Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-01 / 31. szám - Ragályos nyavalyákkor szabályok 263. oldal / Értekezések; elmélkedések - A nép. Tóth Kálmán 263. oldal / Költemények
263 a villám bár az érer rúdra lesújtott, azon végig futott, de az épület sértetlen bántatlan maradt. Ezen olly egyszerű készletet, melly villámhárítónak neveztetik, minden nagyobb épületekre, különösen tornyokra kellene alkalmazni, s ennek segélyével több ezerekbe kerülő épületeket néhány forinttal biztosságba helyezni. Azonban, hogy e rudak czéljuknak megfeleljenek, úgymond Tarczy tanár úr (Népszerű természettan czimü igen becses könyvecskéjében), eléggé vastagnak kell lenniök; a rud átmérője egy hüvelyknél minden esetre vastagabb legyen, mert vékony rudak erős villanyszikrára könnyen elolvadnak s ekkor az olvadt érez gyújthat. Mivel csak tiszta érez vezeti a villámot, az érez rud csúcsát, hogy a rozsdától ment legyen , meg kell aranyozni, s mert a villámhárító hatása csak bizonyos körre szoratkozik, ha az épület nagyobb, több villanyháritót kell felállítani s azt sodrony által összekötni. A véletlen által támadt tűznél sokkal gyakoriabb az, melly a lakók gondatlanságából, vétkes hanyagságából ered, mellyre tehát szinte s annál inkább kell fordítani figyelmünket, mert itt minden csak az egyestől függ, hiába készittet villámhárítót a toronyra a község, hiába szerez fecskendőt s egyéb oltó eszközöket, ezek alkalmazása csak a kár nagyobbulását gátolhatja, azt sem minden esetben, de egészen elejét nem veheti soha. Hazánknak majdnem minden falvaiban a házak könnyen éghető anyagokkal, náddal, zsúppal fedvék, mik ha egyszer kiütött a tűz, felette nehezen olthatok. Mikor török, tatár csapatok e hazát keresztül kalandozók s ki sem volt biztos, vájjon az idén épített házát nem fogja-e pár hónap múlva a száguldó török felgyújtani, nem csuda, ha őseink lakhelyeiket a legolcsóbb s leginkább kéznél volt s legkönyebben pótolható anyagokból épiték. De hála égnek, egy jobb kor követte a sanyarú nehéz időket, napjainkban ettől nem kell tartanunk, mert tetőzzük maiglan náddal szalmával házainkat, hiszen habár a tégla s úgynevezett cserépzsindely a nádnál drágább, tartóssága s tüzelleni biztossága bőven kipótolja a reá forditott kiadást. De ennek mellőztével tekintsük falvainkat, főleg az alsó vidéken , nem csak gyúlékony anyagokkal fedvék a házak de még kéményük sincs, s a füst az ajtónál megy ki, mi nemcsak egészségtelen de felette veszélyes is. Hányszor történik, hogy kenyérsütés alkalmával, sok száraz rőzse, szalma vagy nád a kemenczébe tétetvén, s igy a kemenczében közvetlenül a tűz felett levő jég hirtelen kiterjesztetvén, a hidegen maradt felsőbb levegő által fel nem bocsáttatván, a kemencze torkán kitalálni kénytelenül, s a lángot magával ragadva majd a kéményen, majd hol ez hiányzik, az ajtón keresztül a tetőre csap. Valamint a gazdának kötelessége arra ügyelni, hogy a cselédek pipázva istállóba vagy csűrben ne dolgozzanak, s a szérüs kert közelében pipázva ne járjanak, ugy szivére kötendő minden jó gazda-asszonynak, (s mellyik magyar asszony nem volna ez? vagy ne iparkodnék illyen lenni ?) hogy a vászoncselédek hamut a padlásra ne vigyenek, gyertyával padlásra vagy a kamrába, ha ott len vagy kender tartatik, ne járjanak, s ha zsir, szalonna, vaj olvasztatik , a munka befejezteig a tűzhelyt el ne hagyják, s ha mégis valahogy a zsiradék meggyúlna, a világért ne vizet, hanem hamut, homokot hintsenek vagy vizes pokróczczal, szűzrel igyekezzenek elfojtani a lángot. Mióta a dörzsölő gyufák az aczél s kova használatát mindinkább