Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-04 / 27. szám

pontos volt eljárásában, gondos tisztaságot, csint kedvelő ruházatában és taneszközeiben , az ily tanuló munkásságát, midőn nem is sejti, nyomon kiséri a jó isten áldása, és a szivébe s lelkébe egész éven át elvetett mag­vak, miként az evangyéliomi szántóvetőé, erős gyökeret verve, már most felvirulnak és hoznak jövőben gazdag gyümölcsöt, némelyek száz, mások hatvan, ismét mások harminc, annyit; az ily tanuló bátran tekint a szám­adás órája felé, derült homlokkal siet az ör­vendező szülők karjaiba és a jól betöltött kötelesség boldogító tudatában lesz neki még kedvesebb a szünidő. Kicsoda volt köztetek ilyen kedves tanítványok, megmondja majd osztályozástok, de megmondja már most, csak kérdezzétek meg, őszintén lelketek ösmerete. De a­melyitekre a fentebbi rajz nem illik: szivében az marczangoló önváddal tá­vozik tőlünk a szülői körbe; háta mögött egy eltékozolt évnek busitó árnya, a szülői meg­hiúsult remények, a porba hullt költekezés szomorú alakja kiséri a szünidőbe is. Sőt ha nyer is kivételes módot mulasztásainak pót­lására, miként a lusta munkásnak, a­ki el­késve fogott teendőjébe, a pihenés perczeit kell hanyagságának kiengeszteléséül áldozatul hoznia. íme a kérlelhetlen bünhödés! Vajha az ilyenek legalább okulást mentsenek és ösztönt a későbbi munkára, és szomorú sor­suk eszméltető példa legyen másokra nézve is! A jó isten kegyelmébe vetett erős hittel fogtunk tehát mi tanárok az év munkájához és azon szilárd elhatározással, hogy a keze­inkre bízott gyermek- és ifjú sereget hűség­gel vezéreljük a tiszta erkölcs és vallásosság gyönyörűséges mezejére, az ismeret és tudo­mány életadó forrásához. Én úgy tartom, az égi atya kegyelme nem is vonta meg tőlünk fáradozásunk sükerét, sőt megadta tanárnak és tanítványnak a jutalmat a szerint, a minő hüvséggel sáfárkodott a rábízott talentumok­kal. Tanítványaink vallásos érzületének ápo­lása, mint az előzőkben, ezen tanévben is fő gondunk volt, erkölcsiségük fejlesztése nemes törekvésünk. És hála az égnek, növendékeink erkölcsi maguk viselete ma sem mutat hanyat­lást. Nem tagadom, voltak gyermeki tévedések, nem hiányzottak ifjúkori botlások,­­— hiszen láttatok-e kertet, a­melyben a leggondosabb kéz mellett is egy-egy gyom időnként itt és ott fel ne ütné fejét? De egy-egy jóakaró intés, egy idején és helyén alkalmazott dor­gáló szó csaknem fölöslegessé tette, hogy szi­gorúbb eszközhöz is nyúljunk; különösen miután hat, — mind más nemzetiségű — korosabb, szorosan összetartó növendék, — köztük három tanácsomra — tanintézetünket csendesen elhagyta, velők a könnyen terjed­hető ragály is eltávozott tanintézetünkből. (Folyt. köv.) TÁRCZA. MEGTÖRT SZIVEK. Hosszú aczél óralánczának ólom medal­­lonjába rejtette féltett kincsét. Arcza örömtől sugárzott, lázas sietséggel rohant szállására s a rozzant ajtót bereteszelve ágyára vetette­­ magát. A mit a medailonba rejtett, az egy szőke hajfürt volt. Egyedül érezve magát újra elővette azt a drága emléket s ajkaihoz emelve csókolgatta százszor meg százszor.