Vasárnapi Ujság – 1856
1856-03-23 / 12. szám - Feltámadunk. Jókai Mór (Husvéti kép) 105. oldal / Értekezések
105 Vasárnapi Újság 12-dik számához. Ki^ätt fianapataa. Feltámadunk! Legmagasabb, legédesebb gondolatja az emberi szívnek : feltámadás! Istentől adott vigasztalásunk, halálfölötti győzelmünk, hadd pihenjen meg rajtad e napon az én lelkem. Egy mulandó ember akarja magát oltalmadba ajánlani, ki eltemetett sokat, ami rá nézve drága volt, igen sok és nagyon megsiratott halottakat s gondol az Idvezite nagy példájára, valahányszor halottaira gondol. Jöjjön ide az, kinek megsiratott halottja volt, (kinek ne lett volna?) és nézzen velem együtt az égbe, és tanuljon olvasni annak végtelenségéből. Jöjjön ide az, kinek az elmúlt évek emlékeiben gyásznapjai vannak eltéve, kinek bánat nyomja szivét, ki visszahozhatlanok után sóhajt és mondja el áhitatos lélekkel magában : „Feltámadunk." Egy szép, egy vigasztaló példáját mondom el előttetek a feltámadásnak. Nem igen régen történt, hogy a nemzetnek egy nagy költője meghalálozott, az ég visszavette őt tőlünk, mintha mondta volna, minek ti nektek dicsőség dalnoka többé? A költőt eltemettük, megsirattuk , simán megtapostuk a földet és azt mondtuk, hogy meg van halva. Özvegye valóban özvegy, árvái valóban árvák, de senki sem annyira özvegy és árva, mint maga azon nemzet, melly dalnokát el tudta feledni és érte nem hevült. És íme, a sírban fekvő dalnok kinyujtá jobb kezét koporsója alól, hogy megvédje árváit, hogy megáldja nemzetét, hogy felkeltse az elkésett lelkesülést a szivekben, és az ihletés szava reszket által sziveinkben : „feltámadunk." A költő árva leányát egy jó hirü nevelő intézetbe akarták adni. A nevelő nem fogadhato őt el, mert a növendékek határozott száma, be volt már nála töltve. És ekkor az intézet növendéki, a kis gyermeteg leánykák odamentek nevelőjükhöz és sírva ajánlák neki, hogy megosztják lakásukat, ágyaikat, falatjukat a költő árva gyermekével; testvérei, édesei lesznek annak, és gondját fogják viselni .... Nagy tanúság, biztató jel van e szóban. A gyermekek a leánykák gyönge szava hirdeti mi nékünk, hogy jobb, nemesebb ivadék következik mi utánunk, mint mi voltunk; gunyhókban és palotákban jó keresztyént, jó hazafit, jó honleányt nevelnek mindenütt .... Feltámadunk. Az én szivemet is tetszett a Mindenhatónak szent akarata próbakövéül kiválasztani. A csendes családi életben kerestem boldogságomat mindig és mindig meg is találtam azt ott. A sorsnak tetszett családunkat úgy szétszórni, hogy minden testvérem külön városba jusson. Szétvált érdekek, újra kezdett élet még messzebb távolítottak bennünket, mint a hosszú mérföldek. De volt egy közös helyünk, egy közös gondolatunk, a mellyben mindig találkozunk : egy jó édes anyánk. A midőn hivatal, lekötő munkakör, nehéz körülmények megengedék, itten szoktunk összejönni az ősi födél alatt, mellynek minden zuga gyermekboldogságunkra emlékeztetett vissza. Az ilyen találkozásokat hónapokkal előbb szoktuk tervezgetni, s úgy örültünk előre neki, úgy számítgattuk előre a napokat, úgy készültünk reá. A feltámadás boldog ünnepére tűztük azt ki ez évben , amint