Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1929. november (25. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
Hódmezővásárhely, 1929 november 1. Péntek. Aradó fillér. XXV. évfolyam, 249. szám. Főszerkesztő és kiadó laptulajdonos KUN BÉLA Felelős szerkesztő FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér Előfizetési ár helyben: Negyedévre 7.— P Félévre 14.— P Vidékre: Negyedévre 10.—P Telefonszám 79. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP A Kossuth-zászló győzni fog november 3-ikán! Igenis, győzni fog! Azoknak zászlója, kik nemcsak ajkakon hordják Kossuth Lajos nevét, mig cseleke ,deteikben megtagadják őt, hanem győzni fognak azok, kik hamisítat- tlan alkotmányos életet, választásokon hatósági beavatkozás és felsőbb nyomás nélküli szavazhatást, a nem-zeti gondolathoz való hűség mellett teljes népszabadságot akarnak! Mindenki tudja, hogy Vásárhely kurucz népe nemcsak egyszerűen városatyákat fog választani nov. 8-án, hanem ítélet fog mondani a kormány kül- és belpolitikája felett. Külpolitikailag újabb több százillió pengős jóvátételi teher réme fenyeget bennünket, belpolitikáiig pedig a lapunk más helyén Friedrich Istvánnak, az ország kommünistáns első miniszterelnökének tolláról közölt cikk bizonyítja, hogy a szaimázás polgárjoga mint kerülhet aoporsó fedele alá. Gazdaságilag, a romlás lejtőjén vagyunk. Keseregés pedig joggal a mezőgazda, az iparos, a kereskedő, a tisztviselő, a munkás s mindezért az általános világjelenségeken kívül a kormány a felelős, mely éveken át a magángazdaságokat túladóztatással nyomorította meg, viszont fenn a luxuskiadásokban is rekordot teremtett. Rendszerváltozást ólhajtunk hát, alkotmányos utón, így amint Hegedüs Lóránt mondotta a Sasban tartott estélyen, Kossuth Lajos szellemében, a legnagyobb magyar Apostolnak a nemzeti demokráciáról szóló tanítása alapján! Azt akarjuk, hogy a beválasztandó városatyák ne legyenek eleve lekötve a mai kormánynak és az ő centralisztikus rendszerének. Azt akarjuk, hogy ez a kormány Vásárhely törvényhatóságának közgyűlési terméből többé bizalmat ne kapjon, hanem nagyatádi Szabó István szellemében hasson a kiáltás az országházáig s a miniszteri bársonyszékig. — Több jogot, kevesebb terhet s a verejtékes, becsületes munka után lagalább a mai sötét gondok egy részétől mentes megélhetést adjatok a kisgazdának, a földművesnek, kisiparosnak, kereskedőnek, kistisztviselőnek, munkásnak s mindenkinek, aki e magyar földön s magyar ég alatt teljesiti nemes hevülettel honpolgári, családfentartó és vallásos kötelességét: Tanyák, Puszta népe! belterület lakossága! ne tévesszen meg Benneteket a sok rágalom, melyet útszéli sár módjára dobálnak most a 48-as Kossuth-pártra, hogy ő okozta volna a nagy pótadóemelkedést, holott a rendőrség és állami iskolák fentartásához való kötelező városi hozzájárulás s a nyugdíjpénztár terhe együttesen 52 százalékot jelent a pótadó emelkedésénél. Az asztfalt utakat — a zöldségpiac kivételével — az Egységespárt vezetői akarták, a bérházat a minisztériumból lőcsölték reánk, de a tégla és kőutcaburkolások, valamint a külterületi utak jelentős részének makadám kövezése a 48-as Kossuth-párt akaratából történt. Külterület népe, Tanyák, Puszta világának szántóvetői s Te mindent közvetlen közelből látó belterületi lakosság, ne engedjétek, magatokat eltéríteni a kuruc meggyőződés egyenes színvallásától, adjatok elégtételt a méltalanul meghurcolt 48-as Kossuth-párt vezetőinek s alkalmatlan idő, testi fáradtság dacára is bizonyítsátok be november 8-án, hogy tisztán láttok, ép füllel hallotok s olyan városatyákat fogtok beválasztani a törvényhatósági közgyűlésbe, kik a város közönsége