Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-15 / 28. szám - Valahány ház annyi szokás. Jókai Mór 217. oldal / Elbeszélések és életképek
A „Vasárnapi Újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű iven jelenik meg. — Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a „Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Valahány ház, annyi szokás. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Az ember ollyan, hogy a jóból is megunja a sokat; ezt a mondást ugyan nem a magunk-forma szegény emberek találták fel, a kiknek csak a roszból jutott untig-való, hanem mi csak úgy másokon messziről tesszük ezt a tapasztalást, amire azt szokás mondani : „nézd csak, hogy nem fér a bőrébe!" „nézd csak, hogy nem tud hová lenni dicsőségében!" Csarekoff úr udvarában soha sem találták szerit-számát a gyönyörűségnek; a vendég nem is tucat-számra, de százával lakott nála, ott nem ittak, hanem úsztak a borban, ott nem verekedtek lakomázás közben , hanem csak agyonütögették egymást, ott nemcsak ölelgették a szép lányokat, hanem mulatság végével kihajigálták őket az ablakon, vagy meggyújtották rajtuk az öltözetet, úgy hagyták elfutni, ott aki leült kártyázni, egy ülő helyében elvesztette apai-anyai jussát, egész a rajta levő ingéig, egész a még ezután születendő legutolsó jobbágyáig, s ha zivataros volt az idő, és nem lehetett medvékre vadászni, akkor kiültek a gavallérok az ablakokba s onnan a legkényelmesebb lesből lövöldöztek az azon járó-kelőkre. Mindennap valami uj, valami hallatlan tréfát kellett kitalálni, melly a vendég urak kedvét uj pezsgésbe hozza; az illyen hosszú tél idején az ember ugy sem tudja mivel tölteni a veszedelmes időt; a fővárosi tánczvigalmak , dáridók , az egyforma, felpiperézett estélyek, sakjátékok, tisztasztalok, és a legcsikorgóbb hidegben gyakorlott katonai parádék mind nagyon elkoptatott mulatságok voltak már az ifjú Oroszország Ínjének; ezúttal föltevé magában Csarekoff, hogy a falusi mulatságokkal jobban fogja azokat pótolni, s naponkint igen eleven tanúbizonyságait adta leleményességének. Vadászatok, tűzijátékok, lakomák, párbajok mind csak mellékes dolgok voltak, apró fogadások, hogy kinek a feleségét lehetne elszöktetni a jelenlevők közül? tartoztak a csekélységek közé, ha valaki megsokallta már a tivornyát és megszökött, s a többiek aztán rajta mentek, rágyújtották a házat, ez is csak együgyű tréfa volt; hanem a legjobb mulatság, mellyet Csarekoff úr vendégei számára tartogatott, csak ezután következett még; azzal legutoljára biztatta őket, az fogja bekoronázni a többit. A farsangi hetek egyik szent vasárnapján az egész úri társaság meglátogatta a falusi templomot. Talán valami szent ihlet szállotta meg őket, s eljöttek felszaporodott bűneiket meggyónni? Talán észrevették, hogy illendő a szent dolgokról is megemlékezni, illő, hogy a kik az ördögnek emeltek egy nagy oltárt? az Istennek is gyújtsanak meg egy kicsiny szál gyertyát? Vagy tán a rendes szokásnak kívántak eleget tenni, hogy a midőn majd Szentpétervárott a vallási rendet szigorúan tartó czár számon kéri eltöltött napjaikat, elmondhassák : „Istenesen éltünk, templomban is voltunk ?" Épen semmi gondjuk sem volt nekik mindezekre : a vidám jókedvű urak csupán azért látogatták meg a falusi templomot farsang utolsó vasárnapján, mert illyenkor van együtt a hajadonok szépe, java; itt lehet felettük szemlét tartani, termeteiket, arczaikat bírálgatni, szemérmes elpirulásaikban gyönyörködni, bájaikban válogatni S nem félnek ezek az emberek azoktól a komoly áhítatos szent arczoktól, a mik ihlett fenséggel néznek le rájuk mindenünnen? nem félnek tőle , hogy az a Megváltó , ki egykor a jeruzsálemi főtemplom csarnokából kiűzte a kufárokat és zsibárusokat, újra megjelen előttük testben, s elhajtja szent hajléka alól azokat, kik vétkezni jöttek oda, ahová más vétkeitől menekülni siet. Nem érezték ők Isten közellétét. Fenhangon beszéltek, láthatólag nevettek az ájtatos sóhajtások helyén, mintha övék volna a napok hosszú rende; pedig ki tudja, nem volna-e jó hallgatniok azt a szót : kyrie eleison! és melleiket megütni, mondván : ámen, ámen! ki tudja van-e mindazok számára, kik itt tréfálnak Istennel, csak egy uj következő nap jegyezve a jövendők könyvében ? Ki tudja, nem a legközelebbi órák egyike lesz-e az, mellynek ütésére meg kell jelenniök a minden uraknak ura előtt? Ki gondolt volna mostan erre ? a szép orosz hajadonok viselete olly igéző; lefesteni is érdemes. Hajfürteik két széles tekercsbe vannak fonva, tarka selyem szalagokkal, mind a kettőt hátra engedik csüngni; magas gyöngyös párta fogja körül homlokaikat mintegy korona alakban, mellyről kétfelől színes szironyok lebegnek, karcsú derekaikat feszes vállfűző szorítja, mellyet keresztben hosszában aranyos pánt-hímzések ékesitnek, azonfelül van a kaftánka , nyuszt vagy kék rókaprémmel, azt a tarka öv szorítja körül, tenyérnyi pálmavirágokkal melly egész térdig csügg a sok ránczba szedett kurta viganóra. Az oroszok büszkesége az, hogy leányaik czifrán járjanak, s az orosz paraszt inkább a legszükségesebb marháját nélkülözi, mint az uj szalagokat leánya hajában. Ám a látványok szépe csak ezután kezdődött meg. A mint a pópák elénekelték melodiás rhythmusaikat, jött tizenkét ifjú pár az oltár elé; szép fiatal szüzek vőlegényeikkel, kiket ott az Isten szolgája szertartásos pompával összeadott, összekötve kezeiket az örök frigy szalagjával; hogy soha el ne szakítsa azt a halálon kivül semmi, beterítve a béke kárpitjával,