Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-01-03 / 659. szám

659-dik Vasárnap. Kolozsvárt. Jan. 3-án 1847. VASÁRNAPI ÚJSÁG. KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: Az új évvel új eszmék. 1. has.— Mikép bánnak a’ borral? 7. has.— Újságok, 15. has. Az új évvel új eszmék. Az új év napja nagy nap az egész emberiségnek. Akár a’ história évköny­veit, akár a’ földleírása lapjait, akár saját tapasztalásainkat kérdjük meg, mindenik az feleli, hogy ezt a’ napot nemzetek és magánosok kiemelték a’többi napok sorából. Minő szertartásokkal in­­neplették ’s inneplik hol vallásos parancs, hol rögzött szokás következtében, nem ide való; elég az, hogy az óról új­ra való átlépést nálunk még a’ természet is meg ülni látszik és sáros, gyász kön­tösét tiszta, fejér hólepellel rendszerint e’ tájban cseréli fel. De nem csak ünnepélynek, hanem magába szállásnak napja is az új év; és ennél jobb szertartást nem ajánlha­tunk mi is olvasóinknak. Jobb bár a’barát­ság ölében töltött eszem iszom estvé­­lyeknél, melyek többnyire, (de nem mindig elmélkedő fővel) reggélyekké válnak. Jobb, mint ha sok ember pél­dája szerint kártya asztalhoz ülnek ’s az. M­évvel addig gyűjtögetett a fillé­reiktől megmenekedni, vagy az újnak idvezlésére friset nyerni törekednek. Rajta hát, kegyes olvasók, elmél­kedjünk a’ lefolytakon, húzzunk tanú­ságot a’jövendőre és ha elmélkedésünk­nek csak anynyi hasznát veszszük is, hogy egy néhány ócska eszmét, melyek­ből— mint serdült ifju a’ gyermek kön­tösből — kinőttünk, a’szemétre vagy leg­alább rongyládába hánt­unk ’s helyettök egy pár újat, a’ világ változott környü­­leteihez alkalmasbakat öltünk,— bizony, bizony elve­ndettük jutalmunkat. Tudunk mi, k. o. egy ily ócska eszmét, a’ melyet teméntelen, kivált magyar ember, úgy nem tud levetni, mint az anekdotabeli tolvaj a’ hátára forrott nyers bivalybőrt. És ez — hogy himezés nélkül kimondjuk — a’ má­sén élődés eszméje és kívánsága.Még abban is hasonlít ezen rögeszme az érintett bivalybőrhöz, hogy a’ ki leg­elsőben megszerette ’s a’ maradéknak hagyományul adta, szint úgy roszszam forgatta az eszét, mint ama’ bivaly bő­rös tolvaj. Jól megfontolva mondok, hogy az, a’ ki legelsőben megszerette; mert a’ mi mostani viselőinek legnagyobb részét illeti, azok jó móddal nem is tudják mit viselnek. Azok a’ rögeszmék, elő­ítéletek, balvélemények vagy minek is nevezzük még — oly gonosz természetű dolgok, hogy észrevétlenül férkőznek belénk, ’s ha egyszer nyakunkra ülhet­tek is, oly ritkán mutatják ki foguk fejérét, hogy sokszor csak akkor vesz­szük észre magunkat, midőn vízre vit-t

Next