Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-20 / 29. szám - Pesti gázvilágitás épitése (kép) 253. oldal / Hazai intézetek.
2hó Szennahami megcsóválta feje fölött a kopját s abban a perczben egy a vezérek közül ijedten takarta el szemeit kezével .... — Te voltál a tolvaj, Morhu ! hiálta rá mutatva Szennahami. Az ember ajkai egyszerre fehérek lettek és térdei remegtek. A többi vezérek dühödt orditással rohantak rá s leteperve a földre megkötözék öt szíjakkal erősen, hogy mozdulni nem tudott. — Az átkozott kiáltának. A szent ereklyénket az ellenségnek adja. Tanácsot ültek, hogy minő halálnemével öljék meg őt. Egyik tűzbe akarta őt vettetni, másik elevenen eltemetni, harmadik darabokra széthasogattatni; végre a bűnös tulajdon édesapja azt az ítéletet mondó vétkező fiára : „Ássák be őt megkötözve a fehér hangyák fészkébe, hogy a föld legutáltabb férgei egyék meg a még náluknál is utálatosabbat, s ne egyszer, hanem ezerszer érezze a halál gyötrelmeit." — Hallottad Morhu az Ítéletet, amit atyád mondott reád, szólt a bűnöshöz Szennahami. Megérdemletted azt. És most én feloldozom kötelékeidet és azt mondom, hogy szabad vagy. Kegyelmet adok neked .... — Mit cselekszel! kiáltanak rá a nép főnökei. Elbocsátod a kígyót, melly megharapott. — Legyetek nyugton, szólt a királyné. A kegyelmet nyert pártütőből lesz a leghívebb barát. Többet ér az elkövetett bűnt jóvá tenni, mint érte megbűnhődni. Morhu te elloptad Puma kardját, eladtad az ellenségnek, most eredj és hozd vissza .... Morhu magán kívül rohant Szennahami lábaihoz és könyekkel áztatva azokat, esküvők, hogy visszahozza neki az elorzott kardot, és ha vissza nem hozná, ne engedje neki a nagy szellem a más világot más alakban látni, mint egy futó nyúl alakjában, mellyet minden állat üldöz. A vének fejüket csóválták és kétkedtek benne, ha Szennahami helyesen cselekedett-e? Kirják herczeg azonban a mámmám király testvére jól sejte azt, hogy a gengiraiak majd megkísértik elorzott ereklyéjük visszaszerzését, e miatt azt tevé Puma kardjával, hogy vékony szíjakkal i kezéhez kötözte azt, hogy még mikor alszik, se ejtse ki kezéből. Még azon este, midőn a hold feljött a tűzhányó hegy mögül, leezüstözve annak örökké füstölgő ormait, a mámmám örök hiril lozák Kirjáknak, hogy táboruk közelében a zöld folyó partján egy élczeg paripa legelész , bizonyosan a gengirektől szabadult el, a ik ez állatokat emberviselésre és harczra tanítják. Kirrák is sokszor hallá már hírüket e mesés állatoknak, mik együtt laknak az emberrel, felengedik őt ülni hátukra, s kormányozni engedik magukat vékony szíjak által. Mint szeretett volna ő is illyen csodaállatot bírni. Közelíte hozzá, s látta, hogy a délczeg állat nem fut el midőn öt meglátja, miként más vad, hanem nyugodtan legelész a fűben. Néhány szolgájának parancsot adott, hogy kerítsék meg azt és fogják el neki. A paripa azonban észrevette a csúszva közeledőket s hírtelen odább futott. Kirrák maga is üldözni kezdé, de a mén csak játszott vele. Megállt, közelre várta, megint elkerült előle, míg messze elcsalt a táborból. Kirrák most könyörgésre fordította a dolgot. Beszélni kezdett a lónak okosan. T^ 1 > ' — Édes testvérem, rokonom. Állj meg egy kicsinyt. Igen szépen kérlek, engedj a hátadra felülni. Látod, én királyfi vagyok, millyen nagy méltóság lesz az rád nézve, ha én ülhetek a hátadon. Nálam van a Puma kardja, ha én azzal a te hátadról vághatom a genglr fejeket, az igen szép fog lenni. Én igen szépen bánok veled, meg nem ütlek soha, és akármi ilyen a húsod, nem eszem meg. A paripa úgy látszott, hogy hajlék a szép szóra, mert most már közel engedte jönni Kirrákot. — Fogsz-e engemet odavinni, ahova én akarom? kérdé tőle Kirrák hízelegve. — Viszlek, ahova nem akarod! kiálta ekkor nagy bámulatára a ló, azaz, hogy nem is annyira a ló, mint a ravasz Morhu, ki mind ez ideig a ló hasa alatt fülelt, kezével és lábával annak sörényébe és farkába kapaszkodva s szüntelen ugy forgatva a lovat, hogy Kirrákot meg ne láthassa. Most egyszerre felpattant a ló hátára; a bámuló Kirrák azt vette észre, mintha valami fekete kigyó repülne végig a levegőben, melly az ő nyaka körül tekerőzik s lerántja a földre. A ször pányva volt az, mellyet Morhu ráfojtott Kirrák nyakára s azzal vágtatott paripájával a mezőkön keresztül. Kirrák még sokáig küzdött szökdelt, kapálozott a kötélen, a mint a paripa árkon bokron keresztül ragadta; végre egy folyamon hurczolta át Morhu, mellyben végkép megfúlt a szörnyeteg. Másnap megjelent Morhu a királyné és a vének előtt, s letette a királyné lábai elé Puma vörösréz bárdját, mellyhez még akkor is hozzá volt kötözve Kirják levágott jobb keze .... — Minthogy kezéből nem adta ki, elhoztam kezével együtt. A vének, a vezérek fejeiket hajtogaták e tettre és azt mondák, hogy Szennadami bizony mindnyájuknál bölcsebb. (Foltatika követk.Zik.: A pestvárosi gázvilágítás épülete a kerepesi kapun túl.