Vasas, 1972 (77. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

3 VASAS Türelmetlen pályakezdők Megkérdeztek kilencezer, alig néhány éve dolgozó fiatalt: milyenek voltak az első hetek, hónapok az első munkahelyen, milyen volt a pályakezdés? A lo­gikus statisztikai rendbe csoportosított válaszok s a tudományos igényű következtetések közelebb visz­nek annak megértéséhez, hogy miért lett napjaink egyik nagy társadalmi — és gazdasági — gondja a pályaválasztás, s a pályakezdés. Az Országos Ifjúságpoliti­kai és Oktatási Tanács, va­lamint a Munkaügyi Minisz­térium vizsgálata — amely­nek végkövetkeztetéseit Ha­vas Ottóné fogalmazta meg — csak egy­­lenne a témába vágó rutinmunka közül, ha készítői nem tágították vol­na vizsgálódásuk körét. A fiatalok válaszai, véleménye mellett kíváncsiak voltak a munkáltatók és „főhatósá­gaik” a minisztériumok, a megyei és városi tanácsok, a társadalmi intézmények vezetőinek véleményére is. így lett kerek egész a vizs­gálat; így lett vaskos kö­tetnyi bizonyíték a fiatalok mellett, és figyelmeztetés azok számára, akik nemcsak hogy nem értik, de — talán csak a bürokratikus szokás­rendszer hatására — min­den lehető eszközzel és mó­don súlyosbítják a pályakez­dés amúgy sem könnyű gondjait. A munkaerővel való foglalkozás korszerűsítése az új követelményeknek megfelelő módszerei hatá­rozzák meg a jövőbeni feladatainkat... Filmvetí­téssel egybekötött gyárlá­togatásokat szervezünk álta­lános iskolai tanulóknak” (Részlet az Ikarusz Karosszé­ria- és Járműgyár jelentésé­ből.) „A vállalatot még ma sem ismerem, akármilyen szé­gyen. A várható keresetről és a munkahelyi szokásokról csak a felvétel után kaptunk némi tájékoztatást.” (Részlet a 11. számú interjúból.) Az első buktatók A jó pályakezdés első fel­tétele a helyes pályaválasz­tás. Az utóbbi években több ezerre duzzadt azok száma, akik a legkülönbözőbb intéz­ményekben, a pályaválasztás, a pályára irányítás tudomá­nyos és gyakorlati gondjai­nak megoldásával foglalkoz­nak. Próbálkoznak a vállala­tok is: reklámkampányok­kal, üzemlátogatások szerve­zésével, filmek bemutatásá­val, brosúrák megjelenteté­sével, kiállítások szervezésé­vel. S az eredmény: a meg­kérdezettek több mint 75 százaléka a családi határo­zat, a baráti, ismeretségi kör tanácsa szerint választotta mai foglalkozását. Ez nem je­lenti ugyan a hivatalos pá­lyaválasztási tanács csődjét, ám a módszereken érdemes lenne elgondolkodni, többek között azon, hogy a vállala­tok és intézmények elsősor­ban a tizenéves fiatalokra koncentrálnak, s csak má­­sod-harmadsorban a szülők­re, a pedagógusokra. (A pe­dagógia régi dilemmája: ké­pes-e eldönteni a tizenhá­­rom-tizennégy éves gyerek, hogy milyen pályát válasz­­szon?) A pályakezdés első fontos tényezője: ismerkedés a munkahellyel, a felettesekkel, a leendő munkatársakkal. A megkérdezett igazgatók 73 százaléka szerint vállala­tuknál „a munkába lépők szervezett fogadása biztosí­tott ...” A Kohó és Gépipari Minisztérium jelentése már nem ilyen optimista­: „A pá­lyakezdő fiatalok fogadására, tájékoztatására nem alakult ki egységes gyakorlat. A fel­adatokon túlmenően nem is­mertetik meg a dolgozókkal jogaikat. A kollektív szerző­dés ismertetése egyetlen he­lyen sem történik meg. Ál­talánosságban csak az egyé­ni feladatok és a kezdő ke­resetek szolgálják a