Vasárnapi Ujság – 1856
1856-11-09 / 45. szám - A rézpataki lelkész. Jókai Mór (1 kép) 393. oldal / Elbeszélések - Debreczeni tanoda (kép) 393. oldal / Hazai intézetek.
A „Vasárnapi újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a,,Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft.pp. Az előfizetési dij a „Vasárnapi újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasitandó. A r vzpataki lelkész. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Az ifjú tiszteletes ez idő óta csaknem mindennapos volt Kalaposék házánál. Ő is szivesen ment oda, ott is szivesen látták; nevezték a jóindulatot barátságnak, hálának, szívességnek, pártfogásnak, pedig utoljára is szerelem volt az, és maguk sem vették észre, hogyan jött? Nem mondogatták, nem beszéltek róla, hogy egymást szeretik, de tudták azért igen jól, mint ahogy szokta tudni minden ember , ahogy kiolvassa egymás szeméből, és nem kérdezősködik felőle. Hiszen nem is állt semmi ellent óhajtásaiknak. Egymáshoz illettek; a szép Juliskából igen jámbor tisztelendő asszony leendett s Bertalan is megérdemelte, hogy a környék legszebb leánya az ő párja legyen. Nem is volt már egyébre gondja, mint a kisded paplakot kicsinosítani; tisztességes bútorokról gondoskodott , mik majd a háztartáshoz szükségesek lesznek, s a kertben komlólugast nevelt s ha beszélt róla, azt is odamondá, millyen szép lesz ott naplementkor dolgozgatni. A leányka mosolygott és sóhajtott rá, hisz azt a kis lúgost ő is látta már és ő is gondolt arra, hogy két szék egy kis asztal mellett millyen szépen elfér abban; a férj ott írdogálhat, míg a nő kézi munkáját folytatja, s ha fölnéznek munkájukból, egymással találkoznak szemeik. Ö is gondolt ezekre a szép naplementi órákra a kis komlólugasban. Egyszer egész este volt már, hogy Bertalan a fogadós lakát elhagyta : a holdvilág szépen világolt, a faluban minden aludt már, s ö szép csendesen ment végig a hallgatag utczán, tele édes gondolatokkal. Szokásuk a szerelmeseknek, hogy szeretnek hátratekingetni , hogy csak legalább azt a házat megláthassák, a mellyben kedvesüket hagyták. Más ember nem érti ezt, a szerelmesek sem értik, de azért mégis csak ugy van. Bertalan négyszer-ötször is visszatekintett arra a nagy hegyes tetejű házra, azokkal a magas fehér kéményekkel, pedig ugyan nem volt semmi nézni való rajta. Amint ismét visszapillant rá , úgy tetszik neki, mintha a ház tetején, a legszélső kémény mellett egy emberalakot látna állani. A holdvilág egyenesen onnan sütött s tisztán kivehető volt az alak. Csak egy pillanatig állt azonban ott, azután ismét eltűnt. Bertalan megdöbbenve állt meg, s azután hirtelen sietett vissza a fogadóhoz. Ott csendes volt minden, a kutyák aludtak a tornácz alatt, semmi nesz sem hallatszott. Körülkerülte házat, bejárta a szérűs a kertet, betekintett az istállókba. A cselédek mind aludtak, egyet kiköltött közülök s kérdezé tőle, hogy ki járkál illyenkor a padláson ? Az azt felelte, hogy nem járhat ott senki, mert az zárva van. Bizonyosan a páva repült fel. Végre maga is azt kezdte hinni, hogy szemei kápráztak, s nem akarva zavarni a háziak nyugalmát, haza ment. Otthon nem jött álom szemeire, eszébe jutott mindenféle aggasztó gondolat, azokon eltöprenkedett sokáig, le sem vetkőzött, csak úgy dűlt le egy padra, s nézte, mint megy le lassan kint a holdvilág a hegyek mögé, hogy ereszkednek bele a távol ormok fenyőfái fényes tányérjába, mintha szakálla nőne neki; azután egy keskeny felhő áll keresztül eléje, mintha szemöldöke volna; utoljára semmi sem marad belőle és sötét lesz : ebben a sötétben elaludt. Mélyen, igen mélyen aludt; talán nehéz Vilma is volt; de azért mégis meghalla azt a hangot, ami az álmodókat olly irtózatosan szokta egyszerre felriasztani a félrevert harangkongást: „Tűz van!" A debreczeni íotanoda épülete.