Vasárnapi Ujság – 1870
1870-12-11 / 50. szám - Petőfi Sándor: Levél Várady Antalhoz (1846.) 642. oldal / Költemények - A lovasság sajátosságai. U. G. 642. oldal / Vegyes tartalmu
vizét elzárnák, a 27 fokot is elérné. E források hévmérsékelélben emelkedik, kigőzölgésük ez időszakban oly nagy, hogy Toplicza környékét örökös gőzlepel táborozza körül. A leirtaknál jóval nevezetesebb és dúsabb azon harmadik meleg forrás, mely a Maros balparti magaslatán a Zápogya beszakadásán felül bámulatos vizbőséggel rohan ki a nagyterjedelmü mésztufa-sziklák lyukacsos rétegeiből. Ezen forrás a Kolbász-család tulajdona, hévmérséke ennek is 22—25 fok; ez szintén fürdő-medenczével s vetkőző szobákkal van ellátva. Hol e források patakot alkotó kifolyása a Marosba lerohan, ott gyönyörű idomú mésztuff-sziklák emelkednek a Maros szinvonalától 16 ölnyi függélyes magasságra. Ezen csodás alakzatú szirteket pedig a meleg forrásoknak vígan csergedező csermelykéje rakta le több ezredévek hosszú során, sőt azokat nemcsak lerakta, hanem testőiességüket még fokozandó, közepén át is metszette, mely által egy, a tordai hasadást kicsinyben utánzó, oly gyönyörű sziklarepedést állított elő, melyet minden ide jövőnek méltó figyelmébe ajáalok. A kis csermely, mely ezen nagyszerű műveletet végrehajtó, zuhatagban rohant alá a sziklaélekről, ily gyöngyöllő esésétől azonban elfogta az embernek mindenből hasznot csikaró törekvése, mert a télben is fagymentes patak cseppjeit szűk csatornákba szorítva, a sziklák alján épitett malom működtetésére kényszeríté, s midőn ez által a patakot sziklaképző műveletétől elfogta, egyszersmind a sziklarepedést is megfosztó zuhatag szépségeitől. De okként is elég szép és vonzó, elannyira, hogy annak télen felvett képét a melléklésre méltónak ítéljük. .642 Petőfinek egy eddig nem ismert költeménye. Jókai Mór, a Hon decz. 8-diki számában ritka érdekű közleményt adott: Petőfinek egy addig sehol nem közölt, teljesen ismeretlen költeményét, melyet hozzá Esztergomból Futó Ferencz ur küldött be, kihez a költemény, harmad kézből, de mint Jókai biztosan állithatni véli Petőfi saját eredeti kéziratában került. A kézirat hitelességéről természetesen nem szólhatunk, de a mű oly kétségtelenül rá vall szerzőjére s minden során oly félreismerhetlenül viseli Petőfi lánglelkének bélyegét, hogy hitelességén egy pillanatig sem kétkedhetünk. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, egész valóságában bemutatni olvasóinknak is e becses ereklyét. Csak egy megjegyzést akarunk még előre bocsátani. Ily ismeretlen hagyományai Petőfinek, ki sokszor hevenyében, s ugy szólván, egyszerre „tisztázva" itt, még másutt is lappanghatnak. Vajha egymásután mind napfényre kerülne, a minő keze nyomát hagyta! A költemény itt következik: Levél Várady Antalhoz. Dömsöd, május 22-én 1846. Hát megtörtént a párbaj? s élsz-e még? Ha főbe lőttek, — tudósits felőle, írd meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak. És boszul álljak éretted, barátom . . . Szó a mi szó, de nekem igazán Nem tetszik, hogy te minden balgaságért kész vagy koczkára tenni éltedet. Azt gondolod: lelked — tested szakáll? s ha Leborotválnak, utolag kinősz? Csalódol, mert az élet csizmatalp. S ez nem lesz uj, ha egyszer elkopott, Azért kiméld a drága csizmatalpat, A melyet nem szab kétszer senkinek Az ég vargája, a kőszivü sors. — S azt gondolod tán: annyi a barátom Mint fönn az égen a csillag ? ha egy Lehull közülök, észre sem veszem? Hiszen tudod jól, mily kis számotok van Nektek, kik engem őszintén szerettek, Kik föntartjátok szivem melegét. Mert e kis számot megfogyasztani? — És Ida, Ida, e kedves leány*) Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő Kinek kivüled nincsen senkije. Te vagy világa . . . Lennél oly kegyetlen, Reá szakadni hagynád a világot? S van még egy ... a hon! vagy már elfeledted, Feledhető-e a miről beszéltünk A lelkesülés lángóráiban? Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő, Mely álmainknak legkedvesbike, S akkor hazánknak ránk szüksége lessz. — Látod barátom, élted mily becses, Azt a világhoz mennyi láncz köti, S te mégis könnyelműn koczkáztatod. Ha még nem tértél, térj eszedre már, S ne légy, mint voltál, olyan balgatag, Vagy igazabban: oly kétségbeesett . . . Kétségbeesni! . . . milyen gyávaság! . . . Kinek van erre több s nagyobb oka, Mint én nekem? de én szégyenleném ezt. A szenvedésnek lángjában szivem Szét fog pattanni, mint a porczellán, De, mint a jégcsap, szétolvadni nem! . . . Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek, Majd megtanítlak én kétségbeesni, Hogy unokád is megemlegeti. Vásárra ott ben termek nálatok, S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, Vagy bőrt, vagy posztót s ofélét, azért Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. Mért hajh, jó gazda ám a magyar ember! A mit kutyákon, kártyán s más egyében Eltékozol, meggazdálkodja könyven. A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros Nadrágjával s prémes mentéivel volt, Melyet nagyapja s édes apja vett. Az szolgált még az ő fiának is. Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan, Minőnek első pillanatra látszol, A lelki szükség nem bánt tégedet, Minden szükséged van; de lelki nincs, Ettől az egytől megmentett az Isten . . . — A mint mondottam: a vásárra majd Meglátsz barátom, akkor fölmegyek, S te rám sem ismersz, ugy megváltozám; A szép természet megváltoztatott, Beteg kedélyek e hű orvosa, Beteg valék én ott ti nálatok A pesti utczák holt hideg kövén, Hosszú sötét árnyként vonult utánam A csüggedés, az életunalom. — Ujjá születtem! ... a falusi jég, a Sötét erdőknek zugó lombjai, Lombok felett a csattogó madár, A fák alatt a hallgatag virágok Föléleszték elájult lelkemet; Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot. Már csak haragszom rája, csak haragszom . . . . Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált Elzárt, elorzott boldogságáért, hogy Meg nem torolja kincse elrablóin Évezredeknek szenvedéseit. — De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát, Midőn a népek mind fölemelik A föld porába gázolt fejeket, S végig menydörgik a föld kerekén: „Legyünk rabokból ismét emberek!" Ez nagyszerű, de véres kor leszen, És ugy is illik, hogy véres legyen! . . . Már vízözön volt, most egy vérözön kell, Hogy megtisztuljon a világ a szennytől, A mely fölötte meggyülekezék, Egy vérözön kell és ha az lefolyt majd, A megmosdott föld tiszta szép leend, És lakni fognak emberek fölötte, Hasonlitók az Isten képéhez. Petőfi. *) V. A. menyasszonya s később hitvese. A lovasság sajátosságai. Egy angol katonai iró ifj. Denison György művéből mutatok be egy fejezetet. Nekünk magyaroknak, azon népnek, melynek fiai a huszár nevet világhírűvé tették, ugy hogy ma minden európai állam hadsergében a könnyű lovasság számos ezredei viselik a huszár nevét és öltönyét; nekünk kétszeresen érdekes, mert a következőkben rajzolt kép minden vonásában saját magunkra ismerünk. Minden hadsereg főkép három fegyvernemből van szervezve: lovasság-, tüzérség- és gyalogságból. Mindenik fegyvernemnek megvannak a maga sajátosságai s különböznek egymástól szervezetük-, fegyverzetek- és harczmodorukra nézve. Például, a lovasságnak tűzzel és vakmerőséggel kell fellépnie, a tüzérnek hidegvérrel és hűséggel ágyujánál kell maradni, mig a gyalog kimérten és a körülmények megfontolásával nyomul előre. Látni való, hogy a különböző fegyvernemek vezérei különnemű tulajdonságokkal és hajlamokkal kell hogy bírjanak, s hogy különösen a lovassági vezérben a legritkább sajátságoknak kell találkozni, a felelősség súlyának megfelelő képzettségnek és gondosságnak az elszánt vakmerőséggel és hidegvérű vitézséggel. A legnagyobb óvatossággal jól kifőzött terv végrehajtásában gyorsaság és merészség, a legnagyobb hidegvér, elővigyázat a szerencsétlen harczot követő visszavonulásnál, előrelátás az ellen üldözésében: ezek kívántatnak meg benne. Ezért a lovasság, ha nincs