Vásárhely és Vidéke, 1888. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-05 / 1. szám

ben 30, 1886-ban 16 esetben történt bírói árverés utján ingatlan átruházás és­­1887-ben már csak 9 eset fordult elő. Ez, viszonyítva a birtokváltozási esetek 1841 számához, el­enyészőig csekély, és igen megnyugtató még a jelenlegi nehéz viszonyok között is. Ami a teherforgalmat illeti, te­lekkönyvünk erre nézve semmi örvendetes jelenséget nem mutat. Azt találjuk ugyanis, hogy a múlt évben ingatlanaink 478,907 frt új adóssággal lettek megterhelve, míg ezzel szemben a kitáblázott adósságok összege csak 441,833 frt, vagyis a múlt évben a betáblá­zott teher 37,074 írttal múlta fölül a kit­áb­­lázottat. Nem ép aggasztó ugyan ezen különbö­­zet, de határozottan kedvezőtlen, különösen, ha az előző 1886. évi eredményhez hasonlít­juk, midőn ép ellenkezőleg a kitörült terhek 907 ezer írttal múlták fölül a bekeblezett terhek összegét. Igaz ugyan, hogy ezen 907 ezer írtban a konvertálás folytán a város bir­tokairól törült több százezer írt adósság is bent foglaltatott, de ettől eltekintve is az 1886. év mérlege a terhekre nézve azt tün­tette fel, hogy jóval több teher lett kitörülve, mint bekebelezve, mig most az 1887. évi mérleg jelzálogi terheink növekedését tünteti fel. Összehasonlítva pedig a két utolsó évben egyedül az uj terhek keletkezését, az 1886. évi 430,342 írttal szemben, az 1887-ik év rovására 478,907 irtot találunk feljegyezve s igy eltekintve a törlésektől, az összehasonlítás itt is az 1887-ik év hátrányára üt ki. A terhek keletkezését tekintve az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a múlt évben a 795 új teherkeletkezési eset közül 123 vég­rehajtás útján állott elő, holott 1886-ban csak 93, 1885-ben pedig csak 80 esetben történt végrehajtás útján a zálogjog bekebelezés, S ha már most azt is tekintetbe vesszük, hogy 1885-ben 42,703 frt, 1886-an 54,752 frt, 1887-ben pedig csak 86,656 frt erejéig sze­reztetett végrehajtások útján új zálogjog, te­kintve, hogy a végrehajtási esetek száma je­lentékeny növekedést, a végrehajtás tárgyát képező érték pedig apadást tüntet fel, s ennek okát csak abban lehet keresnünk, hogy inkább a kis kölcsönöket élvező birtokosok szenvedtek végrehajtásokat. Mindezeket egybevéve, úgy találjuk, hogy telekkönyvünk értékforgalma nagyon megfelel­ő hű képét nyújtja súlyos közgazda­­sági viszonyainknak s ha figyelembe vesszük, hogy a múlt évi gazdag búzatermés érték­ét az alacsony termény­árak nagyban lerontották s határunk egy jelentékeny részét árvíz is sújtotta, a fenti teherforgalmi adatokat álta­lában a helyi körülményekhez képest még elég tűrhetőknek kell találnunk, s hogy sö­­tétebb képet nem mutatnak, az bizonyítja leg­jobban népünk józan takarékosságát. TÁR­CZ­A. UJ ESZTENDŐ. Karezol.it. A jó kivárnátok napjainak komikuma le­játszódott. Az uj esztendő még alig köszön­tött be és már is vége. Minden ember — a zsebére üt ilyenkor és érdekes az a hatás, mely nem a zseben, de az arezon —­ mutat­kozik. A zsebeken úgy is meglátszik az. Kié üres lett, kié meg megtelt. És ennek eredménye aztán az, hogy ebben a boldog új esztendőben annyi sava­nyú és annyi örömteljes arczű embert lehet látni. Az egyenlőség századában uralomra jut a kaszt szellem. Egyik kaszt a pumpolóké, másik kaszt a megpumpoltaké. És mégis milyen büszkék vagyunk arra az egyenlőségre. Én szintén az egyenlőség elvét szoktam hirdetni s fájdalom, beleestem mégis a­­ kaszt szellembe. Siralmasan adom tudtára mindeneknek, a kiket illet, hogy a — megpumpoltak kaszt­jába szegődtem. Azonban ne tessék gondolni, hogy jó­akaratból. Kénytelen kelletlen estem vissza — a középkorba.