Vasas, 1972 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
3 VASAS Türelmetlen pályakezdők Megkérdeztek kilencezer, alig néhány éve dolgozó fiatalt: milyenek voltak az első hetek, hónapok az első munkahelyen, milyen volt a pályakezdés? A logikus statisztikai rendbe csoportosított válaszok s a tudományos igényű következtetések közelebb visznek annak megértéséhez, hogy miért lett napjaink egyik nagy társadalmi — és gazdasági — gondja a pályaválasztás, s a pályakezdés. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács, valamint a Munkaügyi Minisztérium vizsgálata — amelynek végkövetkeztetéseit Havas Ottóné fogalmazta meg — csak egylenne a témába vágó rutinmunka közül, ha készítői nem tágították volna vizsgálódásuk körét. A fiatalok válaszai, véleménye mellett kíváncsiak voltak a munkáltatók és „főhatóságaik” a minisztériumok, a megyei és városi tanácsok, a társadalmi intézmények vezetőinek véleményére is. így lett kerek egész a vizsgálat; így lett vaskos kötetnyi bizonyíték a fiatalok mellett, és figyelmeztetés azok számára, akik nemcsak hogy nem értik, de — talán csak a bürokratikus szokásrendszer hatására — minden lehető eszközzel és módon súlyosbítják a pályakezdés amúgy sem könnyű gondjait. A munkaerővel való foglalkozás korszerűsítése az új követelményeknek megfelelő módszerei határozzák meg a jövőbeni feladatainkat... Filmvetítéssel egybekötött gyárlátogatásokat szervezünk általános iskolai tanulóknak” (Részlet az Ikarusz Karosszéria- és Járműgyár jelentéséből.) „A vállalatot még ma sem ismerem, akármilyen szégyen. A várható keresetről és a munkahelyi szokásokról csak a felvétel után kaptunk némi tájékoztatást.” (Részlet a 11. számú interjúból.) Az első buktatók A jó pályakezdés első feltétele a helyes pályaválasztás. Az utóbbi években több ezerre duzzadt azok száma, akik a legkülönbözőbb intézményekben, a pályaválasztás, a pályára irányítás tudományos és gyakorlati gondjainak megoldásával foglalkoznak. Próbálkoznak a vállalatok is: reklámkampányokkal, üzemlátogatások szervezésével, filmek bemutatásával, brosúrák megjelentetésével, kiállítások szervezésével. S az eredmény: a megkérdezettek több mint 75 százaléka a családi határozat, a baráti, ismeretségi kör tanácsa szerint választotta mai foglalkozását. Ez nem jelenti ugyan a hivatalos pályaválasztási tanács csődjét, ám a módszereken érdemes lenne elgondolkodni, többek között azon, hogy a vállalatok és intézmények elsősorban a tizenéves fiatalokra koncentrálnak, s csak másod-harmadsorban a szülőkre, a pedagógusokra. (A pedagógia régi dilemmája: képes-e eldönteni a tizenhárom-tizennégy éves gyerek, hogy milyen pályát válaszszon?) A pályakezdés első fontos tényezője: ismerkedés a munkahellyel, a felettesekkel, a leendő munkatársakkal. A megkérdezett igazgatók 73 százaléka szerint vállalatuknál „a munkába lépők szervezett fogadása biztosított ...” A Kohó és Gépipari Minisztérium jelentése már nem ilyen optimista: „A pályakezdő fiatalok fogadására, tájékoztatására nem alakult ki egységes gyakorlat. A feladatokon túlmenően nem ismertetik meg a dolgozókkal jogaikat. A kollektív szerződés ismertetése egyetlen helyen sem történik meg. Általánosságban csak az egyéni feladatok és a kezdő keresetek szolgálják a tájékoztatást.” Nézőpont kérdése Munkahelyi feletteseiknek csak 55 százalékukat, közvetlen munkatársaiknak 54 százalékukat mutatták be. Konkrét munkafeladataikról 44 százalékuk, a várható