Vasárnapi Ujság – 1870
1870-09-11 / 37. szám - Páris. I-II. T. L. 466. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Szemere Miklós: Az öngyilkos 466. oldal / Költemények
Trachy Lajos Gyula született 1815-ben Morbihanban (Bretagne.) A st.-cyri katonaiskolában végezte tanulmányait, s 1840-ben hadnagy, 1843-ban kapitány volt, s mint ilyen Bugeaud tábornagy mellé került, ki alatt Algierban szolgált, és a kinek kedvenczévé vált. Az Abd-el-Kader elleni harczairól és győzelmeiről hires tábornagy szokta róla mondani: Trochu háromszorosan van megáldva; tud irni, beszélni és győzni. 1846-ban lovasszázad parancsnoka, 1851-ben már alezredes volt. Később osztályfőnök lett Párisban a hadügyminisztériumnál. A krimi hadjáratban sokat emlegették. Az almai ütközet után tábornoknak neveztetett ki és egy dandár parancsnokává. Ennek élén 1855. szept. 8-án Sebastopol egyik erődítvénye ellen intézett támadásban egy gránát által nehezen megsebesült. Az olaszországi háborúban osztálytábornok lett, s nevezetesen Solferinonál ismét fontos szolgálatokat tett.. De a napoleoni udvarnál nem állt nagy kegyben, sőt 1868-ban a franczia hadsereget élesen rostáló katonai műve („A katonai intézmények szelleme") folytán épenséggel mellőzött egyén lett, ugy hogy a jelen hadjárat kitörésekor is csak valamely távoli szerepet — a kiszálló sereg vezényletét — adták neki, mely vállalat, mint tudjuk, a szárazon szenvedett vereségek után visszaparancsoltatott. Azonban a nép s a függetlenebb elemek bizalma Trochu iránt egyre növekedett, s még a régensség alatt a párisi hadak parancsnokává, a köztársaság kikiáltása után pedig — szept. 6-diki táviratok szerint — a honvédelmi bizottmány elnökévé lön kinevezve. E bizottmány, amennyire a röviden fogalmazott, sürgönyökből kivehető, de a dolog természetéből folyólag is — minhogy elnöke részére teljhatalomról szól — a minisztérium fölött áll, s e szerint ő jelenleg a nemzet első, mindenesetre pedig legfontosabb hivatalát viseli. Egy szóval, ő a franczia köztársaság ideiglenes elnöke, mely köztársaság még ma forradalmi, de kétségtelenül az átalános nemzeti óhajtás nyilvánulása, mert még a katonaság és azok hazafias vezérei részéről is melegen üdvözöltetik. Persze hogy ezen a császárságnál is szebb méltóságban annak idején a nemzeti szavazat által is megerősíttessék, egy szóval, hogy ezt állandóbban viselhesse, ahhoz ezúttal nem csekélyebb föladat , mint magának a köztársaságnak megmentése kivántatik, ami hogy a jelen viszonyok közt nem áll-e a lehetőség határán kivül, az a franczia nép lelkesedésének és erőkifejtésének mérvétől függ, mit most megitélni nem áll az emberi számitás és előrelátás hatalmában. Csak az bizonyos, hogy Európa és a művelt világ népei most még fokozottabb rokonszenvvel nézendik a sorstól súlyosan látogatott franczia nemzet küzdelmét, s még inkább óhajtják, hogy sikerüljön neki végleg diadalmaskodni a betörő ellenségen, mert a harcz már most nem csupán nemzeti, de egyszersmind szabadságharcz jellemét is öltötte föl, mely ugy lehet, hogy világrészünkre a legjótékonyabb hatást fogja gyakorolni. Ennélfogva őszinte szívből kivánjuk, hogy diadalmaskodjék s éljen a franczia köztársaság! V. J. Tiszteljétek azt, ki a balsorsnak Üldözöttje, Tiszteljétek, a boldogtalant! A béreznek tölgye, mely villám tüzében lángol, S a kínokban égő ember, Szent legyen előttetek! Őket isten, sajtoló kezével, Magának választotta ki! E vérző halálos seb, Melyet mélyen ütött saját kebelén, Csupán végsője a sebeknek Miket e földön hordozott ő. Ti, csak ez egyet látjátok, szivéből Sötét patakban ömleni; A többit, mit az élet vágott rajta, Elfedte hallgató kebele. Nagy harczot vitt ő: Embernek harczát az istennel! — Mit kaczagtok , Hogy küzdő térde végre összeroskadt, Mit kaczagtok, ti nyomorú, ti gyáva férgek? Ti, kiknek ember előtt is meghajlik Gyönge térdetek! Ti, kik reszkettek összetörni Az emberfonta rabbilincset is! Míg ő, a büszke, a nagy, Erős karokkal tépte szét a lánczot, Melylyel ama hatalmas szellem Rabul az élethez kötötte őt! Oh, nemes, kiszenvedett barát! Ismertem én keblednek gazdagságát! De az vesztedre volt csupán! Fájó szived kincsekkel terhelt sajka volt, Csodáljam-e, hogy elmerült Éltednek zajló, vészes tengerén?! . . . Ha sírod dombját holnap keresni fogja első éj után: a hajnalcsillag, S egyetlen siratod: az ég harmatja, S azt, a sírok közt, honnan Szívetlen embertársaid kizárták, nem találja, — Hozzátok igy szalandok: Nézzétek! amott távol domborúl az, Kórók, tüskék között, — Magában, elhagyatva, számkivetve, — Mint egykoron lakója! Szemere Miklós. Az öngyilkos. 