Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1884-07-03 / 27. szám

Utcza az esetben is, ha az építkezési szakosztály által ajánlott egyenes utczavonal fogadtatik el s az utcza túlsó felén a kiszögellő régi Majsai-ház felépítés esetén úgyis beljebb viendő, mert ez akadályozza az utcza egyenes irányát s igy a mi most elfoglaltatott volna az utczatérből, visszapó­toltatott volna idővel a túlsó oldalon, a Majsai­­ház vonalának szabályozása által. Míg így, ha most a Szabó Mihály háza a tanács által kijelölt görbe utczavonalon felépül, századok múlva sem remélhető, hogy itt főutczánk egyenes vonalban szabályoztassák. Egyébiránt úgy Szabó Mihály, mint az épít­kezési bizottság is felfolyamodni készül a minisz­tériumhoz a tanács és közigazgatási bizottság közérdeket sértő határozata ellen, a­melynél az építk­­bizottság joggal felvetheti azon kérdést, hogy minek van akkor szépészeti bizottság, ha véleményét figyelembe se veszi a tanács? Én még mindig azt láttam életemben, hogy a­kinek egyik lába rövidebb, azt pótolja csizma­sarkával hosszabbra az ember, nem a hosszabbat toldja ki; itt meg a tanács megfordítva cseleke­dett. A túlsó oldalon a Majsai ház van útban, s az innenső oldalon a Szabó Mihály házát teszi beljebb, még az eddigi vonalnál is,­­ holott ezt kellett volna kijebb tenni. így görbítették agyon a főutcza ezen részét s igy vették el sokaknak a kedvét az építkezéstől; Szabó Mihálynak pedig az eddigi húzás-vonással csináltak annyi kárt, hogy a tanács a megmondhatója. És most kérdem, ilyen körülmények közt Csoda-e hogy városunk nem szépül, nem halad s az építkezéshez nem igen van polgártársainknak kedve, mikor maga a városi hatóság teszi a bó­két az építkezők kezeire, holott oda kellene hat­nia, hogy az építési kedvet még olyanokban is felkeltse, a kik építésre sem gondoltak, de mód­juk van hozzá ; nem hogy még olyanokat is el­kedvetlenítsen, a kik szívesen építenének, módjuk is volna hozzá, de hát félnek a sok bajoskodástól, melylyel a város zaklatja az építtetőt. — Ezeket láttam czélszerűnek ez­úttal előadni; e kérdés minden esetre elég komoly arra nézve, hogy ha­tóság és közönség városunk emelkedése érdekében e tárgygyal foglalkozzék. Kovács József: talán fölösleges, ha egyet mást elmondok az ár­­tézi kutakról általánosságban. — Lehetnek e lap 1. olvasói között többen, kik e kutak földtani okairól nincsenek kellőleg tájékozva ; de laikusok előtt annyival is inkább érdekkel bírhatnak so­raim, mert az ártézi kutakról a magyar műszaki irodalomban a mai napig nagyon keveset írtak, valamit legfölebb szaklapokban, melyekre azonban a helybeli egyletek nem igen fizetvén elő, nem is kínálkozik alkalom a nagy­közönségnek, azok­ban lapozgatni, olvasgatni, hogy ez által neveze­tesebb természeti tüneményekkel, ezeknek indító okaival megismerkedhessék.­­ Kerülni fogom a tudományos levezetéseket, csakis egyszerűen ter­­mészettani alapelvekből fogom ösmertetésemet le­vezetni, és hogy ezt tehessen­, első­sorban a természetes és másodszor a fúrás által megnyi­tott forrás képezi ösmertetésem bevezető részét. Ha a föld felületén valahol azt észleljük, hogy egy pontból folytonosan több vagy kevesebb víz hatol a felszínére föl, úgy e jelenséget, vala­­lamint a helyet a­hol ezt találjuk forrásnak ne­vezzük ; édes forrásnak, ha a kifolyó víz nincs ásványrészekkel vegyülve, (mely azonban nagy ritkán fordul elő) vagy ha oly kevés ásványrész van benne, hogy azt a víznek sem szén, sem szagán észre venni nem lehet, savanyu vagy ás­ványvizes forrásnak, ha nagyobb ásványtartalom által különbözik az előbbitől. Miután ezek eredete ugyanaz a mi azoké, nem is fogom őket külön választani ismertetésemben. A természetes források, melyekből patakok, folyók, sőt tavak is képződnek, igen nagy szám­ban fordulnak elő, még pedig részben látható alakban, nagyobb részben azonban, a folyók, ta­vak és tenger felszínén alul, a hol létöket a víz szaporodása által, télen meg az által igazolják, hogy azon helyeken, a­hol a folyamban fölbu­­gyognak, jégtakaró nem képződik. Ezen víz alatt fölbugyogó nem mindig lát­ható források sokkal inkább hozzájárulnak a folyó vizek fölszaporodásához, mint a láthatók, és mi­után minden folyam végre is a tengerbe ömlik, ennélfogva azon