tájékoz­tatást.” Nézőpont kérdése Munkahelyi feletteseiknek csak 55 százalékukat, köz­vetlen munkatársaiknak 54 százalékukat mutatták be. Konkrét munkafeladataikról 44 százalékuk, a várható kezdő keresetről 43 százalé­kuk, a további kereseti le­hetőségekről mindössze 21 százalékuk kapott informá­ciót. A munkahelyi szokások­ról — amely egyébként minden ünnepségnél jobban elősegítheti a beilleszkedést — a megkérdezetteknek csak 20 százalékát tájékoztatták, és elenyészően csekély azok­nak a száma, akik több, ke­vesebb információt kaptak leendő munkahelyük általá­nos gazdasági feladatairól. Az igazgatók, a párt- és KISZ-vezetők, szakszervezeti bizalmiak szebbnek látják a helyzetet. Döntő többségük­­ úgy tudja, hogy a pálya­kezdőket minden esetben megismertetik főnökeikkel, munkatársaikkal, konkrét feladataikkal , és azzal, hogy munkájuk hogyan il­leszkedik majd be a válla­lat egészének munkájába. Persze itt is kialakult bi­zonyos hierarchia: a diplo­másokkal törődnek viszony­lag a legtöbbet, őket köve­tik a középiskolások és a szakmunkások, s a legelha­­nyagoltabbak a szakkép­zettség nélküliek, akik — úgy tűnik — csak addig keltenek különösebb érdeklő­dést, amíg leadják a mun­kakönyvüket. Megkérdezték a pályakez­dőket: főnökeik észrevették-e — s mi módon — a jó munkát? Az egyik tömör — s a vizsgálat idevágó ré­szének lényegét kifejező — válasz: „dicsérni jobban sze­retnek, mint fizetni.” És ez nem afféle , anyagiaskodó szemlélet, már csak azért sem, mert a munkahelyi szakmai karrier mércéjeként a megkérdezetteknek csak 40 százaléka jelölte meg a na­gyobb keresetet. (Csak illusztrációként: a megkérdezett 17—20 év­nek legnagyobb része az 1200— 1500 forint közötti kereseti kategóriában, a 21—25 éve­sek az 1700—2000 forint kö­zötti, a 26—30 évesek a 2000—2500 forint közötti ke­reseti kategóriába tartoznak. Az egyetemi végzettségűek zöme az utóbbi kategóriában található, s kisebb részük­nek ennél magasabb a havi keresete.) A fiatalok 33 százaléka a munkateljesítményt, 23 szá­zaléka szakmai rangot, 27 százaléka a munkatársak ba­rátságát, 19 százaléka a ve­zetők bizalmát, s mindössze 10 százaléka a vezetői be­osztást jelölte meg az érvé­nyesülést biztosító tényező­ként. 74 vállalat és intézmény­ vezetőinek több mint 90 százaléka szerint a pályakez­dők kizárólag a keresetek növekedésében látják a kar­rier mércéjét. Egyéb motí­vumot csak a maradék 10 százalék említett. Vaskos fél­reértés ez, aminek veszé­lyes következményei vannak. Ugyanis a vezetők a — vi­tathatatlanul meglévő — ke­reseti igények lehetőség sze­rinti kielégítésével a pálya­kezdők érvényesülési prob­lémáit jórészt megoldottnak tekintik. A szakmai előme­netel, a fiatalok sikerigé­nyének kielégítése, az ennek megfelelő széleskörű érvé­nyesülési lehetőségek biztosí­tása háttérbe szorul, pedig a 9000 kérdőív, illetve sze­mélyes interjú döntő több­sége azt bizonyítja, hogy a pályakezdő fiatalok jóval egészségesebben gondolkod­nak, egészen mást várnak: érvényesülési lehetőségeiket alapvetően saját jó munká­juktól, tényleges teljesítmé­nyüktől teszik függővé, s ettől nemcsak a magasabb fizetés, hanem a szakmai elő­menetel lehetőségét is vár­ják. Ám milyen jellemző: a fiatalok rangsorolásában az érvényesülés motivációs té­nyezői között harmadik he­lyen áll a jó kapcsolatok megteremtése és negyedik