kiszorítják, nem ajálható elég gondosság az anyáknak, hogy azokat olly helyen tartsák, hogy sem gyermekeik hozzájok ne nyúlhassanak s igy magukra s a házra vészt ne hozzanak; sem egerek, patkányok egykönnyen hozzá ne férhessenek, mert ezek a gyufákat lyukaikba, padlásra, csűrökbe elhordván gyakran a legnagyobb szerencsétlenséget okozzák. — Londonban rendőrségi kutatásokból kiderült, hogy száz tűz közül öt néha tíz, illy módon keletkezett. Számos óvatosságot lehetne még itt elősorolni, azonban legyen ez általános, de fő szabály elég . Tartsa kötelességének minden gazdaasszony, hogy addig míg mindenki a háznál le nem takarodott, le ne feküdjék, semmi esetre pedig anélkül, hogy tűzhelyt, kályhát, kamrát, stb. meg ne vizsgált volna. A kényelem e két feláldozását dúsan fogja pótolni azon édes öntudat, hogy vigyázó gondosságuk a tűzvésznek leghathatósb evószere s hogy ha a fentebbi vigyázat mindegyikük által gyakoroltatik, tűzvésznek legalább belülröli támadása, majdnem lehet lenittetik. Dr. Hegedűs. A nép. Künn jártam, oda künn a nép között, És magasabban hordom most fejem, Mert végre szinről szinre láttalak Oh édes vérem! édes nemzetem! Azt gondolnám, hogy álom az egész Mi őseimnek földén vezetett, Mint ezredév előttről szól a könyv Ugy találtam most is a nemzetet. Láttam a kiváltságot homlokán, A büszkeséget, mitől szeme ég, Láttam nyíltságot minden tettiben, Gyermek bizalmát, s férfi erejét. S hallottam nyelvét, oh hallottam én méltóságos viharhangokat, És fölmerült előttem a halom, A mellyről Árpád törvényt osztogat. Ott voltam mikor szólt, zengett a dal, Mikor mindenki mindent feledett, Mikor a bú lélekharangjai Összeütött poharak csengtenek. Nem hallottam én illyen dalt soha, És nem láttam még illyen vigadást — Mint valami szent ünnep áthatott . . . Igy ment véghez az ősi áldomás. Az ünnep fényét — mint oltárvirág — Kerek arczu lánykák is emelék, Kigyöngyözött szép szalagkorona, Szép párta fedte a szüzek fejét. Olly tréfás, dévaj, olly békételen, Solly szűzies volt még is mindenik, Ragyogó szemeikben viselék Az ős tisztaság fényes kincseit. Bejártam aztán a pusztákat is, És láttam ott a rónák vad fiát, Nem is őt láttam, hanem melly vivé, Csak a száguldó tüzes paripát. A merre ment az isten könyüje, Öröm-harmat csillogott a búzán, S én fölkiáltok rá önkénytelen : Ez ez az itt, a született huszár! Oh ne mondjátok többé nekem azt, Ne mondjátok hogy korcsosul e nép, Isten, vagy maga, de egy nagy erő Fönntartja mindig ősi jellemét. Csak hogy a fán is minden izmos ág A törzsöknél van mindjárt oda lenn, A tenger gyöngyét ne a viz szinén, Hanem alant keresd, a feneken. Tóth Kálmán: IHellyek a ragályos nyavalyák uralkodásakor szem előtt tartandó szabályok? Ragályos és járvány-nyavalyák dühöngésekor mindenkinek érdekében áll tudni a szabályokat, mellyeknél fogva az emberéletnek ezen ádáz ellenségei kikerültethetnek. Minthogy a jelen évszak illynemű betegségek nemzésében nagyon termékeny, másfelől pedig a Tisza és más folyóink kiöntése is hasonló veszélyes nyavalyákat szokott eredményezni , nem vélünk olvasó közönségünknek fölösleges szolgálatot tenni, ha megismertetjük az ezen veszélyek elhárítására vezető módokkal. Az emberi test nedvei nagyon hajlandók rothadásra, mihelyt arr alkalom adódik. És tudnunk kell, hogy épen a legegészségesebb em^ vére megy legkönnyebben rothadásba, hacsak annak vegyitéki ar^kellő eszközök által fen nem tartatik. Innen van aztán, hogy az iJ*' . ^ rágzó és bővérű emberek sokkal inkább ki vannak téve az e1 ® V veszélyének , mint mások, és hogy a rásztkóros (hypocho'n * r