Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1884-10-09 / 41. szám

kivitel módozataira nézve eszmecserét tartva, azok­kal egyetértőlég mielőbb intézkedni fog, hogy az ipartestület megalakítása érdekében a városunkban levő összes kézmű­iparosok gyűlésre egybehivas­sanak, s ez alkalommal — a­kik még nem tud­nák — megismertessenek azon előnyökkel, me­lyekkel az iparos osztályra nézve az ipartestület alakítása jár, hogy felvilágosíttatván minden egyes iparos, az ne csak újabb terhet lásson az ipartes­tület megalakításában, hanem egy olyan közgaz­daságilag is fontos intézményt, mely az iparos osztálynak nemcsak erkölcsi, de vagyoni érdekeit is hivatva lesz előmozdítani. S mi bízunk iparosaink értelm­ességében, hogy be fogják látni annak szükségét, hogy az ipartestül­etet megalakítsák. Ha valahol szükség van a testületté alakulásra, úgy minálunk ez a szükség kétszeresen érezhető. Iparunk pang, ipar­viszonyaink rendezetlenek, iparosainkban nincs semmi összetartás; a közös érdek eddig nem hogy összehozta volna őket, sőt izolálta egymás­tól ;­­ az ipartestület lesz hivatva egyesíteni őket, összesíteni szétforgácsolt erőiket, s ha egyesült erővel egy hatalmas ipartestületet alkotnak, lesz módjuk iparuk felvirágzását előmozdítani, annak akadályait elhárítani, ipar­viszonyaikat rendezni, egyszóval mindazt megtenni, a­mi a helyi ipar és iparosok érdekeinek előmozdítására szolgál. Elvárjuk értelmesebb iparosainktól, hogy sa­ját érdekükben, de a hazai ipar­ügy érdekében is mindent elkövetnek, hogy az ipartestület városunk­ban létrejöjjön, s elvárjuk a hatóságtól, hogy erre a kezdeményező lépést mielőbb megteszi. „A vá­rosokból sugárzik ki a kultúra, a városoknak kell tehát törekedni ipart teremteni a hol nincs, és fejleszteni ott a hol van , mert a mai világban virágzó ipar nélkül egy európai állam sem pros­perálhat.“ A hazai iparosság körében évek óta hangoztatott, épen az ipar felvirágoztatása érdeké­ben az ipartestületek szükségessége, méltán meg­várhatjuk tehát az iparosságtól, hogy most, mi­dőn a törvény is alkalmat nyújt nekik az ipar­testületek megalakítására, nem fognak azzal so­káig késlekedni. Ez nemcsak érdekük, de hazafiús kötelességük is egyszersmind 1 A Tisza-Phönix szerződés. A vidéki sajtó egyik legfontosabb feladata lévén, olvasó közönségét értesíteni arról is, a­mi rendszerint csak spec­iális szaklapok útján juthat tudomására, a legnagyobb készséggel adunk helyet az alábbi közleménynek, melyet Szilágyi Károly debreczeni ügyvéd és a Tisza biztosító bank csőd­­tömeggondnoka irt a Magyar Kereskedők Lapja fővárosi szaklap részére, az Osztrák Phönix bécsi biztosító társaság által ,jogtalan zaklatással fenye­getett felek miheztartása és védekezése czéljából. A kiváló szakértelemmel irt közlemény szó sze­rint következő : A­­­Tisza biztosító társaság felszámolásban“ c­ég közvetlen tűzbiztosítási tározóját átruházta az­­ Osztrák Phönix biztosító társaságra, e társaság­­ pedig átvette azt, oly módon, hogy teljes jótállást vállalt a „Tisza“ kötvényeiért azon felekkel szem- l ben, a­kik a „Tiszának“ kötelezettségből való­­ kibocsátása mellett, az Osztrák Phönix kötelezett­­­­ségét