Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1889-07-04 / 27. szám
pontos volt eljárásában, gondos tisztaságot, csint kedvelő ruházatában és taneszközeiben , az ily tanuló munkásságát, midőn nem is sejti, nyomon kiséri a jó isten áldása, és a szivébe s lelkébe egész éven át elvetett magvak, miként az evangyéliomi szántóvetőé, erős gyökeret verve, már most felvirulnak és hoznak jövőben gazdag gyümölcsöt, némelyek száz, mások hatvan, ismét mások harminc, annyit; az ily tanuló bátran tekint a számadás órája felé, derült homlokkal siet az örvendező szülők karjaiba és a jól betöltött kötelesség boldogító tudatában lesz neki még kedvesebb a szünidő. Kicsoda volt köztetek ilyen kedves tanítványok, megmondja majd osztályozástok, de megmondja már most, csak kérdezzétek meg, őszintén lelketek ösmerete. De amelyitekre a fentebbi rajz nem illik: szivében az marczangoló önváddal távozik tőlünk a szülői körbe; háta mögött egy eltékozolt évnek busitó árnya, a szülői meghiúsult remények, a porba hullt költekezés szomorú alakja kiséri a szünidőbe is. Sőt ha nyer is kivételes módot mulasztásainak pótlására, miként a lusta munkásnak, aki elkésve fogott teendőjébe, a pihenés perczeit kell hanyagságának kiengeszteléséül áldozatul hoznia. íme a kérlelhetlen bünhödés! Vajha az ilyenek legalább okulást mentsenek és ösztönt a későbbi munkára, és szomorú sorsuk eszméltető példa legyen másokra nézve is! A jó isten kegyelmébe vetett erős hittel fogtunk tehát mi tanárok az év munkájához és azon szilárd elhatározással, hogy a kezeinkre bízott gyermek- és ifjú sereget hűséggel vezéreljük a tiszta erkölcs és vallásosság gyönyörűséges mezejére, az ismeret és tudomány életadó forrásához. Én úgy tartom, az égi atya kegyelme nem is vonta meg tőlünk fáradozásunk sükerét, sőt megadta tanárnak és tanítványnak a jutalmat a szerint, a minő hüvséggel sáfárkodott a rábízott talentumokkal. Tanítványaink vallásos érzületének ápolása, mint az előzőkben, ezen tanévben is fő gondunk volt, erkölcsiségük fejlesztése nemes törekvésünk. És hála az égnek, növendékeink erkölcsi maguk viselete ma sem mutat hanyatlást. Nem tagadom, voltak gyermeki tévedések, nem hiányzottak ifjúkori botlások,— hiszen láttatok-e kertet, amelyben a leggondosabb kéz mellett is egy-egy gyom időnként itt és ott fel ne ütné fejét? De egy-egy jóakaró intés, egy idején és helyén alkalmazott dorgáló szó csaknem fölöslegessé tette, hogy szigorúbb eszközhöz is nyúljunk; különösen miután hat, — mind más nemzetiségű — korosabb, szorosan összetartó növendék, — köztük három tanácsomra — tanintézetünket csendesen elhagyta, velők a könnyen terjedhető ragály is eltávozott tanintézetünkből. (Folyt. köv.) TÁRCZA. MEGTÖRT SZIVEK. Hosszú aczél óralánczának ólom medallonjába rejtette féltett kincsét. Arcza örömtől sugárzott, lázas sietséggel rohant szállására s a rozzant ajtót bereteszelve ágyára vetette magát. A mit a medailonba rejtett, az egy szőke hajfürt volt. Egyedül érezve magát újra elővette azt a drága emléket s ajkaihoz emelve csókolgatta százszor meg százszor. Azután sóhajtott egy párt, majd felugrott ágyából s elszavalta egyik saját készítette s szerelemmel teljes költeményét s mint a ki dolgát teljesen jól végezte, elővette a „Neveléstant“ s pár percz múlva oly őrült hangos reczitálást vitt végbe, hogy még a szomszéd szobában lakó suszter sem hallhatta tőle a maga szavát. A napnak épen azon órájában, sőt perjezében, amikor Sovány Elemér tanítójelölt oly sietséggel rohant szállására, ugyanakkor