­­ Azután sóhajtott egy párt, majd felugrott­­ ágyából s elszavalta egyik saját készítette s szerelemmel teljes költeményét s mint a ki dolgát teljesen jól végezte, elővette a „Neve­léstant“ s pár percz múlva oly őrült hangos reczitálást vitt végbe, hogy még a szomszéd szobában lakó suszter sem hallhatta tőle a maga szavát. A napnak épen azon órájában, sőt per­­j­ezében, a­mikor Sovány Elemér tanítójelölt oly sietséggel rohant szállására, ugyanakkor lebegett el a Tészta János pékmester bájos Mariska leánykája a népkert egyik lombozatos zugából meleg otthona felé. Kék karton ruhá­­j­­ának gombos zsebébe rejtette a rózsaszín­­ illatos, de a rózsavíztől még kissé nedves levélkét, melyen véletlenül épen az a zeng­­zetes költemény van gyönyörű kalligráfiával megörökítve, a­melyet a fiatal tanítójelölt oly hévvel szavalt füstös szobájában. A bájos Mariska a profont magazin egyik zugába húzódva olvasta kéjjel-gyönyörrel azt a remek­­zöngeményt, megcsókolta százszor meg száz­szor s azután.......... biztos léptekkel haladt a kenyérmérő bolt felé s pár percz múlva a legbiztosabb kezekkel mérte az éhező emberi­ségnek a különféle fehérségű és áru kenyér­szeleteket. Az a szerencse, hogy egy ember egy ugyanazon időben csak egy helyütt lehet, különben ha, ki augusztus hó 1-én délután 5 óra s tíz perczkor a jeles nevelőt s a bájos Mariskát otthonukban látta volna, biztosan kitalálná, hogy légyott vala. Mert hát az is vala. Két évig járt a népnevelés jövendő nagy faktora a „zsiráff kiflihez“ czimzett pékbolt ajtaja előtt naponként legalább 25-ször s ugyanennyiszer találkozott vágyó szeme a bájos Mariska savószinü látóival s csak két hosszú év epekedése után jutott Sovány Ele­mér azon rég vágyva várt pillanathoz, hogy álmainak háborítójával szemtől-szemben állva, ajkairól közvetlen neki szóló szavakat hall­hasson. Mert csak két év eltelte után nőtt fel a sütő Pista gyereke akkorára, hogy bölcs apjának még bölcsebb belátása, mellé tanítóul Sovány Elemért fogadta föl havonkénti , azaz három osztrák értékű forintokért. S ezentúl naponként, négy órától egé­szen ötig volt alkalma Sovány Elemérnek a Mariska kisasszony bájaiban gyönyörködni, mert titkon a tanító iránt már is gyöngéd érzelmekkel viseltető leányzó, ugyanez idő­ben kötött le a Pista gyerek tanítójának vizaii egy-egy negyed harisnyát. Hetek- hó­napokba került, de végre mégis eljött az idő, mikor a kisasszony már minél kevesebbet kötött s a tanító ur minél kevesebbet törő­dött a Pista gyerekkel, sőt az év vége felé már annyira előhaladt az először csak az egymás néma bámulásában nyilatkozott köl­csönös vonzalom, hogy a Pista gyereknek már majdnem naponként megadatott az engedély az udvarra gyűlt gyereksereggel a labda­sport üzésére. Persze, hogy ettől a tanítástól ugyan aligha lett volna egyetemi tanár a jeles pékfi, de hát megnyugtatta a tanító lelkiismeretét a bölcs apának ama naponként hallatott nyilatkozata, mely szerint fiából semmiféle latainert, de becsületes iparost óhajt nevelni. Annál többet tanult azonban a kis frajta a tanító úrtól. Miután kiolvasta már az Elemér úr könyvtárát, melynek „Phöbus vagy a kétfejű kisasszony“ képezte legfőbb díszét, lassan kint a versekre került az olvasás sora. Ezeket már maga olvasta fel a szerelmes tanítójelölt és pedig oly hévvel, annyi köz­vetlenséggel, hogy az ábrándos szőke leány­nak nem egyszer tolultak könyök szemeibe, mikor a „Kesergő szerelem“ verssorai pereg­tek le az ifjú ajkairól. Az első kézcsókot hamar követte a vál, a nyak, az arcz s végül az ajkak szuppanása s a gyümölcsérésre megért már az ő szerel­mük is annyira, hogy kevés volt az egy órai tanítás idő, következtek a kerti séták, s lassanként a kert egyik árnyas elrejtett zuga jön a szerelmes pár találkozó helye, a hol is a fák lombozata elrejtette öleléseiket s a levelek susogásába vegyült az édes csókok félhalk­ezuppanása. Augusztus hó 1-én esett meg a nagy eset, hogy Elemér ur kijelentette bájos Maris­kájának, hogy nélküle „teher neki az élet“, hogy „vele élni vagy vele halni“ az neki mindegy, azért is ha szeptemberben leteszi a képesítő vizsgát, nyomban állomás után néz s mihelyt ilyenhez jut, — a mi bizonyos, szive neki ezt súgja legalább, — nyomban oltárhoz vezeti imádottját, hogy magáévá tegye őt isten s ember előtt. A szerelmes szavakra ellágyult Mariska felelet helyett szerelmese keblére borult s mikor a kölcsönös elérzékenyedés nehéz jelenetén túl valának, esküvel fogadák a szent természet előtt, hogy egymáséi lesznek, vagy együtt halnak meg. S az eskü megerősítésére a tanító peneczilusá­­val levágott hajfürtöt adott át a leány, míg az ifjú egyéb tárgy hiányában, egy még ott­hon gondosan készített verset adott át meg­őrzés végett az ideálnak. Ez történt augusztus hó 1-én délután 5 óra s 10 perczkor. S ezentúl a boldog jövő reményében éltek szerelmüknek a boldogok. Történt azonban, hogy a Tészta János uram első legénye Kovász Gyuri — istennek és görbe lábainak hála — kikerült a katona­sor alól s amúgy is megsokalván azt az unal­mas legénysort, elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, fel­veszi Hymen rózsalánczát. Egy szép vasárnap délután felöltötte a felszabadu­láskor bérma keresztapjától ajándékba nyert fekete ruháját, odaállított a múlt heti képes újságot olvasó Tészta uram elé s illendő szavakkal annak rendje és módja szerint meg­kérte a Mariska leányzó kezét. A kiflik és zsemlyék nagy mestere nem habozott sokáig, hanem a markába csapott a jóképű legény­nek s behívatván az anyjuk is, felavattatott az uj rokon. Az örömhírt csakhamar tudtára adták Mariskának is. Ugyanaz­nap délelőtt 11 óra 59 perc­­kor hirdette ki a vizsgáló bizottság Sovány Elemér tanítójelölt előtt, hogy a képesíti vizsgán elbukott. Itt már csak arzenikum segít! A kétségbeesés fájdalmától ziláló ke­bellel sietett a rendes napi találkozóra a szo­moru Mariska. Mint az otthonából kivert eb, ballagot a vizsgáján elhasalt tanítójelölt a népkert felé Persze, hogy a leányzó panaszolta e először kétségbeesett helyzetét, asszonyi bő­beszédüséggel beszélvén el a részleteket minden mondat után hozzáférőn a számon refrént „Meghalok-meghalok!“ Sovány úr felelet gyanánt csak ennyi mondott: — Megbuktam. A leány zokogott, az ifjú haját tépti majd egymás keblére borultak, csók, csókba folyt. Azután Elemér ur kezdett el sírni Mariska kuszáit szőke fürtjeiben. És igy to­vább, váltakozva. Majd siri csend következett Megtörve ültek egymás mellett, mig végr­e a kétségbeesett tanító felugorva helyére imigy kiáltott fel: — Itt már csak arzenikum segít! — Igen! halljunk meg együtt! rebeg Mariska. — Este 9 órakor itt e lombos fák alatt mely szerelmünk s boldogságunknak annyisza tanúja volt, itt fogunk egymás karjaiba­n megszabadulni kínjainktól. Addig is Isten veled ! — Este 9 órakor. — Este 9 órakor. S elvált a két szerelmes, hogy kiki mér , egyszer búcsút vegyen otthonától. Szegény, szegény megtört szivek ! ‘•l* Dühösen csapta be maga után ajtaja Sovány Elemér. Asztalán volt könyveit egyes kint csapta a földhöz. Szidta valamenny tanárát, a bizottság minden tagját össz­eszi­­­marazta s kijelentette a füstös négy fal előtt hogy megveti az egész emberiséget. Aztá­n mivel a vizsgától félelmében a múlt éjt a # * * Újdonságok. Lapunk jelen számával uj évnegyedet kezdünk meg, miért is tiszte­lettel felkérjük előfizetőinket előfizetéseik szives megújítására. — Áll az aratás széles e határban, de nagyon vékonyan mutatkozik az istenáldás. Búza, őszi árpa nálunk is rosszul kelt s e miatt tavaszszal sokat ki kellett szántani, ahol pedig