kezdő keresetről 43 százalékuk, a további kereseti lehetőségekről mindössze 21 százalékuk kapott információt. A munkahelyi szokásokról — amely egyébként minden ünnepségnél jobban elősegítheti a beilleszkedést — a megkérdezetteknek csak 20 százalékát tájékoztatták, és elenyészően csekély azoknak a száma, akik több, kevesebb információt kaptak leendő munkahelyük általános gazdasági feladatairól. Az igazgatók, a párt- és KISZ-vezetők, szakszervezeti bizalmiak szebbnek látják a helyzetet. Döntő többségük úgy tudja, hogy a pályakezdőket minden esetben megismertetik főnökeikkel, munkatársaikkal, konkrét feladataikkal , és azzal, hogy munkájuk hogyan illeszkedik majd be a vállalat egészének munkájába. Persze itt is kialakult bizonyos hierarchia: a diplomásokkal törődnek viszonylag a legtöbbet, őket követik a középiskolások és a szakmunkások, s a legelhanyagoltabbak a szakképzettség nélküliek, akik — úgy tűnik — csak addig keltenek különösebb érdeklődést, amíg leadják a munkakönyvüket. Megkérdezték a pályakezdőket: főnökeik észrevették-e — s mi módon — a jó munkát? Az egyik tömör — s a vizsgálat idevágó részének lényegét kifejező — válasz: „dicsérni jobban szeretnek, mint fizetni.” És ez nem afféle , anyagiaskodó szemlélet, már csak azért sem, mert a munkahelyi szakmai karrier mércéjeként a megkérdezetteknek csak 40 százaléka jelölte meg a nagyobb keresetet. (Csak illusztrációként: a megkérdezett 17—20 évnek legnagyobb része az 1200— 1500 forint közötti kereseti kategóriában, a 21—25 évesek az 1700—2000 forint közötti, a 26—30 évesek a 2000—2500 forint közötti kereseti kategóriába tartoznak. Az egyetemi végzettségűek zöme az utóbbi kategóriában található, s kisebb részüknek ennél magasabb a havi keresete.) A fiatalok 33 százaléka a munkateljesítményt, 23 százaléka szakmai rangot, 27 százaléka a munkatársak barátságát, 19 százaléka a vezetők bizalmát, s mindössze 10 százaléka a vezetői beosztást jelölte meg az érvényesülést biztosító tényezőként. 74 vállalat és intézmény vezetőinek több mint 90 százaléka szerint a pályakezdők kizárólag a keresetek növekedésében látják a karrier mércéjét. Egyéb motívumot csak a maradék 10 százalék említett. Vaskos félreértés ez, aminek veszélyes következményei vannak. Ugyanis a vezetők a — vitathatatlanul meglévő — kereseti igények lehetőség szerinti kielégítésével a pályakezdők érvényesülési problémáit jórészt megoldottnak tekintik. A szakmai előmenetel, a fiatalok sikerigényének kielégítése, az ennek megfelelő széleskörű érvényesülési lehetőségek biztosítása háttérbe szorul, pedig a 9000 kérdőív, illetve személyes interjú döntő többsége azt bizonyítja, hogy a pályakezdő fiatalok jóval egészségesebben gondolkodnak, egészen mást várnak: érvényesülési lehetőségeiket alapvetően saját jó munkájuktól, tényleges teljesítményüktől teszik függővé, s ettől nemcsak a magasabb fizetés, hanem a szakmai előmenetel lehetőségét is várják. Ám milyen jellemző: a fiatalok rangsorolásában az érvényesülés motivációs tényezői között harmadik helyen áll a jó kapcsolatok megteremtése és negyedik helyen a vezetőkhöz való alkalmazkodás. Az igazgatók szerint pedig kizárólag a rátermettség, a szorgalom, a tanulás és az emberi jó tulajdonságok döntenek. Lehet, hogy ebben az esetben is a fiatalok gondolkodnak reálisabban? Idevág még egy statisztikai adatsor: a megkérdezett fiatalok 50 százaléka azért tanul, mert ez segíti a szakmai fejlődését, s mindössze 