Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-08 / 32. szám - A szent-mártoni sebész. Kazinczy G. 270. oldal / Elbeszélesek
271 zeti dölyffé válandó. Eddigelé csak földészek s csizmadiák voltak, lőnek francziák és hollandok. De még minden a maga utján mene. A területek határai jól meg voltak állapítva, az iparágak különbözők; a két népecske duzzoghatott egymásra, a béke veszélyeztetése nélkül. De egy tiszt megérkezése, kit a guadelupi kormány küldött ki, egyszerre megváltoztató ez állapotot. Kihirdeté a két korona közti háború üzenetét. Ezt hallván, hollandok és francziák összegyűltek, a legtekintélyesb lakosok tanácsot képezvén. Mindnyájok első kiáltása a leveretés kiáltása volt. Háború! Miért a háború ? — Francziaország nagyravágyása okozta, jegyzé meg egy keleti lakos. — Hollandia részlelkisége, válaszolá egy éjszaki lakos. — Francziaország Europa ura akar lenni. — Hollandia meg a tengereké. — De majd a határai közé szorítják a kelmét. — Posványaiba fulasztják. — Le Francziaországgal! — Le Hollandiával! Hiába akarták a legokosabbak magukat közbevetni, minden duzzogó apró méreg, minden bántott érdek lángra lobbant. Azon kérdéssel kezdték : minek a háború, végül azt kérdék, minek a béke. Hiszen nem volna-e szégyen Szent-Márton lakosaira nézve, nyugton maradni, míg az egész világ verekszik ! — Nem volt-e neki csak olly joga a maga részéhez a katonai dicsőségből, mint Martinique-, Guadelup- és Cayennenek? Bárki beszéljen, Szent-Márton ugyancsak megérdemlé a megmérkőzést! Szent-Mártonban sem bátor férfiak, sem jőmuskákban nem volt hiány; Szent-Mártonban olly alkalmasan öldökölhették egymást az emberek, mint bárhol a földtekén! És míg a nemzeti kevélység mind ezt felharsogtatá, a személyes érdek halkan ezt toldotta hozzá, hogy a diadalmas népé lesz az egész sziget, s a másik kizsákmánylásából meggazdagul: egy ígérkező örökösödés volt ez, csupán megnyitni kellett, mint a törvény emberei mondják, azaz : a birtokos társaktól megmenekedni. E gondolat annyira felgyújtá e két nép bátorságát, hogy, majdnem egyhangúlag határozatba ment : éjszak és kelet, mindenik hazájáért verekszik. Az ellenségeskedés három nap múlva veendvén kezdetét. Egyelőre a francziák — az e területökön tartatván a gyűlés — meg akartak felelni vendégszereteti kötelességeiknek. A franczia déliség megkívánta, hogy szomszédaikat jóltartsák, mielőtt kiirtanák. Tehát nagyszerű közünnepélyek és vigalmak valának. Egyik fél sem volt olly szíves soha. Úgy bántak egymással, mint szomszédokkal, kik elvégre megszabadulnak egymástól. Minden hollandi jegyzékbe vette félszemmel házigazdája ültetvényét; minden franczia az utat kérdező vendégétől lakához. Mint a hitelezők, kik holnapra egy letárolásra készülnek. Azonban, mielőtt elváltak, összegyűltek a helység közterén. Hollandok és francziák még egyszer utoljára együtt akartak lenni barátilag. Volt az utóbbiak közt egy gyarmatos, Perrot nevű, eszes és iparos ember, ki, miután füvészinas, kórházi betegápoló, csontváz-kikészitő volt, sebésznek állt a gyarmatok számára, s elvégre Szent-Mártonban települt meg, hol professiójához a csizmadiaság- és földészetet csatolta. Az egész világ szerette Perrotot, mert soha sem állt útjába senkinek; jókedvű, szolgálatra kész, munkás, szerényen meghúzta magát; egyike azon, mondhatnók , hig természeteknek , mik, mint a víz a legkisebb hasadéknak is hasznát veszik, s elmennek mindenütt anélkül, hogy valamit összezilálnának. Látván , mint lobbannak harczra a szellemek, egy igével sem monda ellent, s úszott a közáradattal. De mikor a hollandok s francziák összejöttek, el-elment egyikhez is másikhoz is; ezeket megszólítva, vegyék meg földeit, megkínálva azokat saru-tárával. Ezek is, azok is kisé elálmélkodtak, tudván, hogy Perrot nem képes helyes ok nélkül cselekedni valamit. S aztán, olly jutányos áron kínálta mindezt, hogy a vevők megszeppentek, s minél jobban szeppentek meg, annál bele szállítá árait a sebész. Ennek folytán kérdezősködni kezdtek