1842. Őt a fájdalom ölé meg! — S én, a lelketlen tömeggel Nem dobok követ sírjára . . . Ki tudja, egykor nem ez lesz-e Ensorsom is! 466 I*áris. II. Ez évi julius hó 15-én mult 30 éve, hogy az európai „nagyhatalmak": Ausztria, Orosz-Poroszország az egyptomi-török bonyodalmak megszüntetése tárgyában államszerződést kötöttek. Francziaország, mely 25 év alatt az első császárság által okozott teljes kimerüléséből megint új erőre vergődött, mely minden tekintetben a nagyhatalmak sorába tartozott volna, az európai magas areopágból kizáratott és a keleti ügyek rendezése alkalmával teljesen mellőztetett. Thiers, a köztársaság és a császárság történetének lángtollú írója, állott akkor a franczia minisztérium élén. Az akkor még csak 43 éves férfiú nem nézhette nyugodtan honának e megaláztatását. Rendkívüli eréllyel látott hozzá a franczia sereg kiegészítéséhez, és midőn tiltakozásai a „szent szövetség" fejedelmeinek kormányainál csak mosollyal tétettek ad acta, fenyegető állást foglalt el, és egyúttal Páris erődítését szavaztatta meg. A háború azonban elmaradt. Thiers e miatt leköszönt s a franczia hiúságon ejtett sebnek meg nem boszulása Lajos Fülöpöt 8 évvel később trónjától fosztotta meg, de — Páris csak erődittetett. Mikor Thiers 1840-ben Páris erődítésének szükségességét szóba hozta, és ez iránti nagyszerű tervét egy jeles beszédben előadta, oly elragadó, oly ellenállhatatlan ékesszóllással indokolta és fejtegette annak minden egyes állítását, hogy utoljára minden ellenvetést elhallgattatott. Thiers 1841-ben erődítési jelentését történelmi visszapillantásokkal tette a törvényhozó testületben, annak bebizonylására, miszerint azon gondolat, hogy Francziaország fővárosa megerősíttessék, nem új valami. Már Vauban, ki megteremtette az erődítési vonalakat Francziaország határán, XIV. Lajos kormányzása alatt, gyakran foglalkozott azon eszmével, hogy Páris megerősíttessék, de a sok palotaépitések e terv kivitelét megakadályozták. Vauban, ki ép oly nagy államférfiú mint hadvezér volt, azon nyilatkozatot tette, hogy: Páris bevétele az országra nézve a legnagyobb szerencsétlenségek egyike volna, s amelyből egyhamar ki sem bontakoznék. I. Napóleon is meg akarta Párist erősíteni, még pedig nem azon időben, midőn hatalma hanyatlani kezdett, hanem az austerlitzi csata után. De tartot attól, miként emlékiratában maga felemlíti, hogy Páris lakosságát nyugtalanítni fogja az erődök építése. Így hanyagolta el az erődök építését szerencsésebb idejében, és midőn 1814-ben ismét gondolt arra, már késő volt, mert két invasionalis hadsereggel kellett megküzdenie, és míg az egyiket hátráltatta, az alatt a másik Párist fenyegetve előnyomult. Ezen körülmények folytán késztetve volt mindannyiszor visszatérni, mert tudta, hogy Páris nincs fedezve,és hogy tíz napon át sem tarthatná fenn magát, vele együtt pedig Francziaország is elveszne. ,,A béke ideje" — mondá Thiers erődítési jelentésében — „gyakran a paradoxok ideje. Napjainkban mindent tagadtak, ugy miként mindent állítottak is. A várak fontosságát kétségbe vonták és ennek bebizonyítására utaltak Napoleon példájára, ki hadseregeinek gyors előmeneteleinél a várakra nem is figyelt és azok előtt soha meg sem állott. De maga Napoleon meghazudtolta ezen állítását, midőn elismerte azt, hogy a Vauban által megerősített helyek mentették meg 1792-ben Francziaországot, tartóztatták föl az 1814-iki invasiot és nagyban járultak ahhoz, hogy az 1815-iki egyezmények nem lettek oly annyira hátrányosak. A határvárak azonban nem voltak elégségesek arra, hogy az ellenséges hadsergeket feltartóztathassák, mert miután a határerősségek vonalát egyszer áttörték, Francziaország belsejében sehol sem voltak erős helyek. Múlhatatlanul szükséges tehát elsánczolt pontokat hozni létre az ország belsejében is, s minthogy a betörő ellenségen hadcsapatok czélja mindig a főváros volt, mindenekelőtt ennek a védelmére kell gondolni. Francziaország fővárosa ezenkívül már földrajzi fekvésénél fogva is inkább van fenyegetve, mint a többi nagyhatalmak fővárosai. A franczia határoktól Berlinig 182 lieue-t kell hátra hagyni, három nagy folyón kell átkelni s ezenfelül még sok erős vár is állja el az utat, mint Luxemburg (most már le van rombolva), Mainz, Ehrenbreitstein, Magdeburg. Bécsbe — így folytatta Thiers indokolását — 216 hieue-nyi út vezet, át kell menni a Rajnán, Dunán, Lechen. Innen s útközben sok az erős vár, a többi közt Ulm. „Ellenben, hogy Párisba juthassanak, az északi franczia határtól alig 60 heue-nyi utat kell tenni, csak másodrendű folyók esnek az útba, mint a Szajna, Marne stb. Ide járul még egy más, egészen politikai természetű körülmény is. Poroszország, Spanyolország, Ausztria, sőt maga Anglia is nem oly egyöntetűek, nem oly tömörek, mint Francziaország. E körülménynek megbecsülhetetlen az előnye, mert a legbensőbben egyesülve van. Soha oly nagy ország tökéletesebb egységet nem volt képes felmutatni ... De ez előnnyel Csak akkor bír, ha egyetlen központja van, mely az egészet mozgásba hozza. Ez a