Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-02 / 5. szám - Hajdan és most; Örstedt után Dr. Hegedüs 35. oldal / Értekezések; elmélkedések
35 tartani a szintolly gazdag második fogás étek után is. Ekkorra már, minthogy a lakoma délutáni három óra tájban kezdődött, beestveledett, s a teremben fáklyákat gyújtottak. Kis idő múlva Attilával szembe két kún dalnok lépett be, s a király csatáit, dicsőségét és diadalait önkészítette nemzeti dalokban énekelte meg. S a vendégek szemeiket rájok függeszték, némellyek a költeményekben gyönyörködének, mások viszszaemlékezve csatáikra, gondolatokba mélyedének, mig a vének, kiknek karjait a kor elgyengité, s aggott testöket nyugalomra kárhoztatá, könyökre fakadtak. A társaság zajosabb lön, s a kupák gyorsabban teltek és ürültek. A dalnokok után egy féleszű törpe szerecsen bohócz sunnyogott be, ki alakja, öltözete és zárt zavart beszédével, mellybe deák, kún és góth szavakat kevert, az egész társaságot hangos kaczajra fakasztotta. Egyedül Attila tartotta meg nyugodt komolyságát; arcza mint a márvány változatlan maradt. Csak akkor lehetett ajkán mosolyt észrevenni, midőn legkisebb fia, Irnákh hozzá lépett, kit is atyja, nyájas pillanatokat vetve rá, arczon simogatott. Attilának e fia iránti kiváló szeretete a görög vendégnek, kiről már szólottunk, igen szemébe tünt; kérdi azért a mellette ülő kún főembert, ki valami kicsit beszélt deákul, miért vonzódik a király ugy épen e fiához ? s az nagy titokban megsúgta neki; a jósok azt jövendölték Attilának, hogy nemzetsége meg fog bukni, de ezen gyermek maradékaiban újra fölemelkedik. Árpádot, magyar hazánk alapitóját, csakugyan több hazai krónikáink Attila véréből származtatják. E közben az idő éjfél körül járt, s a görög követek, mint egyik társuk feljegyzé, „nem akarva nagyon elmerülni az ivásban" csendesen távoztak, magukra hagyván a reggelig zajosan mulatókat. i • Őrstedt után Dr. HEGEDŰS: Romlik-e a világ? Sokan azon véleményben vannak, hogy a világ mindig roszabb s roszabb lesz, nem új ezen panasz, évezredek előtt irt könyvekből látjuk, miszerint az öregek már akkor is azon panaszkodtak, hogy az emberek már nem olly jók s erősek, nem olly vitézek s erényesek, mint hajdan, vagyis fiatal korukban voltak. Már ha e panasz alapos volna, s a világ folytonosan annyira romlanék, hogy ezt egy emberélet alatt észrevenni lehetne ; közöttünk s a hajdankor emberei között tetemes, s reánk nézve felette kedvezőtlen különbségnek kellene léteznie. — Ha valóban így állna a dolog nem volna mit tennünk, a változást mint tényt el kellene fogadnunk annál is inkább, minthogy ha a valónál jobbaknak tartanók is magunkat; ez ügyünkön mit sem segitene. De ha e nézet tévedés, óvakodjunk ollyasminek hitelt adni, mi minket könnyen tévútra vezethetne. A levegő melege nem változott. Legelőször azon változásról akarok szólani, melly a jég melegével állitólag történt, s melly reánk káros befolyással lett volna. — Némellyek ugyanis azt állítják, hogy a földünket körülvevő légkör melege az idők folyama alatt megfogyott, s hogy ennél fogva hidegebb a mostani égalj mint volt a régi. — Azonban ha egyes kitünőleg hideg vagy meleg esztendőkre, mint kivételekre nem tekintünk, — csakhamar látni fogjuk, hogy illy változás földünkön mióta emberek élnek s emlékeznek, nem történt. Hogy Grönland szigete felette hideg tartomány, s hogy partjai még nyáron át is jéggel vannak környezve, mindenki előtt ismeretes, — s mind ennek daczára elterjedt azon vélemény, hogy Margit dán királynő korában melegebb égaljjal birt, s olly termékeny volt, miszerint innen hoztak Dándonba éleményt. — Szorgos vizsgálatok, s régi könyvek tanulmányozása folytán azonban kiderült, hogy ezen egész vélemény tévedésen alapult, — s egy régi, hat század előtt irt, s királyok tükörének czímzett