Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-15 / 24. szám - Óvszer a veszettség ellen 204. oldal / Gazdászati és orvosi. - Erdélyi muzeum (kép) 204. oldal / Hazai intézetek.
karjaiba, ki gyöngéden fogá föl s egy közel gyöppamlagra fektetve, a kert hosszában a csinos kerti lak felé ment. Pár perez raulva egy éltes férfiúval jött ki onnan. — Mit mond főtisztelendőséged? mondá felindultan a nemes, lehetséges volna? — Kétségenkivüli, saját füleimmel hallám ártatlan szerelmek szavait s magam kisértem idáig az ifjú királyt. Ha gyermekedet és hazádat szereted, itt férfias tettre van szükség . . . Igen, Micisláv, a leányt el kell távoztatni. — Jól van, püspök ur, de hova? A királyoknak millió szemök van. — Olly helyre derék férfiú, honnan, ha meglátná sem szabadjon kivennie; olly helyre, mellynek szentségét előbb megsértheti az utolsó rabszolga, mint maga a király. — Se hely? — A zárda, a kolostor falai. — De illy ifjan, ennyi élet, ennyi szerelemmel? — Fájdalom meg kell lenni. Nem emlitem, hogy hatalmamban hogy mig megelőzni lehet, addig a kór kiütése után lehetetlen a bajon segíteni. A veszettségnek az állatok között egyedül a kutyafaj van alávetve. — A farkas, róka, hiéna, sakál csak igen ritkán, ellenben a kutyák minden faja nagyon gyakran, s igen kevésből elkapják a betegséget, ha inni nem kap, ha sokáig éhezik s ha nemi ösztönét ki nem elégítheti; ahonnan aztán minden állat, sőt az ember is marás után, ha rögtön eleje nem vétetik, a mérges nyál meleg vérével érintkezésbe jővén, menthetetlen áldozatja lesz. Míg tehát az isteni gondviselés és a naponként nagyobb tökéletességre vitt orvosi tudomány felkentjei megajándékoznák a világot egy megmérhetetlen fontosságú biztos gyógyszerrel, legyen szabad nekem egy jó barátom 18 éves tapasztalása után azon módot közleni, mellynek következtében a kutya e betegségnek semmi tekintetben alá nem vettetvén, az emberek többé e szerencsétlenségtől nem félhetnének. 1839-ik évben édes atyám, — mondá barátom — járatta a „Századunk" czimü lapot, mellynek ápril 29-én kelt 34. számában Tallián István táblabíró a veszettség (ebdüh) ellen a következendőt közlötte. „Minden kutyának nyelve alatt van egy kis ere, melly ha kivétetik :kukaczhoz hasonló; hogy ezen ér vagy is kukacz a kutya nyelvéből kivétetvén, a kutya soha meg nem dühödik, saját 40 éves tapasztalása után bizonyította. Felhívta a dolog mélyebb megvizsgálása tekintetéből az orvosi kart, hogy vállana téged kényszeríteni e tettre, — csak hazafiságodra és belátágye kisérlet alá tapasztalásait, kutyáit zárják össze veszett ebbel, s akársodra hivatkozom. — — Legyen ugy. E beszéd közben a két férfiú a kert azon helyére ért, hol a szerencsétlen aléltan feküdt. leányka Szép szőke haja körülfolyta a kis halvány angyalarczot s a becsukódott szempillák alól nehéz könycseppek birkóztak föl. A mint a hold ezüst sugarai a fák nyilasai között szüzien tiszta alakjáig értek, egész lényét, a hókebeltől a fehér szoknyáig s a fehér, szattyári parányi lábakig dicskörrel látszottak bevonni. — Szemeire könyük tolultak — mondá a püspöknek szólított — mi jele, hogy a fájdalom felolvadt s az eszmélet visszatér. Hagyj pár perczig egyedül véle Miczizlánt. Az atya tiszteletteljesen hajlott meg s visszavonult; az ősz püspök pedig oda hajolt a leánykához s hideg kezét megfogván megszóltá : — Térj magadhoz jó gyermekem. Egész erődet össze kell szedned, hogy a reád mért csapást elviselhessed. (Folytatás következik.) melyik marja is meg a másikat, az övéinek semmi baja sem lesz, s