22,, illetve 10 százalék azok aránya, akik a magasabb kereset illetve az előléptetés reményében vállalják a munka melletti tanulást. A vezetők 70 százaléka viszont azt vallja, hogy a fiatalok továbbtanulásának döntő motívuma az anyagi perspektíva, Így vélekednek tehát a fiatalok és munkáltatóik ugyanazokról a gondokról, s alighanem az itt vázolt véleménykülönbségben kell keresnünk a választ arra a kérdésre, hogy vajon miért lesz nálunk egyre nagyobb gond a pályakezdők sorsa? Vértes Csaba Asszonyok, lányok a vasiparban is. Decemberi számunkban többek között a nők iskolázottsági szintjéről, kulturális helyzetéről írtunk. Életkor és családi állapot; első hallásra ez a két körülmény nemigen függ össze a művelődéssel, mégis elhanyagolható, ha figyelembe vesszük, hogy egy többgyermekes asszonynak nyilvánvalóan kevesebb ideje jut a művelődésre, mint egy gyermektelen, fiatal, elvált — bár dolgozó — nőnek. Ugyanakkor a szervezett oktatásban való részvételre 40 éves korig lehet a nődolgozókat kötelezni, így figyelemre méltó adat, hogy a megkérdezett 30 évnél fiatalabb nők 20 százaléka hajadon, 25 százaléka férjezett, 2 százaléka elvált, 1 százaléka özvegy. A 30—40 év közöttiek, akik még aktív résztvevői lehetnek az általános és szakmai oktatásnak — 1 százaléka hajadon, 25 százaléka férjezett, 4 százaléka elvált és 1 százaléka özvegy. Summázva tehát: a megkérdezetteknek mindössze 29 százalékára lehet számítani a munka melletti továbbtanulásban, ha nem vesszük figyelembe, hogy az elvált és özvegy asszonyok között hányan vannak, akik egyedül nevelik gyermeküket, ami jelentős mértékben befolyásolhatja a művelődési aktivitást, a tanulásra fordítható szabadidő mennyiségét. Család és gyermek: ilyen értelemben még a munka melletti továbbtanulásra alkalmas dolgozó nők aránya a családi állapot miatt is csökken, hiszen a megkérdezettek 6 százaléka egyedül neveli gyermekét. (Ebből 4 százalék egy, 2 százalék két gyermekről gondoskodik.) Marad tehát a megkérdezettek 23 százaléka akik társadalmi, vállalati érdekből és reális, emberi mérlegelés alapján ösztönözhetők a munka melletti továbbtanulásra. Kérdés azonban, hogy megfelelő módon alkalmazzuk-e a rendelkezésünkre álló, ösztönző eszközöket.Család és művelődés: részletesen megvizsgáltuk, hogy az állami-, szakmai-, politikai- és népművelési formákon milyen arányban vesznek részt a megkérdezett különböző családi állapotú és életkorú nők. A megkérdezettek 11 százaléka tanul jelenleg az állami és szakmai oktatás különböző fórumain. Politikai oktatás keretében képezi magát a megkérdezettek 28 százaléka, és a népművelési képzési formákon — szabadegyetem, nyelviskola, munkásakadémia, stb — 13 százaléka, ez összességében a megkérdezettek 52 százaléka. Mint decemberi számunkban említettük, a megkérdezettek 60 százaléka nem rendelkezik szakképzettséggel, ami annyit jelent, hogy jelenleg az érdekelteknek csupán nyolc százaléka nem képezi magát, ha eltekintünka statisztikai torzítástól, hogy esetlegesen nemcsak azok képezik magukat, akiknek nincs szakképzettségük, hanem éppen a képzettek. Miként az adatok is tükrözik, érdekes tapasztalatunk, hogy a megkérdezett nődolgozók közül a legtöbben a politikai képzésben vesznek részt, pedig ez szakmai előmenetelüket nem, vagy csak áttételesen segítheti. Jelentős tényező a család, a férj segítsége, amennyiben ezáltal tehermentesíthető az asszony. Alkalmazási minőség és iskolai végzettség; ennél a problémakörnél elsősorban azt vizsgáltuk, hogy az általános és szakmai műveltség hogyan függ össze a jelenlegi beosztással, pontosabban mennyiben dolgoznak a lányok, asszonyok a képzettségüknek megfelelő beosztásban. A megkérdezettek 57 százaléka segédmunkás, illetve betanított munkás, 12 százaléka szakmunkás, 6 százaléka technikus, 21 százaléka adminisztratív állományban és 4 százaléka ipari kisegítőként dolgozik. 