Vasárnapi Ujság – 1857
1857-08-09 / 32. szám - Béranger ut. Szász Károly, A vén kabát 314. oldal / Költemények - Dalmady Győző, A szerelmes betyár 314. oldal / Költemények - Nemzetünk miveltsége az Árpádok alatt. Vass József 314. oldal / Történeti czikkek
314 törekedtek. Verses művei között kitűnőek az Ódák és Epistolák (levelek), őt nevezik különösen a magyar hérosi óda teremtőjének. Műveiben lyrai lágyság, majd férfias erő és komolyság és sok satyricus gúny is vegyül. Számos, és különböző időkben megjelent eredeti költői művein kivül egy érdeme van különösen Virág Benedeknek, mellyet mindenki méltányolni fog, ki a régi klassikusok örök becsű müveiről fogalommal bir. A római remekirókat jobban nem értette s azok fordításában több szerencsével nem járt el senki nálánál. Fordításai Cicero után a magyar prózai előadás legszebb példányai közé tartoznak. Hogy pedig elődei közül egy sem fogta fel ugy Horatiust, mint ő, kinek valódi szellemrokona lett, kivel lelke egészen összeforrt, azt fényesen igazolá. Műveit részenkint, egyes füzetekben adta ki, ugy hogy 1801-től kezdve 1824-ig Horatius összes művei Virág fordítása szerint külön kötetekben is teljesen megjelentek (Levelek 1815, Satirák 1820, Ódák 1824). „E munka által — mondja Toldy Ferencz az ö irodalomtörténetében — Virág homályt vont minden elődeire, kik a római költőt részben vagy egészen adták, mind hűségre — kinél Horáczot senki inkább nem értette s nem érezte, — mind szépségre; s bár a sebesen haladó idők e fordítást is sok részben elnvitották, szerencsésb utódját még mind e napig várja." Munkássága nagy részét 1825 után újra a „Magyar Századok" foglalták el. Ez azon becses történelmű műve, mellyet krónikák, az ország és egyház törvénykönyvei, s teljes hitelű levelek és okmányok után nagy gonddal és fáradsággal állita össze, s mellyet most is gyönyörrel olvashat mindenki. E munkáját a korábbi években elkészült első köteten tul is folytatni s a mohácsi vésznapig kiterjeszteni kívánta, de — kifogyott az időből. Erejét hanyatlani érzé, de azért lelki vidámsága nem hagyátt el soha, a mit, a munkás élet egyik fő áldásának tapasztalhatunk számtalan embernél. S fentartotta lelke ruganyosságát a remény, hogy nemzetének rég álmodott szebb napjai fel fognak végre virradni. Így jön, hogy a különben gyöngélkedő férfiú életének 78-ik évét érte el. S miután boldogító reményeinek egy részét, a fölébredt nemzedék között, csakugyan valósulva láthatta volna a tisztes aggastyán, honfitársainak áldása között hunyta be örökre szemeit 1830. január 30-án, a midőn budai magányában, segély és tabu nélkül, hirtelen gutaütés vetett végett életének. A meleg keblű Horvát István e szavakkal fejezi be Virág Benedek feletti necrologját: ,,Virág nevére mindenkor meg fognak rezzenni az alacsony lelkűek s mi pedig éltünk végső perczentéséig mindig azt fogjuk a halhatatlan érdemű férfiúról mondani, hogy nálánál hivebb jobbágyot, buzgóbb hazafit, tisztább eszű tudóst, értelmesb, szelídebb és nemesb lelkű embert soha sem ismertünk." Az elhunyt hazafit a közméltánylat kisérte sírjába — örömmel jegyezzük még ide a kegyelet egy nemes példáját. Virág Benedek holt tetemeit Ürményi József volt státusminiszter özvegye, a nemes keblű Komjáti Anna temettette el saját költségein. A temetést roppant kesergő sokaság követte a Krisztina-városi sírkertig, hol hű tanítványa s barátja Reseta János kőkereszttel jelölé nyughelyét. E sorok irása közben önkénytelenül elménkbe tolulnak az e lapok mult számában jellemzett franczia költő és Virágunk életviszonya, jelleme s kimúlása közti hasonlóságok s különbségek — de az összehasonlítást a nyájas olvasóra bízzuk. Még egy dal Bérangertől. A vén kabát. Forditó : Szász Károly. Nemzetünk miveltsége az Árpádok alatt. Irta VASS JÓZSEF. Ne hidd, hogy állatbőrbe varrt vadak S vért hörpülő nem-emberek valának, Kik jöttek, győztek, s e négy víz Testvéri lánczczal összefont fajokból között Egy új, szebb ország alkotói lettek, Tiz századok szélvészül ál virágzók. — Toldy. Bevezetés. I. A magyar legfiatalabb nemzete Európának. Azon nagy népvándorlásban, melly a negyedik század közepétől kezdve rajokként