Vasárnapi Ujság – 1862
1862-10-19 / 42. szám - Kirándulás a Királyhegyre K. T. 499. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek
.499 Gegend) begraben sein sollen, die der dankbarin Nachkommenschaft aber bis jetzt unentdeckt blieben. Kölesy „Ungarischer Plutarch 1816." II. k. : Allein, mitten in dem Jubel dieser Siegesfeste, die den Thron des angebeteten magyarischen Regenten umschalten, begrüsste ihn der Tod, der ihn aus diesen Gefilden in bessere Regionen abrief. Er starb im Jahre 907, tief betrauert von dem Volke, das nur durch ihn zu der Glorie eines sieghaften, tapferen und kühnen Volkes gelangte, und dies ist das Bild, in welchem jener erhabene Ahnherr der Ungarn als Held, Sieger, Staatsmann und Regent erscheint. Er soll in der Gegend von Stuhlweissenburg, nicht weit von der Quelle eines Baches begraben worden sein.' *) Engel. „Gechichte des ungarischen Reiches." T. I. p. 77. : Árpád hielt sich entweder in der Insel Csepel, oder in der Gegend der heutigen Stuhlweissenburg auf, und in dieser letzten Gegendivarder auch (nach dem Anonymus ?) im 1907. begraben, alser vom Schauplatz der Weltabtrat. **) Idősb Réső Ensel Sándor szerint (1. Örkényi Ferentzi József „Pest-Pilis és Solt" czimü 1844. Pesten kijött művében) Az Ó-Budán felül levő térséget Sicambriának hivták a rómaiak, a magyarok pedig Sabariának, itt volt a hires templom, Fehértemplom név alatt, ahol Árpád eltemettetett (907); vannak ott még most is sok nagy kövek és egész házforma épületi romok, téglából összeállott falak, mint csodálatos régi emlékei a hajdani időknek az ut mellett. A „Hármas kistükör" 1845-ik évi kiadásában 218. 1. : „Ily sok szerencsés és kedvező győzedelmei között a magyar nemzetnek, Árpád az ország alapitója, a hatalmas nagyvezér Etel várában (Budavár) meghatálozott 907. eszt. Keserves sirások között kisérték sírjához hű magyar vitézei, Ó-Budán egy patak mellé temették a nagy bajnoknak hamvait. Sirját az első századokban gyakran meglátogatták hűséges magyar unokái, csak a jelenkor nem leli azt már fel többé. Nincs e roppant hazában, melyet ő vérének alkata, csak egy darab gránit vagy köszirt is, melyre csak e puszta név „Árpád" fölvésve találtatnék. ***) S ^Spányik Gliczér „Magyarország oknyomozó története" 1845. I. K. 45. 1.: Az ország megalapítása s a szomszéd tartományokbai berohanások kezdete után Árpád 907-ik évben meghalálozott. (Hol ?) ,g gJPéczeli „Magyarok történetei" 1837. I. k. 24. 1. : E hon magyar kézre került, mit azonban Árpád nem soká birdatott; 907. évben, miután még életében megeskettette a magyarokat fia hűségére, tettekkel gazdag pályáját bevégezte! Koszorús költőnk Vörösmarty Mihály énekli : A Duna habjainál, ki van itt a kisded üregben ? Pusztán s omladozó hamvai jeltelenül? Menj harsogva folyam, mely gyakran vitted emelve A győző seregét, zengj hadat álmaihoz. S melyet szerze, te légy ország! az erősnek örök jel; Népvezető Árpád hamvai nyugszanak itt. Podhradczky József „Buda és Pest régi állapotjokról (1833. 17. 1.): „Vajmi nevezetes e hely (Ó-Buda), mennyire kelljen e helyet magyarnak becsülni? erre az kérdésre csak az felelhet, ki nemcsak magyarul beszél, hanem magyarul is érez. Ugy látszik, mintha Buda elejétől fogva hazánk fővárosává választatott volna; legalább érdemes lett nagy Árpádnak hamvai kebelébe rejteni, hogy a magyar, valahányszor Buda nevét hallja, annyiszor elődeink követésére ébressze. Megjegyzésre méltó még az is, hogy ahol Árpád végzé életét, ugyanott hala meg utolsó férfivadéka is, III. András király 1301. esztendőben, kinek szintén Buda lett temetöhelye. Kinek nem dobog a szive, hogy itt az első és utolsó Árpád sirja! Palma „Notitia rerum Hungaricarum" 1785. Editio III. P. 1. p. 25. : Morti vicinus Zoltanum filium, ex Russa conjuge susceptum regni haeredem et 8uccessorem instituit, atque A. C. 907. diem suum obiit. Katona „Epitome chronologica Rerum Hung. P. 1. 