11 százalékra tehető a nyolc általános alatti végzettséggel segédmunkásként, illetve betanított munkásként dolgozók aránya, 1 százalékuk szakmunkásként és 1 százalékuk adminisztratív állományban dolgozik. Hozzávetőleg a megkérdezettek 2 százaléka dolgozik érettségivel segéd- illetve betanított munkán, és ugyanilyen arányban szakmunkásként, fizikai állományban. 3 fő a megkérdezettek közül felsőfokú végzettséggel dolgozik segéd- illetve k.betanított munkásként jelenleg. Bár a százalékos arány nem számottevő, mégis elgondolkoztató egyrészből az, hogy különösen a harminc éven aluliaknál az érettségi ma már nem jelent egyértelműen íróasztali munkát. Ezt a tényt igen figyelemre méltónak ítéljük, és talán ez vizsgálatunk egyik legpozitívabb — eddigi tapasztalatainkkal ellentétes — új ismerete, hiszen ez annyit jelent, hogy a megkérdezett 30 év alatti nődolgozók 4 százaléka érettségivel a birtokában fizikai munkát végez. Idő... idő... Miután a szabadidő mennyisége jelentős mértékben befolyásolja a nők részvételét a művelődésben, megkértük a megkérdezetteket, rangsorolják a fontosság szempontjából azokat a tényezőket ami esetükben a legnagyobb mértékben járul hozzá ahhoz, hogy kevés időt fordítanak a művelődésre. A megkérdezettek 43 százaléka említette első helyen a sok házimunkát, mint akadályozó tényezőt. Másodikharmadik helyre sorolta a megkérdezettek 12 százaléka a műszakbeosztás, és a házimunka egyeztetésének gondjait, pontosabban azt a tényt, hogy nagyon nehéz dolog több műszakban dolgozni és otthon a családot, a háztartást is jól ellátni. Ez érhető is, hiszen a többműszakos munka a férfiak számára is fokozottabb igénybevételt jelent, nem csoda tehát, ha a viszonylag gyengébb fizikumú, és általában nehezebb terheket viselő nők esetében is gondot okoz. Éppen ezért a nők szemszögéből rendkívüli jelentőségű azoknak az üzemi művelődési lehetőségeknek az ismerete, igénybe vétele, melyek igazodni tudnak a helyi műszakbeosztáshoz és a nők igényeihez. Munkahely és művelődés. A munkahelyi művelődés megfelelő színvonalának vannak objektív feltételei. Nyilvánvalóan ott szélesebb a programválaszték skálája, ahol egész művelődési intézmény szolgálja a dolgozók kulturális igényeinek kielégítését. Éppen ezért érdekes számunkra, hogy nődolgozóink mennyire tájékozottak az üzemi művelődési házak, klubok, kultúrtermek, klubhelyiségek, könyvtárak létezéséről, illetőleg azok programjairól. Arra a kérdésre például, hogy tudomása szerint van-e a vállalatnak kultúrháza, a megkérdezettek 67 százaléka adott tájékozatlanságot eláruló választ. A klubhelyiség működésével kapcsolatban hasonló módon nem, vagy rosszul informált a megkérdezettek 47 százaléka, a kultúrteremmel kapcsolatban pedig a megkérdezettek 69 százaléka. Jobb a helyzet a könyvtárak esetében. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a nők jobban tájékozottak a vállalat falain belül folyó kulturális nevelő munkáról, mint a vállalaton kívül működő művelődési intézmények tevékenységéről. Ilyen értelemben javítanunk kell tehát a művelődési intézmények propagandáját a vállalatok dolgozói körében, különös tekintettel a nődolgozókra, hiszen esetükben éppen sajátos és ismertetett helyzetükből adódóan fontos a munkahelyi művelődés lehetőségeinek ismerete, hiszen így tudnak választani az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő programok közül. — folytatjuk — Kubesch Erika 1972. JANUÁR Elnökségi tudósítás Szakszervezetünk elnöksége január 5-én tartotta idei első ülését. A termelési osztály tájékoztatta az elnökséget a vállalatok és intézmények szocialista brigádvezetőinek eddig megtartott tanácskozásairól. A jelentés többek között megállapítja, hogy ezeken a tanácskozásokon több mint 8 ezer brigádvezető vett részt és sokan jelentek meg a gazdasági és mozgalmi vezetők közül is. A jelentés hangsúlyozza, hogy a vitákat az őszinteség és a kritikus szemlélet jellemezte. Az elnökség — ugyancsak a termelési osztály előterjesztése alapján — megvitatta a vas-, fém-, és villamosenergiaipar szocialista brigádvezetőinek országos tanácskozására készített referátum vázlatát. A központi vezetőség 1971. nov. 10-én tárgyalta a szakember-utánpótlás jelenlegi helyzetét és az ezzel kapcsolatos további feladatokat. A szervezési és káderosztály most elkészítette a témával kapcsolatos KV állásfoglalás és határozat végleges szövegét, amelyet szintén megvitatott és jóváhagyott az elnökség. Végül a központi vezetőség idei s az elnökség első félévi munkatervéről döntöttek. Vasasküldöttség Finnországban Méhes Lajos főtitkár vezetésével háromtagú delegáció vett részt a Finn Fémmunkásszövetség december elején tartott XI. kongreszszusán. A delegációnak — a kongresszuson való részvétel mellett — alkalma volt megbeszéléseket folytatni testvérszakszervezetünk vezetőivel is, valamint a Finn Kommunista Párt főtitkárával. KÖNYVESPOLC Rövidesen megjelenik az Akadémia Kiadónál Rácz János: Az üzemi bizottságok a magyar népi demokratikus átalakulásban. A forradalmi népi bizottságok jelentősége, szerepe a népi demokratikus átalakulásban olyan téma, amely már régen foglalkoztatja a felszabadulás utáni korszak kutatóit. A nagy érdeklődés oka elsősorban az a jelentős szerep, amelyet a bizottságok a forradalmi átalakulásban betöltöttek. Az üzemi bizottságok különösen fontos küldetést teljesítettek ; tevékenységükön keresztül valósult meg a tőkés termelés munkások által történő ellenőrzése, de a romok eltakarításában, a termelés megindításában is elévülhetetlen érdemeket szereztek. Ez a monográfia az üzemi bizottságok sokrétű tevékenységének átfogó történetét nyújtja. A munkában különösen nagy hangsúlyt kapnak az olyan kérdések, mint a munkásellenőrzés elméleti és gyakorlati kérdései, a szervezett dolgozók forradalmi öntevékenységének megítélése, a munkásosztály vezető szerepének gyakorlati megvalósulása és az üzemi bizottságok pártirányítása, szerepük a termelés megindításában és a politikai harcokban. Ultrahanggal edzett acél A tulai kohászok csaknem kétszeresére fokozták a folyamatos öntözéssel készített acél szilárdságát. Az Ivan Bargyin Vaskohászati Intézetben kidolgozott módszer alapján nagy erejű ultrahangot vezetnek a krisztallizátorba, amelyben a folyamatos öntés végbemegy. Az erőteljes hanghullámok ebben az akusztikai megmunkálási folyamatban szétzúzzák, megőrzik a folyékony fémben keletkező kristályokat, fokozva ezáltal az acél szilárdságát, rugalmasságát és hozamát.