Vasárnapi Ujság – 1856
1856-03-23 / 12. szám - Felhivás a jóltevésre. Edvi Illés P. 106. oldal / Értekezések
106 a határidő közeledett, megfürüdtek leveleink, izeneteink egymáshoz,nehogy elfelejtse, nehogy elmulassza valamellyikünk azt a napot, mellyen találkoznunk kell ... És valóban találkoztunk is . . . anyánk koporsója mellett. A mi óhajtva várt örömnapunkat választá ki az Úr fájdalmas látogatása napjául. A boldog életvidám mosolygó ajk helyett egy hallgató, hideg arcz fogadta csókjainkat, s ezentúl nincs több helye közös találkozásunknak, mint két egymás mellett levő sírhalom. Feltámadunk ! Bizony feltámadunk ! De én azért mégis úgy szeretnék ott azon két sír között arczra borulni és kisírni magamat, és ne tudna arról senki semmit, csak az Úr, az örökké élő Úr, aki minden tavaszi fűszálban azt suttogja nekünk : „feltámadunk, bizony feltámadunk." Jókai Mór: Felhívás a jóltevésre. (Ízlelő az én böjti prédikáczióimból.) Böjti időszakot keresztyén lélek nem ünnepelhet idvességesebben, mint ha azt valami szép, jóságos cselekménynyel jelöli meg, az az : alamizsnálkodással szűkölködők felsegélésére és a közjót emelő szent czélokra. A szeretetnek t. i. — melly minden erények összesége mintegy dióhéjban, — nincsen csalhatlanabb jele, mint az adás. És ha igazi erénynek csak azt mondhatjuk, midőn édes magunk szűkítésével, feláldozásával és önzetlenül mások megörvendeztetésére valamit teszünk: tehát az adás a legvalódibb erény.Mondhatod te felebarátodnak: „Így szeretlek, amúgy szeretlek," — de ha öérette tenmagadtól semmit el nem fogsz, és neki semmit nem adsz, akkor tőled az nem egyéb, mint léha beszéd, vagy képmutatás, — nem egyéb, mint festett tüz, melly őreá se nem világít, se nem melegít. Azért mikor halljuk, hogy valaki nagylelkűen a haza oltárára, nemzetiség föntartására, templomra, iskolára, óvodák és kórházakra, pénzalapitványt tett; — mikor árvák és özvegyek felsegélésére valaki ajándékot nyújtott; — midőn látjuk körünkben, hogy valaki koldusoknak filléreket osztogat, szegény gyermekeknek szép ruhát vásári és örömükre még bábjátékot is : mind ez, a szeretetnek csalhatlan záloga és kifolyása. Ellenben, a kinek házából adományok soha és semmi alakban ki nem folynak , az olly emberről méltán ugy ítélünk, hogy annak szivét a szeretetlenség fagya bírja, azaz : ott ki van veszve minden erény. Tehát, adni, annyit tesz, mint szeretni; nem adni pedig annyit tesz, mint nem szeretni. Melly bő tartalmú tárgy közül ezúttal csak e három kérdésre fogunk adni feleletet, u. m. kiknek adakozzunk, minő indokokból és mi módjával. Ne csodálkozzatok, ha még azt is kérdéssé teszem, hogy kiknek adjunk alamizsnát; holott az Idvezitő szavai szerint : „Szegények mindenkor és mindenütt lesznek tiveletek." Mert sokak az alamizsnára érdemetlenek; kik jóságunkkal visszaélnek és szivünk együgyüségében nyújtott adományunkat bűnös czélokra fordítják. De szűkölködők irányában azt sohase vegyük szorosan, hogy alamizsnánkra ki érdemes, ki nem. Csak aki ajtónkon zörget, annak nyissuk meg markunkat és adjunk személyválogatás nélkül, — akár méltó az az ember jólétünkre, akár méltatlan. Az álkoldusok iránt intézkedni : hagyjuk a világi felsőségre; mi csak adjunk, midőn valaki hozzánk folyamodik, — vagy, ha nem folyamodik is, akiről tudjuk, hogy szűkölködő és szerencsétlen. Lám Urunk mondja : „Boldogabb adni, mint elvenni!" Gazdag épen ne űzze fűzze sokat, méltó-e, szükséges-e a kért adomány, hanem úgy tartja, mint bizonyosat , hogy minden, aki szegényebb, mint ő, — örömmel veendi adományát, és sok szükségleteit pótlandja azzal, hála érzelmek között a jóltevő iránt. De érdekesebb lesz ezeknél a második feltett kérdésünk megfejtése. Ugyanis, ha tárgyak és emberek alamizsnáinkhoz minden időben és helyen találtatnak , tehát szükséges tudnunk, mi ösztönözzön minket a folytonos adakozásra, hogy e keresztyéni munkát mindig jó kedvvel tehessük, és abban soha meg ne lankadjunk, szűkben, bőben. Bírjon erre mindenikünket, kétségkívül és legfőképen az Isten parancsolatja, és a szives adakozóknak tett sok drága ígéret : „Szegd meg az éhezőnek a te kenyeredet. A jótéteményekről el ne feledkezzetek, mert az illyen áldozatokban gyönyörködik az Ur! Név szerint azoknak, akik gazdagok e világon, megmondjátok, hogy legyenek hajlandók az adakozásra és gazdagok a jó cselekedetekben. Megemlékezzetek a foglyokról is. Boldogok az irgalmasok !" Bizony a kinszenvedő ur Jézusnak tiszteletére szebb