víz, mely oda folytonosan lefo­lyik, oly óriási tömegű, hogy szinte megfoghatat­­lannak látszik, hogy a tenger, mely bár kétszer oly nagy is mint a szárazföld, ezen víztömeget foly­tonosan magába fogadhatja, a­nélkül, hogy part­jain át nem tör és a száraz­földet el nem önti. Ezen körülmény legföltű­nőbben észlelhető a Caspi tónál ; ezen szárazföld által határolt tó 7 — 8000 [1] mérföld területű, és daczára, hogy több jelentékeny folyó ömlik belé, ezek közt Európa legnagyobb folyó vize a Volga, és daczára, hogy lefolyása nincs, víz tükörén sem szaporodás, sem fogyatkozás nem észlelhető. Azt csak nem hihetjük, hogy a föld alatt a tengerrel össze volna kötve, mert hiszen biztos mérnöki lejtmérezés megmutatta, hogy a Caspi tó víztükre 806 lábbal alantabb fekszik, mint a vi­lágtenger víztükre.­­ De ha a föld alatt állna is a tengerrel összeköttetésben, ez által még több víz folynék a tengerbe, és ez még jobban előse­gítené azon kérdést, hova lesz az a temérdek víz, mely annyi millió forrásból, patakból, folyóból feltartóztatlanul a tengerbe ömlik ? Miután a legtöbb és legnagyobb folyam he­gyek közelében veszi eredetét, régebb időben azt hitték, hogy e hegyek földalatti csatornák által összeköttetésben állanak a tengerrel és onnan kapják vizüket a források. Leginkább a sósforrá­sokról hitték ezt, miután a tengervíznek nagy a sótartalma. — így állna a dolog, ha azt minden ember nem tudná, hogy a víz önkényt csakis hegyről lefelé folyik, és hogy az, ha csőben ve­zetjük, csakis és nem is egészen oly magasra szökik, mint a mily magasról vezetve lett; de miután minden folyam a tenger felé veszi útját, önkényt következik, hogy a tenger­vízszinnek a legmélyebb pontnak kell lenni a föld felületén. Hogyan emelkednék tehát a víz a legmélyebb ponttól a legmagasabb pontig, a hegyek tetejéig? Föntebb említettem, hogy kerülni fogom a tudo­mányos levezetéseket, a hypothesiseket, hanem csupán tapasztalásból vett oly tényeket fogok elő­sorolni, melyeket mindenki könnyen megérthet. Ha egy poharat színig vízzel megtöltünk és azt a szabad levegőre kitesszük, azt fogjuk ta­pasztalni, hogy a víz a pohárban napról-napra fogy, míg végre a pohár teljesen üres leend. Ezen elfogyását a víznek elpárolgásnak nevezzük. A víz felületén, a­mint ezt pontos megfigyelések megmutatták, számtalan, igen kicsiny, szabad szemmel alig látható, léggel telt hólyagocskák, buborékok képződnek,­­melyek megszabadulva, a levegőben elillannak, és ezek helyébe ismét újab­bak által pótoltatnak Ezen processus folytonosan tart, meleg időben sokkal gyorsabban, de még erősebben, ha a vizet szél mozgatja, mert így a buborékok könnyebben elszabadulnak. Hiszen tudva van, hogy pl. a fölaggatott vizes ruhák, a mezők, az utak, annál gyorsabban szikkadnak, minél erősebben fu a szél. Az elpárolgás, mely megfelelő körülmények között majd gyorsabban, majd lassabban történik, egész éven át 36 hüvelyknyinek találtatott, mely naponkint átlag véve V12 rész hüvelyknek, vagy­is egy vonal magasságnak felel meg, vagyis a víz felülete naponként egy vonallal keresbedik. Ha már most az egész föld felületét, 9 288,000 négyszög mértföldnek vesszük föl és ha ebből 2­ 3­ ad rész víz fölület, úgy 6.192,000 négyszög mértföldnyi területet foglal el a tenger. Ha már most minden 24 óra alatt a tenger fölület egy vonallal keresbedik, akkor ez kiszámítva 166628/10()000 köbmértföldet teszen, a mi perczenként 1602 mil­lió akónak felel meg, vagyis minden perczben a tenger vizéből 1602 millió akó párolog el.­­ De már most nemcsak a tenger, de a folyók, pata­kok, tavak, mocsárok, maga a föld összes élő­lényeivel és növényeivel, folytonosan nedveket párolognak, melyeket szintén a légköri levegő fo­gad be, és amelynek tömegét meghatározni nem is igen lehet. Mindezen párát, végtelen kis vízparányok­­ban öleli föl a légköri levegő, mely mindég és minden időjárás mellett azzal meg van töltve. A Kánikula idején, és a legnagyobb szárazságban sem ment a levegő ezen víztartalomtól, a­mit a következő körülmények is igazolnak. — Ki ne tapasztalta volna, hogy ha p. u. poharat vagy kést hideg helyről, meleg szobába viszünk, fé­nyét teljesen elveszti és meghomályosodik , a­mi nem egyébb, mint az illető tárgy felülete igen vékony vizréteggel