egymás között, s mivel mind a két táborban ejte egy két meghitt szót , mind a két részen eljárt a nyelv. — Tudjátok-e miért akarja Perrot sarukereskedését nektek eladni ? mondák a francziák a hollandoknak, a háború miatt. Látjátok, meggondolta magát. Ha ti űztök el minket Szent Mártonból, bizonyosan elveszti boltját, ellenben ha tizettek el, több sarut lelünk nálatok, hogysem sokáig elhasználhassuk; végre, ha döntetlenül marad a dolog, annál kevesebb ember marad fölsarazandó, minél több halott leend. Mindenik esetben tehát a csizmadiák nem várhatnak egyebet, mint hogy tönkre jutnak, s ime ezért akarja magát Perrot mint okos ember, a sebészetre adni, melly, kell hogy aranybányává váljék számára. Ugy hát tudjátok meg ti is , miért bocsátá nektek áruba ültetvényeit, válaszolák a hollandok, a háború miatt. Jól tudja ö, ha mi elűzünk benneteket Szent Mártonból, elveszti azokat, s ellenben, ha tisztök el, területetek felényivel megszaporodik, s a telkek*) becse aránylag csökkenni fog. Végre ha a háborúskodás döntő eredmény nélkül folyand, aratásotok elpusztul, s a földek ugaron maradnak. Igy vagy ugy a földészek nem várhatnak egyebet a tönkrejutásnál, s csak a sebészeké lesz a vilász. A kettős ok, minélfogva Perrot mindenét áruba bocsátá, szájról szájra ment, vizsgálták, fejtegették, s mindenki lelt benne tárgyat elmélkedni. A mi az ő saru boltjára s telkére nézve állt, állt az minden csizmadiára és földészre azaz : az egész világra nézve! Ha a háború e két iparágat tönkrejuttatja okvetlenül, mi lesz azokból, kik belőle élnek ? A hollandokat először érte e gondolat, mert tudjuk, hogy e népet a józan ész képzelmével áldotta meg a természet. Észre kezdék venni amúgy szép csendesen, hogy ha a Perrot eltökélése okos, attól tarthatni, nehogy az övék balga legyen. A francziák sem mondtak ellenkezőt. Hozzátevék , hogy Szent Mártont nem azért gyarmatosíták, hogy egy sebész úrrá legyen, s ebben valamennyin megegyeztek; aztán, folytaták, egy gonoszba pillantással ezekre, pamutot, kávét s dohányt csak az élőknek lehet árulni; mire a földmivelők szintolly gonoszul azt felelék, hogy csizmára sincs a halottaknak szüksége. Idáig jutva, a szellemeknek közeledni kellett egymáshoz. Az emberi lelkesedés mindig az orosz hegyekbeli szekérhez hasonlít : ha egy-egy emelkedőn át a tetőre ért, a tulsó oldalon alá kell mennie. A harczi lelkesedés növekedő haladása elérte véghatárát ; a hanyatló haladásnak kellett kezdődni. Miután mindenik meghozta a maga csüggedését, meghozta ellenvetését. Minek áldozni föl a béke tapasztalt előnyeit a háború bizonytalan nyereményeinek? Micsoda befolyása lehet a Szent Mártonban vívott csatáknak Hollandia vagy Francziaország sorsára? Ha a nagyok és erősek döntik el csupán a vitályt, miért nyomorgatják egymást a gyöngék s kicsinyek ? Majd, mintha okot keresnének, mi ellen a boszuságot, melly megmaradt, fordítsák, Perrot ellen intézék azt. Ő minden hasznot várhatott a háborútól, kívánta kétségtelenül, csupán magánérdekére gondol! De a francziák és hollandok kijátszák önzését, olly baráti egyetértésben éltek továbbra is mint valaha, és hogy azt bebizonyítsák egymásnak, még e gyűlés folytán egy semlegességi kötélyt szerkesztettek. Perrot hagyta, hadd tegyenek mindent, anélkül, hogy egy szót szóljon, mindaddig , míg e kötélyt a két nemzetbeli legtekintélyesb lakosok aláirák. Akkor leemelve süvegét : — Hála Istennek ! úgymond őszinte örvendezéssel, reményem betelt. Amit imént csináltok, hiába nógattalak volna rá, mert az emberek nagy része csak önmagának hiszen; azért nem kell a jó végzeményeket tanácslani : azon legyünk, hadd jöjjenek létre magoktól. Bárcsak megemlékeznétek arra a mi ma történt, s jövőre forditnátok javatokra. Perrot óhajtása teljesedésbe ment. A szent-mártoni két népség közt megesküdött semlegesség folyvást fönmaradt, mindketten gyűlölség s versenygés nélkül éltek szomszédilag s egész korunkig. *) A földbirtok egyenlő részletekben osztatott fel településkor a lakosok között.