25. p. XXIV." : Eius obitum Anonymus Belae notárius ad hunc annum 907 collocat. — Ugyanő Hist. Crit. 1778. P. 267. Anonymus sorait hivja föl Árpád temetkezését illetőleg. Keresztúri „Compendium Históriáé Universalis" 1819. P. H. T. 1. p. 460. Ultima hac Ungarorum sub Arpado suscepta procursio dici potest, eum enim B. Nótárius an. 907. ex hac vita migrasse, et. supra caput unius parvi fluminis sepultum fuisse consignavit. Thuróczy krónikája, ugy az eredeti mint későbbiek, Pray, Historia Regum Hungáriáé Budae 1801., Heltai, Magyar krónika 1-ső kiadás Kolozsvárott 1575., Szekes István, Chronica ez világnak jeles dolgairól Craccolia MDLIX. 4-ed rét, mitsem említenek Árpád temetkezéséről. Indítvány: Ti. a-Honszerzőnket megdicsőités illeti, ennek oly fényesnek kell lenni, mint milyet e nemben korunk csak adhat, mint Hellasz nagy férfiait, ugy kell nekünk istenségig magasztalnunk Árpádot; támadjanak beszédek, melyek elmondják mennyekbe költözött honalapítónk érdemeit, dicsőíttessék meg emlékben, legyen néma, fényes, tartós hatású, s tegye ezt a nemzet. A nemzet képviselői közszavazás utján, országgyűlésileg rendeljék meg a megdicsőités milyenségét, idejét, helyét, a költségek országosakként hajtassanak be. 889-ik évben alapitá e hont Árpád. 1889-ben pedig Ó-Budán a kitűzött helyen kell mosolyognia a dicsőítő emléknek, mely hirdesse a hon s külhaza fiainak — az ősatyát, a hona alkotója érdemét tisztelő, szerető, koszorúzó és imádó nemzetet. Legyen Árpád nagy istene felettünk ! Árpád forrás-malma. *) Vigyázatlan állitás Ó-Buda helyett Sz.-Fehérvárt irni. **) Anonymusra hivatkozik, de hibásan. (L. 1-s. okm.) ***) Néhány év még az átélt többihez, és lesz ! Kirándulás a Királyhegyre. (Gömörmegyében.) Szép őszi nap vala, midőn kis utitársaságunk Szepesből a „savniki" kastélyból indult ki, a Királyhegyet megmászandó. A püspöki ispán oly szives volt, két szekeret rendeltetésünkre átengedni, melyek bennünket Grenitz-en és Kubach-on keresztül a „Bisztra" völgyébe vittek, hol egy fűrészmalom előtt megállottunk, hogy egy itt lakó kerülőt, a mi szakácsunkat jövő napra, fölvegyünk. Az alatt bealkonyodott; az est derült és hűvös vala, s a hold halvány fényével a völgy jobb oldalát világitá, mig mi a sötétben tovább indulván, vig dalokat hangoztattunk a csendes erdőben. Mintegy félóra múlva jókora magasságú hegy, a „Szpalenica," állott előttünk, melynek megmászása sok fáradságunkba került, s legalább másfél órát tartott. Tíz óra felé a távolból hallatszó kutyaugatás tudósita bennünket, hogy a mai nap vándorlásának czélját elértük, s nemsokára nagy rétre érkezünk, melynek közepén egy kisebb s egy nagyobb épület tünt fel; az első előtt szekerünk megállott. A püspöki erdők, kivált a Királyhegy alattiak, igen dúsan vannak ellátva nagy rétekkel, melyeken gazdag fű terem. Ezt a füvet kaszálják ugyan, ámde sok fáradságba s költségbe kerülne, a belőle nyert takarmányt egészen a messze fekvő raktárakba vitetni. Azért a nagyobb erdei réteken csűrök épittettek, melyekbe a takarmányt az itt legelő juhnyájak számára rakják. Egy ilyen rét „Szmrecsini" is, ahova most érkezénk. Mivel azonban ez a legmagasabb hely, a melyen még „kosarakat" azaz juhok védelmezésére szolgáló kerítéseket csinálnak, s mivel továbbá innen indulnak ki közönségesen a nagy vadászatok, melyeket a püspöki erdőkben minden évben rendeznek, ezen okoknál fogva a terjedelmes szénaraktár mellett még kis lakház is áll, melynek egyik szobájában a „bacsa" (juhász) nyáron át lakik, míg a második a vadászok alkalmi éji szállásául szolgál. — Midőn megérkezünk, minden lakója a háznak már aludt, kiáltásunkra azonban csakhamar nyitá ki a juhász az ajtót, s a legnagyobb készséggel rendezett nekünk a szobában levő széles deszkapadocon szénából puha nyughelyeket. Azután mindegyikünk felköntösébe burkolózott, s az illatos szénára lehevervén, nem sokára mély álom lepé el szemeinket. A kelő nap már talpon talált bennünket, de fájdalom, csak hálószobánk keskeny ablakán át szemlélhettük azt Történt pedig ez következő okból. Juhászkutyáknak, t. i. egész serege gyűlt össze a lak előtt, reggeli etetés végett, melyek bennünket, mint idegeneket, annyira korlátoztak, hogy senki közölünk nem mert az ajtó elé lépni. Midőn egyikünk mégis megkísérte azt, csak azáltal mentheté meg magát a bőszült állatoktól, hogy