helyen a vezetőkhöz való al­kalmazkodás. Az igazgatók szerint pedig kizárólag a rá­termettség, a szorgalom, a tanulás és az emberi jó tu­lajdonságok döntenek. Le­het, hogy ebben az esetben is a fiatalok gondolkodnak reálisabban? Idevág még egy statiszti­kai adatsor: a megkérdezett fiatalok 50 százaléka azért tanul, mert ez segíti a szakmai fejlődését, s mind­össze 22,, illetve 10 százalék azok aránya, akik a maga­sabb kereset illetve az elő­léptetés reményében vállal­ják a munka melletti tanu­lást. A vezetők 70 százaléka viszont azt vallja, hogy a fiatalok továbbtanulásának döntő motívuma az anyagi perspektíva, Így vélekednek tehát a fia­talok és munkáltatóik ugyan­azokról a gondokról, s alig­hanem az itt vázolt véle­ménykülönbségben kell ke­resnünk a választ arra a kérdésre, hogy vajon miért lesz nálunk egyre nagyobb gond a pályakezdők sorsa? Vértes Csaba Asszonyok, lányok a vasiparban is. D­ecemberi számunkban többek között a nők isko­lázottsági szintjéről, kulturális helyzetéről írtunk. Életkor és családi állapot; első hallásra ez a két kö­rülmény nemigen függ össze a művelődéssel, mégis el­hanyagolható, ha figyelembe vesszük, hogy egy többgyer­mekes asszonynak nyilvánvalóan kevesebb ideje jut a művelődésre, mint egy gyermektelen, fiatal, elvált — bár dolgozó — nőnek. Ugyanakkor a szervezett oktatásban va­ló részvételre 40 éves korig lehet a nődolgozókat köte­lezni, így figyelemre méltó adat, hogy a megkérdezett 30 év­nél fiatalabb nők 20 százaléka hajadon, 25 százaléka fér­jezett, 2 százaléka elvált, 1 százaléka özvegy. A 30—40 év közöttiek, akik még aktív résztvevői lehetnek az álta­lános és szakmai oktatásnak — 1 százaléka hajadon, 25 százaléka férjezett, 4 százaléka elvált és 1 százaléka öz­vegy. Summázva tehát: a megkérdezetteknek mindössze 29 százalékára lehet számítani a munka melletti tovább­tanulásban, ha nem vesszük figyelembe, hogy az elvált és özvegy asszonyok között hányan vannak, akik egye­dül nevelik gyermeküket, ami jelentős mértékben befo­lyásolhatja a művelődési aktivitást, a tanulásra fordítha­­­tó szabad­idő mennyiségét. Család és gyermek: ilyen értelemben még a munka melletti továbbtanulásra alkalmas dolgozó nők aránya a családi állapot miatt is csökken, hiszen a megkérdezet­tek 6 százaléka egyedül neveli gyermekét. (Ebből 4 szá­zalék egy, 2 százalék két gyermekről gondoskodik.) Ma­rad tehát a megkérdezettek 23 százaléka akik társadal­mi, vállalati érdekből és reális, emberi mérlegelés alap­ján ösztönözhetők a munka melletti továbbtanulásra. Kérdés azonban, hogy megfelelő módon alkalmazzuk-e a rendelkezésünkre álló, ösztönző eszközöket.­­Család és művelődés: részletesen megvizsgáltuk, hogy az állami-, szakmai-, politikai- és népművelési for­mákon milyen arányban vesznek részt a megkérdezett különböző családi állapotú és életkorú nők. A megkérdezettek 11 százaléka tanul jelenleg az ál­lami és szakmai oktatás különböző fórumain. Politikai oktatás keretében képezi magát a megkérdezettek 28 szá­zaléka, és a népművelési képzési formákon — szabad­­egyetem, nyelviskola, munkásakadémia, stb — 13 száza­léka, ez összességében a megkérdezettek 52 százaléka. Mint decemberi számunkban említettük, a megkér­dezettek 60 százaléka nem rendelkezik szakképzettséggel, ami annyit jelent, hogy jelenleg az érdekelteknek csupán nyolc százaléka nem képezi magát, ha eltekintünk­­a sta­tisztikai torzítástól, hogy esetlegesen nemcsak azok ké­pezik magukat, akiknek nincs szakképzettségük, hanem éppen a képzettek.