Vasárnapi Ujság – 1857

1857-03-29 / 13. szám - Kisfaludy Károly sirja (képpel). Barzó J. 101. oldal / Hazai tájleirások

Negyedik évi folyam. Pest, m­artius 29-én 1857 A „Vasárnapi Újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. Előfizetési dij január—juniusig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai úton a „Politikai Újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft. pp. Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó-hivatalához (egyetem­ utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Az ifjú költő, ki Olaszhon szép ege alatt egykor igy danolt : Sötét olajfák illatos hüsében, Ül a bus vándor, köny ragyog szemében, S mélyen sóhajtva, vissza-visszanéz; Kedves hazája tán föl képzetében — az akkor alig 18 éves Kisfaludy Károly, a szerelem édes dalnoká­nak, Sándornak öcscse vala. Ki távolban a csatazaj közepett is hazája képét szívében hor­dozá, — ki méltó volna, hogy sirjára most a sötét olajfák hűs ár­nyai borulnának, itt fekszik eltemetve Pesten, a váczi ut melletti temetőben. Kimentünk mi is többen a múlt évi halottak napján megtekinteni a halál csendes országát, fölkerestük a jeles­nek sirját. A hűs olajfákat egy pár silány növésű ákáczfa képviseli, melly bánatosan áll a költő sirja felett, s az őszi szellőtől ingatott galyák szo­morún hullaták hervadó le­veleiket. Fent a kereszten egy pár elhervadt kiszáradt, azon felül pedig egy fris zöld koszorú függött. Olly jól esett látni e zöld koszorút!... Vannak még­is tehát, a­kik megemlékeznek a magyar költő sírjáról, s ollykor ollykor elhozzák a tisztelet és szeretet kegyele­tes adóját. E zöld koszorú vi­gasztalás arra nézve, hogy annyi jeleseink sirhalmán többé — nem fogya­kozott. És a halál akkor rabolá el az erőteljes férfiút, midőn tőle mindig szebbet, nagyobbat várhatott az irodalom. Ott áll meg­kezdett nagyszerű drámája ,,Csák" mintegy bevégzetlen mester­mű, melly mellől a művész kidölt, s a ki bevégezze, talán még nem született. Az egyszerű szürke márványlap, mit tisztelői tizenhárom év múlva állitának sirja fölé, ott áll a váczi ut melletti temetőben, azon dombon, melly róla Kisfaludy-dombnak nevezteték. ingatni vándor fuvalom A feledésnek tüske bokrait. — Ki volt nekünk Kisfa­ludy ? azt a két hazában min­denki tudja és érzi. Ő volt drámánk úttörője, megalapí­tója, a nyelv simítója, egyik mestere, — emlékeznek mind­azok erre, kik azon korból él­nek, mellyben iránta annyi lelkesedés és szeretet nyilat­KISFALUDY KÁROLY HAMVAINAK TISZTELŐI. 1843. Nov. 23. A túlsó lapon Vörös­marty ismeretes epigramja: Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban a honfi! S e rövid élet után holtnak örökre ne veld. Itt csak elomlandó tetemit jelölék­ ki baráti, Fenn van időt muló szelleme mü­veiben. Szül. Téten. Febr. 6. 1788. Meghalt Pesten. Nov. 21. 1830. Az irás alatt bronz önte­vényben lant, koszorú, és ki­alvó fáklya állott, de ma már otromba vagy tudatlan kezek félig letördelék. A számtalan fölirások bizonyítják, hogy so­kan látogatják meg azon he­lyet, hol ő nyugszik, s nem egy ifjú sziv hálásan keresi föl annak porait, kinek édes dalainál, müveinél keble elő­ször fölmelegült. Az előlapon alól idegen kezektől minden­féle irás van bekarczolva, többféle nyelven. Valóban nem szép látni, ha valamelly jelesnek emlék­oszlopa, habár irántai tiszte­letből is, hivatlan dicsőítők által megrongáltatik, sértetik. A tisztelet ezt ki nem menti, s én azt kegyeletlenségnek, tekintem. Kisfaludy Károly sírja.

Next