egyszersmind a módját is leirta. műtétei Az ember a két vagy három hónapos kis kutyát háttal lába közé szorítja, száján keresztül egy vastag konyha ruhát veszen, s feje vagy nyaka felső részénél hátulról összeszorítja, kutya hátulsó lábait vaalamelly gyermekkel tartatván ; azután a műtevő a kis kutya nyelvét bal ujjaival húzza ki a szájából, s forditsa maga felé,jobbjával egy szemzőkés segedelmével azon nyelv alatti erecskét gyengén messe hosszant, a ha a vér elborítja, azt mind addig törölgesse, mig az ér fehérségét, vagy kukaezét meg nem látja, mi annak jele, hogy a hártya, melly e kukaczot fedi keresztül van metszve, ekkor a kés hátuljával, mellyben csont van, emelje fel a nevezett eret, s két első ujjával megfogván, egy húzással egyik, másikkal másik végét szakaszsza ki, s látni fogja, hogy az valóságos kukaczhoz hasonló. E műtétei után a kutyát eleresztheti, melly azonnal futkos, eszik, és semmi baja. Atyám, néhány hónap múlva, kis kutyám előttem tett kisérletet, s azóta én is folytonosan ezt cselekedvén, több fajú u. m. vadász, szelindek és házikutyáink e betegséget, mind a mellet hogy számos dühös ebet megölettem velők, soha el nem kapták, s ha sebet kapott a küzdésben, egy kis meleg borral kimosván semmi baja nem lett. Történt az is, mit Tallián úr is irt, hogy a dühös eb kutyám torkát szakasztotta ki, mellyet gyógyítani nem lehetvén, a kutya eldöglött, de minden veszettségi jelek nélkül. —" S én miután barátomnál egy eseten voltam, midőn kutyái a dühös ebet megölték, a nélkül hogy akármellyiknek baja lett volna, tökéletesen hiszem nem csak, de bizonyitom, hogy a veszettség ellen, — ha ezt minden ember tenné, — van biztos óvó szer. Nem volna-e jó, minden helységben a peczérek közül egyet különösen e műtéteire kirendelni?? s megparancsolni, hogy mindenki ebet tart, legyen bár kicsoda, de különösen a pásztorok megtartsák e szabályt, s minden e műtételen keresztül esett kutya bizonyos jelet hordva, az azt nem viselők agyon üttessenek?? — Igy a siker bizonyos lenne s többé egész barmok, ménesek, sőt emberek is tökéletesen mentve lennének. írtam Hód-Mező-Vásárhelyen, april 19-én 1856. Óvszer a veszettség ellen. Mióta az Isten a nagy világ alkotásával az állatokat is megteremté, azóta mint egy sötét átok húzodott annyi ezer éveken keresztül egy veszedelmes betegség a világ felett, melly úgy a vadakat, mint a szelíd marhákat, sőt az embereket is ollykor-ollykor megkereste, s áldozatját a legirtózatosabb kínok között a legszánandóbb állapotba helyhezve olly lassú halállal ölte meg, mellyet hallani is borzasztó, s ha a kórjelek kiütöttek, nem volt többé ellene semmi gyógyszer : az áldozatnak menthetlenül veszni kelletett. Annyi idő, ezredévek után még máig sem találtak az emberek semmi gyógyszert e betegség ellen, mit azután „veszettségnek" neveztek el, s az egyiptomi gyógyitó papok a görög és római bölcsek s az afghanok méreg és „bűvszer" feltalálói éghajlatokhoz képest csak annyit találtak fel, amennyit nálunk is az orvosok és sok pár kuruzsoló tud : a marás után jókor érve a sebesültet, mielőtt a baj a harmadik fokához közeledne: elejét venni a betegségnek. Bár ennyi segítség is meghálálhatatlan az emberi nemre nézve, de ez mutatja meg leginkább azt, mennyire tökéletlen még e betegség gyógyítása. Matók Béla. Gróf Mikó Imre kolozsvári nyári palotája, most már „erdélyi nemzeti muzeum." (A körüle látható pompás kert valóban létezik, nem úgy mint a pesti nemzeti muzeum körüli, melly, tízszerte gazdagabb hazánkban, eddigelé még csak rajzolva van.)