oly tábornoka, ki magában egyesíti a győzelmet biztosító tehetségeket, s nem ismeri fegyvernemének sajátosságait: soha sem fog olyasmit tehetni, mit a történelem ajkára méltasson. De ahol talpra esett tábornokoktól vezérelte tett, nem volt pusztán hézagtöltelék, hanem derék bajtárs minden győzelemben, ellenállást nem ismerő rohamával, mint egy nagy folyó áradata sodorván magával minden akadályt, hogy aztán megsemmisitse. Minden hires lovasvezér tetterejéről, buzgóságáról , rettenthetlenségéről volt ismeretes. Csak annyiban különböztek egymástól, mennyiben egyik vagy másik kevésbbé volt elővigyázó és óvatos, mi egy saját felelősségű vezényletnél szükséges. Lehettek hírnevea lovastábornokok, kiknél az előrelátás teljesen hiányzott, de merem állítani, hogy olyat, kinél tetterő és rettenthetlenség hiányzott, hírnévre jogosítottnak nem tapasztaltam. Szükséges a lovasság támadásánál, hogy közelében tartalékja legyen, amely támogatni van hivatva a támadás kivitelére rendelt osztályt, mert egyik fő sajátsága e fegyvernemnek, hogy a felé fog hajolni a diadal, ki tartalékával utóbb csap ellenére. A lovasság soha sem gyöngébb és soha sem könnyebb azt szétverni, mint épen közvetlenül egy sikerült rohama után. Emberben és lóban elfúl a lélegzet, a hadtagok rendetlenségben vannak, a zavar uralma átalános, a parancsok elhangzanak vagy senki sem követi. S ha e pillanatban egy pihent osztály rajtok üt , egész bizonyossággal szétugrasztja. A lovasság a sereg szeme és füle, ezt eltakaró átláthatlan függönyt képez, óvja meglepésektől, mozdulatait elfedi, s egyszersmind az ellenlépéseit megfigyeli s tudósítást szerez terveiről. Ez használhatóságának egyik iránya, s e tekintetben nagy fontosságú, kimondhatlan értékű egy háborúban álló hatalomra nézve. Ezenkívül igen alkalmas élelmiszerek harácsolására és különösen kémjáratokra. A lovasság értéke mindig lovai állapotjától függ. Ha ez rosz, patkóik elhullnak, hátuk feltörve, a lovak csakhamar rokkantak lesznek, s azáltal az egész fegyvernem használhatlanná silányul. Legelső alapelve a lovasságnak, hogy soha sem szabad magát megadnia, kivált csak valamennyire nyílt téren. Mindig meg kell próbálnia, hogy átvágja magát; ha ez lehetlen, szétszóródik, s így hiusítja meg az üldözést. És ebben különbözik lényegileg más fegyvernemtől. Ez alapelvet igazoló eset, midőn Stonewall Jackson Virginiában Harper-Terry-t 1862. szeptemberében gránátokkal lövete. Hasbrouck Davis ezredes, ki itt az északiak lovasságát vezénylő, a kapitulácziót megelőző éjjel az őrség összes lovasságával az ellenségen átlopódzott, véletlenségből Longstreet tábornok ostrom hadszervonatára bukant, elfoglalt és széttört egy csomó szekeret és lekaszaboltatta a fogatokat. Donelson erőd bevételénél Kentuckiban, 1862-ben Forrest tábornok áttört az északiakon s megmentette egész ezeredét. Seydlitzról, Nagy Frigyes hires lovas tábornokáról, a régibb és ujabb idők egyik legkitűnőbb lovasvezéréről a fentebbi elvre vonatkozó példaként, s minden lovastisztet átlengeni kellő szellem mintaképként egy adomát mondunk el Rochefort gróf „Idées pratiques sur la cavalerie" czimü műve után. Seydlitz, kinek Nagy Frigyes győzelmeinél sokat köszönhetett, oly ügyes és erős lovas volt, hogy nem tudta megérteni, hogyan engedheti egy lovastiszt magát elfogatni, míg lovát el nem lőtték alóla. E véleményét mondá ki egy alkalommal, mikor a király kíséretére rendelt őrséget vezette. Frigyes, kinek figyelmét semmi sem kerülte el, ezt hallván, elhatározta próbára tenni őt. A mint a kiséret egy hidon lovagolt volna át, ennek közepén a király megállítja lovát és Seydlitzhoz fordul ki elől is, hátul is lovasok közé volt szorulva : „Seydlitz, ön azt mondá, hogy egy lovastisztnek soha sem szabad magát elfogatni hagyni; ez vitéz emberhez méltó vélemény, de mégis vannak körülmények, midőn magát bárki is gyalázat nélkül megadhatja. Vegyük például, mi volnánk az ellenség és önerővel át nem törhetne. Nos, mittevő lenne ekkor?"