Vásárhelyi Napló, 1924. április (1. évfolyam, 49-72. szám)

1924-04-01 / 49. szám

nos vásárhely Telefon 272. lom, elsőrendű olcsóbban ké­­­p kalapot Ferencz tár­­utca sarok. le ház.d­e való gjobb ncfestékek, übb bevásárlási­gében János-tér. siállitás­­ hálószoba lagasabb igé­­ktől és kony­­nyszer nélkül ik az érdek­li, az Oro­­­s az uraság­­ga Gyula orraktárában, rendű anyag, előnyös árak, ruházatú kisgazda gütt, évben aratni, eslege a drá­­zsefi vásáron­­, nem is volt külföldi köl­­i tesz, addig iteibe, olcsón m­értékszerinti szabócégnél ahol a sarkon n is van. nné és Fia celgot a leg­­h-palotai iizt­árolni.­­a ruger, Német n veres ban láz­it áriái m alatt. r és siller leutsch Zoltán tér. 'Ki tudja, bb napi ár- 1 mindenféle út, nyers­állandóan ve­­ztelettel 3 Samu . 9 sz. alatt. la Herme 18. :ák készülnek, egényi, családi, fölvételek, tab­­­n nagyságban ők fölvétetnek. minőségű renol­­astbest­­a tavaszi épít­őkre, mely a kor legjobb és rtósabb tetőfe­­n­yaga és köny­vénél fogva a 31 c s­ó b­b, m­i­­iyen sok fa­­l megtakaritó­­inak használa- Kapható bál­mennyiségben : minnál Telefon : 116­0.séges gonya stb. kapható­utsch Zoltán ér." száraz legolcsóbban teg fakereske­­miben. Tovább lény. Kívánatra niHoláje És Holáj. A lap vezető helyén olvasván egy tőlünk nagyon messze eső letűnt ne­vet talán elmosolyodik az olvasó és Úgy gondolkozik : mikor ezerféle ese­mény, helyi és országos baj, vita és töprengés köti le az emberek minden idegszálát, mikor az országos poli­tika konyháján forr, süstörög minden s a megfeszüléstől pattog a máz, akkor van helye és kedve egy lapnak arra, hogy a sajószentpéteri önkén­tes tűzoltó zenekar majálisáról zeng­jen ólomsorokban. Első tekintetre így hat ennek a névnek puszta meg­jelenése. De a háta mögött egy uj világ derengése vehető észre az éde­­sen látó szemekkel. Szinte eldugva, a tizedrendü hírek között jelenik meg a távirat szava, mely tudtul adja, hogy Nikoláj Nikolájevics száműzött orosz főherceg, Miklós cárnak rokona, Páris melletti villájában négy urat várt és fogadott a napokban. A négy ur meg is érkezett s velük Nikoláj Nikolajevics nagyherceg órák hosz­­szat tárgyalt. A párisi sajtó szemfü­les riporterei azután kipattantották a szenzáció titkát, mely szerint az ide­­genek nem mások voltak, mint Wran­­gel tábornok, az orosz ellenforra­dalmi mozgalom fővezére, akit csak az árulás tudott megzavarni tervei­ben, de akinek egész erős serege áll készen Szerbiában, továbbá mi­nisztere Csebiczen, végül pedig Krasz­­nov kozák hetman és Markov fel­kelővezér, az úgynevezett orosz Hit­ler. A többit azután félhivatalos tu­dósítás mondja el. E szerint eddig az ellenforradalmi frakciók külön­­kü­lön dolgoztak, szervezkedtek és várták az akcióba lépésre az alkal­mat, most azonban mind a Nikolá­jevics Nikoláj kezébe tették le a ha­talmat és a fővezérletet. Páris lap­jai nem fűznek a dologhoz kom­mentárt, csak egyszerűen megírják az esetet, ám azért sokat ki lehet olvasni a tudósításból. Az oláh már régen haragban van a ráccal, mert helyet adott a Wrangel hadsereg ma­radványainak. Viszont a rác ezt nem ok nélkül tette. Románia valami új deklarációt tesz éppen most, melyben szerzett jogokat emleget Besszará­­biára. S keletről olyan szelek fujdo­­gálnak, mintha a szovjet utóbb na­gyon meggyengült volna és már mintha maga sem bánná, ha valami új fordulat jönne, mely felmenti őt a szociális termelés csődjének to­vábbi viselése alól akként, hogy leg­alább a bőrét menthetné meg. Niko­lájevics Nikoláj a régi cári iskola tanítványa. Tudja azt nagyon