lebegett el a Tészta János pékmester bájos Mariska leánykája a népkert egyik lombozatos zugából meleg otthona felé. Kék karton ruhájának gombos zsebébe rejtette a rózsaszín illatos, de a rózsavíztől még kissé nedves levélkét, melyen véletlenül épen az a zengzetes költemény van gyönyörű kalligráfiával megörökítve, amelyet a fiatal tanítójelölt oly hévvel szavalt füstös szobájában. A bájos Mariska a profont magazin egyik zugába húzódva olvasta kéjjel-gyönyörrel azt a remekzöngeményt, megcsókolta százszor meg százszor s azután.......... biztos léptekkel haladt a kenyérmérő bolt felé s pár percz múlva a legbiztosabb kezekkel mérte az éhező emberiségnek a különféle fehérségű és áru kenyérszeleteket. Az a szerencse, hogy egy ember egy ugyanazon időben csak egy helyütt lehet, különben ha, ki augusztus hó 1-én délután 5 óra s tíz perczkor a jeles nevelőt s a bájos Mariskát otthonukban látta volna, biztosan kitalálná, hogy légyott vala. Mert hát az is vala. Két évig járt a népnevelés jövendő nagy faktora a „zsiráff kiflihez“ czimzett pékbolt ajtaja előtt naponként legalább 25-ször s ugyanennyiszer találkozott vágyó szeme a bájos Mariska savószinü látóival s csak két hosszú év epekedése után jutott Sovány Elemér azon rég vágyva várt pillanathoz, hogy álmainak háborítójával szemtől-szemben állva, ajkairól közvetlen neki szóló szavakat hallhasson. Mert csak két év eltelte után nőtt fel a sütő Pista gyereke akkorára, hogy bölcs apjának még bölcsebb belátása, mellé tanítóul Sovány Elemért fogadta föl havonkénti , azaz három osztrák értékű forintokért. S ezentúl naponként, négy órától egészen ötig volt alkalma Sovány Elemérnek a Mariska kisasszony bájaiban gyönyörködni, mert titkon a tanító iránt már is gyöngéd érzelmekkel viseltető leányzó, ugyanez időben kötött le a Pista gyerek tanítójának vizaii egy-egy negyed harisnyát. Hetek- hónapokba került, de végre mégis eljött az idő, mikor a kisasszony már minél kevesebbet kötött s a tanító ur minél kevesebbet törődött a Pista gyerekkel, sőt az év vége felé már annyira előhaladt az először csak az egymás néma bámulásában nyilatkozott kölcsönös vonzalom, hogy a Pista gyereknek már majdnem naponként megadatott az engedély az udvarra gyűlt gyereksereggel a labdasport üzésére. Persze, hogy ettől a tanítástól ugyan aligha lett volna egyetemi tanár a jeles pékfi, de hát megnyugtatta a tanító lelkiismeretét a bölcs apának ama naponként hallatott nyilatkozata, mely szerint fiából semmiféle latainert, de becsületes iparost óhajt nevelni. Annál többet tanult azonban a kis frajta a tanító úrtól. Miután kiolvasta már az Elemér úr könyvtárát, melynek „Phöbus vagy a kétfejű kisasszony“ képezte legfőbb díszét, lassan kint a versekre került az olvasás sora. Ezeket már maga olvasta fel a szerelmes tanítójelölt és pedig oly hévvel, annyi közvetlenséggel, hogy az ábrándos szőke leánynak nem egyszer tolultak könyök szemeibe, mikor a „Kesergő szerelem“ verssorai peregtek le az ifjú ajkairól. Az első kézcsókot hamar követte a vál, a nyak, az arcz s végül az ajkak szuppanása s a gyümölcsérésre megért már az ő szerelmük is annyira, hogy kevés volt az egy órai tanítás idő, következtek a kerti séták, s lassanként a kert egyik árnyas elrejtett zuga jön a szerelmes pár találkozó helye, a hol is a fák lombozata elrejtette öleléseiket s a levelek susogásába vegyült az édes csókok félhalkezuppanása. Augusztus hó 1-én esett meg a nagy eset, hogy Elemér ur kijelentette bájos Mariskájának, hogy nélküle „teher neki az