Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-02-14 / 665. szám
665-dik Vasárnap. Kolozsvárt Febr. 14-én 184? VASÁRNAPI ÚJSÁG. KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: T. ez. Vasárnapi úr! 96. has.— Borhibák és nyavalyák 103. has.— Vetés-párlás 107. has.~ Újságok. 108. has.— Figyelmeztetés. 112. has. T. ez. Vasárnapi úr! Ön újsága czímlapjára azt tűzte ki czélul, hogy : „közhasznú ismeretek terjesztésére.“ Ez okból reményem, hogy ön jelen felszólításomat nem fogja ügyelet nélkül hagyni. Én ugyanis a’ közhasznunk közé tartozóknak vélem azon ismereteket, melyek az emberiség sorsát anynyira nehezítő és sokszor kínzó balvéleményeknek és előítéleteknek ellen- vagy irtó szerül használnak. Lássa az űr—két levél papiros közt mondom, ’s azt kívánom ott is maradjon — én is egyike vagyok azon áldozatoknak, kiket a’ köz bal vélemény sújtok Én, ki a’ boldogság minden elemeiből birok: egészségem, eszecském, pénzecském, jószágocskáim, hivatalocskám, kinézéseim, csendes házam tája, jó gyermekeim ’sat, vannak, nem nyughatom, és nem élvezhetem boldogságomat, amaz átkozott előítéletek egyikének ostora miatt! De, midőn én itt panaszaimat az ön keblébe kiöntöm, önben talán részvét helyett gúny és megvetés keletkezend irántam. Legalább azon czikk, melyet ön a’ „Férjek“ közt a’ „nevetlen Férj“ czím alatt csak egy verssel töltött ki, nem a’ legjobbat hagyja reménylenem, ’s azt gyanittatja velem, hogy az űr is azon balvélemény zászlója alatt áll, mely azt„a’ mi frankul—“ Ne látja ön, én a’ ki az egész dolog hiúságáról és alaptalanságáról anynyira meg vagyok győződve, még is egy kis csiklandó borzadás nélkül nem nézhetek ama’ versben foglalt kifejezésre, mint a’ kísértettől félő philosophus. Hiába a’ gyermekség óta hallott sok beszéd a’ jobb meggyőződést is olykor erőtlenné teszik, ’s éppen azért szólítom fel önt, mint fel világosodott és reflectáló *) embert, hogy velem kezet fogva igyekezzék közönségét ’s ezáltal másokat fel világositni, mily nagy igazságtalanság az úgy nevezett megcsalt férjeket, gúny, megvetés, vagy — a’ mi még ezeknél is roszszabb — sajnálkozás tárgyául mutogatni. Ő azok a’ szánók! Azok a’ mi nyugalmunk igazi hóhérai. Jól fohászkodik közmondásában a’magyar: „adjon Isten sok irigyet, kevés szánót!“ És higyje el ön, vagy talán érezhette olykor maga is, hogy a’ szánalom egy cseppel sem lesz kedvesbé az által, hogy baráti arcz ölti magára. Pedig a’ szegény megcsalt vagy csalinak követelt és hirlelt férj elleni legérzékenyebb megtá- * S *) Köteles szolgája S z e rk. 7