megmaradt, általában ritkás volt a vetés. Az őszi tehát nem sok reménységgel biztatta a gazdát. Beállott a tavasz, jó esőket kaptunk s a tavaszi vetések nagyon szépen fejlődtek; árpa, kukoricza sokat ígért a gaz­dának. Jött azután junius elején egy forróság s a mikor az árpa legszebben hányta a fejét megszorult. Megszorult azután a búza is s az utóbbi esőzésektől több helyi rozsdát is ka­pott, igy azután most általában sem a búza, sem az árpa nem fizet eléggé s csak gyönge közepes termést mutat föl határunkban az aratás. Most már gazdáink csak a gabnaárak­­ emelkedésébe s a kukoriczába vetik remé­­nyöket. A kukoricza igen szépen áll és sokat igér, vajha legalább ebben ne csalódnánk! — Nyizsnyay Gusztáv jó emlékű zene­szerzőnk síremlékére 1887-ben eszközölt gyűj­tésünk, az időközi takarékpénztári kamatok­kal, f. hó 1-én 255 frt 22 krra emelkedett. Midőn ezt az ügy iránt érdeklődőknek szives tudomására hozzuk, egyszersmind tudatjuk, hogy f. év nov. 2-án, halottak napján, a sír­követ felállíttatni szándékozunk, miért is tisz­telettel felhívjuk azokat, a­kik még a kegye­­letes czélra adakozni óhajtanak, hogy adomá­nyaikat szerkesztőségünkhöz mielőbb bekül­deni szíveskedjenek.­­ Az újvároson építendő ref. templom számára ajánlottak nt. Karancsi Dániel és Asztalos Sándor presbyter urak gyűjtő ivén : Hocsi István 50 frt, Bálint István 80 frt, Deák István 10 frt, Mónus Sára 10 frt, Kis Ferencz 12 frt, Tóth Ferencz 10 frt, ifj. Ba­log István 5 frt, Égető Imre 5 frt, Irácz Pál 2 frt, Maksa Mihály 6 frt, Maksa János 6 frt, Kónya Ferencz 3 frt, özv. Kovács Jánosné 3 frt, Láda Gáspár 3 frt, Fejes Sára 5 frt, Oláh János 9 frt. Az előbbi közleményekkel együtt 3050 frt.­­ Kossuth Lajos nagy hazánkfia három nagybecsű politikai levelet irt Helfi Ignácz­­hoz, melyeket lelkes örömmel és hálás kegye­lettel olvas minden magyar; — de irt egy pár panaszos sort is, melynek tartalma való­ban csak a boszuság érzetét keltheti fel az emberben. Íme nagy hazánkfiának sorai: „Megint küldök egy magyar pénzjegyes leve­let, mégis csak minden fogalmat meghalad ez a szekatúra. Kérem, iktasson még egyszer a lapokba egy kis felszólalást, akár az én nevemben, akár a magáéban, oly értelemben, hogy engem nem szűnnek meg örökös segély­kérésekkel zaklatni a hazából, ámbár már ismételve kijelentettem, hogy nincs mó­domban segélyezni. E zaklatások közt a legboszantóbb az, hogy 48-ks pénz­jegyeket küldöznek hozzám, be­váltásukat kérve. Kijelentem, hogy az ily küldeményeket ezentúl nem érkezetteknek tekintem, nem fogok felőlök tudomást venni és sem megtartásukra, sem visszaküldésükre nem vállalkozom. S kérje fel ön, instálom, úgy a fővárosi, mint minden vidéki lapot, hogy e nyilatkozatom felvételével engem e kellemetlen zaklatásoktól megmenekedni se­gítsenek.“ Bár nem hisszük, hogy olvasóink között oly gyászmagyarka legyen, a­ki „Kossuth apánkat“ akár segélykéréssel, akár „Kossuth-bankók“ beváltásának kérésével zak­lassa, mégis készséggel közöltük e sorokat, hogy eleget tegyünk nagy hazánkfia kifejezett kívánságának. — Jótékonyság. A felekezeti érdekeken felülemelkedő nemes gondolkozásról tesz ta­núságot azon körülmény, hogy a nem régen elhalt özv. Wo­dia nemé Feuer Rozália 100 fatot hagyott a „Jólét“ egyesületnek, mely összeget az örökösök már be is fizették.