Vasárnapi Ujság – 1855
1855-08-05 / 31. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 242. oldal / Tudományos rovat
242 s ottlétének sürü nyomai vannak az akkori országgyűlési naplókban. Ekkor sokat tön a budapesti lánczhid létesitése érdekében. 1837-ben a kisfaludi társaság választotta elnökévé, melly díszes tisztet három évig viselte. 1839-ben fáradságos tanulmányozás után magának állandó örök emléket épített, melly nem más, mint a pesti TAKARÉKPÉNZTÁR. Fáy András volt Magyarországon a takarékpénztárak teremtője, ő volt az első, ki nem szűnt meg küzdeni ezen a magok nemében jótékony intézetek mellett mindaddig, mígnem Pestmegye s a város elöbbkelöi megvetették annak alapját, mellynek mintájára most már hazánk minden valamire való városában van ollyan intézet, hová a takarékos szegény munkás ugy, mint a vagyonos ur vagy iparos egyforma biztossággal leteheti meggazdálkodott fölöslegét. 1842-től, kiváltképen az egyesült protestáns főiskola tervével foglalkozott, melly sokak jó szándéka szerint Pesten vala felállitandó, s ezen kedvencz eszméje életbeléptetésére, mellyet tulajdonképen Zay Károly gróf hoz a szőnyegre, egész 1848-kig szorgalmasan fáradozott. Ezek csak egyes kikapkodott adatok az ő munkapályájából de ugy hiszszük elégségesek arra, hogy sokoldalú jelességeiről s érdemeiről tanúságot tegyenek. Mindezeknek koronája pedig az, hogy Fáy András, bármi közczél előmozdítása felé fordult kiváltképpen, az irodalomról soha sem vette le szemeit, sőt tettleg becses kincsekkel szaporítá nemzeti irodalmunk különbféle ágait. Az ö nyomtatásban megjelent munkái között lehet találni: egyházi, nevelési, politikai, szépirodalmi szorosan színészetre vonatkozó, jótékony egyesületi, sőt zenészeti munkákat is, mellyek többnyire mind ollyankor jelentek meg, midőn úgyszólván korkérdés volt az ügy, mellynek taglalására vagy ismertetésére Fáy András tollat emelt. A kinek tehetségében áll, ugy illik, hogy e jeles hazafi írónknak, minden munkáit ismerje, de ha egyéb munkáit nem szerezhetné is meg, legalább meséit birja. Ds. Ls. Rajzolatok a magyar nemzeti mivelődés történetéből. (Folytatás.) 12. Pénzforgalmi zavarok. Termesztésünk czélja : a fölöslegnek, vagyis termékeink nagyobb részének becserélése, de ez természetben, pl. bort búzáért becserélni, ritka esetben sikerül, mert olly tulajdonost kellene fölkeresnünk, ki nemcsak bírja azon árut, mire szükségünk van, hanem a kinek szinte szüksége van arra, amellyen mi túl akarunk adni, és ha sikerült is ez, mikép fogjuk a különbséget kiegyenlíteni, ha portékáink különböző értékűek lennének. Ez akadály megakasztja a forgalmat, azért az emberiség már igen régen fedözött fel olly közcsereeszközt , mellyet mindenki keres , érte mindent odaad, mert érte szinte mindent kap , és melly alkalmas a tárgyak különböző árainak kiegyenlítésére. Illy végre igen alkalmasaknak találtattak a nemes fémek, az arany és ezüst. Ezeknek olly értéket tulajdonít az emberiség, melly minden árukét felülmúlja. És miért? mert nagy belbecsök van , kis tömegben is nagy értéket képviselnek , és a fényűzés nagyon szereti használni ékszerekre és edényekre; továbbá tartósak, földben vízben nem romlanak, nem rozsdásodnak meg; és ritkák, azaz, elegendőek ugyan arra, hogy a legélénkebb forgalmat is kielégítsék, de nem olly szaporák mint a réz és vas, hogy könnyű módon nagyobb mennyiségben szereztethessenek; végre igen apró részekre oszthatók, és így alkalmasak csekély dolog értékének megmérésére is. Az arany és ezüst használtathatnék csereeszközül különbféle nagyságú darabokban is, de mégis, ha éremmé (pénzzé) nem veretnék, gátolná a forgalom gyorsaságát, mert elfogadása előtt meg kellene mérnünk, váljon bir e az előadott súllyal; továbbá meg kellene vizsgálnunk, bir-e a szükséges finom tartalommal, mivel nemtelen fémet pl. rezet észrevétlenül vegyíthetni bele; holott a kereskedésben ezekre nincs sem időnk, sem szakismeretünk. E kétség tehát szinte nagy akadályul szolgálna termékeink kicserélésénél. De zavart okozna az is, ha magános emberek veretnék a pénzt, mert ezek kezében vajmi könnyen