* Azt mondják, hogy az uj évi jó kivo­­natok a középkorban jöttek divatba. Abban a középkorban, melynek jellege némely embe­rek — tettein még ma is pregnánsul mutat­kozik. S minthogy némelyek a régi jó időket még ma is kívánják vissza, a régi jó idők méltán boszulják meg magukat az utánok só­hajtozókon. Ilyenkor új év táján, mikor boldog uj­­esztendő kívánásokban részesülnek. * Igazán, valóságos szatíra új esztendőkor ez a jó kívánás — különösen, ha idegen em­berektől származik. Teszem fel, bejön a kéményseprős. Ma nem fekete, szirtos, megmosakodott. Vigyor­­gón kíván boldog új évet — de a világért sem néz az ember szemébe. Oda néz a zsebre. Ugyanígy tesz a többi, s mi jó pénzért vesszük meg a nem szívesen és szívből jövő kivánatokat és arra ébredünk, hogy az uj esztendőben — boszankodunk. És milyen gyenge az ember, így szem­től szembe hogy hagyja magát megcsalni. Ha új év napja nem volna — azt hiszem — egy jó nyakleves volna a viszontkivonat az ilyen gratulatiókra. És hány ember van, a­ki igazán sze­retné az ilyen fajta gratulánsokat — jó nyá­­­­kon vágni és kikergetni. De mit tesz. Savanyu arczc­al nyúl a zsebbe és — pénzzel fizeti meg a hazugságot. És milyen érdekes serénák merülnek­­ fel ilyenkor új év táján, mikor a baksisok­­ divatja van. Nem olyan közönséges dolog ez, hogy ne készüljön rá az ember már napokkal előbb. Ott van például Korongi úr, a kávéhá­zak híres látogatója. Egyszerre úgy új év előtt pár nappal nem lehet látni megszokott alakját a füstös levegőben. Hová lett? Merre lett? A stammgastok váltig találgatják. Végre egyik találkozik vele az utczán. — Rég nem láttam Korongi urat. Ta­lán beteg ? — Az vagyok, beteg vagyok. Hamaro­san nem is fognak a kávéházban látni. Lá­zam van. S hamarosan nem is látják őt a kávé­házban. Csak úgy új év napja után harmad­negyed napra. A jó ember azt hitte, kijátszotta a gra­tuláló kennereket. A­hogy letelepszik, hozza ám Zsán neki a kapuczinert, melléje pedig a kis kalendá­riumot s szóval is elmondja, nagy moso­lyogva : — Boldog új évet kívánok Korongi úr­nak. De rosszul néz ki. Beteg tetszett lenni ? — Éhem, izé, az ám, beteg voltam. És savanyú arczczal, ledrukkolja —■ a flórest, itt Doronghi úr okosabb volt. Pipára gyúj­tott új év reggelén, elhelyezkedett a fotelben és várta az inváziót.­­ Jött először az egyház szolga. — Alázatos szolgája, jó reggelt kívánok a presbiter urnák. — Jó reggelt barátom. — Boldog új évet kívánok a presbiter urnak. — Köszönöm. Szolgálhatok valamivel ? A szolga zavarba jött. — Izé, semmivel. S minthogy Doronghi úr fel is emelke­dett kényelmes ülőhelyéből és egyáltalában nem a zsebe felé nyúlt, kotródott kifelé a szolga szépen az ajtón. Doronghi úr pedig visszaülve székébe, önelégülten mondá: — Igazán, milyen jó szivüek, résztvevők az emberek. Még az egyházszolga is törődik az én — boldogságommal. ❖ S jött azután a pékinas. — Boldog új évet kívánok a tekinte­tes urnak. — Köszönöm öcsém. Nos, fázol. Hideg van, ugye? — Bizony az van tekintetes ur — s kerülgette szemeivel a tekintetes ur zsebeit. — Te, úgy látom, a szemeid kápráznak. — Nem a! — Hát mit akarsz még ? Kontót hoztál ? — Nem én. — Hát tisztelem a gazdádat. És ismét felemelkedett Doronghi úr a karosszékből és a pékinas logheczolt kifelé. — Igazán, milyen jó szivüek, résztve­vők az emberek. Még a pékinas is törődik az én­­ boldogságommal. És is ismét leereszkedett Doronghi úr a karosszékbe. Kinézett az ablakon. Ott állt még az egyházszolga és várta a pékinast.