szállitá a népeket Ázsiából Európába, a magyar nép volt az utolsó, melly magának állandó hazát szerzett ennek keleti határán, hol, lakhelyének földirati fekvésénél fogva, arra játszott a sors által kijelölve, hogy sziklafal legyen a nyugoti polgárisodás mellett, kelet népei vészterhes mozgalmainak ellenében. Hogy annyi véráldozatba került fontos rendeltetéséhez közel tíz század folytán ingatlanul hű maradt, kétségbe vonhatlan tanúsága mind férfias derék jellemének, mind életrevalóságának , méltó tehát, hogy e nemes nemzet őskori miveltségének fejleményeit nyomozzuk, s belőlök a magyarnak azon bajnokilag megható képét állítsuk közszemléletre, melly Európa csinosult nemzeteinek méltó elismerését, becsülését olly nagy joggal igényli. — Érdekteljes ezen mély jelentéssel biró tárgy elemzése annyiban, hogy mi most élők nem vehetjük egykedvüleg, akármit tartson Európa őseleinkről; ugy nézze-e ezeket, mint az örök jó elv elleneit és ármány fiait, kiknek ezer esztendő kellett, hogy vad természetökből elvégre kibontakozzanak; vagy pedig ugy mint olly népet, melly nyers volt ugyan még, de a melly semmi tekintetben sem állott alsóbb fokán az igaz miveltségnek azon népeknél, mellyek akkor Európában éltek. Ideje már e dolgot tisztába hozni mind azért, hogy a magyar nemzeti szellem emelkedjék, és legrégibb dolgai felderítésére valahára ébredjen; mind azért, hogy azon külföldiek, kik hibás nézetek után, nemzeti miveltségünket hamis fényben látták, sőt sokszor elfogultan ítélték meg, előítéleteiktől szabaduljanak és lássák, miszerint a magyarnak nincs, de csak legkisebb oka is dicső eldődeit szégyenleni. — Korszerű is e nemes tárgy minden oldalú megvitatása, miután napjainkban sem hiányzanak tekintélyes írók, kik a megrettent középkori krónikások reszkető kezei által készített torzképek után indulva, nem áralják magas szemöldökkel, s minden szavakkal érzékenyen sértve, hirdetni fajunkról : „hogy a magyarok minden más népeknél vadabbak, alakjok utálatos, arczük majdnem minden emberi formából kivetkezett, Oh maradj hívem, szegény vén kabátom ! Együtt nézzük : az élet hogy lejár. Tíz éve, hogy mindig magam keféllek. Többet Sokrates sem tehetne már. Ha még a sors, kopott kelméddel, Ujabb csatákat mérne rád : Kövess engem! daczolj mint philosoph. — Ne váljunk el mi, jó öreg barát! Elékszem még, oh emlékszem még a napra, A mellyen először viseltelek. Az névnapom volt és vig czimboráim Tégedet is megénekeltenek. O O Szegénységed nem taszitá el őket, Sőt az nekem becsületemre vált. Most is készek megünnepelni minket. — Ne váljunk el mi, jó öreg barát! Békéseden egy hosszú varrást látok! Milly édes emlék szivemnek az is! Egy este, színből meg akartam szökni Rózámtól, — de megcsipett a hamis. Kezében maradt szárnyad, sok gyalázat ! Maradni kényzett a szakadt kabát. Két nap kellett Rózának a varrásra.... — Ne váljunk el mi, jó öreg barát! Lóra kap a szilaj betyár, Üvölt, süvölt a fergeteg : „Hadd üvöltsön, hadd süvöltsön, Szerelem az, megyek megyek" . . Sötét az éj, nincsen csillag, A villám ég, kanyarog csak, És a betyár arczán mégis öröm, remény mosolyognak. Alacsony kis ablakrésen Bús fény tör át a nagy éjen : „Rajta lovam, csak még addig, Mig azt a kis fényt elérem !" Vettelek-e én körül illatokkal, Mikkel magokat kendőzik sokan? Mikor tettelek ki a megvetésnek, A nagy urak előszobáiban? Neked, — a mig a szalagok szinéért küzdött az ország sok véres csatát, — Egy mezei virág volt gomblyukadban .... — Ne váljunk el, mi jó öreg barát! Halovány a gyertya lángja, A betyár olly vágyva néz be ; Hajh de minek, minek néz be! Szeretője más ölébe . . . Vissza, vissza, és a gyors mén Még vadabbul, gyorsabban mén, Viszi, viszi jó gazdáját Esze nélkül árkon, tüskén. Kisüt a hold ... de nincs vége A zivatar haragjának : Egyre zajog, háborog az, Szive mélyén a betyárnak. Dalmady Győző: Ne félj többé ama nehéz napoktól, Mellyekben sorsunk egyenlő vala! Midőn egymást válták föl öröm és bú, A tél vihara s a nyár nappala. Érzem már, nem soká örökre Le kell tennem minden ruhát. Csak egy kissé várj, együtt érjünk véget — Ne váljunk el mi, jó öreg barát! A szerelmes betyár.