Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-08 / 27. szám - Valahány ház annyi szokás. Jókai Mór 209. oldal / Elbeszélések és életképek
A „Vasárnapi Újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg.— Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton 2 ft pp. A „Politikai újdonságokkal" együtt julius—decemberig azaz: 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton csak 3 ft pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó-hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Valahány ház, annyi szokás. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) A fiatal gróf egy pár igen vidám évet töltött el Feodorával ukrajnai jószágán; az alatt gyakran felment Szentpétervárra s elégszer találkozott a delnővel, kitől a szép lánykát elszöktette, az eleget dult-fult, perlekedett, hanem a gróf maga is kedves ember levén az udvarnál, semmit sem nyerhetett ellene. Még ki is nevették, a kiknek panaszkodott, s minthogy a gróf elhiresztelte , minő üzletet tart a tisztelt asszonyság a mugik leányokkal, minden ember azt mondá, hogy nagyon jól tevé, a miért a legszebbiket elszöktette közülök s igen sokáig a finom társaságokban ezt az esetet beszélték a legsikerültebb tréfa gyanánt. Ha e lapok jámbor olvasói az itt elmondottak felett fejet találnak csóválni, csak annyit mondhatok rá : valahány ház, annyi szokás. Bevett tréfa nálunk is, hogy kutyát és macskát ellopni nem vétek, sőt elmés mulatság; másutt azt a mulatságot egyéb jószágokra is kiterjesztik s ezen gondolaton nincs miért megütközni. Tehát a gróf sok ideig beszéltetett még magáról e jeles tréfája miatt, s hogy más részről a megkárosult delnő mennyire fel lehetett ingerülve ő ellene, de még inkább a magát elszöktetni engedő leányka ellen , azt könnyű elképzelni. Később, néhány év elmultával, midőn a gróf egyszer falujai egyikében kocsikáznék, valami parasztház előtt egy szép barna, tüzszemü leánykát látott állam, ki nem hunyta le előtte nagy fekete szemeit, sőt ellenkezőleg igen bátran tekinte rá vissza, kától. A gróf megállitá szekerét s egy pohár vizet kért a leány Az bement és hozott neki egy pohár vizet. Azután nevét kérdezte. A leány azt is megmondta : Kozimának hitták. Ezután egy csókot kért tőle. A leány azt sem tagadta meg, elfogadta a csókot és vissza is adta forrón és szenvedélyesen. A grófnak tetszett ez a leány. Mondta neki, hogy üljön fel mellé a hintóba. A leány egy szóra felült és vissza sem nézett, midőn a gróf elhajtatott vele. Hanem annál inkább nézett Feodora, midőn a gróf egy idegen leánnyal érkezett meg a kastélyba, aki ott rögtön otthon látszott magát találni. Feodorát egészen elkényezteté a gróf, tiz szoba állt rendeletére a kastélyban, külön szabója, piperekészitője volt, valamennyi szakács, inas, szobaleány mind az ö rendeletére állt, és szaladt , s éjjel nappal két rendbeli hintó volt számára befogva, hogy a melly perczben eszébe jut, akkor kocsikázhasson ki. Most tehát a gróf tudtára adá, hogy ezentúl öt szobában kell megférnie, a másik öt Kozimáé lesz, a szabó annak is fog dolgozni, az asztalnál ezután ketten fognak ülni, a szakács tanuljon meg buktát sütni, amit Kozima nagyon szeret, a cselédség fele őt szolgálja s egyik hintó az ő számára álljon készen. Feodora eleinte ájuldozni kezdett, éjjel nappal görcsei voltak, azután meg akarta mérgezni magát, bevett valami bolondságot , amivel azt nyerte, hogy csupa sömör lett tőle a teste; a gróf ezért megneheztelt rá, s minthogy Kozimával ugy sem tudtak összeférni, egész egyszerűséggel kirendelte őt a kastélyából , valami kerti lakba parancsolva, hogy onnan elő ne merjen jönni. A szegény semmivé lett, testben lélekben összeroncsolt teremtés azonban minden módon iparkodott gazdája örömeit megkeseríteni, mikor az Kozimával az angol kertben sétált, akkor szemközt jött reájuk, vagy leveleket írdogált neki, sőt egyszer, midőn a gróf uj választottjával kikocsikázott, kétségbeesetten a lovak elé veté magát, hogy agyongázolják. A lovaknak több nevelésük volt : inkább a hintót fordították fel; a grófnak betört az orra, s Kozimának a testéről két helyen lement a bőr. A gróf ezért nagyon megharagudott, s méltó boszújában rögtön szekérre pakolta rá Feodórát, s ahogy elhozta, ugyanabban a tánczvigalmi köntösben visszaküldé öt egyenesen hajdani úrnőjéhez Szentpétervárra, akitől elszöktette volt. A leány addig nem is tudta, hová viszik , amíg ott az ismerős udvaron le nem tették a delnő ácsorgó cselédei között. Az úrhölgy eleinte nem bírt ráismerni a bánattól, betegségtől elnyomorodott leányra, s talán magának se hitte volna, ha mondja, hogy ő az a hajdani szép Feodora, ha Csarekoff egy mulatságos levelet nem irt volna neki, mellyben a legszívesebb hálálkodásokkal köszöni meg a visszaküldött leányt, s azzal fejezte be tréfás levelét, hogy a mit néhány év alatt ráköltött a leányra, azt kéri magának az urnő által megtéríttetni. Az urnő dühe nem ismert határt! Annyi esztendős boszantás után végre hozzájutott a keserűségeit okozó tárgyhoz, minél inkább haragudott a grófra, annál inkább tölthette boszúját a leányon. Más ugyan szánalommal tekintett volna erre a könyörtelenül letépett virágra, ki olly korán elhervadt, elpusztult, de az úrhölgynek itt is csak az jutott eszébe, hogy íme egy gonosz szerelmes leány elpazarlá húszezer értékű szépségét, ami nem is az ő szépsége volt, hanem az úrasszonyáé. Sajnálnám az olvasók sziveit annak elmondásával keseríteni, ami a martalékul esett leánnyal történt.