elfogadják; ha és a­mennyiben pedig a biztosítottakkal ily egyesség létre nem jön, jótál­lást vállalt a „Tiszával“ szemben, kötelezvén ma­gát a Tisza biztosítási kötvényekből folyó minden kötelezettség teljesítésére. Ezen szerződés folytán átadta a Tisza az Osztrák Phönixnek mindazon tűzbiztosítási dijvál­tóit, melyek 1884. január 1-ig le nem jártak. A­kik a Tisza kötelezettsége helyett az Osztrák Phönixet elfogadták és ezzel léptek szer­ződésre, tartoznak a magok kötelezettségeit telje­síteni vagyis a Tisza részére általuk kiadott, a Tisza által az Osztrák Phönixnek engedményezett vagy forgatott díjváltókat beváltani és ha nem tennék , az Osztrák Phönix behajthatja rajtuk azok értékét törvényes úton is. Ez egyszerű és világos dolog. Egészen más azok helyzete, a­kik az Oszt­­­­rák Phönixet a Tisza helyett illetőleg annak köt­vényei ezé helyett el nem fogadták. Ezek a Ti­szával maradtak szerződésben, és minthogy az őket érhető tűzkárokért a koc­kázatot a Tisza viselte, káraikat fizetni tartozott (maga fizette vagy más által fizettette­k mindegy) ők sem tagad­hatták meg a koc­kázat viselésért, általuk kiadott i díj váltók beváltását, még ha más mutatta be az ú­­j kát fizetés végett, nem a Tisza. A Tiszának felszámolásban léte, a­mi csak új ügyletek kötését zárja ki, de a már megkötött ügyletek lebonyolítását törvény szerint hozza ma­gával, — a felszámolásba lépés előtt kötött ügy­letek érvényén mit sem változtatott, minélfogva változatlanul maradt a biztosított felek kötelezett­sége is. Tartoznak tehát díj váltóikat beváltani, esetleg tűrni, hogy e kötvényre nyomtatott felté­telek 4-ik §-ához képest azok értéke rajtuk per útján is behajtassék, így állott a dolog a csőd megnyitása nap­jáig folyó évi július 25-ikig. A Tisza csőd alá jutásánál fogva, képtelenné vált a koc­kázat vise­lésére, s mert a biztosítás nem oly üzlet, a­me­lyet csőd alatt is folytatni lehetne, sőt a további folytatás a biztosítási üzletnél a dolog természe­ténél fogva ki van zárva, az általa kötött bizto­sítási szerződések megszűntek. A tűzkár biztosítottak tehát folyó évi július 25 óta — mindig olyanokról szólva, a­kik az Osztrák Phönix kötelezettségét el nem fogadták — egy megszűnt szerződéssel állanak szemben, még azon jótállással szemben is, melyet az Osztrák Phönix a Tisza irányában vállalt, a melynek pe­dig értéke nincsen; mert a Tisza csődtömege a csőd megnyílta után történhető tűzkárok megté­rítésére kötelezhető nem lévén, a Tisza kötelezett­ségeiért vállalt Osztrák Phönix-féle jótállás tárgy­talan maradt. E szerint a csőd megnyitása nap­ján, folyó évi julius 25-ke után lejáró díj váltókért nem kapnak a felek semmi egyenértékűt s ez okból ilyen dij váltók fizetésére az Osztrák Phö­nix-xel nem szerződött felek szerény nézetem sze­rint nem szoríthatók. Nehezíteni látszik helyzetüket azon körül­mény, hogy a biztosítási díjakról díj­váltókat adtak ki. De ezen váltók nem egyebek, mint a biztosí­tási szerződés fennállását mindig feltételező — pénzbeli díjaknak csakis fedezésére kiadott elfo­­gadványok s csakugyan ilyenekül vannak megje­lölve a szöveg mellé nyomtatott jegyzetben; és tekintve a váltótörvény 