Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-15 / 28. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 218. oldal / Tudományos rovat
hogy ugy legyenek megoltalmazva minden háborúság ellen; a násznagyok és nyoszolyó asszonyok búzát hintettek reájuk, hogy ugy hulljon fejeikre minden áldás. A legszebb volt a szép ifjú menyasszonyok között egy karcsú , sugártermetű hajadon, a tehetős patakmolnár leánya Malika, illett termetére a selyem és hímvarrás, illett méltóságteljes arczához az a gyöngyös párta, mellyet nem érdemetlenül viselt a környék legszebb leánya. A legszebb leány a legjobb leány is volt; ellene senki nem mondhatott semmi roszat, még az irigység is kénytelen volt őt dicsérni. De ki is választá számára apja, a patakmolnár, a szerencsét, délczeg, derék termetű ifjú legény járult a menyasszony mellett, kinek zsinóros dolmányáról még az idegen is megtudhatja , hogy ez a méltóságos ur belső inasa, az udvarból való ember. Nagy szerencse ám az egy leánynak. Millyen jó dolga lesz már Malikának, mondogatják a nyoszolyó asszonyok; az ura mindennap hordhat neki haza a nagy dáridókból körömfaladékot, s még majd bort is iszik, s ha üresen megy valahová a hintó, még bele is ülhet. Szakácsok, kocsisok s más egyéb nagy urak fognak beszélgetni vele, s nem hajtják robotra, mikor ur dolga van. Cselédek nem ütik, kutyák meg nem ugatják az uri udvarban; sőt még tán a méltóságos urnák is szemébe talál tűnni, s még meg is szólítja Illyen nagy szerencse nem mindenkinek jut. (Folytatjuk.) Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. (Folytatás.) 3. Kereskedés. Elődeink minden nem-bajnoki munkát szolgainak tartottak, természetes tehát, hogy ők nyerekedésre kereskedést nem űzhettek. Azon felül a belkereskedésnek nem is lehetett tárgya, hiszen az anyaföldön kivül mindnyájuknak birtoka csak ménes és gulyából állott, ezek pedig az egyszerűen élő magyaroknak családi szükségeit kielégiték. A külkereskedést meglehetlenné tette ismeretes szakadatlan hadjáratuk; ők majd egész Európával szembeszállottak , mi a külföldi kereskedőknek, ha lettek volna is köztök vállalkozók, végkép elzárta útját a magyar földre. Mindezen való történetek ellenére, jelenkorunk hajlandó ugy okoskodni, hogy eleinknek kellett némi külkereskedést űzniök; mert e hadakozó népnek elkerülhetlen szüksége volt vasra, rézre s több efélékre,mit a magyarok saját szorgalmuk által nem vettek a természet kebléből. Azonban ezen termékeket épen ugy szerezhették meg őseink külföldön fegyvereik ereje által, mint egyéb műipari czikkeket. Csák Géza hadvezér idejéből, midőn a fegyveres kirohanások már szünedeztek, maradt fel bizonyos emléke az illynemű zsenge törekvésnek, mert ő volt az első , ki honfiait a külfölddel űzendő cserekereskedésre buzdította. Körülményeinkből fejlett ki, hogy a királyság és összes iparunk majdnem egy időben kaptak lábra hazánkban. Belkereskedésünk már a 11-ik században is (1000—1114) élesztetett a törvények rendeletei és a kormány cselekvősége által. Kezünkbe vévén az akkor keletkezett monostoroknak alapító leveleit , mint e részbeni tudomásunknak nevezetes forrását, olvassuk belőlök, hogy a vásárok az apátságok és káptalanokhoz tartozó helységekben már rendszerint megtartattak. A pécsváradi apátság helységeiben hetenkint kétszer, u. m. vasárnap és szerdán tartatott hetivásár. Illy vásári jogot nyert a zalavári apátság is Berend és Zalár helységekben. Illyent a nyitrai káptalan is uradalmaiban. Néhol azonban már országos vásárok is tartattak. Nem ütközünk meg rajta, ha olvassuk, hogy csaknem az egész belkereskedés már ekkor is zsidók és izmaeliták kezében volt. Innen legott két baj harapódzott el a vásárokon, u. m. csalás és lopott jószágok áruba bocsátása, melly visszaélések elhárítása végett olly intézkedések tétettek, mellyek e részben az adásvevést is megnehezítették. A csalás akadályozása végett Iső Béla szabályozta az áruk mérlegét és árát, és a vásárokat vasárnapról (tán vallási tekintetből is) szombatra tette át, így a zsidók