lesz bevonva. Ezen vizréteg, — a mely azonban igen rövid idő alatt ismét el is párolog, mihelyt a hideg test, a szoba levegő­jének hőmérsékletére fölemelkedik, — nem kép­ződött máshonnan, mint azon párákból, melyek, a száraznak tetsző levegőben foglaltatnak, és me­lyek szabad szemmel nem is láthatók. Épen ez történik akkor, ha télen sűtött szo­bában az ablakok izzadnak ; ekkor is a levegő láthatlan párái az ablak hideg felü­letére lerakód­nak, még­pedig folyó csep­atakban, s annál erő­sebben, minél nagyobb a külső hideg, vagyis mi­nél nagyobb a differenczia, a külső és belső hő­mérséklet között, és minél nagyobb a szobában tartózkodó élő­lények száma.­­ Ebben leli ma­gyarázatát még azon körülmény is, ha tartós hideg után, hirtelen langyosabb időjárás követ­kezik, akkor látjuk, hogy az épületek falain, sok helyen jégkéreg képződik, a­mit szintén a leve­gőben létező párák eredményeznek; ezek ugya­nis ezen hidegebb részeken összesűrüdnek, kon­­densáltatnak, és ha ezen falak hőmérséklete a 0 fokon felül nem emelkedett, jégkéreggé cristali­­zálódnak. Ezen néhány példa világosan mutatja, hogy az egészen tiszta és száraznak tetsző levegő is, folytonosan vizpárákkal van telve, és, hogy ezen vizpáráknak azon tulajdonságuk van, hogy oly testekre, a melyek alacsonyabb hőmérséklettel bírnak mint a levegő, csepfolyó alakban lerakód­nak. — Különben hideg testek hozzájárulása nél­kül is, rak le nedvességet a levegő, akkor t. i. ha hőmérséklete hirtelen alászáll, a­mi különö­sen napkeltekor, és naplementekor történik meg, és mely által a földnek és növényeknek azon megnedvesítése eszközöltetik, melyet nyáron har­matnak, télen dérnek nevezünk. (Vége köv. Az ártézi kutakról. A Nagy András János és neje Mucsi Mária nagylelkű adományából készült új ártézi kút be­fejezéséhez közel áll ; ez alkalommal nem lesz Arezáról elvonult a fájdalom kifejezése, bo­rús homloka kiderült és a szent vallásosságtól áthatva, borult le a puha harasztra. — Kama! — rebegték imára nyílt ajkai, mig kicsiny kezeit összekulcsolá és szemei, túl vi­lági fényben ragyogva, tekintettek az átdatlan sötét lombsátor felé, feje fölött. Oh, Kama! szi­vek birodalmának korlátlan ura, ki az én szivem­ben is felgyujtod a szerelem örök tüzet; tekints reám, vizsgáld meg szivemet és ha találsz ott tisztátalant, ha van benne, mi m­egszentségteleniti szerelmed tiszta törvényeit, úgy forduljon el tő­lem kegyelmed. Legyek , átkozott az átkozottak közt és örök lakója bár e sötét ligetnek. Ajkam ne ejtse ki többé a „szerelem“ szót; szivem ne ismerje meg azt, ki iránt fennen dobog és le­gyek száműzve örökre atyám szerető köréből. Oh, de ha szivem érzete tiszta, szeplőtelen, akkor nyújts nekem jelt, oh Káina! hogy el ne téve­­lyedjen lelkem e sötétségben és tudjak: hinni és remélni! Ajka még az imát rebegte, mikor egy, a sűrü lombsátor valamely pic­iny nyílásán belo­pódzott napsugár oda téved aranyszőke hajára, szeszélyes fénybe borítva fejét, mintha csak dics­sugár evedzené körül, a következő pillanatban gyöngéd kéz érintő vállát. Rémülten fordult hátra és — Azthot! kiáltá mély felindulással, felismervén az ifjút, ki ellenállhatlan bűvölettel vontatva, hagyta el les­­helyét. E kiáltásba önte egész életét és alultan borult az őt támogató ifjú karjaiba. — Igen, Azthot vagyok, rebegő az ifjú is meghatottan, igyekezvén az elalult leánykát ma­gához téríteni. Te­jelt kortól Kámától és Káma megadta azt: itt vagyok ! (Vége köv.) Helyi és vidéki hirek. %f^F~ Előfizetési felhívás. Lapunk jelen számával uj évnegyedet kezdvén meg, felhívjuk t. előfizetőinket előfizetéseik szives megújítására s lapunk további kegyes támogatására. — La­punk előfizetési ára egy évnegyedre t­árt, fél évre n­árt. Előfizetési pénzeket helybeli előfize­tőinktől, kiadó hivatalunk által kiállított nyugta mellett, lapkézbesítőink is felvehetnek. Vidéki előfizetések legczélszerűbben posta-utalványnyal eszközölhetők.­­­ Az aratás városunk határában immár kezdetét vette. Az őszi árpa már általában levá­gatott s a tavasziakat és őszi búzát is már sok helyen aratják, e hét végén s a jövő hét elején pedig általánosan hozzá fognak az aratás áldásos nagy munkájához mindenfelé, csak az időjárás kedvező legyen. Az aratási kilátások eddig meg-

Next