Vasárnapi Ujság – 1855
1855-06-17 / 24. szám - A tűz. Hegedűs 190. oldal / Természettudomány
190 A túlsó két lapot elfoglaló nagy kép azon párisi nagyszerű ipartárlatot ábrázolja, mellybe a világ minden részeiről összehalmozá a művészet és ipar legjelesebb kincseit, mellynek mult hó 15-kén Lajos Napoleon császár által történt ünnepélyes megnyitásáról a „Polit. Ujd." 20-ik száma tesz említést, s mellybe a jövő félév folytán gyakran be fogunk térni s a benne felállított remekműveket és ritkaságokat részletesen megszemlélni. A tüz ele nyomán Dr. Hegedűs. (Vége.) Biborlángban áldozik le a nap, bucsut vesz tőlünk, hogy távol lakó testvéreinknek fényt s világosságot hozzon, hogy a kinyugodtakat uj munkára ébreszsze, s a munkában elfáradtakat nyugalomra intse. Alig tűnt el e ragyogó csillag a látkör alá, s az éj setét szárnyaival lebeg felettünk; de világ s homály között még foly a tusa s körülöttünk minden félhomályba borul . . Ki volna, ki ekkor munkáját félbe ne szakítaná s ki volna,ki illyenkor képzeletének tüneményeit elűzné magától? Hallatlan gyorsasággal nőttek meg a köznapi munka által szegett szárnyai képzeletünknek s ábrándozó lelkünket majd mult idők, elhunyt kedvesek barátságos körébe ragadja, majd a jövendő csalfa reményalakjait tünteti fel, mikhez csakhamar a gondok, csalódások s a bánat komor képei is szegődnek. — Kietlen tájakra ragadta lelkünket a képzelet, s tarka ingatag alakjainak sokasága között szorultan érzi magát, de im beköszönt a ház asszonya lobogó gyertyával kezében s ennek ragyogó lángja, annak szives köszöntése mind egy csapással semmiti meg a képzelődések tündérvilágát. Felébredünk álmainkból, vigan folytatjuk a társalgó beszédet, újult erővel fogunk munkához, de a gyertya lángját pillantásra sem méltatjuk, hálátlanul, mint az üdülő beteg, ki orvosáról megfeledkezik. Vessünk egy pillanatot a gyertya lángjára s önkénytelenül észreveendjük, mennyire hasonlít a rózsabimbó vagy tulipán alakjához, sőt ez utóbbihoz még színével is gyakran. De mikép dagad fel illy szép ragyogó bimbó-alakká, ép olly kevesen sejtik, mint kevesen vannak, kik a virág fejlődését tanulmányozzák, kik a virágkehely csendes életéből örömet, élvet merítenek. A gyertya égése nem egyéb, mint az azt képező zsiradéknak feloszlása s az élenynyek egyesülése; — a gyertya belének meggyújtása által annyi meleg fejlődik ki, — hogy a könnyen olvadó zsiradék felolvad s olvadt állapotban a bél finom hajszál csövein felszállván a tűz közelébe lő, itt különféle alkatrészekre szétbontatván az élenynyek rokonsága felébred s azzal olly hevesen egyesül, hogy fényt terjeszt maga körül, vagyis világit. Lássuk ez érdekes tüneményt közelebb. — A mint a gyertya beléhez lánggal érünk, sajátságos bűzt érzünk,melly a faggyú szétbontásából ered, — szénéleg lég és világító lég képződik, melly hevesen egyesülvén az élenynyel, ragyogni kezd ; kékes golyócskát látunk a bél felső csúcsán ingadozni, mellyet veres — viola szinü lángfátyol takar. E lángfátyol égő könenység, szénélegség és szénenyből áll, melly a mint a kehely a bimbót, ugy takarja az el nem égett légek kékes bimbóját. A növekedő meleg folytán a kék bimbó mindinkább feldagad, a zsiros savak az égő köneny láng között felbomlanak, világitó léget, légszeszt képeznek, mellyek felszállva széneny és köneny léggé változnak; mig ez utóbbi elillan az első nehezebb levén ragyogó fénynyel megtüzesedik, s fehér, a viola szín lángon át tekintve pedig sárgásnak tetsző, színben ég. De ím a láng tetején fényesen ragyogó pontot látunk, a kék bimbó felreped s a dagadó lángnak burokját képezi. Ezen felpattant burok belsején egy setét pontot látni, melly a zsíros savakat takarja mielőtt elillanthatnának. Legközelebbi környékét a lángfátyol melege által folyton szétbontott széneny és könenység képezi, környezve a fehéren égő szénenységtől, mellyet ismét az égő könenység vesz körül. A láng csúcsán gyengén ragyogó vereses violaszín burok takarja, itt ég el a széneny könennyel egyetemben s itt fejlődik ki a legnagyobb hőség. — A zsiradék elégése bevégződött s utolsó terményei vízgőz és szénsavany gőz alakban, repülnek