érdekelnének minden Magyarországra érkező külföldit. Önök szempontjából igen nagy jelentőségű lenne az is, ha a lengyel közönség az eddiginél sokkal jelentékenyebb mértékben ismerhetné meg Magyarország gyógyfürdőit. Ezen a téren meglehetősen rossz a helyzet, mert a lengyel közönség alig-alig tud valamit arról, hogy Budapesten, de az ország más helyein is gyógyhatásokban szinte páratlan forráskincsek tömegei vannak. A városvezetők kölcsönös látogatásának idegen­­forgalmi szempontokból már csak azért is felbecsülhetetlen jelentősége lenne, mivel Lengyelországban a turistaszerveze­tek bizonyos mértékben függenek a városok vezetőitől. Már­pedig, ha a városvezetők megismerhetnék Magyar­­országot, akkor egészen bizonyos, hogy lelkes és soha meg nem szűnő propagálóivá válnának Magyarországnak. De lengyel szempontból szintén megvannak a fokozott együttműködést megkívánó belső feltételek. A mi hazánkban kitűnő magaslati üdülőhelyek, egészen páratlan téli sport­­lehetőségek találhatók és ami a legfontosabb a mai időkben, a lengyelországi tartózkodás sokkal kevesebbe kerül, mint a svájci, sőt a magyar közönség szemében közismerten olcsónak tekintett ausztriai tartózkodás. Pár évvel ezelőtt az olasz és francia idegenforgalmi propaganda kiterjesztette figyelmét a régi harcterek területére is. Hogy ez ügyes gondolat volt, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy évről-évre ezrével zarándokolnak a régi harcosok közül a háború idején megismert helyekre. Nálunk, ahol úgyszólván minden talpalatnyi helyet magyar vér öntözött és ahol a világháború dicsőséges, vagy szomorú fegyver­tényeinek tekintélyes része lejátszódott, ezen a téren még semmi sem történt. Én azonban azt hiszem, hogy ha kellő szervezéssel mód és alkalom kínálkoznék arra, hogy olcsóárú utazások keretében felkereshetné a magyar közönség a hajdani orosz harctereket, nagyon sokan akadnának olyanok, akik szívesen zarándokolnának el a hős magyar honvédek sírjaihoz. Érdekesség számba menne Przemysl megtekintése is, ahol a város nagyarányú fejlődése ellenére is ma lát­hatók azok a vé­delmi berendezések, amelyeket a várat védő magyar csapatok létesítettek. Idegenforgalmi tényezőink közé tartoznak a lengyel­­országi vadászati lehetőségek is. Az Önök hazája a béke­­szerződés kényszerrendelkezései folytán elvesztette nagyvad­területeit, nálunk azonban ma is sok a medve és ezenkívül a ritkaságszámba menő fehérnyúlra is vadászhatnának a magyar nimródok. A magyar és lengyel városok kulturális kapcsolatainak kimélyítése mindkettőnk szempontjából igen előnyös lenne. A lengyelek sokat és hasznosat tanulhatnának Magyar­­országon és az ősrégi kapcsolatok, amelyek a lélek mélyén ma is élnek, a két nemzet között feltétlenül biztosítani tudnák a jövőre is a szoros baráti együttműködést. A két ország egymástól nincs túlontúl nagy távolságban, így a közlekedés sem okoz különösebb nehézséget. Ismerve azt a komoly, céltudatos és minden elismerést őszintén megérdemlő tevékenységet, amelyet a Magyar Városok Országos Szövetsége a városi közületek és rajtuk keresztül a magyar haza sorsának jobbrafordítása érdekében már eddig is végzett, megérlelődik bennem az a meggyőződés, hogy a most felvetett gondolatok már a közel­jövőben a valóság stádiumába jutnak és ezzel az Önök Szövetségének áldozatos törekvései nagy lépéssel kerülnek közelebb a kitűzött célokhoz.

Next