jól, hogy csak biztosra menni érdemes. Viszont Wrangel, Krasznov és Mar­kov se mai gyerekek már a forrada­­dalom terén s vásárra nem viszik embereiket a siker kilátása nélkül. Megm­ozdításuk tehát nemcsak ta­vaszi szellő, hanem igaz új orosz tavasznak a megérzése. Jól tudjuk, hogy Páris a világ szemétdombja, mert minden anarkisztikus mozgalom, mely a világ destruálását és Orosz­ország örvénybe zuhanását eredmé­nyezte, ott fogant meg, hogy a tria­noni békéről és a német halálha­rangról ne is szóljunk. De a szemét­dombon is hajtanak ki virágok. Nem­csak a vezérnek, hanem az orosz szabadságnak virágai is. Tavasz van kint, tavasz érzése a lelkekben, az igaz. De az is igaz, hogy ösztönö­sen érzik a népek, miszerint ez a Wrangel-féle párisi expedíció talán egy új, a Kazi orosz tavasznak a hír­nöke. És akkor nemcsak a szeren­csétlen orosz muzsik, hanem az egész világ felszabadul a rém látása alól és őszintén megvallva megnyugszik Jelentékeny szám­i Hallgatóság előtt, vasárnap délelőtt a Gazdasági Egyesület­ijén tartotta propaganda gyűlését az Egy­séges Párt vezetősége. A mindvégig lelkes hangulatú gyűlést Balog Sándor, az Egye­sület alelnöke nyitotta meg, arra kérve a megjelenteket, hogy a szónokok által pro­pagált eszméknek legyenek hűséges hívei és" társadalmi körükben őszinte hirdetői. Szathmáry Tihamér nyugalmazott főispán vázolta ezután az Egységes Párt propaganda gyűléseinek célját. Mindenek­előtt rámutat­ arra, hogy ő volt az, aki a román megszállás után, bár nem volt pró­féta, megjósolta, hogy a gazdákra egy pár esztendeig jó világ vár, amelynek azonban eljön majd a böjtje is, amikor a gazda­­társadalom látszólagos jóléte megtorpan. Ez az idő most következett el, most amikor a magyarság végső erőfeszíté­sére van szükség, hogy a csonka ország talpraállását biztosítani lehessen. A közterhek óriási felemelésében nyil­vánul meg az ország gazdasági talpra­­állásának első lehetősége, mert csak ez az egyetlen út ahhoz, hogy a pénzünk értékének állandósulásával egy új élet kez­dődjék, amikor meg lehet kezdeni az építő munkát. A helyzet az, hogy mikor a kor­mánynak sikerült megtörni a külföldi kö­zönyt, amikor megnyerte a külföld segít­ségét az ország gazdasági szanálásához, a közönség kötelesség teljesítése van hátra csupán és Magyarország ismét boldog lesz. Az Egységes Párt vezetősége ezek­ben a történelmi időben azért hotja­­szük­ségesnek a propagandát, hogy kötelesség­­szerűen meggyőzze a polgárságot a haza­fias kötelességteljesítés szükségességéről és arról, hogy hihetetlen erőfeszítésre van szükség, mert különben elvész még ez a csonka ország is, hozzácsapják az ősök vérétől szentelt földet a már elrablott ma­gyar területekhez. Ha mi élni akarunk, mert jussunk van hozzá, akkor minden áldozatot meg kell hoznunk, amelyet a Haza kér tőlünk. Mint pénzügyi ember kíván rávilágítani az aktuális kérdésekre.Ha B­e­t­h­­­e­n Istvánnak a nemzetgyűlés elé terjesztett törvényja­vaslatát a képviselők el nem fogadják, akkor Németország sorsára jutunk. Igaz, hogy súlyos megpróbáltatásokat kívánnak tőlünk, hogy a németek sorsát elkerüljük. Miránk is elkövetkezik a két szomorú esztendő, de annak elmúlásával ismét ott leszünk a sokszor óhajtott békebeli álla­potoknál. Az oláh megszállás után nem­csak a gazdatársadalom, hanem az iparos és kereskedő osztály is gyűjthetett magá­nak egy kis anyagi erőt. Ezt az erőt akarja most az ország igénybe venni. Figyel­mezteti azokat, akik azt mondották eddig, hogy nincs igazságos teherelosztás , most elkövetkezik az egyenlő közteherviselés ideje, amikor