Vasárnapi Újság, 1840 (7. évfolyam, 296-347. szám)

1840-11-08 / 340. szám

melegséget tud adni; (de igen hevet még se süssön); naphaladtával befed­jük a* szelenczéket, és éjszakára épen olly meleg szobába tesszük. A3 költetés egész ideje alatt a3 to­jást minden nap két ízben meg kell keverni tollú szárral vagy lapoczka­­szabásu bádog­­kalánnal. — Ha a3 le­­vegd igen is száraz, a­mi hátráltatja a* kikelést, lehet azzal segíteni, hogy egy pár tálat vízzel teszen az ember az asztalra, mellynek kigőzölgése a3 levegőt megnyirbitsa. Ha a3 tojás igen szép, egyenlőleg terítjük ki, és a3 meleg mérsékletet egy­formán állandólag tudjuk tartani, vár­hatjuk azt is, hogy a3 hernyók egy időben, egyszerre fognak kibírni; er­re pedig nagyon kell ügyelni, mivel a3 különböző időben kelt hernyókat mind külön és különbözőleg kell tar­tani, mi a3 munkát nagyon szaporítja. A3 selyem mivel ők nagyobbára, csak a3 két egymás után következő napon kétt hernyókat veszik ápolás alá, és két külön osztályra választják. Az az­után kevés számmal kelegetőket pedig elhányják, mint a3 mellyek nem ér­demlének, hogy külön osztályban baj­lódjanak velök; a­ hernyókról előre tett számításban tehát ezen lehető vesz­teséget is fel kell venni; egyszersmind pedig a3 keltetéskor mindent elkövet­ni, hogy az sokra ne mennyen. Midőn a3 hernyók kelni kezdenek a* még teli tojások közöl ki kell vá­logatni és tanyásokra átrakni. Ezt czél­­szerűleg meg lehet tenni vagy rosta módjára megliggatott ivó papirossal, vagy egy darab gyérfátyollal, mellye­­ket az ember a3 tojásra terít, és a3 hernyók a3 likain átbúnak miután egyszerre el lehet vinni. A3 papiros fi­­kai legyenek egy késfoknyi átmérőnek; liggatására egy vagy más szapora mó­dot gondolhatni ki. Hogy annál inkább csalódjanak az átbúvásra, felöl egy néhány gyenge eperlevelet, vagy egy két ágacskát lehet tenni a3 papirosra vagy fátyolra. Ezekre a3 hernyók leg­ott reá másznak 3s velök együtt át­költöztetnek a3 tanyára, hol fiatal 3s még ha szükséges vagdalt levéllel tar­tatnak, — Némellyek csak fonalakat nyujtnak el a3 kikelést megkezdett to­jásokra, mellyekre hasonlókép felka­paszkodván a3 hernyók, kiemelgetik és átszedegetik a3 tanyáikra. Nem kell elfelejteni egy csomó to­jást hideg helyen meghagyni, hogy, ha az elsőben kitett tojás valami mó­don elkárosodnék, vagy hirtelen dér az eperfa leveleket leforrázná, máso­dik keltetést intézni módunk lehessen. Időszakonkénti gondvise­lés és tartás. Itt ugyan 20,000 hernyó *) számá­ra szükséges eledel mennyiségét min­den időszakra előlegesen kiszámítjuk, de azon megjegyzéssel, hogy ez csak közelítő számokat adhat; a3 fősza­bály pedig az, hogy örökké a3 her­nyók étvágyára ügyeljünk és azt kie­légítsük. — Továbbá megjegyzendő , hogy minden alább következő utasí­tások és számok azon egykorú, azaz *) Mint a mennyit szoktak számítni egy söt tojásra. A3 veszteségeket is felvéve u­­gyari, ritkán telik ennyire , ezért nagyobb biz­tosságul 5 fertály látót, az­az 5 nehezéket vagy kentinget keltetnek, mit ha jó móddal visznek, rendszerint kiadja a’ felebbi hernyó számot.

Next