élet“, hogy „vele élni vagy vele halni“ az neki mindegy, azért is ha szeptemberben leteszi a képesítő vizsgát, nyomban állomás után néz s mihelyt ilyenhez jut, — a mi bizonyos, szive neki ezt súgja legalább, — nyomban oltárhoz vezeti imádottját, hogy magáévá tegye őt isten s ember előtt. A szerelmes szavakra ellágyult Mariska felelet helyett szerelmese keblére borult s mikor a kölcsönös elérzékenyedés nehéz jelenetén túl valának, esküvel fogadák a szent természet előtt, hogy egymáséi lesznek, vagy együtt halnak meg. S az eskü megerősítésére a tanító peneczilusával levágott hajfürtöt adott át a leány, míg az ifjú egyéb tárgy hiányában, egy még otthon gondosan készített verset adott át megőrzés végett az ideálnak. Ez történt augusztus hó 1-én délután 5 óra s 10 perczkor. S ezentúl a boldog jövő reményében éltek szerelmüknek a boldogok. Történt azonban, hogy a Tészta János uram első legénye Kovász Gyuri — istennek és görbe lábainak hála — kikerült a katonasor alól s amúgy is megsokalván azt az unalmas legénysort, elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, felveszi Hymen rózsalánczát. Egy szép vasárnap délután felöltötte a felszabaduláskor bérma keresztapjától ajándékba nyert fekete ruháját, odaállított a múlt heti képes újságot olvasó Tészta uram elé s illendő szavakkal annak rendje és módja szerint megkérte a Mariska leányzó kezét. A kiflik és zsemlyék nagy mestere nem habozott sokáig, hanem a markába csapott a jóképű legénynek s behívatván az anyjuk is, felavattatott az uj rokon. Az örömhírt csakhamar tudtára adták Mariskának is. Ugyanaznap délelőtt 11 óra 59 perckor hirdette ki a vizsgáló bizottság Sovány Elemér tanítójelölt előtt, hogy a képesíti vizsgán elbukott. Itt már csak arzenikum segít! A kétségbeesés fájdalmától ziláló kebellel sietett a rendes napi találkozóra a szomoru Mariska. Mint az otthonából kivert eb, ballagot a vizsgáján elhasalt tanítójelölt a népkert felé Persze, hogy a leányzó panaszolta e először kétségbeesett helyzetét, asszonyi bőbeszédüséggel beszélvén el a részleteket minden mondat után hozzáférőn a számon refrént „Meghalok-meghalok!“ Sovány úr felelet gyanánt csak ennyi mondott: — Megbuktam. A leány zokogott, az ifjú haját tépti majd egymás keblére borultak, csók, csókba folyt. Azután Elemér ur kezdett el sírni Mariska kuszáit szőke fürtjeiben. És igy tovább, váltakozva. Majd siri csend következett Megtörve ültek egymás mellett, mig végre a kétségbeesett tanító felugorva helyére imigy kiáltott fel: — Itt már csak arzenikum segít! — Igen! halljunk meg együtt! rebeg Mariska. — Este 9 órakor itt e lombos fák alatt mely szerelmünk s boldogságunknak annyisza tanúja volt, itt fogunk egymás karjaiban megszabadulni kínjainktól. Addig is Isten veled ! — Este 9 órakor. — Este 9 órakor. S elvált a két szerelmes, hogy kiki mér , egyszer búcsút vegyen otthonától. Szegény, szegény megtört szivek ! ‘•l* Dühösen csapta be maga után ajtaja Sovány Elemér. Asztalán volt könyveit egyes kint csapta a földhöz. Szidta valamenny tanárát, a bizottság minden tagját összeszimarazta s kijelentette a füstös négy fal előtt hogy megveti az egész emberiséget. Aztán mivel a vizsgától félelmében a múlt éjt a # * * Újdonságok. Lapunk jelen számával uj évnegyedet kezdünk meg, miért is tisztelettel felkérjük előfizetőinket előfizetéseik szives megújítására. — Áll az aratás széles e határban, de nagyon vékonyan mutatkozik az istenáldás. Búza, őszi árpa nálunk is rosszul kelt s e miatt tavaszszal sokat ki kellett