nyerkémléssé (spekuláczióvá) fajulna a pénzverés , azonkívül a legkülönbfélébb pénzek keletkeznének mind finom tartalomra, mind név szerinti értékre nézve különbözők , és végre mégsem volna biztosítékunk, vajjon az egyes daraboknak megvan-e az az előadott egész súlya és finom béltartalma. Csak az állam képes e kétséget eloszlatni, mert a közérdek, melly az övével azonos, kívánja, hogy a pénzverési joggal puszta nyerekedés végett vissza ne éljen. Azért az állam főleg csak azért vegyíttet az arany és ezüst érmekbe vezet, hogy azok szilárdabbak legyenek, vagy pl. az apró ezüst pénzeknél, tömegek nagyításával a forgalomra alkalmasabbakká tétessenek. Meghatározza a pénzdarab egész súlyát és finom tartalmát, és ezt meg a névszerinti értéket köriratban is kifejezi rajta, és így állandóul bizonyos pénzláb szerint vereti a pénzt. Ha az állam mindig több rezet vegyítene az ezüst érmekbe, anélkül hogy a névszerinti értéket kisebbítené, e balfogásnak rosz következései lennének : a külföldiek az illy pénzt nem fogadnák el, vagy ha igen, csak ezüst belértékek szerint, és azután névbecsükhöz képest adnák nekünk ismét vissza, végre pedig még utánoznák is az illy érmeket. Illy fogás tehát csak a haza polgárait károsítaná. Továbbá gondoskodik, hogy annyi pénz legyen forgásban, miszerint a folyó fizetések könnyen teljesíttethessenek; mert a vert pénz elégtelensége gátolja az adásverést főleg ott, hol hitel nincs, vagy rosz lábon áll. — Rézpénzt csak azon kisebb értékek kiegyenlítése végett veret az állam, mellyeket ezüstben már nem lehet teljesíteni, és azon kívül a rézpénzt mindig kész ezüsttel felváltani; ha ezt nem tenné, a rézpénz a forgalomban névszerinti értékénél alább szállana, minthogy belértéke vajmi csekély és igy a portékák ára felszökkenne, ez történnék akkor is, ha szükségen felül sok rézpénzt veretne; mert igyekeznék mindenki a kisebb értékű rézpénztől szabadulni s igy az ezüst a forgalomból eltűnnék. Sajnos, a középkorban a pénzügyi tudománynak imént érintett szabályai még nem lévén tisztába hozva, a kormányok majd mindenütt és így nálunk is tudatlanságból visszaéltek a pénzveretési joggal a közgazdászainak mondhatlan nagy kárára. Vizsgáljuk. Mondva volt már a kereskedés történetében, hogy királyaink, az ezüst és aranybányák minden gazdagsága mellett is, az egész korszakon át, csak egyféle ezüst pénzt u. m. apró filléreket verettek. Minden királynak, sőt majd minden évnek fillérei igen különböztek egymástól, és pedig: súlyra mert voltak 3—18 szemernyiek (grán) ; finom béltartalomra, mert 5 —10 részök állott rézvegyitékből, és a rézelegyitést nemcsak a kormány, hanem maga a törvényhozás is leginkább a kincstár nyeresége szempontjából alkalmazta, így az 1298-ki rákosi országgyűlés azt határozta, hogy a király két évig 5 s azután 10 próbás ezüstből veresse a pénzt; nagyságra, mert az illy régi pénzeknél alkalmazott mérték szerint 4 — 14-ig terjedett a fillérek nagysága, végre a a körirat és általában alakjok durvaságára nézve, melly bizonyítja, hogy nálunk a pénzverési mesterség 300 éven át csaknem semmi előmenetelt sem tett. Innen van, hogy a mondott fillérekből máig 1000-nél több változatot ismerünk , mellyek közt nincs két darab egymáshoz teljesen hasonló. Milly nehézséget kellett e különbféleségnek okozni az adásverésben, miután az egyes érmek mind súlyra, mind ezüsttartalomra nézve olly nagyon különböztek egymástól, s a belérték az érmen köriratban ki nem fejeztetett, az könnyen elgondolható. Továbbá, midőn a tatárdulás alatt a honlakosokkal az ezüst pénz is eltűnt s a munkálat az ezüstbányákban és pénzverdékben mindjárt folyamatba nem tétethetett, IV. Béla igen sok hitvány értékű, durva külsejü rézpénzt veretett byzanczi (konstantinápolyi) kontárok által*); nagyságuk ollyan volt, mint a legnagyobb ezüst filléreké, súlyuk pedig 43—63 szemet és külsejüket ellepé a sok haszontalan értelemnélküli jegy. E rézpénznek az ezüst helyét kellett volna pótolni, s így rendeltetésének nemcsak meg nem felelhetett, sőt illy értéknélküli köz csereeszköz *) Ezekből eddigelé mintegy 34 változatot ismerünk.