Vásárhely és Vidéke, 1884. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1884-02-14 / 7. szám
van minden iparűzőnek a készítményei teljes előállítására szükséges mindennemű munkát egyesíteni. Nevezetes intézkedést tartalmaz az új törvény a végeladásokat és hasonló szédelgést illetőleg. Az erre vonatkozó két szakaszt egész terjedelmében közöljük: 45. §. Saját vagy mások készítményeit végeladás, árverés vagy más, tömeges és gyors eladásra ingerlő mód útján eladni csak az iparhatóságnál történt külön bejelentés mellett szabad. A bejelentéssel együtt ipari czélokra a község pénztárába: a) Budapesten 100 forint, b) 10 ezer lakosnál nagyobb városban 50 frt, és más helyeken 20 frt fizetendő. Az iparhatóság a rendőrhatósággal egyetértőig jelöli meg az eladás helyét. Ily eladásokról rendes könyvek vezetendők, melyekben minden eladott tárgy az eladási árral együtt följegyzendő. E feljegyzések a hatóság által ellenőrzendők. Az eladások befejeztével a befolyt összeg tizedrésze ipari célokra a község pénztárába fizetendő. 46. §. Oly üzletek részére, melyek legalább két év óta már fönnállanak, üzletlebonyolítás czéljából végeladást vagy árverést az iparhatóság legföljebb 8 havi időszakra engedélyezhet. Ez esetben, valamint a bíróság vagy hatósági rendelkezés folytán tartott eladásoknál a megelőző. intézkedései nem alkalmaztatnak. Hús- és kenyérneműekre nézve az iparhatóság elrendelheti, hogy a súly szerinti árak az eladási helyeken kifüggesztessenek. A Sütők, mészárosok és kéményseprők az iparhatóság rendelkezése szerint az ezt illető bejelentéstől bizonyos időpontig még folytatni tartoznak üzleteiket. A segédszemélyzetről szól a törvény harmadik fejezete. Ennek szakaszai szerint a gyermek tanonczul csak 12 éves korában vehető föl írásbeli szerződés mellett és a tanidő legalább addig tart, mig a tanoncz élete 15-ik évét betölti. Meg van szabva, hogy a tanoncz cselédmunkára nem használható, hogy iskolába kell járnia, hogy — egyes kivételekkel — éjszakai munkára épen nem, naponkint pedig 14 éves koráig csak 10 órai, azon túl 12 órai mongott a lovaknak és csakhamar végig kocsizott a sükösdi főutczán. A vásártér a falu túlsó oldalán volt. Mikor Andris odaért már csak úgy nyüzsgött rajta a sok nép : adók, vevők, kiváncsiak, tarka-barka vegyületben. A régi ismerősök is mind ott voltak, Katát kivéve. Ott volt Sára anyó, egy új, kerekes rokkát alkudozva, Biró Panna világos selyem pántlikát vásárolt a hajába és a többiek is mind, akik a templom előtti téren ama vasárnapon szapulgatták Boda Katát. Minél beljebb haladt Andris a nyüzsgő, kiabáló, zsongó tömegben, annál nehezebben hatolhatott előre a sokadalomban, hogy kitűzött czéljához, a tágasabb lóvásártérhez elérjen. Most a ruhás sátrak közt haladt el a kocsija és a vér egyszerre az arczába szökött: az egyik sátor előtt Viktort pillantotta mag Majszikók társaságában. Viktor is észre vette Andrist és olyan ragyogó tekintettel fogadta a fiatal özvegy ember köszönését, hogy az egyszerre meg volt nyugtatva, bár az előbb még nagy kedve volt leugrani a kocsijáról és ellökni Viktor mellől képzelt szerencsés vetélytársát. — De későn jön lelkem! kiáltott oda Viktor, ingerlő mosolylval. — Pedig korán keltem. — felelt vissza Andris. — Csakhogy nagy kerülőt tettem a füzes felé. Nem az én hibám, ha késlelkedésem hiába esett. A menyecske elpirult. De ez csak egy pillanatig tartott, a másikban már ismét fölülkerekedett dóvaj természete. — Hát ki mondta kigyelmednek, hogy arra felé járjon! pattogott, csipőjére téve két kezét, miközben szeme olyan formán kacsintott, mintha azt mondta volna, hogy : tudtam, hogy eljön értem, bizony nem rajtam múlt, hogy otthon nem talált. Andris is meg akarta neki mondani, hogy a szíve vonzotta orra felé, de épen akkor ért oda Biró Panna. — Jó reggelt Andris, kiáltá sikító hangon. Kigyelmed is itt van? Ugyan mi a venni valója? — Mi ám, ingyerkedett az otthon felejtettel. — Hej, ha te azt tudnád, Panna! — Hát