szántani, ahol pedig megmaradt, általában ritkás volt a vetés. Az őszi tehát nem sok reménységgel biztatta a gazdát. Beállott a tavasz, jó esőket kaptunk s a tavaszi vetések nagyon szépen fejlődtek; árpa, kukoricza sokat ígért a gazdának. Jött azután junius elején egy forróság s a mikor az árpa legszebben hányta a fejét megszorult. Megszorult azután a búza is s az utóbbi esőzésektől több helyi rozsdát is kapott, igy azután most általában sem a búza, sem az árpa nem fizet eléggé s csak gyönge közepes termést mutat föl határunkban az aratás. Most már gazdáink csak a gabnaárak emelkedésébe s a kukoriczába vetik reményöket. A kukoricza igen szépen áll és sokat igér, vajha legalább ebben ne csalódnánk! — Nyizsnyay Gusztáv jó emlékű zeneszerzőnk síremlékére 1887-ben eszközölt gyűjtésünk, az időközi takarékpénztári kamatokkal, f. hó 1-én 255 frt 22 krra emelkedett. Midőn ezt az ügy iránt érdeklődőknek szives tudomására hozzuk, egyszersmind tudatjuk, hogy f. év nov. 2-án, halottak napján, a sírkövet felállíttatni szándékozunk, miért is tisztelettel felhívjuk azokat, akik még a kegyeletes czélra adakozni óhajtanak, hogy adományaikat szerkesztőségünkhöz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Az újvároson építendő ref. templom számára ajánlottak nt. Karancsi Dániel és Asztalos Sándor presbyter urak gyűjtő ivén : Hocsi István 50 frt, Bálint István 80 frt, Deák István 10 frt, Mónus Sára 10 frt, Kis Ferencz 12 frt, Tóth Ferencz 10 frt, ifj. Balog István 5 frt, Égető Imre 5 frt, Irácz Pál 2 frt, Maksa Mihály 6 frt, Maksa János 6 frt, Kónya Ferencz 3 frt, özv. Kovács Jánosné 3 frt, Láda Gáspár 3 frt, Fejes Sára 5 frt, Oláh János 9 frt. Az előbbi közleményekkel együtt 3050 frt. Kossuth Lajos nagy hazánkfia három nagybecsű politikai levelet irt Helfi Ignáczhoz, melyeket lelkes örömmel és hálás kegyelettel olvas minden magyar; — de irt egy pár panaszos sort is, melynek tartalma valóban csak a boszuság érzetét keltheti fel az emberben. Íme nagy hazánkfiának sorai: „Megint küldök egy magyar pénzjegyes levelet, mégis csak minden fogalmat meghalad ez a szekatúra. Kérem, iktasson még egyszer a lapokba egy kis felszólalást, akár az én nevemben, akár a magáéban, oly értelemben, hogy engem nem szűnnek meg örökös segélykérésekkel zaklatni a hazából, ámbár már ismételve kijelentettem, hogy nincs módomban segélyezni. E zaklatások közt a legboszantóbb az, hogy 48-ks pénzjegyeket küldöznek hozzám, beváltásukat kérve. Kijelentem, hogy az ily küldeményeket ezentúl nem érkezetteknek tekintem, nem fogok felőlök tudomást venni és sem megtartásukra, sem visszaküldésükre nem vállalkozom. S kérje fel ön, instálom, úgy a fővárosi, mint minden vidéki lapot, hogy e nyilatkozatom felvételével engem e kellemetlen zaklatásoktól megmenekedni segítsenek.“ Bár nem hisszük, hogy olvasóink között oly gyászmagyarka legyen, aki „Kossuth apánkat“ akár segélykéréssel, akár „Kossuth-bankók“ beváltásának kérésével zaklassa, mégis készséggel közöltük e sorokat, hogy eleget tegyünk nagy hazánkfia kifejezett kívánságának. — Jótékonyság. A felekezeti érdekeken felülemelkedő nemes gondolkozásról tesz tanúságot azon körülmény, hogy a nem régen elhalt özv. Wodia nemé Feuer Rozália 100 fatot hagyott a „Jólét“ egyesületnek, mely összeget az örökösök már be is fizették. A mintagazdaság a múlt héten új szarvasmarha állományt nyert. Minthogy a mezőhegyesi faj nem bizonyult be jól tejelőnek, az úgynevezett magyar-erdélyi fajból hozott Nagy Károly intéző nyolcz darab fias tehenet