azonban érdemes lesz a ter­heket elviselni. A tatárjárás óta nem volt olyan kritikus helyzetben Magyar­­ország, mint most, de amint akkor is kilábaltunk a bajból, úgy a jelenlegi helyzetből is fel kell épül­nünk. Sok kifogást emelnek a mai kormány­zati rendszer ellen és a szóló elismeri, hogy a kifogások között vannak jogosak is. Azt azonban a kritikusoknak nem sza­bad elfelejteniük, hogy Bethlen István gróf milyen nehéz utat tett meg, amíg elérkezett oda­, ahonnan a feltámadás felé juthat az ország. A külföld 250 millió aranykorona kölcsön segítségével két éven belül rendbe jön az ország. Ha tehát két évig vállaljuk a fokozott terheket, akkor megmentjük az országot a végső katasztrófától. Sokan rossz­hiszeműen azt mondják, hogy Beth­len István csinálta ezeket a terheket. Ezek­kel szemben érdemes Andrássy Gyulának, a miniszterelnök legelszántabb politikai ellenfelének a napokban tett nyilatkozatát elolvasni. Andrássy azt mondotta ebben a nyilatkozatában, hogy végzetesnek tartja az országra nézve, ha valaki, akinek nincs jobb terve, akadályokat állít a kormány szanálási akciója elé. — Gróf Bethlen István, az erdélyi feje­delmi sarj, — folytatta tovább Szathmáry Tihamér, — nagyon jól tudja, hogy mit csinál. Mi pedig nagyon jól tudjuk, hogy cselekedeteivel csak jót, de semmiesetre sem rosszat akar az országnak. Nekem az az érzésem, hogy mikor az ország át­esett a megpróbáltatások nehéz idején és az államháztartás újból a rendes kerékvágásba jut, a polgárság első dolga az lesz, hogy hálátlanul hátat fordít megmentőjének, Bethlen Istvánnak. A miniszterelnök is tudatában van ennek, de nem fáj neki, m­ert hiszen ő maga szeretne már legjob­ban megpihenni az idegőrlő munka után. — Ismétlem még egyszer,­­» mondotta végül Szathmáry nyug. főispán, — hogy keserű napok várnak az ország lakossá­gára és igy Vásárhely gazdatársadalmára is.. Hiszem azonban, hogy ennek a város­nak a gazdái férfias elszántsággal viselik el a terheket, amelyeket az ország talpra­­állása, tehát a saját maguk jól felfogott ér­dekében rája vónnak. (Zajos helyeslés és taps.) Gen­ersieh Antal dr kórházi igazgató főorvos volt a következő felszólaló. Ki­jelenti, hogy ha a mai helyzet okaival fog­lalkozik az ember feltétlenül vissza kell tekintenie arra az öt és fél évre, amely 1918. óta múlt el. Egy a gazdasági életből vett hasonlattal élve, rámutat arra, hogy mikor Magyarországon forradalmárok el­kergették az uralkodót, teljesen felbomlott az ország rendje. Teljesen vezetés nélkül állottunk és száz meg száz féle politikai párt forgácsolta szét az ország polgári tár­mának erejét. A vége mindannak az lett, hogy az emberek osztályérdekek szerint csoportosultak, aminek viszont az­ volt az eredménye, hogy egymásután nyolc kor­mány bukott csupa­­ osztályérdekből. Természetesen míg a kormányok buktak a politikai és gazdasági helyzet egyre jobban romlott. Ilyen körülmények között vette át a kormányelnöki tisztet Bethlen István, aki­nek az első feladata az volt, hogy a gyű­lölködésnek véget vesse, az embereknek egy nagy pártba , az Egységes Pártba való tömörítésével. Ez már magában véve is érdem, amely az ország széles rétegeiben megértésre és méltánylásra talált akkor, amikor a polgárság nagy többsége a man­dátumok jelentékeny részét a miniszter­­elnök politikáját valló jelöltek kezébe adta. A nemzet tehát módot nyújtott Bethlen Istvánnak, arra, hogy hozzáfogjon az ország talpraállításához. Az osztállyok gyűlölködése azonban tovább tart. Legtöbben a gazdák ellen fordulnak és azt állítják, mintha a gazdatársadalom