nem részesülhettek benne. Továbbá László és Kálmán alatt, hogy a lopás gátoltassék, eltilta a törvény a vásárlást piaczon és vásáron kivül, s itt is nagyobb értékű tárgyak csak bíró és vámszedő előtt valónak eladhatók. A ló- és ökörreli kereskedés, főkép az ország határszélén, még szigorúbban tiltatott. Ha keresztény és zsidó egymásnak annyit hitelezett, mennyit 2—3 rabszolgának becsáratett, a törvény parancsa szerint, ez csak az adós részérőli zálogadás mellett és keresztény meg zsidó tanuk jelenlétében történhetett; ha pedig a kölcsönadott összeg még nagyobb volt, akkor irásba kellett foglalni a pénz mennyiségét és a tanuk neveit, s ezt mindkét félnek megpecsételnie. Keresztény és zsidó csak tanuk előtt vásárolhattak egymástól, azonfelül a vett dolog oklevélben leírandó s a tanuk megnevezendők valának , az irat pedig mind a keresztény, mind a zsidó pecsétével megerősíttetett. A kereskedésben minden értéket a pénz képvisel, és ezen köz-csereértékre is kiterjesztették első királyaink figyelmöket. Sz.István veretett ugyan utolsó éveiben pénzt, de az csekély mennyisége miatt a kereskedés szükségletének meg nem felelt; Isó Béla pedig a nálunk akkor nagyobb mennyiségben forgott görög aranyak szerint határozta meg az új pénz értékét. E zsenge kereskedésnek tárgyát mi tehette egyéb, mint élelem- és ruhaneműek, és az adásvevés a vert pénz szűke miatt csere által eszközöltetett. Ellenben Kálmán alatt a hazánkon át keletre vonult kereszthadak gabona-, bor-, barom- s bőrért, sőt vászonért is nevezetes pénzmennyiséget hoztak nálunk forgásba. A kereskedésre vetett adó még nem szolgált akadályul. István adója csekély volt és természetben szedeték; I. Béla pedig az elődei alatt elharapódzott zsarlásokat megszüntette és a kereskedők adóját kisebbítette; csak Kálmánt bírta azután a kereskedők szembeszökő gazdagodása arra, hogy adójokat nagyobbítsa. A közlekedési eszközök állapotáról emlékeink nem értesítenek, de azt tudjuk, hogy mindjárt kezdetben a folyamokon is fizetett a kereskedés, mert pl. a bakonybéli apátságnak két kikötő adója ajándékoztatott, u. m. a Rába folyamon Árpás nevü, és a Dunán Komárom mellett. A külkereskedés előmozdítására keveset tehettek első fejedelmeink, mert az új királyságnak belső elrendezése, a pogányság ellenébeni megszilárdítása és a királyválasztással karöltve járó pártviszályok tevékenységüket lebilincselték. Puszta gyanítás tehát az is, hogy I. István által Konstantinápolyban épített szállodának (fogadónak) és Róma- meg Ravennában emelt épületeknek nem csak vallási vagy tudományos, hanem kereskedési czélja is volt légyen. Elgondolható, milly roppant akadályokkal kellett a külkereskedésnek kezdetben megvívnia, de mégis szembeszállott azokkal a zsidók és izmaeliták nyervágya, egyedül ők voltak e részben is munkásak. Magukhoz ragadták a beltermékeket, e kereskedés tárgyait, u. m. gabonát, sót, bort, barmot, nyers bőröket, mikért főkép Németország részéről leginkább vásznat kaptunk cserébe. Irányát főkép Görögország felé vette kereskedésünk, bizonyossá teszik ezt a görög aranyok, mellyek már I. Béla idejében olly nagy számmal forogtak nálunk, hogy ezen király pénzeink értékét a görög aranyok szerint határozta meg. Kálmán alatt a kereszteseknek hazánkoni átutazása alkalmul szolgált nekünk a bolgár és görög városokkal a sűrűbb közlekedésre, sőt mióta Piroska, László leánya, a görög császárnak neje jön, a magyar kereskedők kedvezéssel is fogadtattak a birodalmi városokban, hol részünkről a jelen és jövő században Zimony tette leggyakoribb látogatásait, és már ekkor gazdag város volt. Előmozditá külkereskedésünket Dalmátországnak Kálmán általi elfoglalása is; mert azon haszonban , mellyek a tengeri városoknak Velenczével folytatott kereskedéséből áradtak, a magyarok is részesültek. Nevezetes még az átviteli kereskedés. Mióta a bolgárokat a görögök meghódították (1019. év), mióta a keresztényekké lett * így irtják sok helyen azokat a dirib darab csemegéket, miket valaki a vendégség maradványaiból félre dug.