Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1884-07-03 / 27. szám

A megalakult állandó műkedvelő társaság lesz hivatva e hiányon segíteni. Azonban, hogy kitűzött feladatának megfelelhessen, okvetetlen szükséges, hogy a közönség és a helyi sajtó részéről is támogatást és méltánylást találjon. Ami az utóbbit illeti, mi részünkről mindig és mindenkor szívesen állunk rendelkezésére a műkedvelő társulatnak. Amit gyenge szavunkkal tehetünk, megtesszük a társaságért lapunkban, és kötelességünknek is fogjuk tartani pártoló és biztató szavunkat felemelni a műkedvelő társaság érdekében, valahányszor ennek szükségét látjuk. Mert a helyi sajtónak ez kötelességében áll, s ha e tekintetben igazán akar az ügynek szolgálni, azt igen kevés jóakarattal is előmozdíthatja. A közönség pedig, ott, hol a társadalom jóvoltáért és emeléséért lát nemes küzdelmet, nem maradhat el hathatós pártolásával. Nem különösen ennél a társaságnál, mely főczélul városunkban egy állandó színház létesítését tűzte ki maga elé. Már e nemes czél tekintetéből is erkölcsi kötelességében áll a közönségnek, hogy pártolását az ifjú társaságtól meg ne vonja. Most pedig még Hódmező-Vásárhely hölgyközönségéhez volna néhány szavunk. A férfi tagokkal teljesen ellátva a műkedvelő társaság már megalakult. De ez a megalakulás még csak egyoldalú s csak akkor lesz befejezettnek nevezhető és csak úgy lesz üdvös kihatása társadalmi életünkre, csak akkor felelhet meg az eléje kitűzött szép és nemes feladatnak, ha városunk hölgyei kezet fogva a már így megalakult társulattal, szintén szívükön viselik az ügy előmozdítását és szakítva a kisvárosias tartózkodással, közremunkálnak abban, hogy a társulat működése ne maradjon meddő és egyoldalú, hanem maradandó kihatással legyen közművelődésünkre. A megalakult társulat bizottságot küldött városunk szép és nemesért lelkesülő hölgyeihez, hogy őket a társulatba lépésre felkérje. Most tehát egyedül hölgyközönségünk pártolásán, érdeklődésén, különösen pedig közreműködési készségén áll, hogy az ifjúság mozgalmát siker koronázza. Mi reméljük, hogy a hölgyeinkhez kötött várakozásnak lesz sikere és a kiküldött tagok eredménynyel fognak járni. Városunk emelkedésének egy fő akadálya. Hazánk városai között habár városunk negyedik helyet foglalja is el népesség tekintetéből, habár anyagi helyzetünk jobb s népünk megélhetése biztosabb sok más városénál, a ki ne ismerné el, hogy városunk nem képes haladni a hozzá hasonló nagyobb városokkal0 különösen a z/'elit kezes terén igen el vagyunk maradva s igy városunk haladása külcsín és szépészet tekintetében aránylag igen csekély emelkedést mutat. Hogy ezelőtt évtizedekkel nem haladhattunk, annak meg volt a maga oka. Jobbágyközség lévén, meg voltunk fosztva még attól is, hogy saját földjeinken saját házaink építéséhez téglaanyagot készíttessük és igy nem lehetett csodálni, hogy díszesebb házak építéséhez nem igen volt kedve senkinek, mert jó égett anyagot jó pénzért sem lehetett kapni, vályogból pedig se nem czélszerű, se nem észszerű nagyobb házak építése, mert a földépület nem oly tartós és sok költséget igénylő folytonos tatarozással jár. No de most egészen másként áll a dolog. Van tégla, elég, Mtünk-jó-és mondhatni olcsóbb mint néha a vályog volt. Maga a város előállít körkemenczéjén annyit, hogy egy várost fel lehetne belőle építeni. S mégis mit látunk? Azt, hogy városunk nem épül , s mert nem épül, nem szépül. De hát mi az oka ennek? Miért nincs kedve háztulajdonosainknak szebb lakházak építéséhez ? Én ezt a kérdést bátor leszek kissé szellőztetni, mert tovább nem hallgathatom el azon bajokat, melyeket e téren tapasztaltam. A fő akadály mindenek előtt azon nehézségben rejlik, melylyel nálunk az építésiengedély kinyerése jár. Hatóságunk oly sok akadályt gördít az építkezni akarók elé, húzza-halasztja sokszor hónapokig az építkezési engedély megadását, ami miatt visszariad úgy az iparos, mint