Vasárnapi Ujság – 1861
1861-02-03 / 5. szám - Adatok Petőfi halálához 56. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
Adatok Petőfi halálához. XXVIII. Lőrincz József volt honvédőrnagy levele. S.-Magyarús (Erdély), dec. 81. 1860. Miután a Petőfi halálára vonatkozó két (IV. és X. számú) levélben nevem felemlittetett, helyén találom én is nyilatkozni. A segesvári vagy Fehéregyház melletti ütközet kezdetén Petőfit szuronyos fegyverrel láttam gyalog a gyalogsorok között — beosztás nélkül — működni. Hogy mivel foglalkozott az ütközet további hosszú folyama alatt, mint esett el, nem tudom. Bem körül ekkor nem tartózkodott, legalább délután 1 — 2 óráig nem, meddig t. i. én lovon ott lehettem. Az este felé, fán nem egészen a vezéri parancs vétele vagy megtartása szerint, a jobb szárny gyalogság és az erősen szorongatott középen álló huszárság által megkezdett, s hirtelen átalánossá és rendetlenné vált retirade alatt — ha Lengyel ur levele szerint, Petőfi Fehéregyház tanárkapu lábjánál, tehát a közlekedő úton állt — ezen falunál hátrább a rohanó özön orosz lovasság miatt gyalog nem menekülhetett. Pap Lajos alezredes állítja, hogy Bem másnap különösen sajnálta Petőfi és Kurz elvesztét. Lehetetlen is, hogy Petőfi, a nagy hazafi, ha életben marad, a három hét múlva bekövetkezett fegyverletételig félrevonultan üljön, s fel ne keresse a még sokszor csatázó s vérző tábort, bajtársait s kivált Bemet, kivel egymást ölelésig, csókolásig szerették. Hogy netán Egressy Gábor urnak (X. számú) közzétett levele folytán valaki azt vélte, mintha a Petőfinek készített katonaruhát én vettem volna, a fentirt ütközet után M.-Vásárhelyen át,s számolnom is lehetne róla : megjegyzem, hogy az ütközetből, a Bem kocsijáról, a lovas ellenség közöl, Héjas falvában, isteni utalom mellett, szabadultam meg, s az éj beálltával szállingózó bajtársak segítettek tovább. Mig Parajdon betegen feküdtem, addig M.-Vásárhelyről a magyar had el s az orosz bevonult. Én csak 10 napra érhettem a táborhoz Szászsebesre. A tisztiruha átvevője tehát más volt, nem én. Vissza fog talán Egressy úr emlékezni, ha megirom, hogy a Segesvár melletti ütközet után Szászsebesen találkozott velem újra, a mikor a Kolozsvárról Bemnek küldött kocsihoz előfogatul a fogságba esett intendánsunknak lovast adattam át. Lörincz József: XXIX. Kuthy Emil levele. (Halál a segesvári téren.) Nagy-Kanizsa, dec. 14. 1860. 1849-ik évi augusztus havában a dévai kapitulatio után én is — tisztelettel legyen mondva — fogságra Nagy-Szebenbe vitettem, néhány hét múlva egy reggelen fegyverzetet vert fel méla elméletemből, tehát az emeletből lementem az udvarra, s ott látok több sebesült, de már akkor a kórházakban felgyógyult honvédeket, kik a segesvári csatában küzdöttek s estek fogságba, tehát ekkor kisértettek ide. Lehetett köztök borzasztó sebhelyü arczokkal találkozni, különösen láttam egyet, kinek a szája négy vagy öt darabban volt összeragasztva, de volt ezeken kívül még több sebe is. Itt többektől, de különösen ez utolsótól, Petőfi után tudakozódom : „Hah! vége van annak!" lőn a válasz minden alakról. Ezután a sebekben dús vitéz bajtárs így kezdé el beszédét : „Meghalt az, láttam két szememmel; A hosszabb küzdéseink után azt veszem észre, hogy az oroszok által bekerítve vagyunk (hiszen ha lovas vagyok, el nem fognak), itt tehát én, és