Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-02-14 / 665. szám
mndások éppen a’ barátai táborából keletkeznek. Szövetséges tábor az igaz, mint a’ kozák csapatok, melyek a’ segedelmezendőt kirabolják, hogy az ellenség majd ne kapjon zsákmányozni valót. Köszönöm igen szépen részvétöket, intéseiket, figyeltetéseiket, tanácsaikat, de engem kíméljenek meg tőlök. Nem tudom más úgy van-e vele, de nekem bizony az sem esik egészen jól, midőn valaki figyelte, hogy kaputomon egy pihe van, vagy óra szalagomat kinn felejtettem , vagy utczára hálósapkában találtam kimenni ú sat. Megköszönöm neki, de nem éppen szívből, pedig meg kell vallanom, hogy valódi szolgálatot tett nekem. Hát még mikor az én kedves barátom nagy titokban félre hivu ’s azt súgja: „sajnálva kell hogy figyeltesselek — hidd el hetek óta tanakodom, hogy ily kedvetlenségre felnyissam a’ szemedet — de a’ baráti kötelesség minden tétovázást mellőzni parancsol— az ember mintha eleven szénen állana, a’ hoszszas készület még jobban felhevit, mintha egyenesen röviden megmondanák— „csak kéntelen vagyok kimondani hogy a’ nőd-----Képzel-e ön oly balgaságot, mely tovább világositást és folytatást igényeljen vagy oly áldott phlegmát, mely több szót elvárjon? Az első mozdulata tehát az így megbántott férjnek az, hogy felszökik ’s kéretlen tudósítóját oda hagyja. De az az átkozott újságkivonás olyan mint a’ viszketegség, véreresztésig vakarja az ember — viszsza sompolyog hogy legalább lássa, mit tud amaz mondani szemtelen rágalma bebizonyítására. Ekkor szépen béveszszük a’ lassú mérget, mely mint a’hires aqua tofana boldogságunkat szét tagolni képes. Én ugyan magam részéről könynyebben vagyok vele mint mások. Egyfelől azért mivel Voltairetól megtanultam, hogy ne tartsam minden potom helyen a’ becsületemet. Másfelől azért, mert ama’ szomorú alakú hires lovagnak, ki egy részbeli bolondsága mellett több bölcsességet tudott, ha nem használt is, mint sok más egészen épnek tartott ember, mondatakint: hacsak egy derék aszszony volna is a’ világon, minden okos ember tartsa a’ maga nejét annak. Ezen maximát én híven szemem előtt tartván, feleségemet nem csak derék nőnek, hanem legjobb barátomnak is nézem, ’s annál fogva amaz álbarátom gyanúsítását neki legott tudtára adám ’s alkalmat szolgáltatók szerető férjének őszinte vallomást tenni. Természetes, hogy ő az én nagy megelégedésemre teljes ártatlanságát vallá be nekem ’s én igy minden aggodalomtól ’s erélyes fellépésem következtében volt barátom alkalmatlan sugallásaitól is ment vagyok. De mivel a’nélkül, hogy magamnak erősen hízelkedném, nem tehetem fel minden hasonlókép nyomorgatott feleimről , hogy oly okosan tudják dolgukat vinni, mint én, legjobbnak találnám a’ gonosznak egyenesen gyökerére vágni ’s minden oly imputatiokat, melyeknél fogva felesége félrelépteiért a’ szegény férj becsülete lakói, a’ hiú halvélemények sorába száműzni. Ez elsőben a’ nőknek, semmit sem ártana. Azt mondják ugyan, hogy az oly nő, ki magának másokkal „téteti a’ szépet“— mint szokták mondani — feleségi, házigazaszszonyi, anyai kötelességeit vagy éppen nem, vagy hanyagabbul teljesíti, mint egy úgy nevezett „erényes nő.“ Én nem látom miért mulatná el kötelességeit inkább egy kikapó, mint egy kártyás, részeges, balos, vagy pletyka-