Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-15 / 28. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 218. oldal / Tudományos rovat
219 magyarok a nyugoteurópaiakkal kibékültek, Magyarország jön középpontja az éjszakról dél- és keletről nyugot felé vonuló kereskedésnek , melly irányát majd a tartárjárásig tartotta meg. Az első áruszállítók szinte zsidók volának, később aztán belföldi keresztények is vállalkoztak rá, végre a következő században maguk a külföldiek gondoskodtak róla, kiknek Esztergom volt nyug- és lakhelyök. A 12-ik században (1114—1205 évig) gyarapitólag hatott belkereskedésünkre a külországokkal növekedő közlekedésünk és városainknak, tehát a piaczoknak, szaporodása. Vásárok már minden városban tartattak, mellyeken zsidó és izmaelita csereberélökön kivül a német és olasz bevándoroltak is számosan elegyedtek a kereskedésbe. Legélénkebb vásárai voltak Esztergomnak , hová a külföldiek nagy számmal csődültek áruikkal. E városnak és dunai kikötőjének árumegállitó joga is volt, mellyet aztán III. Béla és Imre az ottani káptalannak ajándékoztak. E jog valóságos ostora vala minden kereskedésnek, azért jó, hogy e század alatt itthon még egyedül állott a maga nemében; szerinte köteles a kereskedő a feljogosított város határán átutazni, ott áruit tovább szállítási szabadság nélkül eladni, vagy ha ez megengedtetnék, áruinak egy részét pl. 5—10—20 stb részét az árumegállító joggal bírónak átadni. Pest is biit kikötővel a Dunán és piacza a külföldiek által is gyakran látogattatott. Pénzt most is keveset, és kivált csak apróbb ezüstöt verettek királyaink, mert a külkereskedés nagyobb mennyiségűt és főkép aranyat hozot nálunk forgásba. Külkereskedésünk irányát Görögország felé most is megtartotta. Midőn II. István a görög császárnak hadat üzent, akul azt is hozta fel, hogy a branszovi lakosok a görög városokba utazó magyar kereskedőket kirabolták. Később pedig Manó császárnak cselszövénye, Magyarországból hűbéres tartományt alkotni, dugába dőlvén , kedvezett ö a birodalmát látogató magyar kereskedőknek, hogy czélja valósítását illy móddal is könnyítse. — Olaszhonnal csak az esztergomi lombardok érintkeztek közvetlenül, többi városaink csak a dalmaták által jöttek az olasz városokkal közlekedésbe; szerették is azután e tengeri városaink a magyar uralmat, mert kereskedésünk dús kamatokat hajtott számukra, ellenben a velenczeiek gyakran látogattak meg bennünket. Külkereskedésünk czikkei a következők voltak: az olaszoktól nyertünk selymet, bársonyt s egyéb szöveteket, ruhanemüeket, velenczei hires fehér és festett üveget, mi pedig cserébe adtunk érettek barmot, lovat, sót, bőrt, menyét s egyéb drága prémeket, minek következése jön, hogy a fényűzési czikkek s finom arany ékszerek használata divatossá vált gazdagaink közt. A német kereskedők árulnak, főleg a vászonnak Pozsony, Esztergom és Pest valának főpiaczai, mellyeket kivált a bécsiek sűrüen látogattak, és innen már akkor is nagy számban hajtották a vágó marhát Ausztriába. Noha a 13-ik században (1205—1301-ig) az összes ipart számos csapás sujta, a belkereskedés mégis emelkedett, élénkebb és virágzóbb lett, kivált a tatárjárásig. Tagadhatlan ugyan, hogy több körülmény elfojtani látszott ezen iparágat. Így a zsidók és izmaeliták (most már szerecsenek) az országos adó bérlői, tehát kiváltságos zaklatók, a só-, gabona-, bőr- és rézzeli kereskedést majd egészen magukhoz ragadták, a vámterhet önkényesen fölemelték, ők határozták meg az áruk becsét, és igy sok kereskedőt a piaczról és a vásárokról elidegenitvén, a csődületet meggátolták; az illy visszaéléseket tiltó törvények pedig nem tartattak meg, sőt maga IV. Béla, az efféléknek határozott boszulója a tatárok közeledése hirére, a pápa engedelmével ismét a zsidók kezelésére bizta a közjövedelmeket. Továbbá az e korbeli királyok gyakrabban osztogattak már úgynevezett vámszedési jogokat, mellyek Esztergomnak a mult században emlitett árumegállitó jogához hasonlítottak, sőt illy vámszedést főleg Kun László idejében, a nagybirtokú nemesek is állítottak fel jószágaikon; a vámszedésnél nem volt tekintet arra, váljon az áru belföldi vagy külországi kereskedőé legyen-e, vájjon honi terméket vagy idegen áruczikkeket szállít-e, az minden józan adóztatási