Vasárnapi Ujság – 1856
1856-09-21 / 38. szám - Zakáry István. Thali Kálmán 329. oldal / Költemények
A „Vasárnapi újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. • Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a ,,Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak 3 t t. pp. Az előfizetési dij a „Vasárnapi újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó Zákány István. Történeti költői beszély. THALI KÁLMÁNTÓL. Bódva vize mentén, Szendrő város felett Láthatni egy kopár, magánálló hegyet. Itt ott egy omladék, egy kőhalom rajta — Nem döntötte még le az idők viharja. Pedig az enyészet falán folyvást romból, — Mig végre emlék se marad fönn a romból! Minden év leszakit belőle egy követ . . . Hiába, a földön mindent romlás követ! Hajdanta e helyen hirneves vár állott, S most csak e csonka fal, e kőhalom áll ott; Csonka fal . . . kőhalom . . . ismerjetek rála : Ime romjaiban, hires Szendrő vára! ') * # * Alkonyul, alkonyul, a nap is leszállott — A hegyek ormára piros felhők szállnak; Olly piros a felhő, mint a lány orczája , Mikor szeretője csókot nyom reája . . . Visszapillant a nap még egyszer a földre, Egy-egy játszi sugár villan ki belőle, — S mint gondolat rászáll Szendőrö várára, Szendőrö várának félholdas kúpjára. Csöndes minden ottan, hadi lárma nincsen, — Egy-egy fogoly zördit néha a bilincsen; Majd egy turbános fő bukkan föl a várból — S a sötétlő tájra hosszan mereng, bámul. Ollyan ez a vidék mintha meghalt volna, A pirosló égen mintha vére folyna . . . S hogy koporsójában édes legyen álma : Szemfödőt is borit az éjszaka rája. — . . . De mi fénylik az éj sötétlő ködébe'? A holdnak halványabb szokott lenni képe . . . Megfordult a világ, a nap kel föl újra — — Hogy a bús éjszakát bámulni tanulja ?! Nem, nem a nap kel föl, nem is a hold képe. Pusztit, dúl hazánkban kelet durva népe. Most is egy fölgyújtott falunak a lángja Világit rémesen a bús éjszakába. — * * * Bajnok Zákány István hires magyar vitéz Ablaka előtt áll, és a tájra kinéz — Nézi a láng miként csapdos föl az égre, S egy pár könyv rezeg tüzes két szemébe'. Lelke előtt rémes kisérteti képek vonulnak keresztül — ollyan bús sötétek! Itt egy levágott fő . . . egy legyilkolt család . . . Ott egy kisded árva sirat édes anyát . . . Majd ugy tetszik mintha dúlt vidéket látna : Elpusztult városok, vérpatakok árja . . . Most egy sötét alak azt súgja fülébe : Jól megnézd óh magyar, mert ez — hazád képe! Föleszmél e szókra, föleszmél a bajnok. — Búsan megcsörgeti oldalán a kardot . . . o o Föllázad lelkének szendergő haragja — S mint tomboló vihar, tör ki illy szavakba : ,Meddig büntetsz még, óh meddig kegyetlen ég? Gyötrő szenvedésünk mikor lesz már elég? Meglakolt a magyar bűneiért régen : S számára mégsem kel a nap föl az égen ? ! Pusztítja hazánkat a kegyetlen ormán — Félhold ragyog büszke várainknak ormán. Falvaink pusztulnak, népünket rablánczon Tengeti a török idegen országban. Szendőrő várának vérengző basája Falvakat, népeket pusztit, öl rakásra ; Vámos, Lak, Irota, Tomor, Bódva, Selyeb 2) Már mind elpusztultak, hamuvá lettenek. S most Felső- Vadásznak füstje szálltaz égre . . . ! Itt elhallgat ajkán panaszló beszéde. Majd nagy búsan fejét kebelére hajtja, Bánattól sötétül lelke, arczulatja. . . . Föltárul az ajtó, János gazda lép be — János gazda Zákány régi hű cselédje; Fél rőfös bajuszát megpödöri kétszer, S így kezdi beszédét egész tisztességgel : „Halljad vitéz uram! a szendrői basa Magyar vérrel kardján épen most ér haza; Nincs több kisérője, csupán egy apródja . . ." ,Értem édes szolgám — csak nyerget a lóra!" Halovány hold képe tündököl az égen, S visszaragyog árnya a Bódva vizében; Alszik a természet — kedvére alhatik — Almát nem zavarja zaj, lárma hajnalig! Suttogó szellőknek sóhajtást szállnak — Sóhajtási talán a szerelmes lánynak? Alugyál kedvesem, álmodj szépet, . . . szépet Egy angyal őrizze minden szívverésed! De halk! . . . nyugot felöl tompa moraj támad Hallik csörtetése két bajnok lovának . . . Elől arab ménen Szendőrö basája, Hű apródja Omár jó nyomban utána Gyémántforgós turbán a basa fejébe' Aranycsipke s rojttal gazdag a mentéje; Damaski aczéla tündöklik oldalán — Drága piros-selyem terítő a lován. Szemközt is két vitéz, Zákány s János gazda főnek csatavágygyal szélvészként haladva; Arczukból látszik, hogy kivel szembeszállnak : Vőlegénye lesz az a véres halálnak! Mint mikor két felhő villámmal keblében Egymáshoz ütközik a beborult égen —" Haragos menykövet szerte szórva, hányva : Ugy rohant a török, s a magyar egymásra. Bajnok Zákány lova veri a port, horkol, Patakzik már vére a damaski kardtól; Alig bírja terhét, ugy reszket a lába — De hősünk kardja sem pihen ám hiába! Mintha szikla hullna a tarnak fejére, Ugy hull az teája . . . s egy csapással vége! Lefordul lováról, a vér elborítja , Igy jár ki a magyart bántja, háborítja!! . . . János gazda szinte végzett a társával, S a holt basa fejét leszelvén kardjával — Turbánostul együtt tarsolyába rakta — Csak ennyit mondván hogy : ej, az Isten adta! 3) A viharos idők elmultak, letűntek . . . Nem pusztitja a harcz árva nemzetünket. Leomlott Szendőrö gögös — büszke vára — Enyészet tűzte föl zászlóját falára. Pedig hová ő lép, addig romból, romból : Mig végre emlék se marad fönn a romból! Minden év leszakit belőle egy követ . . . Hiába, a földön mindent romlás követ! Hős Zákány porladoz sírjában régóta — De a nép eregét megőrizte róla; S a mezőt, hol a tart lesújtó hős kezi : Maiglan is Zákány-rétjének nevezi. — ') Megkülönböztetendő a most Semendriának nevezett Végszendrő határszéli vártól.') Részint Borsod, részint Abauj megyei helységek. 3) A szendrői basa pompás piros-selyem nyeregtakarója s turbánja — mellyen a vér most is sötétül — a szendrői refeklésia birtokában vannak. T. K.