norvég könyvben a grönlandi zajgó jégnek, a mostanival mindenben megegyező leírását találjuk, — mi elég annak megmutatására, hogy Grönland égalja századok óta nem változott. Más példát meríthetünk szent könyveinkből, — ezek tanusága szerint ugyanis, Üdvözítőnk korában, valamint Mózes idejében a szent föld lakói szöllöt mivelének, s azon a pálma fájt tenyészték, mellynek gyümölcsét a datolly képezi. — Palaestina égaljánál hűsebb égaljjal biró tartományban a török szilva éretségre nem jutván, de melegebben szöllömivel és s bortermesztés haszonnal nem űizethetvén, világos, hogy miután mindkét növény jelenleg is tenyészik, égalja 3300 év óta miben sem változott. — Hogy a szőllőtermesztés hajdan ott is divatozott volna, hol jelenleg szöllöket hiába keresnénk, — némellyek onnan akarják magyarázni, hogy a zárdák régi kiváltság leveleikben illyenek említtetnek, — azonban nagyon csalódnánk, ha e véleményt könnyen elfogadnók, — ezen említés ugyanis onnan eredt, hogy a pápai jegyzők a különféle zárdáknak egy minta szerint késziték az okleveleket, nem ügyelve a különböző éghajlatokra. De az olajfa határa is, mellyet Frankhonban a Cevennek képeznek, évszázadok óta nem változott, valamint Strabó idejében vagyis 18. század előtt, ugy maiglan ezen tul éjszak felé többé nem terem , — s hazája napjainkban is egyedül földrészük legdéliebb tartományai. Az emberek hajdan sem voltak nagyobbak s erösbek. Hogy a jég melege nem változott, ezekből eléggé láttuk, — más kérdés az : váljon nem voltak-e erösbek s nagyobbak nálunknál a hajdankor emberei ? Itt-ott feltalált, s a nép által óriásoknak tulajdonított régi csontok azon véleményre szolgáltak okul, hogy az emberek hajdan sokkal nagyobbak s erösbek voltak, — ennek alaptalansága azonban hála a tudósok szorgalmának, csakhamar kiderült. — Sikerült ugyanis megmutatni, miszerint ezen állítólagos óriás csontok nem emberi, hanem özönvíz előtti állatok maradványai, — mig a régi sírokban találtak azonban mindenkoron a mai emberekéihez hasonlóknak találtattak. Ki nem hallott azon országról, mellyet a Nilus folyó árjai termékenyitnek, ki nem hallott a pusztáin emelkedő gúlákról,— mellyek közelében töltötte éveit Mózes, istennek hatalmas prófétája? Ezen áldott tartomány lakói a régi egyptusiak sok század előtt vallásos nézeteiktől vezetve, a hullák olly ügyes balzsamozási módját találták fel, mellynek segélyével azok évezredek folytán is még teljes épségben fenmaradtak. Ezen, múmiák neve alatt ismeretes hullák nagyságra a mostani egyptomiak nagyságától nem különböznek, s az óvatlan szemlélő, ki nem veszi szemügyre, hogy a test száradás által összehúzódik,—még azon gondolatra is jöhetne, hogy akkoron kisebbek voltak, mi szinte csalódás volna. A régi lovag-fegyverzetek is azon vélemény terjesztésére szolgáltak, hogy őseink, kik illyeseket elbirni, sőt bennük csatázni s harczolni képesek voltak, nálunknál sokkal erősbek s izmosabbak voltak, — de mellőzve azon befolyást, mit illyesre a szokás gyakorol, s mi a harczmód változásával feleslegessé lön, — a régi csaták leirásából tanuljuk, hogy már az időben is olly kényelmetlenek s ügyetlenek valának, hogy könnyű lovas csapat, ha a nehéz fegyverzetek harczsorát széttörnie sikerült, ezeket nem egyszer semmivé tevé. Mi pedig azon régi nagy pallosokat illeti, miket majd minden fegyvertárban láthatunk, ezek részint pusztán pompára szánt diszkardok voltak, s ünnepélyeknél, nem pedig csatában használtattak, részint ollyanok, amellyeket két kézzel forgattak, de mellyek a lőpor feltalálása után mint czélszerűtlenek, divatból kiestek. A római sírokban s kunhalmokban talált fegyverek eléggé megczáfolják azon véleményt, mintha őseink óriási erejűek voltak volna, — mert ezek a jelenkoriaktól nagyságra csak kevéssé különbözőknek találtattak. Hajdan és most. *