többen foglyokká lettünk, mert lehetlen volt, a túlnyomó orosz hadnak ellenszegülni. „Míg az ellenség egy része hátrálóink után iramlott, más része pedig az erdő felé felmenekülőink után nyomult, addig mi őrök által őriztettünk. Itt láttam Petőfit, de többeket is, tőlem nem messze az erdő felé menekülni, mi lehetetlen volt, mert a vérszomjas kozáksereg iszonyú szúrásai terítették le őt, s számtalanokat. „De láttam őt halva is akkor,amidőn fölebb alább bennünket,kószálva hurczoltak, kire alig lehetett ismerni, mert leszuratása után arczában még a kardvagdalánok borzasztó helyei látszottak. — De, én mégis megismertem őt — az Isten nyugosztalja meg!" Ezen állítását a honvédnek hiven irt naplóm máig hitelesiti. Elfásult kebellel hagytam oda a fiút, és soha nem tudtam senkivel beszélni. De máskülönben is igen valószínű dolog Petőfink halála, mert hiszen, akad-e csak egy ember, a ki 1849. jul.31-ke óta vele találkozott volna? *) — sőt bajtársaim, kik Erdélyben küzdöttek, igen hiven emlékezhetnek, hogy ezen csata után az egész sereg fel volt lármázva a hős halálával. Friss emlékezetökben lehet még bajtársaimnak, midőn Lesnyeken történt táborozásunk alkalmával, szeretve tisztelt tátunk összehivatott bennünket (akkor, amidőn az orosz parlamentér bekötött szemmel köztünk állott), s kérdezte, ha vájjon akarunk e még tovább is csatázni? vájjon ki látta a költőt szeretett vitéz apánk oldalánál,ki máskor szüntelen ott volt, hogy a kérdésre velünk igennel feleljen?! Szomorú és gyászos idők . . . Béke lengjen vitéz hamvain! — Kuthy Emil, cs. kir. közcserepár. XXX. Czáfolat a csongrádi levélre (XVI. szám). Kemenesalja, jan. 10. E becses lapok mult évi 52-ik számában közlött „Adatok Petőfi halálához" czimü levelei egyikében, mely „K.S. K." aláírással Csongrádban kelt, többek közt ez áll : „Veszprémmegyéhez tartozó Marczaltő uradalom tulajdonosnéja, báró Üchtritz, született Amadé grófnő tudhatja, hogy Petőfi Sándor 1850-dik évben — midőn nála Jozipovich Antalné, turmezői grófnő tartózkodott — mily időben és kiknek társaságában volt?" E sorokat olvasva, visszaidézem emlékezetembe a multat, melyet nevezett helyen — mint születésem, gyermekkorom s későbbi éveim tanyáján — töltöttem, de fájdalom a hivatkozott tárgyra, mint megtörtént eseményre — nem valék képes visszaemlékezni. Marczaltő sokkal kisebb hely, semhogy az akkor is már közszeretet s elismerésben részesült költő ottléte titokban maradhatott volna; sőt a tisztelt grófnővel azon időben majdnem naponként érintkező, s még életben levő egyéneknek sincs tudomásuk arról, hogy Petőfi Sándor 1850-ben ott mily időben és kik társaságában volt legyen? Eszembe jutott az is, hogy a honleányi erényeiről ismeretes grófnőnél, épen 1850—1851-dik évben többször tisztelegvén, az irodalomra vonatkozó társalgásunkban nem egyszer jött szóba Petőfi meseszerű eltűnése; de ő is csupán a felmerült sajkról ajkra szállott hírek által — mint kijelenté — hitte, de bizonyosan nem tudá , hogy Petőfi Sándor él! Mint mondám, a fentebb idézett hivatkozás olvasása kétszeresen kelté fel érdekeltségemet, s az esemény valódiságáról meggyőző adatokat szerzendő, megkeresem a t. grófnőt, ki is kérdésemre azon válasz közzétételét engedé meg , miszerint ő ,,Petőfi Sándort soha sem látta, annál kevésbbé tud valamit. 