92. §-át, mely szerint a váltó­adós csak oly kifogásokkal élhet, melyek magából a váltójogból erednek, vagy melyek őt, a „mindenkori felperes ellen közvetlenül meg­illetik“, a díjváltó fedezet­ minőségéből az adós által felvethető kifogás, véleményem szerint annál bizonyosabban megvédné őt a marasztalástól, mert a kérdésbeli elfogadványok nemcsak a Tiszánál voltak fedezeti váltók, de azoknak maradtak az Osztrák Phönix birtokában is, minthogy ennek jótállása, az előadottak szerint a főkötelezettséggel megszűnt. A Tisza felszámoló-bizottsága elmulasztotta a tűzbiztosító feleket az Osztrák Phönix-xel kötött szerződésről szükségképen értesíteni. Menthetetlen mulasztás. Azt azonban, hogy az ezer és ezer biztosító felet meg akarta volna­ károsítani a csőd után lejárandó díj­váltók erejéig , nem lehet­­ ráfogni azon bizottságra. Ilyen czélzat nem él-Ha a munkától fáradtan térek majd haza, az én aranyos Júliám rövid szoknyában, fehér kötővel, mosolylyal arczán, csókkal fogja várni Rikhárdját. Julia pillanatra engedett az ölelésnek, nem tudta eltagadni a nőt, a forró spanyol nőt, ki hévvel szereti csak pár nap óta brit szép férjét. De büszkesége csakhamar legyőzött minden ér­zést, eltaszita magától a herczeget, illetve Gomezt a bérlőt, s villámokat szóró szemekkel nézte végig. Dühtől elfojtott hangon mondá: — Akárki legyen ön uram, ez ámításért lakóim fog. Magához a herczeghez fordulok, és ha ott nem nyerek elégtételt, a királyhoz. Tudja meg, hogy Serrara Júliát nem lehet büntetlenül megcsalni, és most távozzék! A pamlagra dőlve végre kitörtek könyei. — Oh én boldogtalan, zokogá, engem kellett ily szégyennek érni, — engem, ki lábaimnál még királyfiakat is láttam ! Első dolga az volt, hogy levelet irt atyjá­hoz, melyben részletesen tudósitá az őt ért sze­rencsétlenségről és kéri , hogy minél előbb jöjjön megszabadítására, írás közben más tervet is szőtt. Azt, hogy látszólag belenyugszik a történtekbe, nyájas lesz férjéhez, s így ezt biztonságba rin­gatva, egy szép napon megszökik a fővárosba és egyenesen a herczeghez megy. Másnap kissé duzzogva közeledett Gomez­hez. Ez gyöngéden kérdező : — Haragszol még kedvesem ? Julia tovább duzzogott. Férje körül­vezette aztán a házban, megmutatta neki a pin­­czét, kamrát, istállót, pitvart, utoljára a nagy kertet, melynek közepén hűvös lugas emelkedett, körülötte magas gesztenyefákkal; jobb oldala konyhakert, baloldala szöllő volt és csak a lugas előtti kis tér volt virágokkal beültetve.­­ Itt a csendes lugasban font délutánonként Julia, mert férje úgy kívánta, és ő meg is tette. Jól tudta Gomez, hogy ez mind csak tet­tetés, tudta, hogy neje csak az alkalmat lesi a szökésre. De ő nem tett ellene semmi intézkedést, és nem alázatos felesége leszek, kinek ura min­den kívánsága parancs. Tudja meg a herczeg úr, hogy nem tartom megtiszteltetésnek avagy épen szerencsének, ha elszánta magát kék vérét egy plebs leány piros vérével keverni. Tudja meg, hogy Serrara Julia épp úgy érzi magát születve a herczegségre, mint akár ő maga. — Julia, Julia mily igazságtalan vagy­ veté közbe a belépő apa, még ma sem tudod e ke­vélységet, leküzdeni, vajha ne lenne soha károdra. — Hogyan