­­ Miként az adatok is tükrözik, érdekes tapasztalatunk, hogy a megkérdezett nődolgozók közül a legtöbben a po­litikai képzésben vesznek részt, pedig ez szakmai előme­netelüket nem, vagy csak áttételesen segítheti. Jelentős tényező a család, a férj segítsége, amennyi­ben ezáltal tehermentesíthető az asszony. Alkalmazási minőség és iskolai végzettség; ennél a problémakörnél elsősorban azt vizsgáltuk, hogy az álta­lános­ és szakmai műveltség hogyan függ össze a jelen­legi beosztással, pontosabban mennyiben dolgoznak a lányok, asszonyok a képzettségüknek megfelelő beosztás­ban. A megkérdezettek 57 százaléka segédmunkás, illetve betanított munkás, 12 százaléka szakmunkás, 6 százaléka technikus, 21 százaléka adminisztratív állományban és 4 százaléka ipari kisegítőként dolgozik. 11 százalékra te­hető a nyolc általános alatti végzettséggel segédmunkás­ként, illetve betanított munkásként dolgozók aránya, 1 százalékuk szakmunkásként és 1 százalékuk adminiszt­ratív állományban dolgozik. Hozzávetőleg a megkérdezettek 2 százaléka dolgozik érettségivel segéd- illetve betanított munkán, és ugyan­ilyen arányban szakmunkásként, fizikai állományban. 3 fő a megkérdezettek közül felsőfokú végzettséggel dol­gozik segéd- illetve k.betanított munkásként jelenleg. Bár a százalékos arány nem számottevő, mégis el­gondolkoztató egyrészből az, hogy különösen a harminc éven aluliaknál az érettségi ma már nem jelent egyér­telműen íróasztali munkát. Ezt a tényt igen figyelemre méltónak ítéljük, és talán ez vizsgálatunk egyik legpo­zitívabb — eddigi tapasztalatainkkal ellentétes — új is­merete, hiszen ez annyit jelent, hogy a megkérdezett 30 év alatti nődolgozók 4 százaléka érettségivel a birtoká­ban fizikai munkát végez. Idő... idő... Miután a szabadidő mennyisége jelen­tős mértékben befolyásolja a nők részvételét a művelő­désben, megkértük a megkérdezetteket, rangsorolják a fontosság szempontjából azokat a tényezőket ami esetük­ben a legnagyobb mértékben járul hozzá ahhoz, hogy kevés időt fordítanak a művelődésre. A megkérdezettek 43 százaléka említette első helyen a sok házimunkát, mint akadályozó tényezőt. Második­harmadik helyre sorolta a megkérdezettek 12 százaléka a műszakbeosztás, és a házi­munka egyeztetésének gond­jait, pontosabban azt a tényt, hogy nagyon nehéz dolog több műszakban dolgozni és otthon a családot, a háztar­tást is jól ellátni. Ez érhető is, hiszen a többműszakos munka a férfiak számára is fokozottabb igénybevételt jelent, nem csoda tehát, ha a viszonylag gyengébb fizi­kumú, és általában nehezebb terheket viselő nők eseté­ben is gondot okoz. Éppen ezért a nők szemszögéből rendkívüli jelentő­ségű azoknak az üzemi művelődési lehetőségeknek az is­merete, igénybe vétele, melyek igazodni tudnak a helyi műszakbeosztáshoz és a nők igényeihez. Munkahely és művelődés. A munkahelyi művelődés megfelelő színvonalának vannak objektív feltételei. Nyil­vánvalóan ott szélesebb a programválaszték skálája, ahol egész művelődési intézmény szolgálja a dolgozók kultu­rális igényeinek kielégítését. Éppen ezért érdekes szá­munkra, hogy nődolgozóink mennyire tájékozottak az üzemi