Vasárnapi Ujság – 1876
1876-03-26 / 13. szám - A csudálatos történet. (Nagymama meséje.) 194. oldal / Elbeszélések; genreképek - Szász Károly. A képes biblia (Freiligrath u.) 194. oldal / Költemények
194 f VASARNAPI UJSÁG, magát egészen az irodalomnak szenteli. A Rajna mellé Unkelbe költözött, hol későbbi nejével, a weimari származású Melos Idával ismerkedett meg, aki nevelőnő volt egy angol családnál. 1841-ben nőül vévén a leányt, Darmstadtban telepedett le, hol a porosz király, IV. Fridrik Vilmos, 300 tallérnyi évi dij adományozásával lepte meg a már akkor hirneves költőt, kit Geibel Manó s Hoffmann von Fallersleben, a fiatal költői nemzedék jelesei siettek magányában fölkeresni. Az utóbbinak látogatása s barátsága majdnem végzetessé vált Freiligrathra nézve, ki addig a politikai múzsa érintésétől távol tartotta magát, de a Hoffmann befolyása folytán a szabadelvű politikai áramlatba szintén besodortatott s attól fogva a fiatal Németország Tyrtaeusai közé tartozott. Hogy királyi évpénzét el kelle veszítenie, az nem tartóztatta vissza a költőt, ki Belgiumba, majd Svájczba tette át lakását; de biztos életfentartó állomás és jövedelem nélkül már-már a kereskedői pályára visszatérésről kezdett gondolkozni s e czélból egy londoni bankárházzal összeköttetésbe is lépett, midőn az 1848-ki események ismét visszahívták hazájába; de politikai szereplése s forradalmi költeményei csakhamar vizsgálatokat s üldözéseket zúdítottak nyakába, melyek elöl 1850-ben Londonba menekült. Itt kereskedői foglalkozással biztosította megélhetését, de a mellett irodalmi s jelesen műfordítói tevékenységre is tudott időt nyerni magának. Lecsendesülvén a politikai zavarok utóhatása, a hatvanas években ismét visszatérhetett hazájába, s itt nemzeti adakozásból oly tőke birtokába jutott, mely megélhetését, halála napjáig, biztosította. Költeményei első gyűjteménye már 1838-ban jelent meg, s azóta közel husz kiadást ért. Kiválóbb darabjait, melyek a lyrai, elbeszélő és festői (leiró) elemet egyesitik, minden gyermek ismeri s szavalja Németországban. Lángoló hév, kelet és dél képeiből táplálkozó képzelődés, a nyelv hatalmas ereje költészetének fő jellemvonása, de a kedély melegebb hangja sem idegen olykor műveiben, mint pl. a „Képes biblia" czimü költemény is mutatja, melyet mai számunkban közlünk. Olykor — s tán gyakrabban, mint óhajtandó — az iszonyú és borzalmas iránti hajlam lesz túlnyomóvá költészetében, s az előadás hatalmas ereje mellett is visszataszító benyomást hagy hátra az olvasóban. Románczai és balladái nem felelnek meg e műfajok hagyományos szabályainak, de költői erő és sajátságos egyéniség által megragadok. „A virágok bosszújában" a virágillat mérges és gyilkoló hatását épen ugy egy románcz alakjában tudta személyesíteni, mint Gőthe a viz csábos hatását a „Halász"-ban; a virágok kelyhéből kikelő szellemek a vizi tündér (hableány) hatalmas alakjára emlékeztetnek. Politikai költeményei, pl. a „Qaira" egy német marseillaise merészségével s hatalmas lendületével bírnak. Csodálatos, hogy ez egészen sajátságos — minden utánzástól s idegen befolyástól ment költő, mint műfordító az idegen hangulatok visszatükrözésében is rendkívül szerencsés. Hugo Viktor „Alkonyi dalait" és „Ódáit" ép oly erővel, hűséggel és hangulattal birta visszaadni, mint Moore Tamás számos gyöngéd dalát. Tagadhatlan, hogy ő mint lyrikus, nemcsak első gyűjteményével, de az azt követő s „A kévék közt" czimü későbbi kötetével is, uj utakat tört a német lyrának s azt, bár többnyire idegen tárgyú és szokatlan, de mindenesetre költői hangokkal gyarapította; különösen mint politikai költő pedig, „Cairá"-jával és „Uj társadalmi s politikai dalaival" a legmerészebb és legszabadabb hangot honosította meg a német költészetben, s e hang őszinteségét jellemével, s életével is megerősítette, nélkülözések és üldözések közepette s a száműzetésben. Mint költőt és hazafit méltán jutalmazta a köztisztelet és elismerés, s midőn aggkorban, de még fiatal lélekkel sírjába megy, egy nemzet tisztelete s az egész mivelt világ rokonszenve teszi koporsójára a megérdemelt koszorút. —á—r. A képes biblia. (Freiligrath.) Gyermekkorom barátja, Te barna nagy kötet! Szemem mi gyakran láta Föltárva tégedet. Gyönyörbe oh mi gyakran lingattak képeid! Játékim odahagytam, Hogy te keletre vigy! Más föld-övek kapuit Nyitád nekem te föl. Minden, mi ragyogó itt S tükörként tündököl. Szemem egy új világot Benned mosolygva lát, Pálmát, tevét, pusztát ott S a pásztort s sátorát. Te vezeted előmbe A hősök s bölcseket, Kiket a könyvek könyve Csodálva emleget. Lánykákat, tisztaságban És bájban gazdagon, Mind olyan tisztán láttam, Szines lapjaidon, A patriarkhák éltét, Szelíd erkölcseit, Mig angyalok kisérték Minden lépéseik'; Jártok-keltök'; miképen Itatták a gulyát, Szemem mindent hű képben, Rajtad merengve, lát! Ugy tetszik most is nekem: Képed pompáiban Kinyitva állsz a széken S rád hajlok boldogan, S mit szemeim, csodálva Szemléltek rég: megint Mintha új színben állna, Pompázva újra mind! Mik régen ködbe vesztek, A sok csodás alak, Furcsa s különcé moreszkek Föltűnnek újólag, A képeket körítő Ág-, vagy virág-keret, Mind oly hozzájok illő, Mind valamit jelent! És mintha, mint hajdanta Anyámnak esdekelnék, Unszolva őt, hogy mondja Mindegyik kép értelmét; S egy dalt tanítva, minden Uj képhez egyaránt, Apám pedig szelíden Mosolygva nézne ránk! 12. SZÁM. 1876. XXIII. ÉVFOLYAM. Oh szép idő! Elszálla ! Csak rege már nekem! A képes könyv bűbája, S csodáiban hitem; A jó szülők mindketten, A boldog, gondtalan Gyermekkedély, víg kedvem: Mind oda, oda van! Szász Károly. A CSUDÁLATOS TÖRTÉNET. (Nagymama meséje.) Irta Baksay Síindor. Eljött az ősz. XIII. Akhábné folyvást takarított és pénzt csinált mindenből, amiből lehetett. Sokat panaszkodott az emberek kegyetlensége ellen, akik az ő drága egyetmását nem akarják megvenni ugy a hogy ő tartja. A buzaszalma ingyen sem kell senkinek. A drága kukoriczaszárat felköttette , s most garasával kell ereszteni kévéjét. A káposztára alig akad vevő harminczöt garassal százáért. Még mind a lábán van, ha ott nem rohad. Pedig minden szálát maga ültette. Mikor már minden eladnivalóból kifogyott, a kertre vetette szemeit és a temetőre. Ott a sok szép gyümölcsfa, annak fele már száradóban: ha ő elmegy, az utód úgyis azon kezdi, hogy kivágatja mind. A másik fele ép és fiatal: azokat ő ültette, azok az ő veteményeiben tettek kárt árnyékukkal éveken keresztül, azokhoz is igaz jussa van. Ültessen más is. Oh fiam! nem is gondolná az ember, hogy egy szegény özvegyasszonynak a szivét — ha még olyan jó is — minő gonosszá tudja tenni a keserűség! Hogyan irigyel az utódjától egy vesszőhajtást is! Milyen kaján kedvteléssel dúl és pusztit, és milyen jól esik neki, ha „az ő kertjét" olyan kietlenné teheti, mint a maga lelke, olyan elhagyott árvává! Olyan jólelkű asszony volt máskép. Nem is lehetett más, aki egy felszedett árvát úgy tudott szerezni, mint ő. Soha a szegény az ő kapujából éhen nem távozott el, soha felgyógyult beteg hálát adni nem jött úgy fel a templomba, hogy ő neki is meg ne köszönte volna a sok drága úri ételt, amit küldött, de mikor elgondolta, hogy az ő harmincz esztendeig kedves kertjében egy idegen fog duskálkodni, akkor feltámadt benne a sátán. Szeretett mindenkit, csak utódját gyűlölte halálosan. Akárki lesz is az. A harangozónak kijelölte a kivágandó fákat. Istók hozzáértőleg megjegyezte baltával az elitélteket. Négy közül három bizonyosan halálra volt szánva. „Tiszteletes asszony!" szólt a káplán, mikor a szomorú munkát látta, — „ez a kert egészen kipusztul, ha Istók elvégzi a mit elkezdett. Kár az élőfákat kivagdalni." „Nem élőfák ezek uramöcsém! Pár év alatt úgyis kivesznének, s nem több jogom van-e hozzájuk, mint utódomnak? Nézze ezeket a szilvafákat, derekuk csupa moh, azoknak a meggyfáknak minden levele piros (októberben). Az a nagy eperfa csupa barka, sohase terem sem alatta, sem rajta semmi. A nagy körtefa ezelőtt harmincz esztendővel is ekkora volt már, az idén sem termett, eljött az ideje. Csak a törzsöke megér két ezüst forintot bútordeszkáknak."