böjti ajándékot nem adhatunk, mint ha őt kicsinyeiben szeretjük. Tudniillik : Minden kéregető a Krisztus kicsinye, S a szegények marka az Isten erszénye. Az adakozás áldott kert, és olly magvetés, melly száz annyi gyümölcsöt terem, — bármi azt testi szemeinkkel nem látjuk is. Olly nemes maradék ez, mellyben holtunk után nem testünk mása, hanem lelkünk formája és nevünk tartatnak fön s és emlékezetben az élők között; — melly okból az adakozás legkivált magtalanoknak vigasztalásul ajánlandó. A gazdagok ezen erény által vívják ki maguknak, amaz ujkorszülte polgári erénynek a népszerűségnek is dicséretét már ez életben, mint koporsójokra legszebb czímert. A jövendő életben pedig az alamizsnák megannyi hatályos emlékczédulák lesznek Isten előtt és ollybá fognak vétetni, mint magával a Krisztussal közlött jótétek. Őmaga az Úr mondja : „Éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok; fogoly voltam és meglátogattatok." Sőt az evangéliom alamizsnáinknak szintén a mennyország elnyerésére segítő erőt is tulajdonít, ekképen intvén bennünket : „Szerezzetek magatoknak a hamis (múlékony) Mammonból jóakaró barátokat, kik befogadjanak titeket az örök hajlékokba." Adakozzunk tehát és feleljünk meg e szép czimünknek. " Hiszen adakozás nélkül nem is vagyunk keresztyének. Kövessük a feltünedező sok magas példákat, mellyekkel maguk a császári herczegek és herczegnők előttünk fényeskednek, a szerencsétleneket megszánván és kegyesen gyámolítván. A szentírás mondja azt is : „Kölcsön ád az Urnak, ki adakozik a szegénynek," ki helyett Isten fog lenni a kölcsönnek visszafizetője valamikor. Oh! drágálatos kölcsön, — oh idvességes jószágcsere, — oh! gazdag uzsoravétel! Mikor te adsz az éhezőnek egy falat kenyeret és helyette veended majd az élet kenyerét. Te ruháid rongyaiból dobtál egy darabot a mezitlenre , és azért majd te viszont az igazság fényes köntösébe fogsz öltöztetni. Te bujdoklókat és jövevényeket házadban felfogadtál, és te azért majd befogadtatol az örök hajlékokba. Hátra van jószándéku keresztyénre nézve a legérdekesebb kérdés , melly imez : „Hogyan s mi módjával adjak, hogy adakozásom kedves illat legyen Isten előtt?" S erre ismét a szentírás nyújtson kielégítő választ és feleletet : „A mint kiki vette az ajándékokat, azonképen sáfárkodjatok azokból másoknak." Aztán : „A mint kiki elszánta szivében, ugy cselekedjék, —• szívesen, önként, halogatás és zúgolódás nélkül. A ki a házához folyamodót, — mielőtt neki valamit nyújtott volna, — mindennemű pirongatással és szemrehányással halmozza , az jótéteményét (melly ugy sem lehet nevezetes) elrontotta és a kenyérfalatot, mellyet nem a szeretet metszetett véle, az éhezőnek szájában olly kövecsfalattá változtatta, mellyet az éhes szegény lenyel ugyan, de majdnem megfulad bele. A sok kérésre,kuczorgásra tett adakozás nem egyéb, mint koczintás a tűzkőre. Ez ád ugyan szikrát, mert kényszeríttetik, de csak akkor, ha ráütnek. Jobb, ha szived a szeretett tüzétől szikrázik. Akkor önként árasztja a jót, bár kéréssel nem érintik is." A halogató adakozóról pedig azt tartja egy közmondás : „A ki mindjárt ád, kétszer ád; de a ki sokára ád, semmit sem ád." Azt akarom immár mondani KK., hogy adakozásunk történjék rangunk és tehetségünk szerint; hogy adakozzunk tiszta szívből, jó kedvvel. Istenért, Krisztusért, emberiségért, — nevesebb jóléteinket megtevén életünkben, és nem halasztván halálunkra. Hanem alamizsnálkodás ügyében még forog fön az a különös kérdés is : „Valljon mellyik mód idvesebb, a nyilván vagy titokban teljesített feltevés-e?" S most már következik, hogy az Urnák nevében az iránt is szóljak hozzátok kevéssel. Mindkét módnak megvan az ö sajátságos becse és jó oldala; a szentírásban is mindkettő helyeseltetvén. A nyilvános adakozás által „fénylik, a mi világosságunk az emberek előtt." — példánk követésére mások is felbuzdittatnak hasonlót cselekedni, vagy pedig a fukarok megszégyeníttetnek. A titokban tett alamizsnálkodás felöl pedig azt mondja Megváltó Urunk : „Hogy a mit jobb kezed tesz, azt bal kezed ne tudja; — és hogy a mi jót te cselekszel titkon, azt neked az Isten meg fogja fizetni nyilván." Sok jótékony csudatetteit az Úr maga is titokban tette, és azoknak híresztelését megtiltotta. Ez a mód ajánlatosb maiglan ott, hol rejtekben szenvedő és szemérmes szegényekkel vagyon dolgunk. Illy esetekben aztán a titkos jólét szépen hasonlít a föld gyomrában csörgedező patakokhoz. Ezek tisztábbak, mint a