miért nem mondja, hogy tudjam ? — Majd meglátod, ha haza felé viszem, kára kötelezhető és csakis oly munkára, mely testi erejének megfelel. Részletesen intézkedik e fejezet a tanviszony megszűntéről, annak egyes eseteiről és következéseiről, továbbá külön alcaim alatt tárgyalja a tanoncz-iskolák ügyét, megszabván, hogy oly községben, hol legalább harmincz tanoncz van, ezek tanításáról külön tanfolyam berendezése által köteles a község gondoskodni. A tanoncziskolák költségeire az új törvény alapján befolyó díjak és pénzbüntetések fordítandók, de a belügyi és pénzügyi miniszterek engedélye alapján az egyenes adó 2°/0-ja erejéig külön adó vethető ki. Végre oly községek, melyek vagyoni helyzetüknél fogva tanoncziskolát fönn nem tarthatnak, segélyért a vallás- és közoktatási miniszterhez „fordulhatnak.“ Másik alcímben szól e fejezet a segédekről, kiknek viszonya az iparoshoz szabad egyezkedés tárgya. Korlátozást annyiban enged a 2-ik szakasz, hogy az iparos segédjétől csak az iparüzlethez tartozó és testi alkotásának s erejének megfelelő munkát kívánhat, és köteles időt engedni arra, hogy a segéd vallása ünnepein az isteni tiszteletet látogathassa. Szabályozva vannak aztán az iparos és segédje közti viszony részletei, a fölmondást, a munkakönyv kitöltését és a többit illetőleg. És törvénybe van foglalva többek közt, hogy ki segédeit lakással is ellátja, e czélra egészséges és lakható helyet tartozik kijelölni. Az ipartestületekről szól a törvény negyedik fejezete. I koncredálja, hogy különböző mesterségek számára egy város területén több ipartársulat alakítható, de kimondja másrészt a testületi kényszert minden iparűzőre. — Megállapítja aztán a törvény az ipartestületek működését és a 128. §. szerint: „a testület közgyűlése elhatározhatja, hogy a testületbe tartozó segédek számára segélypénztár létesíttessék. “ E segélypénztárakból azonban strickoló segédeknek nem adható segély. Az ipartestület mikénti kormányzásáról intézkedik aztán a törvény, megengedi a tagsági dijak közigazgatási után leendő behajtását és végül a következő két szakaszt tartalmazza : — Meg ám, kivált ha engem is elvinne kigyelmed haza Vámosdra, úgy is gyalogjában jöttem, mondá a vén leány. — De már azt a legjobb akarattal sem tehetem, Panna, mert utam nem visz egyenesen haza. E szavaknál jelentősen pillantott Viktor felé. Biró Panna figyelmét nem kerülte ki ez a tekintet és mérgesen harapott ajkába. — Tudjuk, miben sántikál, mondá gonosz ajkbiggyesztéssel. Csak aztán meg ne bánja a vásárt. Ezzel elsietett onnan, mint ahogy a méh tovaszáll, ha gonosz fullánkját testünkbe bocsátotta. — Viktor meg Majszik Istvánná kaezajjal kísérték a Panna távozását. — Sokáig időzöl a vásárban, Viktor? kérdi Andris, Biró Panna távozása után a menyecskétől. — Délután indulok haza. Addig sem maradnék, mert otthon is sok a dolog. Még ma este megindítjuk a kereket és még úgy is, egész éjjel lesz mit érteni. Hát kigyelmed ? — Én is megyek délután. Nem sok végezni valóm van itt. — De talán csak útba ejti kigyelmed megint a füzesparti malmot? duvajkodott a menyecske. — El se tudnám kerülni, viszonzá Andris, benézek hozzád, úgy is sok mondanivalóm van, és ezzel búcsút vett Viktortól, meg Majszikóktól és tovább hajtatott. Nagyon rózsakedvvel ért el a lóvásártérre. Szive, keble megint teli volt boldogsággal, édes reménységgel. Szűk volt neki a világ, hogy befogadja az ő széles jó kedvét. Egy hosszú nagy deszkasátorból muzsikaszó hangzott feléje. Oda hajtatott hát, leugrott a kocsiról és betért a sátorba, örömét kitombolni. Örömében, bánatában egyformán vigad a magyar. — Andris is csak úgy tett, a sátorban sok jó ismerőse, pajtása akadt, húzta a czigány, folyt a bor, hangzott a nóta. úgy ott ragadt Andris a mulatók közt, hogy öreg este lett, mikor észre vette, hogy talán ideje is volna már útra kelni, ha még a füzesparti szép molnárnéhoz is be akar térni egy-két szóra. Azt pedig el nem hagyta volna széles es világért sem. 