Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-08-01 / 689. szám
485 4SG vél szedés végett, mely alkalommal egy órai munka eredménye egy kötény levél volt. Későbbre azon gondolatra ötlött az atyám, vájjon nem volna-é jó, levélszedés idején nyesni az eperfákat. Az neki várakozásán feljül sikerült, mert nem csak hogy a’ levagdalt ágakról a’ földön kényelmesen szedhette gyermek ’s öregember a’levelet; de a’ fa is szebb alakot kapott, levelei nagyobb bőségben nőttek, végre a’ levélszedés is szaporább volt. Azon időben ültetvényügyelők (Plantageninspector) voltak, kiknek tisztjük a’ volt, hogy a’ megyéket járják el ’s vegyék számba mikép teljesítődtek az eperfa tenyésztés iránti rendelések*). Egyikök Löffler nevezetű, azt szokta mondani más selyemtenyésztőknek, kiknek fái tövis bokrokhoz hasonlók voltak : „Menyjetek Ruhlsdorfba, ott láthatjátok, hogy kell nevelni az eperfát.“— Most látom már, hogy az atyán a’ selyemtenyésztésben azt a’ hibát követte el, a’ mit ma is sokan követnek , t., hogy kicsiny helyéhez képest igen sok hernyót tartott, ’s innen származott, hogy selyemtenyésztése némely éven egészen elsilányult vagy füstbe ment, kivált midőn az időjárás sem volt kedvező. 1704-ben kaptam mostani helyemet Wehlendorfban, hol ezeket írom. Akkor is, valamint most, a’ selyemtenyésztéshez felette nagy kedvem volt, ’s azért örvendettem, hogy ott is alkalmat kapjam hozá. Fa ugyan nem sok volt, de haszonbérbe lehetett kapni jutányosan. Magános ember létemre, mert feleségem még nem volt, mindjárt az első évben megkezdém a’ selymészetet ’s oly szerencsés valók, hogy 500 font selymet gyűjtöttem, a’ miért árván kívül a’ statustól 10 tallér jutalmat és ezüst emlékpénzt kaptam. Ámbár helyem szűk volt, dolgom még is oly jól ment, hogy 12 font selyemre is réávittem. Magam tekertem le, mit az atyámtól tanultam, a’ ki némely éven 60 fontot is tekert. Későbbre,Berlinben országos költségen állítottak egy tekerőintézetet, hová a’galétákat ellehetett adni. Az 1806. évnek, mely országunkra anynyi nyomort árasztott , a’ selyemtenyésztésre nézve is szomorú eredményei voltak. Azonkívül hogy az ellenség sokat elpusztított, a’ gyámolitás is a’ kormány részéről megszűnt. Sőt adtak ki egy szerencsétlen rendelést, miszerint azok, a’ kik kötelesek voltak eperfát tartani, darabját egy két ezüst garasával a’ uiscustól megválthatták, a’ minit az olyanok a’ fájából kétszeresen , háromszorosan kikaptak. Ehez járult még azon szoros parancs, hogy a’ tanítók, a’ kikből állott pedig főképp a' tulajdonképi selyemtenyésztés iskolája, azzal többé ne foglalkodjanak, a’ mely tilalommal csakugyan későbbre nem erősködtek. Mindezek mellett én szakadatlanul folytattam a’ selyemtenyésztés, és jövedelmem, ha néha 30 talléron alól volt is, de másszor 66-t is meghaladott. Középszámban tehát 30 tallérra (45 p. tor.) vethetem, a’ mi 50 év alatt 4 500 tallérra rúg. Nem megvetendő summa. Azoknak, kik kicsinyben foglalkodnak a’ selyemiparral, a’ következő jó czélzatu tanácsokat adhatom. Ne kezdjen senki selyemtenyésztéshez, ha a’ levelet, legalább nagyobb részét, közelről nem kaphatja; mert a’ határról meszsziről hordani fáradságos és drága munka. Ha valaki még nincs *) Halljuk! halljukj!— Meg másutt is szükség lenne e’ fele inspectorokra.