­­ — No, kérdés mit kaptál? — Mit? mondá a pékinas, négy, izé, négy hatost. — Négyet? Én csak — hármat kaptam, így csalták meg egymást.. Szégyélték "egymás előtt, hogy nem si­került — a pump. -i-Doronghi úr jót nevetett rajtok. A kis pékinas jobbra, az egyházszolga balra haladt. A pékinas találkozik a telegramm ki­hordóval. —­ Hová mén ? — Ide zmegyem a Doroghi tekintet zűrhöz. — Be ne menjen, ha kedves a — Zái — Zmért ne zmenjem be? — Mert baksis helyett még mást ka hat borravalóul. S mutogatta a kis pékinas az öklét. — Zdehogy. Zén nem sztélem zatt. Zbe megyek zén bizony. És be is ment. — Zboldog uj év tekintetes zűr. — Köszönöm. Szolgálhatok valamivel És Doronghi ur már emelkedett fel. De a kis cseh ember meg nem ijedt. — Zigenis, zegy kis zur évi zajándék — Hát miért ? Hozott ön nekem valal sürgönyt? — Zhoztam bizony. Znem emlékszik tekintetes zűr ? — Nem hát! — Zhát a sürgöny, amelybe vót, bőr a znagyságos zasszon, a­zanyósa meghalt. — Az ám. Ön megérdemli, hogy fény­ben jutalmazzam. Ugye, mennyit is adta akkor a sürgönyért? — Zhat krajczárt. — No itt van még négy. — De oszt jó viselje ám magát. Enfine, még a hatalmas Doronghi se tudott megmenekülni — a fizetéses jókiván­toktól. Milyen mások azok a jó kivánatok, me­lyek igazán a szívből jönnek s melyek ne csak uj év napján, de — egész éven keres­tül benne vannak a szívben s csak a szoki hozza ki ilyenkor — uj év napján,­­például, mikor a kis Tóni oda áll papa meg a mama elébe: Ma van uj év napja igazán, igazán. Az ég óvja soká Jó apám, jó anyám ! S rádupláz mindjárt a kis Mariska: Ma van új év napja, Igazán, igazán, Én is azt kívánom Jó apám, jó anyám . . . * A családi tűzhelyen belül — ott igazá jó szívből jönnek a jó kivánatok. Mikor a fiatal férj átkarolja szelide hitvesét és boldog új évet kíván neki. S mikor a hitves nem szóban, de csal­ban köszöni meg a jó kivánatot, a mely eső igazán szép és boldog jövőt igér a családnál A zsilipek és a kormány. A Tiszavidék, különösen városunk kö­zönsége előtt szomorú nevezetességre jutottak azon zsilipek, melyek a szentesi kormánybiz­tosság idejében az érdekeltség költségére épít­tettek s a kistiszai árvízzel teljesen haszon­talan műveknek bizonyultak. A kistiszai zsilipet összetörte a Tisza vize áradás nélkül, a porgányit el kell hor­­datni, hogy hasonló sorsban ne részesüljön, a mindszentit ezrekre rugó költséggel kell védképes állapotba helyezni, s ezen építmé­nyek, melyek több mint 200 ezer írtjába ke­rültek az érdekeltségnek, a könnyelmű és lelkiismeretlen építkezés folytán még kétannyi terhet zúdítottak a társulatra, nem számítva azon milliókra rugó kárt, melyet a kistiszai zsilipszakadás következtében beálló árvíz egye­seknek okozott. Ily körülmények között, tekintettel arra, hogy a zsilipeket a kormány építtette s azok átvételét épen hibás szerkezetük miatt az autonóm társulat az állammal szemben meg­tagadta, a katasztrófa bekövetkeztekor általá­nos volt a vélemény, hogy a társulat irányá­ban az állam kártérítési kötelezettsége kétsé­gen felül áll s általános volt a hit, hogy az állam ezen kötelezettségének megfelelni is fog. Mennyiben teljesült ezen közfelfogás, arra nézve a közmunka és közlekedési mi­niszternek a társulathoz intézett következő leirata — melyet minden kommentár nélkül közlünk — adja meg a feleletet: „A társulat f. évi október 31-én tartott közgyűlésében 12. sz. a. hozott határozatával gróf Károlyi Tibor társulati elnök vezetése alatt, Garzó Imre, Horváth Gyula, Kristó La­jos, Bánffy Gyula és Haviár Dániel központi választmányi tagokat, valamint Fekete Márton főigazgatót,azon felhatalmazással küldötte ki, miszerint a vizsgálati iratokból merített tárgy­­ismeret és legjobb meggyőződésük szerint igyekezzenek a tiszai zsilipek ügyében a tár­sulat és kormányközti jogviszony tisztázásával a társulat jogos és igazságos igényeinek — a méltányosság szem előtt tartásával —minden irányban, lehetőleg kölcsönös megegyezés alapján, érvényt szerezni, s a társulatot nem terhelhető költségeket lehetőleg elhárítani A társulat ezen küldöttsége előttem f. évi dec­ember 11-én megjelenvén, mindenek­előtt abban állapodtam meg, hogy mivel ,­ kistiszai zsilip bedőlésének kérdésében a pár­tatlanul és lelkiismeretesen megejtett vizsgálat eredményére támaszkodva, már f. évi novem­ber 7-én 45532. sz. a. kelt rendeletemben határoztam, ezen kérdésnek további vitatását,­­ vagy épen azzal összefüggőben a kártérí­tési