139. §. Minden ipartestülethez az iparhatóság állandó hatósági biztost rendel ki, az iparhatósági biztos őrködik a fölött, hogy a testület alapszabályai és a törvény határozatai értelmében működjék. Ez okból a hatósági biztos a testület elöljárósága minden üléséhez és a közgyűléshez meghívandó, az üléseken bármikor megjelenhet, s azokat a határozatokat, melyeket az alapszabályokkal vagy a törvénynyel megegyeztethetőknek nem tart, ellenezheti. Ily ellenzés esetében a határozat végre nem hajtható, a testület azonban határozatát a biztos ellenzésével együtt további eljárás végett az iparhatósághoz terjesztheti. 140. §. Ha valamely ipartestület a reá bízott iparhatósági teendők végzését az iparhatóság részéről történt megintés daczára kellően nem foganatosítja, — a testület ezen teendőktől a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által fölmentendő s azok végzésére az iparhatóság utasítandó, — sőt maga a testület is föloszlatható. Az ötödik fejezet röviden szól az ipartársulatok alakításáról is, melyek az illetékes iparhatóság felügyelete alatt állanak, de melyekbe belépni egy iparos, segéd vagy gyári munkás sem kényszeríthető. Hetedik fejezete a törvénynek az áthágásokról és büntetésekről, nyolcadik fejezete az iparhatóságokról és azok eljárásáról rendelkezik. E szerint iparügyekben a következő hatóságok állapíttatnak meg: I. Első fokú hatóság : a) a községekben a szolgabiró ; b) rendezett tanácssal biró városokban a várostanács; c) törvényhatósági joggal felruházott városokban a rendőri kapitány; d) Budapest fővárosában a kerületi elöljáróság. II. Másodfokú hatóság: a törvényhatósági ipartanács. III. Harmadfokú hatóság: a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. Az elsőfokú iparhatóságot működésében iparhatósági megbízottak (100 iparos közül tizen, többől huszon) támogatják, kiket az elsőfokú iparhatóság székhelyén lakó iparosok választanak. A másodfokú hatóság, vagyis a törvényhatósági ipartanács tagjai a közigazgatási bizottság által választott két tag és az illető ipar- és kereskedelmi kamara által választott két, a törvény— Ej, nem baj! gondolta, mikor a sátorból kilépett és kocsira ült. Elég idején ott leszek, hogy Viktorral beszélhessek. Egy kicsit ugyan úgy érezte, mintha a bor a fejébe szállt volna, de az esteli hűs lég, meg a kocsi gyors mozgása kiverte csakhamar azt a kis mámort és minél közelebb ért czéljához, annál világosabbá lön elméjében mindaz, a mit tenni és Viktornak mondani akart. Végre eléje tűnt a malom, a sötétben messze világló ablakaival, a melyek mint tűzszemek meredtek feléje. — Még ég a világ, gondola Andris. Ez jó jel. Várnak reám. — Amint leugrott a kocsiról, a szobából hangzó élénk kacsagás ütötte meg a fülét. Egy pillanatra kellemetlenül meglepetve állt ott. Az ajtóban ugyanaz a szurtos molnár inas fogadta, csakhogy most már nem álmosan, hanem vigyorgó pofával. —Csós jó estét, Andris bácsi, röhögött a golyhó. Andris úgy szerette volna nyakon vágni ezt a vigyorgó pofát, de — mégsem tette. — Adjon isten, viszonzá. Ki van oda bent, Lajcsi ? — Ki ám? Hát nem tudja kigyelmed? Hát — izé — úr, nemes Majszik István uram, meg az egész famíliája. Hát csakugyan nem tudta kigyelmed? Most ülik a kézfogót. De már ekkor meg nem állhatta Andris, hogy mind a két kezével bele ne kapaszkodjék az inas mindkét kiálló fülébe. — Micsoda kézfogét, te gazember ! dörgő a megrémült lisztlopó fülébe. — Ja, ja, jaj! Andris bácsi eressze el a fülemet, mert bizony még kicsavarja a helyéből, sikoltozott. Hát aMiska bácsi kézfogóját az aszszonyoméval. Erre a szóra aztán egyszerre aláhanyatlott Andrisnak mind a két keze. Egyet fordult vele a világ. Azt hitte, hogy a lelke szakad ki, úgy belényilallott a fájdalom. Fejét lecsüggesztve akart már ismét távozni attól, akit most másodízben és bizonyosan örökre elvesztett. De ugyanakkor kinyílt a lakószoba ajtaja és a kiözönlő gyertyafény világánál Viktor lépett ki, hogy a vendéget fogadja. (Vége köv.)