Vasárnapi Ujság – 1854
1854-06-11 / 15. szám - Török rendetlen lovasok 15. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.) - Könyves Kálmán. Jókai 121. oldal / Történeti rajzok
123 csupa lelkes és becsületes lovagokból álló hadseregnek nemcsak megengedte az országán keresztülvonulást a király, sőt maga személyesen kisérte azt egész a túlsó határig, őrködve minden igaztalan bántalom ellen, mellyel saját népe azt megsérthetné, mig másrészről Bouillon, saját testvérét Balduint és nejét Gundehildet adta át a barátságos átvonulás kezességeül; a határon barátságos öleléssel vált el a két vitéz király, kiknek egyike, a mint Róma sánczain első volt, ugy Jerusalem sánczain is első leendett. Jerusalem elfoglalása után még egy százhatvanezer főnyi had vonult keresztül Magyarországon, mellynek vezére, István, a burgundi herczeg s vezérnője Ida, Ausztria grófnője*) csábitó szavakkal hízták magukkal Kálmánt az igéret Kanadánjába, hol téj és méz folyik s aranytól fénylik a puszták homokja. De Kálmán a visszatérő Fulbert püspöktől már akkor eleget hallott a szent birodalomról, a czivakodó fejedelmekről, a kicsapongó keresztesekről, az új hóditókról, kik egymással versenyezve tagadják tetteikkel az evangéliumot, Krisztust újólag eladják, megfeszitik e sokkal undokabb pogányok maguk, mint azok, akiket ők megöltek. Mindezekről sokkal többet hallott Kálmán, mint hogy kedve lett volna a keresztesekkel menni. Európában minden országnak van tengere, csupán Magyarországnak nem jutott. Erre őseink nem gondoltak, midőn hazát foglalni jöttek, ők beérték a gazdag mezőkkel, az édes vizű folyamokkal, tenger mellett nem laktak soha (a Caspiumi tó nem érdemelvén e nevezetet). Ezért nem volt Magyarországnak virágzó kereskedése, külországokkal összeköttetése, s szorultság idejében menhelye. E hiányt észrevette Kálmán s a körülményeket századokkal előre tudva becsülni, hozzá foglalá országához a Dalmát tengerpartot. E foglalása példányul szolgálhat bármellyik újabbkori státusférfiunak. Először mint közbenjáruló hatalom jelent meg Dalmatiában a pusztító szomszédok ellen, — azokat leküzdve, mint védő és pártfogó hatalom foglalt befolyást az országban, — később e felsőbbsége megtagadói, mint lázadók ellen fogott fegyvert, s mikor legyőzte őket, akkor elhalmozta őket szabadalmakkal, kiváltságokkal, adómentességgel s a trónról származó minden kegyosztással, míg önként elfogadták őt uralkodójuknak, akkor közös alkotmányt adott nekik Magyarországgal, s végre olly csínján keblezte be őket Magyarországba, hogy nem volt módjuk azt ellenzeni, s azontúl e czím helyett : „magyarok királya", nehogy megsérteni láttassák az idegen nemzetiségeket, így nevezte magát : „Magyarország királya." Busilla grófnőt, kit Kálmán király a siciliai Roger gróftól kért nőül, mint királyi menyasszonyt, már dalmát nemesek fogadták hódoló tisztelettel a partokon, vezérük Vinkur, ötezer nemessel kisérte a szép és szellemdús normann hölgyet Kálmán királyi székvárosáig. Busilla a kedélygazdag siciliai nő, hiven és gyöngéden szereté a királyt, mi azt hagyja gyanítani , hogy tán még sem volt az valami olly undok szörnyeteg, minőnek a historicusok irják. Nem sokára meghalt a szép királyné, két árvát hagyva maga után, egy fiút és leányt. Kálmán ezeknek uj anyát akart adni, s az orosz herczeg Svatopolk leányát, Predzsawát, kit ott táboroztában látott, elvette nőül. A szép normann hölgy déli hévvel ragyogó szemeit, szelid olvadékony, simuló lényegét s azt a mondhatlan fönnséget, mit nem a korona, hanem a lélek magassága kölcsönöz a nőnek; nem pótolák a király előtt az orosz hölgy vulkánhevü szenvedélyei, a magyar kedély még szerelme szenvedélyében is megtartja azt a szűzies ihletet, melly szemlesütve, elpirulva fogadja legjogosabb örömeit. És Predzsawa nem volt már akkor azon ártatlan szende lyánka, minőnek őt Kálmán, még mint ifjú látta apja udvarában. A szenvedélyes