igénynek az államkincstárral szemben való hangoztatását el nem fogadhatom és meg nem engedhetem ; ezúttal is ki kellvén jelen­tenem, hogy amennyiben a társulat ezen állás­pontom ellenére cselekednék, — ezen törek­vését nemcsak a leghatározottabban vissza­utasítani lennék kénytelen , hanem az aláb­­biakat is visszavonva, minden további tárgya­lást megszüntetnék. — Másrészt azonban, — habár a társulat anyagi helyzetét, sem elvon­tan egymagában, — sem több tényleg nehéz pénzügyi körülmények közé jutott vízrendező társulat helyzetéhez viszonyítva, — kétségbe­­ejtőnek egyáltalán nem tarthatom, mégis­­ tekintve azon súlyos csapást, amely a társu­latot a kistiszai zsilip beomlása következtében érte. — megállapodtam abban is, hogy a társulatot kivételesen, a körülmények által indokolt, és az állam pénzügyi helyzete által engedett mértékű anyagi segélyezésben része­­sítendem. — Ezen alapon a társulat meg­bízottjaival további értekezletet tartván, annak eredményéhez képest, és a kormány által a társulat irányában mindenkor tanúsított jó­indulatnak ezúttal is bizonyságát adandó, — a társulatnak a következő segélyezést helyez­hetem kilátásba: 1. Hajlandó vagyok az államkincstárnak a társulattal szemben fennálló azon 77892 frt 79 kvnyi követelését, mely az egyesült Körös folyó gyoma-endrődi szakaszának szabályozása alkalmával ezen szakasz balpartján a társulat részére s javára szabványos méretekben ki­épített védtöltések költségeinek fedezésére előlegeztetett, — és amely összeg a f. évi okt. 4-én 27186 és október 19-én a­ 27186. sz. alatt kelt rendeleteim folytán a társulat 1­10 milliós kölcsönének s egyébb bevételeit s rendelkezésem alatt álló maradványiból r levonatott, — az államkincstár terhére v­legesen átvállalni, és az említett pénzmar­ványokból, álló társulati alapnak vissza­s­o­molni. 2. Hajlandó vagyok a társulatot a­ 9774 frt 10 krnyi összegnek visszatérít alól felmenteni, mely az állami kotrótelepe tartozó járműveknek az árvédelemhez tört kirendelése és a társulat érdekében való t­lalkoztatása folytán felmerült. 3. Hajlandó vagyok továbbá a társu­­­tót 120.000 frt készpénzösszeg engedélyező­vel segélyezni, mindazonáltal azt azon fel­­elhez kötöm, hogy ezen összeg csakis társulati munkák költségeinek fedeze fordíttassék, melyek a Tiszaszabályozó kapcsolatosak. 4. A küldöttség azon további kérése miszerint az egyesült Körös folyó gyoma-es­rődi szakaszán, valamint annak 18 sz­­ázá­gásánál még végrehajtandó szabályozási mi­nák kivitele alkalmával az átvágásokból emelendő földmennyiség díjtalanul a társa végleges töltésvonalára szállitassék , kifej­­tem, miszerint anélkül, hogy e tekintett bárminemű kötelezettséget vállalnék, va hogy a társulat ebből folyólag az államkin­tár ellen bármi néven nevezendő jogokat, va igényeket formálhatna, — hajlandó lesz ezen kérést akkor és annyiban eseten!« figyelembe venni,­­ amikor és amennyit­ a Körös folyó fentebb jelzett szakaszain szabályozására szükséges költségek a törvés­hozás által engedélyeztetni fognak s amenny­ben annak teljesítése a kérdéses szabályozó munkák kivitelére nézve általában, különös pedig azoknak biztosítására és befejezést nézve hátrányos nem lenne, aminek esete­kénti megítélhetését saját elhatározásomul tartom fenn. Az egyesült Körös folyó említett sa­kaszain a társulat érdekében a jelen év­o­lyama alatt végrehajtott ilyetén munkák kö­segeinek esetleges elengedése, vagy ped azoknak a társulattal szemben méltányos a pon leendő megállapítása és attól b­en vissza követelése tekintetében, — a felülviz­gálat eredményéhez képest, — illetve az által szolgáltatandó adatok nyomán fog határozni. 5. A társulat küldötteinek az 50,0 frtnyi állami előlegnek elengedése, úgyszint arra vonatkozólag előadott kérelmét, hogy általam megvizsgálandó és törvény­szeri helybenhagyásomat igénylő esetleges új zsil

Next