Vasárnapi Ujság – 1856
1856-03-30 / 13. szám - Lendvay (szinpadi kép) 113. oldal / Életirások
„Óh be rútul rászedett engem Búbek István uram ; — kiáltott a király nagy kaczagással, a mint megpillantá a sok drága holmit, azután a körülálló urak felé fordulva folytatá : „Ráismerek ezekre a kincsekre, páratlanok a maguk nemében, egytül egyik láttam egyszer a kincstárában." Az urak egyike is, másika is azt sugdosta , hogy mégsem volna illedelmes a királlyal illyen tréfát űzni, hanem ez jó kedvvel közbevágott : „Nem haragszom biz én, mert egy haragszó sem jött ajkairól. Azt mondotta, hogy e sajt legbecsesebb portékája, — igaza volt; azt mondta, hogy az az ur, kinek ő jobbágya, nem enged fiainak külön lakást épiteni, — ebben is igaza volt: mert 5 mint főnemes a király jobbágya, s én voltam az, ki nem engedtem, hogy Lászlónak és Ferencznek várakat épitsen. Ki gondolta, hogy az öreg ur még illyen furfangos eszű légyen!" -Vj Bubek Istv. uram pedig még ugyanezen évben nagy fáradozások és költekezésekkel két castellumot építetett Gömör vármegyében : Murányt és Pelsőczöt. Mostanság sem NIméri Pál, sem Napi-Idai-Tétényi András uramnak nem lehetett kifogása a házasulás ellen. Meg is tartottuk vala farsang derekán mind a két lakodalmat nagy vigassággal és muzsikaszózattal. Szokoly Viktor. Nem puszta ékességül , nem csupán azért, hogy lapunknak díszt szerezzünk általa, közöljük a színpadi jelmezes arczképeket, miknek sorozatát jelen számunkban Lendvay, mint ,,Bánk bán alakjával kezdők meg.E képek által csekély tehetségeink szerint örökíteni óhajtjuk legjelesebb magyar művészeink emlékét, kik megérdemelték, hogy a nemzeti mivelődés, a hazai nyelv és a jó izlés körül tett szolgálataikért azutókor emlékében fennmaradjanak. Minden művész hagy maga után valami felfogható nyomot, a szobrász faragványaiban, a festő képeiben, a költő műveiben örökiti magát; a szinész küzdelme, lángesze, halálával megszűnik, s csak nevét halljuk emlegetni, anélkül, hogy szellemi nagyságáról fogalmunk volna. Pedig a szinészet nagyfontosságú ügy volt mindig és lesz mindig nemzeti életünkre nézve. Sem magasztalásokat, sem bírálatokat mi e helyen adni nem akarunk; amit elmondunk, az nem életirás, csak néhány szó a művészi egyéniségről. Lendvayt aggodalom nélkül sorozhatjuk korunk legnagyobb színészei közé. Maga a természet gazdagon ruházta fel adományaival ; olly szép férfialak, olly szenvedélyteljes arcz sokáig nem fog színpadainkra kerülni. Lendvay e szép alak és arczot szoborszerű állások, délczeg játék, művészi alakítás által a tökély közelségéig vitte. Bánk bán és Lavater, Uriel és Garrick, Romeo és Lugarto,Don Caesar és Táray, Richard és Othello tanúságok azon végtelen erőről, mellyel ő a hős és a philosoph az epedő szerelmes és a dühöngő féltékeny, az ördögi rész és az emberi könnyelmű tarka szélsőségei közt levő roppant tért át tudta szárnyalni. Lendvay egyike volt azoknak, kik a magyar művészet hontalan korszakában kezdték meg működéseiket, s kik a pesti nemzeti színtársulat alapítói közé tartoznak. Ha nálunknál nagyobb emberek, tekintélyek nem mondanák is, bátran leírnók azon véleményünket, hogy Lendvay és kortársainak azon érdemük, miszerint a magyar szinészetet megalapiták, megkezdék, még azon nagyobb érdemmel is párosul, miszerint azt olly magas fokra emelték, mellyel a külföld művészei közül is csak kevesen multak felyül, hazai művészeink közül kevesen közelítenek meg. Lendvay egyénisége örökké feledhetlen lesz a művészet ismerői előtt, s vele együtt igen sokan tűnnek le a színpadról azon Lendvay, mint „Bánk bán." [Lendvay, mint „Bánk bán. í í