hölgy rég tiltott szerelemben élt egy ifjúval, ki őt Magyarországra is követte s mig az uj királynő ajka hűséget esküdött az oltár előtt a királynak, addig szemei a tömeg között egy idegen férfi arczát keresték. Az első hónapban megtudá a király , hogy neje hirtelen. *) Hallatlan bűn volt ez akkor Magyarországon és kivált a magyar királyi trónon. Azon szigorú törvény, mit Szent László hozott a házasságtörő asszony ellen , miszerint azt saját férje jogosan megölheti s tettéről csak Istennek tartozik számadással, mutatja azt az iszonyatot, melylyel a magyar nemzet e szokatlan, alig emlegetett bűn iránt volt eltelve. A királynét a nemzetgyűlés halálra ítélte, a királyi férj csak megvetésre, visszaküldé őt apjához Oroszországba. E kegyelem később sok jó magyar vérbe került. Az iszonyúan bántott királyi férj pedig eltörlé azon törvényt, melly jogot ád a férjnek hűtlen nejét megölni. Azon király, kinek mindenki hálával tartozott, találkozék legtöbb hálátlansággal az életben. Unokatestvére Álmos, Lampert fia hatszor lázzadt föl ellene, meg akarva fosztani koronájától. Minden szomszédját, minden ellenségét a magyarnak ráuszita a királyra, gyilkosokat bérelt, öszveesküvéseket forralt ellene, és nem volt egyéb oka halálát kívánni, mint az , hogy Kálmán király volt, ő pedig csak Ráma herczege. Először ötödik Henrik császárt hívta segélyül, áruba bocsátva hazáját, de a császár saját trónján is ingadozott, mellyröl édes apját taszította le s Kálmán megtudta öccse tervét, — és nem állt rajta boszul. Hogy kivülröl nem nyert segélyt a herczeg, benn az országban gyüjté maga körül az elégületleneket, s magyar hadsereggel rontott Kálmánra. A király a Tisza partján várta őt s midőn Álmos megjelent, egyik sereg sem akart támadni, mindegyik tétlenül várta a másikat a vízen keresztül. A két sereg vezérei egy kis szigetben köztanácskozásra összegyűlve, azt végezték , hogy a fejedelmek magánügyeiért nem fogják a nemzet vérét pazarolni, hanem ha bajuk van egymással a herczegnek és királynak, jöjjenek össze egyedül ott a szigetben s végezzék párbajt istenitéletben ügyeket a két sereg szeme láttára. A király, kit a historia-irók görbének, sántának, nyomoréknak irnak le, férfiasan elfogadta a párbaj ajánlatát, mig Álmos sirva fakadt és engesztelődésért esdett. A király újra megbocsátott neki, s hogy sivatag lelkébe szelídebb érzelmeket öntsön, nőül veteté vele a szép svéd királyleányt Ingolburgát, remélve , hogy ennek ártatlan tiszta keblén kiálmodva véres gondolatjait, betelik boldogsággal és szeretettel, ki azelőtt nem tudott betelni gyűlölettel. Ismét csalódott. Álmos mentül jobban szerette nejét, a szép kékszemű angyalt, annál többször jutott eszébe , hogy mért nem lehet ez királyné? És midőn Ingolburga egy szép fiúval ajándékozá meg, megesküvék , hogy annak királlyá kell lenni! Ha tudta volna, milly átkot mondott rá ekkor! Hogy fia e koronának csak terhét fogja érezni, fényét nem fogja látni Addig unszolta a lengyel királyt Boleszlavot, míg az segélyt adott neki Kálmán ellen. Álmos a lengyel csapatokkal elfoglalta Abaújvárt, s onnan hívta fel a nemzetet , hogy tegye le királyát, és őt válassza el helyette. A nemzet ítélt, — de nem Álmos javára; egy az ő seregeit tízszeresen meghaladó erő vette körül Abaújvárt s Álmos az ostrom előtti reggelen, lovára ülve egyedül ment a király sátoráig, annak lábaihoz veté magát s bocsánatát könyörgé. Angyal jó nejéért, még most is elnézte vétkét a különben olly szigorú király, megbocsátott neki, párthiveit nem üldözé, a lengyeleket haza hagyta menni. A háború nála csak egy komoly eszköz volt, czél soha. ő nem csatázott „az ütközet gyönyöreiért." (*E szép hölgy e keresztes had alatt a saracenok fogságába esett s kénytelen volt egy becsületes szerecsen herczeghez nőül menni, kivel később ugy látszik , hogy boldogul élt, mert két gyermeke lett a derék embertől. Budai. «) Thuróczi.