el. A gyertya vagy lámpa bele ép ugy ég mint a gyertya láng széneny részei, de környezeténél hüvösebb lévén, a széneny körülötte könnyen lerakodik s igy képezi a gyertya hamvát, melly a láng fényét homályosítja. A gyertya láng fénye a faggyú vagy olajból kibontakozott széneny tüzesedésén alapul, de más testek is vannak, mellyek bizonyos körülmények között ragyogó fénynyel égnek. Igy lehet könenységgel sőt borszesszel is világítani, ha kellő módon más testekkel vegyítetik. Számos, különféle világító anyag igen különböző fénnyel ég s áruk is igen különböző. Nézzük meg a legközönségesbeket. Faggyú, milly- és viasz gyertyát, lámpákban olajt és szénléget vagyis légszeszt égetünk, s nagy a vita vajjon mi olcsóbb mi czélszerübb? — Azonban erre nem lehet feltétlenül, hanem csak bizonyos feltételek mellett felelni, mert különböző viszonyok között különböző eredményt fogunk nyerni. Ha az újonnan divatba jött nagy terem, vagy úgynevezett moderateur (moderátor) lámpák fényét 10O-ra tesszük, akkor a közönséges faggyú gyertya fénye csak 10 és 66/100 résszel leend egyenlő; a teremlámpa fénye tehát majd tízszer annyi. Ha most tudni kívánjuk mennyi ég el a világító anyagból egy óra alatt? azt fogjuk látni, hogy a teremlámpában 2 és 87/100 vagyis majdnem három lat olaj, a közönséges faggyú-gyertyából pedig egy latnak 58/100 része vagyis körülbelől % lat égett el; már ha a fél lat faggyú körülbelül olly világosságot ad, melly egyenlő tizzel és egy töredékkel, akkor a hasonló mennyiségű olaj, a teremlámpákban majdnem hatszoros világot adand. Mi a költségeket illeti, szükséges tudnunk, hogy hasonló világítás mellett mibe kerül a különféle világító anyag. Ha például faggyú-gyertyából egy óra alatt 1/2 pengő krajczár értékű faggyú égett el, tehát a faggyú-gyertyávali világítás óránként y, pkrba került, és ha faggyú-gyertyával olly világosságot akarnánk eszközölni mint a terem-lámpával, akkor tíz faggyú-gyertyát kellene meggyújtanunk, ami egy óra alatt 5 krba kerülne. Számadások mutatták, miszerint ha a terem-lámpával egyenlő erős világosság a teremlámpa használása mellett óránként 4 krba kerül, akkor ugyanollyan világ faggyú-gyertyával 12 krba jö. Milly gyertyával 14 krba, légszesszel 16, s viasz-gyertyával 31 krba jön. A Ki tehát a világosságra tekintet nélkül minél olcsóbb világitót akar, az égessen faggyú-gyertyát, — kinek pedig nagy világosságra van szüksége, s ezt lehető olcsón akarja kiállítani, annak terem-lámpákat vagy olaj-lámpákat méltán ajánlhatni. — Viasz-gyertya minden viszonyok között a legdrágább világító szer. Igy csalt bennünket a gyertya lángja az alkony ábrándos világából a gyakorlati élet terére , mellyre érkezvén, nem lesz érdektelen végezetül még néhány szót a tűz másik gyakorlati czéljáról, a melegről s a meleggyártó tüzelő anyagokról szólani. A gyertya lángjában részint szilárd testek ragyogását, részint légnemű testek elégetését láttuk. Mig az elsők leginkább a gyertyának fényt adtak, amazok meleget kölcsönöztek. — A fűtésnél melegség előállítása aczél s mint a világítás, ugy a fűtésnél is különböző, többnyire összetett és változó jóságú anyagokat, mint borszeszt, fát, kőszenet, szalmát szoktunk használni. Ezek alkatrészeinek az élenynyeki egybekelése által meleg fejlődik ki, mellyel kemenczéinkben , kályháinkban összegyűjtvén, a mindennapi élet különféle szükségeire felhasználjuk. A tapasztalás mutatta, miszerint valamelly test annál alkalmasb tüzelésre, minél kevesebb éghetlen része van, s égése annál kevesebb, minél tökéletesebben történik. Itt is vannnak bizonyos törvények, mellyek habár némileg ingatagok, mégis a gyakorlati életre nézve igen fontos útmutatásokat tartalmaznak. — Ha például egy köbláb száraz fűzfa elég meleget ad, hogy 102 köbláb vizet felforraljon, akkor hasonló mennyiségű cserfa 194, cserfaszén 255 és kőszén körülbelül 630 köbláb víz felforralására elégséges leend; világos tehát, hogy közéletben legnagyobb melegséget jó kőszénből nyerhetünk. A legnagyobb meleget könény lánggal lehet kiállitani, mellynek melege a legjobb kőszén melegét ötször, a fűzfa melegét harminczszor túlhaladja.