Maros-Vásárhelyről. Ezen marhaállomány hivatva van a tejgazdaság által a mintagazdaságnak uj jövedelmi forrásul szolgálni. Vájjon teljesülnek-e ez irányban a remények, majd a jövő fogja megmutatni. — Nagy Józsefek Amerikából hazafelé tartanak. Az „Amerikai Nemzetőr“ tegnap érkezett számában már bucsujokat is olvassak az ottani magyaroktól s itteni rokonaik mindennap várják érkezésüket. Az amerikai magyarság igen becsülte, szerette őket «"szorgalmas iparos nép lévén, dolguk sem ment rosszul az idegenben, de megszállta őket a honvágy s haza jönnek. Hiába, a költő nagyon szépen megírta: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely!“ A magyar embernek itthon a helye s mi szives örömest látjuk őket itthon a hosszú távollét után. A tornászok kirándulása a Bereczkféle tanyára Péter-Pál napján megtartatott. Húsz tornaegyleti tag vett részt a 8 kilométeres gyalogútban Imre József dr. egyleti elnök vezetése alatt s a napot a társaság ottkint igen jól töltötte, visszafelé azonban a társaság már czélszerűbbnek látta tengelyen ülve megtenni a „berándulást“. Egyedül Gyulay Kálmán főgymntanár, a tornászok művezetője tette meg visszafelé is gyalog a tourt. A sikerült kirándulás után a tornászok újabb gyalogútra készülnek. — Lóverseny. A gazdasági egyesület 1. év szeptember 8-án, a szigeti gyepen, törvényhatóságunk támogatása mellett lóversenyt fog rendezni. Lesz négy futam s a nevezések a verseny napjáig Vékony József rendezőbizottsági elnöknél teendők meg. Első futam. Városi dij. Részt vehet minden csongrádmegyei származású 6 évnél nem idősebb ló. Dijak: 20, 10 és 5 drb 10 frankos arany 11-ik futam. Egyleti dij. Futhat minden egyleti tag saját nevelésű kancza vagy ménlova. Dijak: 20 és 10 drb 10 frankos arany. III-ik futam. Futhat minden vásárhelyi gazda 8 évnél nem idősebb saját nevelésű csikója Dijak: 10 és 5 drb 10 frankos arany, előbbi egyleti, utóbbi városi dij. IV-ik futam. Vigaszverseny. Előbbi futamokban dijat nem nyert lovak versenye. Dij 3 drb 10 frankos arany. — A pálya 2600 méter, a III. és IV futamnál 1300 méter. A bírálóbizottság Halus József megyei lótenyészbizottsági elnök vezetése alatt Draskóczy Lajos, Vékony József, Kristó Lajos, Nagy Sándor, Dobosy Lajos, Pokomándy Imre, Balogi Soma és Maczelka János urakból fog állani. Helyárak köröndjegy 1 frt, I-ső hely 60 kr, Il-ik hely 40 kr, állóhely 10 kr. — Népünnepély. A helyben időző szili társulat népünnepélyt rendezett vasárnapi népkertben. A város főbb helyeit bejárt reklámmenet meglehetős számú közönséget vonzott le, ámbár korántsem voltak annyian mennyien nálunk a népünnepélyt látogatn szokták. Különben a programot is csak plakátokon volt változatos. A délutánt orrmászó- és zsákfutás-versenyek töltötték be Este felé a „Csókon szerzettéből adott el egy felvonást a színtársaság, majd később görögtűz mellett egy sikerült néma képletet állított össze a népünnepély egyetlen rendezője Kovács Lajos. Este tűzijáték, tombola majd később táncz volt, mely utóbbiban azonban, a fedett sátorban csak kevesen vettel részt. A hirdetett programra többi száma — jobb időkre maradt. A mulatság jövedelméből Pesti Ihász Lajos igazgató 100 frto adott át a városi tanácsnak, mely értesülésünk szerint a tisztviselői nyugdíjalaphoz csatoltatik. — A fürdő szezon nálunk nehezen aka beállani. Pompás uszodáink úgyszólván konganak az ürességtől s az a pezsgő fürdő éle a mi előző években volt, egészen eltűnt, ha a kánikula nem fogja a t. publikumo nagyobb fürdőzési kedvre hangolni, a fürdő-