gazdálkodó, vagy bármi rangú építtető az építkezéstől. Élő példa erre az ifjú Aczél Károly esete, ki a kis piacztéren levő ház telkére, régi rozzant épülete helyett egy díszes ház építhetésére kért egy évvel ezelőtt engedélyt, de míg ezt elnyerte, az építkezési vonal kijelölése körül annyira meggyűlt a baja a városi hatósággal, hogy bár 100 ezer darab téglát oda hordatott az építkezéshez, már azt is áruba bocsátotta s megfogadta, hogy soha életében építeni nem fog, midőn időközben a tanácsot megszállta a szent lélek s a sok huzavona után engedélyezte az építkezést ugyanazon a vonalon, melyet előbb ellenzett s melyen azután fel is épült a kérdéses ház, természetesen a késedelem okozta nem csekély kárával az építtetőnek. Most egy másik, az előbbinél sokkal fontosabb építkezési ügy áll előttünk : a Czell-féle teleken Szabó Mihály építkezése. Ez a derék iparosunk a főutczán, a Czellféle telken egy rész viskó helyére egy szép emeletes házat akar építtetni. E czélból az építkezési vonal kijelölése s engedély megadása végett még 1. év február .havában a hatósághoz fordult, remélve, hogy így tavasszal az építkezéshez foghat. A jó ember várja-várja a jó szerencsét. Az építészeti szakosztály s a város mérnöke kimegy a helyszínére s kijelöli az építkezési vonalat, oly irányban, ahogy azt a városi építkezési szabályrendelet szemmel tartásával a közszépészeti érdekek s a főutcza egyenes iránya követeli. Az építtető készséggel belényugszik, a régi épületet lerontatja, az anyagot az építkezéshez összehordaná s az építkezéshez hozzá fogna, csak várja, hogy a tanács hagyja jóvá a küldöttség kijelölőjét, azonban ekkor egy pár távolabbi szomszéd, ki ez építkezés által érdekeltnek se tekinthető, minden helyes ok nélkül jajveszékelni kezd a tanács előtt s a tanács a mérnök és építkezési szakosztály által kijelölt utczavonal elvetésével, junius hóban végre kijelöli az építkezési vonalat azonban oly módon, hogy az amúgy is görbe utczavonal még görbébbé tétetik s igy minden indok nélkül a szakértők helyes véleménye mellőztetett. Szabó Mihály látja, hogy kifogy az időből, és sürgősen apellálja a tanács végzését a közigazgatási bizottsághoz, azonban itt egyetlen szakember volt a bizottságban, az uj állami főmérnök, a ki talán ez alkalommal volt először városunkban s igy a viszonyokat nem ismervén s fel nem világosittatván, fel sem szólalhatott a tanács végzése ellen ; igy aztán a közigazgatási bizottság is helyben hagyta az utcza görbitést. A mi főutczánknak egyenetlen irányát a kérdéses helyen figyelembe veszi, az be fogja látni, hogy most lett volna a legkedvezőbb alkalom az utczavonal egyenessé tételére, s a tanács azon kényszeredett indoka, hogy az utczákat szűkíteni nem akarja, határozottan mesterkélt, mert hisz’ 20 méternél szélesebb maradt volna az Menáka még egy búcsúzó tekintetet vetett, ősz atyjára s aztán, uj társnőitől kísérve, távozott, hogy megkezdje vezeklését. A törvénykezés befejezését a kürtösök üdvriadalma tudata a néppel. Narda, híveitől kísérve, nehéz szívvel tért vissza palotájába és Purutsotáma diszes csarnoka mély nyugalomba merült. IV. Vadregényes őserdő, melynek sürü lombsátorán át nem hat soha a melengető napsugár, úgy, hogy az egész fölött örökös homály borul: ilyen Thatis , sötét ligete, hová száműzetnek a tisztátalanok, hogy vezeklés, böjt és a szertartások szigorú megóvása, az isteneknek hozott áldozatok árán visszanyerjék tisztaságukat. Ide, e ligetbe száműzetett Menáka is, atyja és a vének tanácsa által és Thetis főpapja Ameri, az összes vezeklőnőkkel ment eléje, mert épen megérkezését várták, hogy — bár a törvény előtt csak olyan tisztátalan volt, mint esetleg bárki a népből — mégis fejedelmi ura leányához méltóan fogadja. A menet már elrendezkedett és éppen indulni akart, mikor egy, sötét mezbe öltözött ifjú érkezett sietve, és sürgősen kívánt beszélni Amérivel. Azonnal hozzá vezették. Az idegen ifjú mélyen hajolt meg