aranyvalutában keresné meg jövedelmét, pedig ez helytelen fel­fogás, mert a gazdatársadalom jóléte csak látszólagos. A pénznek, amelyet a gazda a terményei­ért kap, számra nézve hiába nagy, reális értéke azonban nincs, így azután legfeljebb csak arról lehet beszélni, hogy a magyar kisgazdatársadalom a látszólagos jóléte alatt megszabadult régi adósságaitól, de meggazdagodni nem tudott, hiszen a kere­sete elúszott a szintén megdrágult szük­séges befektetésekre. Ki hitte volna a tavalyi gazdag aratás után, hogy ilyen szomorú, nyomorúságos tavasz következik ? Nap-nap után emelkednek az árak. Ha mindezek­nek az okát keressük, akkor rájövünk, hogy az ok nem más, mint Magyarország állami gazdaságának helyzete, amelyet az össze­omlás óta mindezideig nem lehetett reális alapokra helyezni, még­pedig elsősorban azért nem, m­ert az ország intézője mielőtt valamit csinálna, kénytelen respektálni a nemzetgyűlés véleményét. A másik ok pe­dig az, hogy egy teher, a jóvátétel függött a fejünk felett annélkül, hogy megközelí­tőleg is tudtuk volna, vájjon mennyit köve­telnek tőlünk és amikor mindig készen lehetünk arra, hogy az ántant akkor nyúl az állampénztárba, amikor ott a követelé­seinek fedezésére egy darab aranyat talál. Egy rettenetes egérfogót állí­tottak fel a számunkra, amely a Németország sorsára való jutás* a teljes politikai és gazdasági anarchiával* meg a magyar Ruhrvidék , a Tisza bal­partjának megszállásával fenyegette a nem­zetet. Ettől az egérfogótól akarta megszaba­­dítani a nemzetet Bethlen, mikor hosszas fáradozásai révén sikerült az antant jóvá­­tételi követeléseit húsz esztendőre felfüg­gesztetni, ami egyik előfeltétele volt annak, hogy­­ külföldről köcsönt kapjunk. A köl­csönnek azonban van több feltétele is. Szükséges többek között az, hogy a magyar adózó polgárság maga is akarja a reális államháztartást. Azok a külföldi emberek, akik ugyanis a külföldi kölcsönt adják, a pénzüket biztosítva akarják látni, azt akar­ják, hogy az egyik vagy másik politikai párt a Magyarország rendjét fel ne forgat­hassa, mert hiszen akkor elvesz az ő tő­kéjük, amelyet az ország talpraállításához kölcsönöztek. Az a felhatalmazási törvényjavaslat, a­melyet a miniszterelnök most nyújtott be a nemzetgyűlésnek azt jelenti, hogy az állam pénzügyi kezelésére két és fél évre szabad kezet kér a kormány. Csak ennek a felha­talmazási törvénynek a jóváhagyása esetén hajlandó a külföld a kölcsönt folyósítani. Ebből tehát az következik, hogy felhatalmazás nélkül nincs köl­csön, kölcsön nélkül nincs stabil korona, enélkül nincs sem po­litikai, sem pedig gazdasági rend. Ha a képiselők ezekből a szempontokból nézik a felhatalmazási törvényjavaslatot, akkor meg fogják azt szavazni, annál is inkább, mert aki a kormány talpraállítási terve ellen agitál, az hazaáru­lást követ el önző érdekekből, miután meg van elégedve a jelenlegi helyzettel. Az igaz, hogy vannak olyanok, akik hazaárulásból meg tudnak élni, akiknek kenyerük javát a sikerkedés adja, de ezekkel szemben a nagytöbbség nem spekulációból, hanem a keserves mun­kából él. Ez a többség híve a kormány terveinek. Ha meggondoljuk azt, hogy a stabilizá­ció szükséges, akkor önként következik, hogy Bethlen Istvánra is szükség van. Kettős feladat vár tehát Vásárhely közön­ségére : bízzon Magyarország jövőjében és bízzon Bethlen Istvánban. Vásárhelyt az a kitüntető bizalom érte, hogy a miniszter-­­­elnök a város egyik kerületének képvise­letét vállalta el az ország házában, köteles­ségünk tehát, hogy mi is fokozott bizalom­mal viseltessünk Bethlen István iránt, aki az országot egy újabb, egy boldogabb ezredév küszöbére vezette el. Vásárhely népe megmutatta, hogy fiainak életét is odaadja a Hazának, ha arra szükség van, szégyen volna tehát, ha most, amikor anyagi áldozatot kér a nemzeti létérdek, a polgárság nem áldozná filléreit az ország újjáépítésének oltárán. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Márton Árpád református lelkész szólalt fel és azt hangoztatta, hogy most elér­kezett az ideje annak, amikor a nemzet megmutathatja vájjon fel tud-e emelkedni a hétköznapiságból a Haza megmentésé­nek nemes missziójához. Ma nem szabad törődni azzal, hogy másnak kevesebb terhe van, hanem arra kell törekedni, hogy min­denki lerójja azt a kötelességét, amelyet az ország érdekei parancsolnak. Ha azután, majd például a gazdatársadalom teljesítette a kötelességét, akkor oda lehet az asztalra ülni és követelni, hogy most már jöjjenek azok, akik hátravannak. A kötelesség tel­jesítésnek sok ellensége van. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy azok akik a szanálás ellen vannak azoknak nincs is semmi szere­pük az ország újjáépítésében, mert azok levizsgáztak az or­szág lerombolásánál. Hatásos beszédét Bethlen István gróf érdemeinek méltatásával fejezte be Márton tiszteletes, aki után Molnár Istvánnak, a Gazdasági Egyesület alelnökének indít­ványára, egyhangú lelkesedéssel elhatá­rozták a jelenlevők, hogy a miniszterelnök­höz a következő szövegű üdvözlő táv­iratot intézik: Gróf Bethlen István miniszterelnök úrnak Budapest. Hódmezővásárhely gazdatársadalma március 30-án tartott egységespárti nagy­gyűléséből tántoríthatatlan hűséggel és bizalommal üdvözli Nagyméltóságodat azért a nagy lelkierővel végzett hazafias munkálkodásáért, melyet a magyar nem­zet és a haza feltámadása érdekében ki­fejt és ezen nemes munkájára Isten ál­dását kéri. M az Egységes Párt ? És mi a Városi ? Balog Sándor elfogadván az indítványt, a maga részéről is kijelenti, hogy elvileg helyesli az Egységes Párt propagandáját a választó­közönség felvilágosítása érdekében, de kérdi a pártvezetőségtől, hogy mi szük­ség volt a jelen viszonyok között, midőn a polgárság tömörítése a legfőbb cél, kü­lön szervezkedni, külön pártot alakítani, hisz az Egységes Párt vezetősége igen jól tudja, hogy a „Városi Polgári Párt“ szer­­­­vezésének munkája már előrehaladott szá- Vásárhely gazdatársadalmának ünnepélyes megnyilatkozása a miniszterelnök mellett. Hódmezö­lvásárhely, 1924. Szerkesztőség : Deák Ferenc-u. 15. Kiadóhivatal: Deák Ferenc-u. 7. Dura-ny­om­da. Telefon 254. Ára 500 kor. I. évfolyam 49. szám. POLITIKAI SLAFIILAP Kedd ápr­ilis 1. Felelős szerkesztő és felelős kiadó: Fejérváry József. Kiadja: Vásárhelyi Napló Rt. egy kicsit a mi zaklatott lelkünk is. Ne tessék félreérteni, nem azért, mintha itt még egyszer lehetne di­rektóriumi kisded játékot űzni. Nem, azon már túl vagyunk. Hanem azért, mert az a csíny a vörös nap még mindig vezérlő fénye itt egyes em­bereknek s egész tömegnek a lelkét tartja mérgező hatása alatt. Mert en­nek a pokoltűznek sugarai ölik ki a tömegek lelkéből a kötelesség­tudást. Ha ez a nap lebukik, mint ahogy le fog bukni, akkor vissza­költözik mi­­hozzánk is nemcsak a munka becsü­lete, hanem a becsületes munka! Fel tehát Nikolájevics Nikoláj! . .. Aki még nem hiszi hát győződjön meg, hogy kötetkabát, brons, divatszmoking, KOKRON-GY­ÁR egyszerű és divat harisnyákban, férfi és gyermek­­ok­ Kossuth-téri lerakatában van, uikban, a legnagyobb választék, olcsó gyári árak mellett. Kirakatunkat figyelje.

Next