Vasárnapi Ujság – 1862
1862-10-19 / 42. szám - Kerényi Frigyes; Az erdei lak 498. oldal / Költemények - Petőfi Sándor; Az erdei lak 498. oldal / Költemények - Tompa Mihály; Az erdei lak 498. oldal / Költemények - Árpád sírja (öt képpel) Ifj. Ensel Réső Sándor 498. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
.498 azáltal, hogy állítsatok némi jelt, — ha csak egy csekély kőlapot is, e kis lak falára, mely az utódokat ez eseményre emlékeztesse! A három verseny-költemény következő : Kósa Sándor: Az erdei lak. Mint a sziv az első szerelemnek titkát, Rejti a kis kunyhót bérezek koszorúja; Meg nem árt erőtlen szalmafödelének, Ha dühét a szélvész e vidékre fúja. Szalmafödelét beárnyékozza hűsen Susogó erdőség rezgő lombozatja, Min magát a vígan fütyölő rigófaj És a búsan búgó vadgalamb ringatja. Mint a kergetett őz, fut le gyors futással Kis patak magasról a völgy mélységébe. Két felől virágok, mint kaczér leánykák, Kandikálnak a viz fényes tükörébe. S a viráglánykákhoz jőnek az imádók, Égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek, S élveznek szerelmet. Hejh, de sok megjárja! Vizbehullás vége részeg örömének. A nap és a szellő szánakozva nézi; Levelet hajit le a szellő, számára, És ha fennáll már az életmentő sarkán, Megszántja szárnyát a jó nap sugára. A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel jár az anyakecske gödölyei mellett. Kikerült ettől s a vadméhektől mindig, Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett. S búgó vadgalamb és fütyölő rigófaj Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre . . . Önmagáról tudja e lak népe, milyen Édes a szabadság tiszta levegője. Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény, Mely parancsolatját mennydörögve adja. Csak az égi háborunak zeng koronkint Istentiszteletre buzditó szózatra. És az Isten jó, ő nem soká haragszik; A dorgáló felhők torkait bezárván, Ujolag mosolyg ... a megengesztelődött Isten mosolygása : tündöklő szivárvány. Petőfi Sándor: Az erdei lak. Erdős ormok alján völgyi sik felett, Siető kis csermely kunyhóhoz vezet, A kunyhó ledőlne, hogyha régi fák, Régi ismerős,nem támasztanák; Kéményén a fecske bizton száll bele, Hisz csak olykor-olykor füstöl tűzhelye. Ily szegény tanyához minek a sövény? Csak azért, hogy ágas-bogas tetején Elmulasson egy két jókedvű madár, Mely a tüske közt is fütyörészve jár. A tavasznak még csak első hire jött, S a vityilló népe már kiköltözött, — Siró gyermekestűl künn lesz alkonyig. Zugban a komondor mélyen aluszik. Közelebb csak, édes zengő madarak! Üres a ház, meg nem háboritanak. Készülj uj dalokra, kicsi zenekar. A tavasz ha eljő, szép zenét akar. Népszerű király az, merre csak halad, Ily szegény tanyákat is meglátogat. Kerényi Frigyes: Az erdei lak. Völgy felett, a bérez alatt, középen, A behorpadt hegynek oldalában : — Hallgatózva néma csend körüle. — Nádkötésű kis lak áll magában. A kis csermelyi rácsos ajtajánál Át sem kell röpülni a madárnak. Habtalan fut, szótalan fut, benne Tarka pintyek lépegetve járnak. Görcsös águ bükkel a sötét szik, — Mely a házat vészek ellen ójja. — Udvarában eleven sövénynyel Foglalá be régi jó lakója. A vadszőlő gazdag levelével, Mely magát a vért telekre fonta : Sátort képez, és a gazda, déli Álmot alszik árnyában naponta. Még fiát a fatetőkre csalja A piros tojásu vércse-fészek; Vagy kiáltja gondtalan kedéllyel : Héh kakuk,kakuk! szólj: meddig élek? Zúg az élet, zúg vásári népe, S nem hat a bérez egyszerű lakáig; Néha hallik elhaló harangszó, Szép idő ha gyors esésre válik. Itt a hajnalt nem kakas kiáltja, Van dalos madárja minden ágnak , A rigó füty, gerliczék bugása, S csalogány-dal szépen összevágnak, Fenn, kivágott cserfa törzsökéhez kötve ing a vízmosás bürűje, És a törzsök, zúgva ki s bejáró Kék darázsok méretlen köpűje. Lenn a mélyben, szirt, s fatorladék közt, Tengeren csend és vihar. Hazája, Elvesz a bérez harsogó patakja, Mérhetetlen tenger a szigetnek, Rejteket a szirt s fatorladéknak, Rengetegben csend s vihar. Szigetje Smaragdszinű gyíkok népe lakja. E kicsiny luk a nagy rengetegnek. Hallgatás ül bérczen, omladékon . Meg-megrendül a vakand túrása . S hallik itt-ott vén cser oldalárul, Tarka harkály gyors kovácsolása. Vadregényes erdőség vidéke! Majd ha a tél fagy bilincsbe zára Távol nézek hótakarta kunyhód Felgomolygó kék füstoszlopára. Meg-megdördül csendes alkonyatban, És ha