Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-29 / 26. szám - A dromedar és beduin (kép) 221. oldal / Érdekességek
A világlátott férfiú ajkán egy akaratlan sóhaj lebbent el. — Ki lehet e boldog — kérdé a körülte sürgő gazdától, ki e gyönyörű és csendes boldogságot mutató lakban él ? A spanyol fontoskodó arczczal és titkolózó hangon szólt : — Ezt uram bizonyosan senki sem tudja megmondani. Mintegy tíz év előtt került ide; megvásárlá e szegényes lakot s környékéből saját keze és szorgalma után paradicsomot képezett. Csak maga, neje és agg szolgájokból áll az egész család, — de boldogságukat a zajtalanság eléggé mutatja. Különben itt a vidéken, — de ezt titokban mondom jó uram — azt hiszi, hogy ez valami keletről ide származott szerencsétlen fejdelem. *) Vladiszláv vagy Vladiszláv, kit országában rég elesettnek nak tarta Egy utazó a napokban bizonyos jelről, a mellyel megpillantania sikerűl, esküvel erősité előttem, hogy ő nem valóban más, mint a mondott király. - gad-e S főlátogatása-el kat? — A szűkölködő, szerencsétlen soha sem hagyja el vigasz nélkül lakásukat. Bajaiban a vidék népe hozzájuk folyamodik. A fáradt vándor nyugalom, áldás és nyájas fogadhatásra számolhat bármelly időben. A cseh úr e párbeszéd által igen érdekeltnek látszék. Gyorsan elkölté estebédjét s előparancsolta vezetőjét, s azzal együtt lassan haladt alá czifrán fölszerszámozott öszvérek kiséretében. A kis lakot épen napnyugtára érték el. A völgy közepében kirúgó halom élén áll az, rezgő levelű hársaktól árnyékoltan. Itt ott a fák alatt levágott törzsekből rögtönzött kényelmes ülések voltak, mellyekről egy szemközt eső hegynyiláson messze beláthatott az ország belsejébe a szem. Gazdag növényzetű veteményes és virágos kertek között kanyargott föl az utt s közel a lakhoz ezüst patak habjai zuhogtak alá, ezüst gyöngyökké válva egy meredek vízmosás kövein. A halom oldalán, virágos rét közepében hosszas méhház állott mellynek durván font kasait ezer meg ezer apró szorgalmas állatka döngicselte körül. Maga a kis lakás alig állhatott pár szobából, de a csendes boldogság leherezgett fölötte. Folyosója oszlopaira élénk virágú folyókák s futottak föl balra jobbra nemes fajú szőllőlugas terjesztett árnyat körüle. Egy öreg a szolga épen lakás előtti virágos táblát , kapálgatta; mig egészen a tornácz előtt két gyermek kis : egy fiu és leány aranyszín bundáju báránykával játszott, melly nyugodtan legelve tűrte, hogy sokat viráfonjanak nyaka körül. távol Valami falu harangja az Ave Mária ezüst hangjaival rezgeté az illatos léget; s az szolga, öreg játszó gyermekek , talán a hajlongó virágok és zengő madarak is áhitatos szünetet tartottak. — Ex ünnepélyes perczben lépett az utazó a kis ösvényre, s távolról köszönte a tornáczon ülő boldog párt, melly az egész csendélet fölött uralkodott. A cseh utazó megmondá kilétét, utja czélját s a legszivesbben fogadtatott. Az élte legszebb korában lévő férfi mohó kíváncsisággal kérdezé a keleteni újságok felöl mig a gyönyörű nő bötért, hogy éji nyugalmáról gondoskodjék. — A török mondád — a török? — Kérdé lángoló szemekkel a férfiú — mindenki .. . . ... . A dromedár és a beduin. *) Sehmeller „Bibliothek des Stuttgart, lit. Vereins. VII 1.