­­ A mintagazdaság a múlt héten új szarvasmarha állományt nyert. Minthogy a mezőhegyesi faj nem bizonyult be jól tejelő­nek, az úgynevezett magyar-erdélyi fajból ho­zott N­a­g­y Károly intéző nyolcz darab fias tehenet Maros-Vásárhelyről. Ezen marhaállo­mány hivatva van a tejgazdaság által a min­tagazdaságnak uj jövedelmi forrásul szolgálni. Vájjon teljesülnek-e ez irányban a remények, majd a jövő fogja megmutatni. — Nagy Józsefek Amerikából haza­felé tartanak. Az „Amerikai Nemzetőr“ tegnap érkezett számában már bucsujokat is olvassak az ottani magyaroktól s itteni rokonaik min­dennap várják érkezésüket. Az amerikai ma­gyarság igen becsülte, szerette őket «"­szor­galmas iparos nép lévén, dolguk sem ment rosszul az idegenben, de megszállta őket a honvágy s haza jönnek. Hiába, a költő na­gyon szépen megírta: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely!“ A magyar embernek itthon a helye s mi szives örömest látjuk őket itthon a hosszú távollét után.­­ A tornászok kirándulása a Bereczk­­féle tanyára Péter-Pál napján megtartatott. Húsz tornaegyleti tag vett részt a 8 kilomé­teres gyalogútban Imre József dr. egyleti elnök vezetése alatt s a napot a társaság ott­­kint igen jól töltötte, vissza­felé azonban a társaság már czélszerűbbnek látta tengelyen ülve megtenni a „berándulást“. Egyedül Gyu­lay Kálmán főgymn­­tanár, a tornászok művezetője tette meg visszafelé is gyalog a tourt. A sikerült kirándulás után a tornászok újabb gyalogútra készülnek. — Lóverseny. A gazdasági egyesület 1. év szeptember 8-án, a szigeti gyepen, tör­vényhatóságunk támogatása mellett lóversenyt fog rendezni. Lesz négy futam s a nevezések a verseny napjáig Vékony József rendező­bizottsági elnöknél teendők meg. E­l­ső fu­tam. Városi dij. Részt vehet minden cson­­grádmegyei származású 6 évnél nem idősebb ló. Dijak: 20, 10 és 5 drb 10 frankos arany 11-ik futam. Egyleti dij. Futhat minden egy­leti tag saját nevelésű kancza vagy ménlova. Dijak: 20 és 10 drb 10 frankos arany. III-ik futam. Futhat minden vásárhelyi gazda 8 évnél nem idősebb saját nevelésű csikója Dijak: 10 és 5 drb 10 frankos arany, előbbi egyleti, utóbbi városi dij. IV-ik futam. Vi­gaszverseny. Előbbi futamokban dijat nem nyert lovak versenye. Dij 3 drb 10 frankos arany. — A pálya 2600 méter, a III. és IV futamnál 1300 méter. A bírálóbizottság Ha­­lus József megyei lótenyészbizottsági elnök vezetése alatt Draskóczy Lajos, Vékony Jó­zsef, Kristó Lajos, Nagy Sándor, Dobosy La­jos, Pokomándy Imre, Balogi Soma és Ma­­czelka János urakból fog állani. Helyárak köröndjegy 1 frt, I-ső hely 60 kr, Il-ik hely 40 kr, állóhely 10 kr. — Népünnepély. A helyben időző szili társulat népünnepélyt rendezett vasárnap­i népkertben. A város főbb helyeit bejárt rek­lám­menet meglehetős számú közönséget von­zott le, ámbár korántsem voltak annyian mennyien nálunk a népünnepélyt látogatn szokták. Különben a programot is csak­­ plakátokon volt változatos. A délutánt orr­mászó- és zsákfutás-versenyek töltötték be Este felé a „Csókon szerzettéből adott el egy felvonást a színtársaság, majd később görögtűz mellett egy sikerült néma képletet állított össze a népünnepély egyetlen rende­zője Kovács Lajos. Este tűzijáték, tombola majd később táncz volt, mely utóbbiban azon­ban, a fedett sátorban csak kevesen vettel részt. A hirdetett programra többi száma — jobb időkre maradt.­­ A mulatság jövedel­méből Pesti Ihász Lajos igazgató 100 frto adott át a városi tanácsnak, mely értesülé­sünk szerint a tisztviselői nyugdíjalaphoz csatoltatik. — A fürdő szezon nálunk nehezen aka beállani. Pompás uszodáink úgy­szólván kon­ganak az ürességtől s az a pezsgő fürdő­ éle a mi előző években volt, egészen eltűnt, ha a kánikula nem fogja a t. publikumo nagyobb fürdőzési kedvre hangolni, a fürdő-

Next