egyetemes érdekeinek hűséges szolgálata mellett politikailag is független helyzetben lesznek a kormánytól s lelki függőséget csak Kossuth Lajos szellemétől fognak érezni, mert ez a függőség magát a függetlenséget jelenti! Tükörkép egy képviselőválasztásról. Irta: Friedrich István orsz. képv. Kisteleken a marhavásártéren állam ezer ellenzéki szavazóval, amior az odaérkezett lapokban azt olastam,hogy a képviselőházi külügyi izottságban büszkén enunciálták, úgy Magyarországon igenis van alotmányos élet. Éppen bent voltam egy kis helyi kotmányos életben. A dorozsmai irület nyílt szavazással országgyűli képviselőtválasztott.“ Mint elnzéki képviselő leutaztam a kerletbe, hogy az ellenzéki szavazókellé állva, megfigyeltessem, miként zakarálják ezek a szegény polgári alkotmányos jogukat. Mondhatom, épületes dolgokat látni és tapasztaltam. De tévednek olcsóim, ha azt hiszik, hogy én most mndezeket a szomorúságokat itt fo fgom írni. Nem tehetem. Két okból.lőször, mert a sajtóügyekben nincsen esküdtbíróság, másodszor, mert migám is szégyenlem, hogy azt a vanit, amit Kisteleken leperegni lám, Budapesten választásnak neve-Elmondom a történtek ama kisebb ártatlanabb részét, amely a fenti szempontom figyelembevételével süthető. A választás előtti estén érkeztem ételekre. Délben is ott jártam márszer, de egy rövid megbeszélésen Kisdorozsmára mentem át, ahol is tartózkodtam. Az utcán csendőrök cirkáltak. Két bernél több nem járhatott együtt utcán, a lakásokban pedig háromtöbb nem „gyülekzhetett“ Beiern egy ügyvéd és egy újságíró saságában az egyik vendéglőbe. . fáradt iparos áll elém a szomszéd Tömörkényből. - Uram, jöjjön velünk, — szól. — Védjen meg minket, mert a körülmények között nem meri szavazni. _— így aggodalmasnak. - Csak menjenek szépen haza és féljenek. Szavazzanak, ahogy a győződésük diktálja. Ezzel pream a megfélemlített kispolgáramegnyugtatni. Természetes, hogy másnap sok ellenzéki választó nem mert Tömöri kényben szavazni. Mindamellett csak egy-két szavazattal tudott a hatalmi apparátus többet produkálni, mint az ellenzék. Ha jól emlékszem, 256:258 volt az arány. Azt is tapasztaltam rögtön az első órákban, hogy ideges a karhatalom. Az én autómat is megállítja a csend- s őr. Megmagyarázom neki, hogy szabad polgár volnék vagy mi a szösz és megyek, ahová akarok. Szolgabírói parancsra hivatkozik. Én azt a bizonyos mentelmi jogot emlegetem. Neki azonban csak a főbíró úr imponál. Nem ereszt tovább. Vizsgálja társával az autót fejénél is, farkánál is. Gondolkozik, hogy mit kezdjen velem. Most már én kezdek kiáltani. Én is felírom a nevét. Továbbhajtok azzal, hogy úgyis itt maradok a megszállt területen, még megtalálhatnak, ő ment „jelenteni“. Bizonyára a szolgabíróhoz. Ahoz, aki néhány nappal azelőtt egy fővárosi újságírót tartóztatott le és kísértetett be, mert az irodából az irodai alkalmazottak jelenlétében és beleegyezésével egy kormánypárti plakátot „elemeit.“ Alig van ember az utcán. Ahol három-négy „szabad polgár“ vagy talán jobban fest, ha így mondom: „névtelen adófizető“ összeverődik, azonnal ott terem a csendőr és szétzavarja őket. Egy derék kereskedő vendége leszek. Alig mutatkozom be, a kedves háziasszonynak, máris jönnek értem. — Tessék intézkedni sürgősen, mert a csendőrök keresik az ellenzék által kijelölt bizalmiakat. — A bizamiak tűnjenek el otthonról, ne artózkodjanak otthon ma éjjel. — Jól van! így fogunk tenni. Néhány perc múlva ügyvédbarátom ront be felháborodva. — Együtt ültem néhány bizalmi emberünkkel, hogy megmagyarázzam nekik a holnapi teendőket. Csendőrök szétzavartak. Utcán sem tűrnek egy lelket sem. — Menjetek a kerítéseken át másfelé, de a bizalmiakat ki kell oktatni. I