az ősz főpap előtt, majd tiszteletteljesen csókolta meg kezét. ■— Atyám! — szólt felindulástól remegő hangon. Oh, légy segélyemre, hogy megszabadulhassak üldöző rémeim elől! Ameri jóságosan simogatta meg az ifjú arczát és megnyugtató, bátorító hangon viszonzá : — Csillapuljon felindulásod, nemes idegen ; mert hogy nemes vagy, azt — durva öltönyöd daczára is látom. Thetis ligetében menhelyet talál az üldözőt mindenkor és Amerikán vigasztalóra a szerencsétlen. — Köszönet érte atyám ! Csakugyan az vagyok : üldözött és szerencsétlen ! . . . — Légy üdvözölve akkor általam ! monda nyájasan az ősz. De majd is feledtem kérdezni : mi a neved ? — Nevem ? ! Ne kérd’ azt, atyám. Nevemen átok fekszik és ez átok tapad lépteimhez. Üldözött, szerencsétlen vagyok — nem elég ez? — Elég! Maradj itt, a meddig kedved tartja, mig Thetis szent ligetében vezeklésed el nem törli az átkot, mely — mint, mondád — most lépteidhez, nevedhez tapad. És most bocsáss meg, hogy magadra hagylak. Tisztem int, hogy Narda leánya, Menáka elé siessek, kit ép e perczben várunk. Menáka! — e név hallatára az ifjú összerezzent. Szerette volna megkérdezni, hogy jól hallotta-e e nevet ? de félt, hogy kérdezősködése gyanút kelt az ősz főpapban. Hogyan — lehetséges volt-e, hogy Menáka ide jöjjön? Ráma szent ereje nyilvánult-e abban, hogy őket itt, e rideg vad helyen is összehozza ? És ha Menáka itt van, ide jön........nem, hiszen ez csak úgy lehetséges, ha apja száműzte köréből és ha száműzte, mi másért tehette volna azt, ha nem azért, mert felfedezték, elárulták viszonyukat ? Ő is szenved tehát — Menáka — és ő miatta szenved, amint hogy viszont ő is apja és aratak vének haragja és bosszúja elől menekült ide, Thetis ligetébe, hogy itt rejtse el szerelmi bánatát. Meg így fűzte tovább gondolatait, egy ugyanazon helyen állva, melyen Ameri hagyta, mintha lábai a földbe gyökereztek volna, mikor egyszerre sajátságos mélabús kardal érintő füleit: Hattyupár úszik a rengő hullámon Csodálva tükrébe’ magát------Körültök a bájtoli lótosz virág von Zöld pizsitot, a te vízin át: „A nap sugarának te kelyhed kitárod, Oh, lótosz ! ha ér mosolya . . . Mi meg csak siratjuk azidőteli álmot, Mely vissza nem tér ad, soha ! Siratják a drága nővért, kit vesztettünk S kit birni, szivünk úgy örül -Emléke csak az, amely él még közöttünk, Csak az maradt ránk örökül!“ hangzott a bánatos dal és a következő perczben előtűnt a visszaérkező menet, élén Ameri főpappal, kit, sötét durva nemez öltönyben, a vezeklőnőktől körülvéve, nyomon követett Menáka. Az ifjúnak csak éppen annyi ideje volt, hogy egy óriási mandhavi fa mögé rejtőzzék és így látatlan szemtanúja lehessen a történendőknek. Mikor a menet oda ért, hol előbb az ifjú állott, az ősz főpap megfordult és a vezeklőnők is megálltak. — Itt vagyunk, a válasz után, mondá Ameri ünnepélyesen. Itt kezdődik Thetis birodalma. E helyen, leányom — fordult Menákához, — vetkőzz le magadról minden földi gondolatot, hogy tested és lelked a szent vezeklésben megtisztuljon és ne nyerhessen fölötted hatalmat a gonosz. — úgy teendek, atyám, a hogy parancsolod, felelt halkan Menáka. — Nem parancs az leányom! hangzott az ősz szava. Csak jó indulatu tanács, melyet az aggkor ad a gyermeknek, fejedelmem gyermekének . . . Azután átvéve az egyik vezeklőnőtől a szentelt olajat, másiktól a füstölő szereket, elvégező Thetis szent szertartásait, melyekkel az újonnan érkezett, a liget vezeklő női közé felvétetett.. A szent szertartások befejezte után Ameri és kísérete elvonult és Menáka egyedül maradt. Gyöngéd figyelem volt ebben Ameri részéről, ki mögött egy hosszú élet tapasztalata volt s ki jól tudta, hogy a beteg kedély egyik leghathatósabb gyógyszere a magány. És csakugyan, mikor a menet elvonult és Menála, egyedül maradva, körültekintett, sajátságos édes érzés, a megnyugovás érzete szállta meg szivét, a néma csend közepett, melyet alig zavart meg egy-egy falevél zizzenése.