alap nélkül rendszerint 5 —10—20-ad részében megfogyasztatott. E zsarolásokat, mellyeknek különösen az esztergomi olasz eredetü kalmárok ismételve ellenszegültek, eltilták a törvények III.Endre alatt, de nem tartattak meg. Idejárultak a királyok egyoldalú intézkedéseik, mellyek, mig egyes városnak kedveztek, az összes kereskedésnek ártalmára voltak, pl. a pozsonyiaknak III. Endre által adott azon jog, hogy a németországi kereskedők áruit a város határában a Dunán csak a pozsonyi hajósok szállíthassák; vagy hogy a gölniczbányai piaczon, és nem máshol, tartozzék a szomszéd vidék a szükségeseket bevásárolni. De mindezen és más mostoha körülmények közt is, hová tartozik a pénzveretésnek mondhatlan zavartsága, kiterjedtebb len a belkereskedés. Ennek főbb okai voltak : a külbékének, rövid félbeszakasztások kivételével, tartóssága a tatárjárásig, a népesség szaporodása, a földmivelés és műiparnak főkép a régibb jövevény németek általi tovább fejlesztése, a városiaknak, tehát a mesteremberek és kalmároknak, a királyok által osztott kedvezések, mellyek közöl, a már emlitettek és még alább más rovatok alatt felhozandókon kivül, idetartozik : az erdélyi német kereskedőknek a rendkivüli vámtehertöl fölmentetése és szabad sóhordással ellátása, Pozsonynak adott kiváltság, melly szerint e városban minden belföldi kalmárnak szabad kereskedés engedtetett, és azon különös kedvezés, mellyel utolsó Árpádunk ezen iparágat halmozta. Előnyére volt kereskedésünknek az ébredező testületi szellem : V. István idejében 24 szepesi város nemcsak kézmüvi, hanem kereskedési egyesületbe is állott. Pesten pedig hajóstársaság keletkezett. Vásárok már minden királyi várban tartattak, mások pedig újból ruháztattak fel vásárjoggal, mint Zágráb. A vásári adót most már pénzben szedették a királyok. A belkereskedés czikkei szaporodtáról tudósitanak a vámokat szabályozó oklevelek, mellyekből csak a különös figyelmet érdemlő árukat jegyezzük föl, illyenek: rabszolga, posztó, komló, ólom, ezüst, arany, vadállatbőr, viasz, méz, faggyú, drágabőr, skarlát, bársony, viza, vászon, len, kender stb. Pénz, ezüstön kivül IV. Béla alatt réz is veretett, de ez nemcsak nem mozdítá elő a forgalmat, sőt azt mód nélkül megnehezité, mert a pengő pénz úgynevezett „kincstári nyereség" fejében, főképp pazar II. Endre alatt, évenként ujjá veretett, tartalma meghamisittatott, és a régi jobb kényszerítő móddal beváltatott. Érintettük már mikép foglalkoztak e behajtással a zsidók és izmaeliták. Azonkívül egy márkányi ezüstből egyik pénzverdében 200, a másikban több vagy kevesebb dénár koholtatott, mi a számításban véghetlen zavarokat okozott. Innen származott, hogy már ez időben is minden nevezetesebb piaczon gyakoroltaték a pénzváltási üzlet. Virágzóbb belkereskedésünkkel arányban növekedett a külkereskedés is. Német és olasz gyarmatosaink kereskedési közlekedése régibb hatásokkal mindig élénkebb len, de a harmadfél százados igyekezet gyümölcseit egy csapással megsemmizé a tatárdúlás (1241). Midőn azután hazánk e halálos bajából üdülni kezdett és a szorgalom ismét lábra kapott, külkereskedésünk még ténylegesebb irányt von, azaz, kényszerítve voltak kalmáraink beltermékeinkkel a külföldi piaczokat meglátogatni, és onnan a keresett idegen árukat hazánkba szállítani. Végre e század utolsó tizedeiben, honunk és Németország piaczai közt a rendes kereskedési forgalom ismét helyre állott, főkép, miután Kun László és III. Endre Ausztria és szomszéd tartományainak, különösen pedig Bécs és Regensburgnak kereskedőit, mindennemű visszaélések ellen oklevelileg biztosították volna. E század kereskedési forgalma élénkségéről méltó ítéletet hozhatunk, ha tekintetbe vesszük, hogy csak Esztergomban bécsi, regensburgi s egyéb bajor, szász, cseh, franczia és velenczei kalmárok fordultak meg. Külkereskedésünk ára«hasonlók valának ámult századéihoz, tőlünk leginkább só, bor, nyers és készitett bőr meg réz vitetett ki; a külföldiek közül pedig a németek vásznat, posztót, a velenczeiek selymet, bársonyt, üveget, a lengyelek és oroszok drága bőröket hoztak be. Az átviteli kereskedés, mellynek utja nyugot és kelet közt majd két századon át Magyarországon vezetett keresztül, ez időben egészen más irányt vön, és hazánkat végkép elhagyta. A