I különben azt csinálnak velük a szavaj I zóurna körül, amit akarnak. Egymásután jönnek a kereskedők. I Elmondják, hogy az adófelszólamlá-sokkal kapcsolatban miket mondott a pénzügyigazgató. Trafikosok, ven-déglősök, iparosok, minden elképzel- í hető foglalkozású adóalany jön hozzám és bizalmasan exkuzálja magát, s a meggyőződésem az ellenzékkel van. Ide ... ! Éjjel kopognak az ablakomon, tessék hajnalban felkelni és kijönni a templomhoz, mert a gyülekező választókkal valamire készül a hatóság. Hat órakor kint vagyok az utcán. Rengeteg nép és kocsi mindenütt. Egy szigort de bős dobol és rémitgonda misera plebs-et, hogy mindenkit le fognak tartóztatni, akit az utcán tajálnak. Jön közben egy század gya-logos és még egy szakasz csendőr. Látom, hogy a választók egy része megijedt és megy hazafelé. Bele kellett avatkoznom, ha nem akarok passzív szemlélője lenni az alkotmányos életnek. — Hogyan lehet ilyen bolondságot dobolni, hogy minket letartóztatnak? — kiáltottam oda a dobosnak.— A szolgabiró úr parancsolta. — volt a válasz. — Ellenzéki szavazók jöjjenek utánam a gyüekezési helyre. — Kiadtam a vezényszót. Az egész falu megmozdult és jött utánam a marha vásártérre. Ezt jelölték ki az ellenzék nem kívánatos tömegei részére. A kormánypárt a szavazóhelyiségekkel szemben, zárt helyen gyülekezhetett. Illetőleg gyülekezhetett volna, ha odamentek volna. De ők csak akkor mentek, ha „vitték“ őket. A marhavásártéren összegyűlt szavazókat a tér mellett elhaladó úton akartam rendben felállítani is a százas turnusokat előkészíteni, nem engedték meg. A marhavásártér előtt vont esendőr kordvon mögött tartózkodhattunk csak. A kormánypárt százas turnusaival kezdték a szavazást. Nagyon gyéren tudták csak „vinni“ az egységespárti szavazókat. Én csak az óra után tudtam az első százas turnust elindítani, addig hiába való volt minden próbálgatásom. Nem engedték. Ezeknek a turnusoknak az elindítása után még hétszáz szavazóval vártam délutánig. A szavazóhelyiségeknél már régen nem volt szavazó. Az utcákat lezárták, a Fő utcát, a mi felvonulási utunkat, erős csendőrkordon zárta el. Misztikus csend és üresség a „szavazóhelyiségek“ körül. Csak a szolgabíró, a kormány helyi sztratégája állt az üres téren. Vagy hatszor jött küldönc a választás helyszínéről, hogy küldjünk turnusokat, mert nincs szavazó. El is indítottuk őket. A csendőrkordonnál megrekedtek. Visszazavarták őket csendőrkísérettel a másfél kilométer távolságra lévő marhavásártérre. Ezzel az ide-oda meneteléssel telt az idő. Az ellenzéki szavazók száma közben fogton emelkedett. Délután 3 óráig ment ez így. Ekkor erélyes fellépésemre megint „engedélyezett“ a szolgabiró úr egy turnust. Elindítottuk. Egy negyed órával később hír érkezik, hogy a gyülekező hely felé vezető utak is el vannak már zárva. A zárórát is kitűzték már és ha tíz perc múlva ott nem vagyunk, vége mindennek. A választópolgárok és asszonyok, akik közben hazamentek ebédelni, a kertek kerítésein átmászva, nagy nehezen visszavergődtek a gyülekezőhelyre. Elindulni azonban nem tudtunk. Láttam, hogy vége mindennek. Hamar felállítottam a szavazókat és megolvastam őket. Még ötszázan voltunk. Útban a szavazóhelyiségek felé pedig háromszázötvenen voltak. Amikor a csendőrtiszthelyettes nem tágított és tanukt jelenlétében is megtagadta a kordon kinyitását, jegyzőkönyvet akartam felvenni a helyzetről. Erre azonban nem került a sor. A derék tiszthelyettes közben rájött, hogy úgysem érünk már idejében az urnához, tehát félreállt emembereivel. Elindítottam az ötszáz szavazót. Mindegyik kezében a szavazóigazolvány lobogott. Én gépkocsin a szavazóhelyiséget elzáró csendőrkordonhoz siettem. Amint odaérek, látom.