1850. évbeni hollétéről /" Ennyit az igazság érdekében elmulaszthatlan kötelességemnek tartottam kijelenteni. Concha Károly. Egyház és iskola. b.— (A pesti ev. esperesség) jan. 25-én tartott kis gyűlésén esperességi fölügyelőül b. Podmaniczky Ármint, alesperessé Blazy Lajos urat választák meg. — (A pestvárosi magyar főreáltanoda) emlékkönyvecskéjének jövedelméből alakítandó és szegény tanulók segélyezésére szánt alapítvány szép részvétnek örvend. Hálás köszönettel van szerencsém az eddig beérkezett nagylelkű adományokat megemlitni. Mltgos Simor János győri püspök 10, mltgos Peitler Antal váczi püspök 20, nymlgu Ranolder János veszprémi püspök 15 o. é. frtot kegyeskedtek e czélra hozzám beküldeni. Tudomásom szerint dr. Szabóky Adolf tanár urnál, ki ez alapitványgyüjtést magára vállalni sziveskedett, már több száz példány kelt el s adományok is érkeztek hozzá. Hogy azonban ez alapítvány minél előbb gyümölcsözhető tőkévé növekedjék, bátorkodom a jótékony keblű hazafiakat ez ügy pártolására ujabban is és bizalomteljes tisztelettel fölkérni. Ujabban : Kunszt József kalocsai érsek 50 ft., Szenczy Ferencz szombathelyi püspök 10 ft., Bartakovics Béla egri érsek ő exclja 10 ft., és Weisz B. Ferencz ur 10 o. é. ftot küldtek be hozzám, mely nagylelkű adományokért ezennel a legmelegebb hálaköszönetet nyilvánitom. Az első közlemény 45 ft., most 80 ft., összesen 125 ft. o. é. Pest, január 30-án 1861. — Ney Ferencz, mint a pesti magyar főreáltanoda id. igazgatója. Ipar, gazdaság, kereskedés. ( (A magyar dohánynyal) még folyvást sok a baj. Közelebb Segesvárott árult egy asszony magyar dohányt, mig végre a finánczok azt elkobozták, az asszonyt pedig bezárták. Az elfogott, kezességre csakhamar szabadon bocsáttatott, s a polgármester buzgólkodása folytán önkéntes adakozás nyittatott a kárt szenvedett asszony javára, minek igen szép eredménye len.e. (Új mesterséges világítás.) Bunsen szerint az eddigi feltalált világító szerek közt legerősebb fényt ad a kesereny sodrony, melyet egy közönséges szeszlámpa belébe dugva égetünk. Fényénél a napé csak 525-szörte világosabb, fényvegyi erejénél pedig a napé csak 36-szorta erősebb. Ez tehát oly világító szer, mely mellett a fényképészek éjjel is dolgozhatnak. Egy gyapotszérna vastagságú keserenysodrony akkora fényt terjeszt, mint 74 oly Milly-gyertya, melyből 5 darab megy egy fontra. Semmi külön készülék nem kívántatik hozzá, azon kivül, mely eszközli, hogy a sodrony motorásáról lefejlődjék s lassankint a lámpabélbe benyomuljon. E világitó szer azonban közönséges használatra még felette drága lesz, mindaddig, mig a kesereny (magnesium) olcsóbb termelését föl nem találják, fényképészek azonban már most is nagy előnynyel használhatják. b.— (Méhészeti egylet.) Dr. ifj. Farkas Mihály ur a hazai méhészetkedvelőket fölhívja, hogy vagy alakítsanak egyletet, vagy ha ez nem volna lehetséges, legalább valamelyik gazdasági lapban közöljék tapasztalataikat. A „Falusi Gazda" szerkesztője, ki maga is kedvelője a méhészetnek, késznek nyilatkozott ez ügynek megnyitni lapját. TARHAZ. *) Végre olyan emberünk is akadt, aki egyenesen kimondja, hogy ő látta Petőfit, és beszélt vele 1851-ben. A levél a legmeglepőbb határozottsággal szól s a ki irja, tisztes állású, hiteles férfiú. Közleni fogjuk e valóban kápráztató levelet, annak bizonyságául, hogy mennyire mehet az öncsalódás és csalatkozás! Szerk.