apám, még ön is korhol, ki belém­olta e büszkeséget! — Igen leányom, még én is, legyen az ember büszke, de csak bizonyos határig, kevély soha sem. — De vessünk véget a beszélgetésnek, légy belátó Julit, ne várakoztasd sem a hercze­­get, sem a vendégeket. Végre bejöhetett a herczeg. Szép daliás férfi volt, magas alakja aranynyal gazdagon hím­zett fekete bársony ruhába volt szorítva, classikus fejét ugyanoly barett diszn­é, oldalán zöld tollal, középen gyönyörű rubinnal. Kissé halvány, férfias szép arczát gondosan ápolt barna bajusz és sza­káll emelte, sötét szemei pillanatra bámulva szem­lélték a gyönyörű menyasszonyt, kinek a hosszú uszályú fehér ruha sugár termete minden bájait kiemelő. Julia sötétkék szemeivel, büszke tekin­tete és fehér arczával, melyre a hajnal feste pírját, valóban igéző menyasszony volt. Ott állt a szoba közepén fejedelmi tartással, »várva a her­­czeget, ki tiszteletteljesen megcsókolva kezét, lágy, gyengéd hangon mondá: — Drága Júliám, ha úgy tetszik, levezetem a hintóhoz. ... El volt határozva, hogy a menyegző után a fiatal pár rögtön elutazik a herczeg egy távolabb fekvő birtokára. Julia tehát az ünnepély után férje, a herczeggel kocsira ült. Távozás előtt a herczeg melegen megszok­ta gróf Fernandez kezét s halkan tűlébe súgta: „Titoktartás min­denek felett.“ Éjjel-nappal utaztak, csak rövid ideig pihenve a lovak fölváltásánál, harmadnapra végre czélhoz értek. — De mily nagy volt Julia csalódása, midőn a várt pompás nyári palota he­lyett, egyszerű hosszú ház előtt álltak meg, mely csakis polgári, de nem herczegi igényeket elégít­hetett ki. Semminemű ünnepélyes fogadtatás, diszbe öltözött virágszóró leánykák, községi depu­­tácziók, lovas bandériumok — mind­ennek még csak nyoma se ; a helyett egyszerű öreg szolga várta tiszteletteljesen az uraságot, kinek láttára felnyitotta a kaput,a melyen berobogtak. Julia bá­mulva nézett férjére, ki komolyan szó nélkül emelte le a kocsiról és fölvezető lakosztályára. Itt még kellemetlenebb volt meglepetése; feje­delmi fényűzés helyett csak egyszerű kényelmet talált, bársony, selyem helyett csak fekete bőrrel bevont bútorokat. Szemeit ismét kézdőleg sze­gezte a herczegre, de ez csak egykedvűen mo­solygott. — Mit jelentsen ez uram?! fakadt ki végre fölháborodva. — Ez azt jelenti kedves Júliám, hogy végre be kell vallanom az igazságot. Eddig min­den csak ámítás volt; én nem vagyok herczeg, még csak nemes sem, hanem egyszerű jómódú bérlő, ki feleségének csak szerető szivet és sze­rény hajlékot nyújthat; b­ántadi érzelmemből fo­lyamodtam e cselhez, melyhez a herczeg úr is kegyes beleegyezését adta. — Ha ön tréfálni akar, megjegyzem, hogy arra semmi kedvem sincs. — Világért sem tréfa kedvesem, hanem a legridegebb való. Én Gomez bérlő vagyok, ki láttam, hogy a büszke Serrara kisasszonyt egye­nes után sohasem fogom elnyerni, tehát ámításra vetettem magam, azon reményben, hogy bő sze­relmem, idővel elfeledteti e csalást. —­ És ugy­e, téve hozzá gyengéden átkarolva, nem csalódtam, szerelmem nem fogod visszautasítani ? Lásd mily boldogok leszünk: en künn a mezőn fogok dol­gozni és te a házban fogsz főzni, fonni, varrni.

Next