Vasárnapi Ujság – 1856
1856-05-18 / 20. szám - Móre Mihály. Nyilas Samu. Tiz arany jutalmas nyert pályamű 169. oldal / Költemények - Az Úrnap története 169. oldal / Tudományos
A „Vasarnapi Ujság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. A postai után a „Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft.pp. Az előfizetési — Előfizetési dij január—juniusig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy 1 dij a „Vasárnapi Ujság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. móré Mihály. Történeti ballada. (1521.) Irta NYILAS SAMU. benn az őrség Szörnyű elszánt vakmerőség! — A város már ég is : S daezol a vár Tartja magát mégis. Török császárnak bizonnyal Nagy leend haragja; Móré Mihály Nándor várát Hogy ha föl nem adja. Ennyi vér és veszteségnek Nagy leend az ára, S a próféta minden átka Száll a büszke várra. „Tornyodról a lobogókat A vihar lefújja : Halomba dönt, összelövet Szolimán boszúja!" S alólról mind fölhallatszik A zúgás, az átok. — Móré Mihály szól magában — Még néhány nap várok; Ezős fészket fel nem adom, S ha lehet megvédeni. — Török császár csodálkozik E vakmerőségen. — És körülre összegyűlnek Mind a főbb vezérek, Fél éjszaka felvirasztva Tanácskozik vélek; S hogy megvirad — másnap reggel Követ megy a várba. Szól a követ . . . gúnyos hangot Elegyít szavába : ,Török császár azt izeni Móré Mihály néked, Hogy megrontja, letapodja Kevély büszkeséged; És ha Nándort fel nem adod, Rád nem látja jónak . . . Azért még ma csak határozz Mert késő lesz holnap." Móré viszont a követnekem ezeket mondja : „Tudom hogy török császárnak En rám nagy a gondja, De azért még nem adom fel Holnap se a várat : Mond meg neki , azt izenem Még tovább is várhat." S arczára fut Szolimánnak Harag és a szégyen, Csodálkozván, tűnődvén ez Uj vakmerőségen. Es megszólal minden ágyú Megrendül a bástya . . . De az őrség elszántabb lesz Minden rohanásra. Magas a fal, alatta meg Nagyon mély az árok, Egymást törve hullanak le A vitéz jancsárok. Látva mindezt — Szolimánnak Alább száll a kedve : S bizza dolgát — izenetét Egy másik követre ,Török császár azt izeni Móré Mihály néked, Elismeri már csakugyan Derék vitézséged : Feladnod a várat mégis Tanácsosnak látja; S veled együtt az őrséget Szabadon bocsátja." Móré Mihály a vett hírre Jár kel a szobában, Nincsen-e hazug ámítás A követ szavában ? Gondolatját hányja veti Váljon mit csináljon, Engedjen-e — vagy talán még Segítségre várjon? Gondolkodik, tanakodik Soká eleinte. . . . Fogyó félen van a lőszer, Az eleség szinte . . . S akármeddig töri fejét Csak a lesz a vége, Hogy a várat előbb utóbb Föl kell adni végre. „Eredj tehát — igy szól aztán A váró követnek — Császárodnak katonái Mostan már jöhetnek; Fölnyittatom a kapukat, Mond meg neki szóval . . . S kivonulok még ma innen Fehér lobogóval." S hogy Szolimán értesül a Dolog mivoltáról Már másként kezd gondolkozni Magyarok sorsáról : Kapják tőle a parancsot Jancsárok és spáhik ,Hogy le kell a várőrséget Ölni mind egy lábig . . ." Dobog a föld . . . piros az ég, Alkonyat van épen; Lobog a szép fehér zászló Az alkonyi szélben . . . Visszanéz a búcsúzó nap Még egyszer a várra : S magyar vértől pirosabb lesz Utolsó sugára. Az Úrnap története. Minthogy a róm. katholika egyházra nézve, — mint az magát Trident városában, Tyrolban 1545—1563. tartatott legutolsó fözsinat által kifejtette és megállapította, azóta t. i. nem is tartatván olly fözsinat, — az egész egyh. éven át ez az ünnep a legjellemzőbb, úgymint a mellyen az, a nagy világ előtt a legpazarabb fényben lép fel és nyilatkozik : azért nagyérdekű tárgynak ítéltük, ennek történetével minden rendű és felekezetű olvasóinkat röviden vázolva megismertetni. A Krisztustól, mint legfőbb lelki urunktól rendeltetett szent végvacsorát már a keresztyén világ őskezdetében a hivek ugy tekintették, mint a nyilvános isteni tiszteletnek egyik lényeges részét, és azt különös áhítattal és mély kegyelettel ünnepelték meg. A jelenlevők mindnyájan részeltettek abban, és vették azt két elemben, mint szerettetésekor maguk a 12 apostolok. Sőt az első négy évszázadban szokás volt, e szentséggel minden összegyülekezés alkalmával élni; utóbb ünnepeken és vasárnapokon, végre csak a főünnepeken. Bármelly igen tiszteltetett is pedig minden, valamit az Idvezito az ő maga emlékezetére szerzett : mégis az első két évszázadban a szent sakramentom elemeinek imádása, nyilván kitevése és templomon kívüli körülhordoztatása felöl az egyházi történelem nem tud semmit. A római katholikus anyaszentegyház az úrvacsorájának szereztetését mindenkor húsvét előtti csütörtökön ünnepelte az illető templomok falain belől. Végre 1264-ben negyedik Orbán, római pápa, Éva és Juliána leodiai német szerzetesnők