éjjel a lak ablakából Gyilkos csőre a leső vadásznak; Mécskanóczok fényt lövelve égnek : Fel-fellobban béreztetőkön a tűz, Azt hiszem , hogy mindez lüktetése A hol a szénégetők tanyáznak. A megdermedt jégvidék szivének. És lelkemben nyugtató hit éled . Nem halt meg, csak alszik itt az élet! Tompa Mihály. Árpád sírja. Ifj. RÉSŐ ENSEL SÁNDOR-tól. (Vége.) Ötödik rajz. — Az ó-budai Fehéregyháza előtt fekvő malom. E malomról, Borbála férje, Zsigmond király, egy 1421-ik évről kelt oklevele így ir : (Fejér Cod. Dipl. T. X Vol. VI. p. 417.) Mi Zsigmond király stb. tudomásul esvén, hogy Ó-Budán tartozkodó, vallásokért buzgó apácza asszonyok törvényesen szándékoznak, egy bizonyos malom birtokába jutni, mely a „Fehéregyház" küszöbe előtt, ó-budai hegyfokon a pilisi kerületben fekszik, melyet már használatul nyertek a legtisztább erkölcsi fejedelemnőtől (Borbálától) stb. E végből stb. Schier „(Buda sacra, sub Pri»cis Regibus." Viennae 1474-0 30-ik lapon) pedig ezeket írja, egy névtelen budai polgár naplójából : Templum Beatae Mariae virginis ist unweit von der Franki Pötchen (most Svanfelder) mill, allso rechter Hand, auch ein closter gestanden, hat geheissen Tercig hóz — (Fehéregyháza) —/ — stb Ezekből is világos, hogy Árpád sírhelye Ó-Budán kellő helyen van megállapítva. És mit mondanak történetíróink ? Mielőtt elhagynék Árpád sírját, kötelességünknek érezzük felsorolni történetíróinknak azon sorait, melyek honalkotónk temetkezésére vonatkoznak. Lássa a nemzet, hogy a nagy halott sírja eddig miként volt ereklyésítve! Szalay „Magyarország története" (I. k. 21. lap): Árpád meghalt 907. évben, s egy patak forrásánál temettetett el (írja Bélának névtelen jegyzője), mely kőmederben foly Etele várába, (Ó-Buda), hol is a magyarok megtérése után, boldogságos szűz Mária tiszteletére egyház épült, mely fehérnek hivatik. A patak még most is csergedez kőmedrében, a forrásnál nyugvónak hamvai rég elvegyültek a haza földével. Dr. Horváth Mihály „Magyarország történelme" (1860. I. k. 64 lap) r A 907-ik évben nagy gyász érte a nemzetet, a honalkotó fejedelem, ki majdnem husz évig oly bölcseséggel és erélylyel, annyi kormányzói, hadvezéri dicsőséggel intézte a nemzet sorsát, életének egyik legválságosabb korszakában megszűnt élni Tetemei ősi szokás szerint megégettetvén, hamvai egy patak fejénél temettettek el, mely akkoron kőmederben folyt le Etele városába (Ó-Budára). A hálás utódok sírja helyén utóbb a kereszténység fölvétele után templomot, mely szűz Mária Fejéregyházának neveztetett, építettek a halhatatlan fejedelem emlékére. A lefolyt kilencz század zivatarjai, s különösen az e helyen másfél századig tanyázó törökök pusztító dühe még romjait sem hagyta fönn a nagy fejedelem sirját jelölő templomnak. Budai Esaiás „Polgári Lexicon" 1804. (I. k. 65. 1.) ; Zoltánt hagyta maga helyébe fejedelemnek Árpád, és annak hűségére a magyarokat még életében föleskette, maga pedig meghalt 907-ik esztendőben, és azon a helyen temetődött el O Budán felül, ahol azután Fehér Mária nevű templom épült. Fessler „Die Geschichte der Ungarn" p. 272. : Zwei Jahre darauf (907.) starb Árpád, unvergesslich seinem Volke. Nicht weit von Budvár, an der Quelle eines Baches zeigten seine Frauen ihren Söhnen und Enkel sein Grab, nach seinem Beispiele sie zur Tapferkeit und Biederkeit ermahnend. Schams „Beschreibung der Stadt Ofen und Altofen 1822." : Und was blieb von dieser grossen Stadt? Ein trauriges unsichtbares Skelet. Ein dunkles leeres Andenken! Diese Geschichte der Vergangenheit erneuert sich lebhaft in meinem Gedächtnisse, ich denke an vormalige Zeiten, wo Roms Adler dieses verwildete Land bevölkerten, und durch Künste und Wissenschaften belebten, ich mahle mir eben diese an Kräften sowohl physisch als moralisch gesunkenen, und in entarteter Üppigkeit befangenen Römer, in dem verheerenden Ankämpfe mit den Gothen, Vandalen und Jasygen, die nach kurzer Dauer, den mongolischen Hunnenhaufen mit seinem Völker stürmenden Attila wieder unterlagen: ich sehe dann gleich einem wohlthätig leuchtenden Meteor, in stürmisch finsterer Nacht, Pipins Sohn des grossen Carl, in den Mauern von Anquincum wohlthätig wirken und der^ christlichen Religion allda die erste Kirche bauen, und endlich erscheint Árpád der tapfere und, biedere Begründer des Ung er reiches, dessen irdische Reste an der Quelle eines Baches unweit Budvár (in der dasigen