művelődési házak, klubok, kultúrtermek, klub­­helyiségek, könyvtárak létezéséről, illetőleg azok prog­ramjairól. Arra a kérdésre például, hogy tudomása szerint van-e a vállalatnak kultúrháza, a megkérdezettek 67 szá­zaléka adott tájékozatlanságot eláruló választ. A klub­­helyiség működésével kapcsolatban hasonló módon nem, vagy rosszul informált a megkérdezettek 47 százaléka, a kultúrteremmel kapcsolatban pedig a megkérdezettek 69 százaléka. Jobb a helyzet a könyvtárak esetében. M­indebből arra lehet következtetni, hogy a nők job­ban tájékozottak a vállalat falain belül folyó kul­turális nevelő munkáról, mint a vállalaton kívül működő művelődési intézmények tevékenységéről. Ilyen értelemben javítanunk kell tehát a művelődési intéz­mények propagandáját a vállalatok dolgozói körében, különös tekintettel a nődolgozókra, hiszen esetükben éppen sajátos és ismertetett helyzetükből adódóan fon­tos a munkahelyi művelődés lehetőségeinek­­ ismerete, hiszen így tudnak választani az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő programok közül. — folytatjuk — Kubesch Erika 1972. JANUÁR Elnökségi tudósítás Szakszervezetünk elnöksé­ge január 5-én tartotta idei első ülését. A termelési osz­tály tájékoztatta az elnöksé­get a vállalatok és intézmé­nyek szocialista brigádveze­tőinek eddig megtartott ta­nácskozásairól. A jelentés többek között megállapítja, hogy ezeken a tanácskozáso­kon több mint 8 ezer brigád­vezető vett részt és sokan jelentek meg a gazdasági és mozgalmi vezetők közül is. A jelentés hangsúlyozza, hogy a vitákat az őszinteség és a kritikus szemlélet jellemezte. Az elnökség — ugyancsak a termelési osztály előter­jesztése alapján — megvitat­ta a vas-, fém-, és villamos­­energiaipar szocialista bri­gádvezetőinek országos ta­nácskozására készített referá­tum vázlatát. A központi vezetőség 1971. nov. 10-én tárgyalta a szak­ember-utánpótlás jelenlegi helyzetét és az ezzel kapcso­latos további feladatokat. A szervezési és káderosztály most elkészítette a témával kapcsolatos KV állásfoglalás és határozat végleges szöve­gét, amelyet szintén megvi­tatott és jóváhagyott az el­nökség. Végül a központi vezetőség idei s az elnökség első félévi munkatervéről döntöttek. Vasasküldöttség Finnországban Méhes Lajos főtitkár ve­zetésével háromtagú delegá­ció vett részt a Finn Fém­munkásszövetség december elején tartott XI. kongresz­­szusán. A delegációnak — a kongresszuson való részvé­tel mellett — alkalma volt megbeszéléseket folytatni testvérszakszervezetünk ve­zetőivel is, valamint a Finn Kommunista Párt főtitkárá­val. KÖNYVESPOLC Rövidesen megjelenik az Akadémia Kiadónál Rácz János: Az üzemi bizottságok a magyar népi demokratikus átalakulásban. A forradalmi népi bizottságok jelentősége, szerepe a népi demokratikus átalakulásban olyan téma, amely már régen foglalkoz­tatja a felszabadulás utáni korszak kutatóit. A nagy ér­deklődés oka elsősorban az a jelentős szerep, amelyet a bizottságok a forradalmi át­alakulásban betöltöttek. Az üzemi bizottságok különö­sen fontos küldetést telje­sítettek ; tevékenységükön keresztül valósult meg a tő­kés termelés munkások ál­tal történő ellenőrzése, de a romok eltakarításában, a ter­melés megindításában is el­évülhetetlen érdemeket sze­reztek. Ez a monográfia az üzemi bizottságok sokrétű tevé­kenységének átfogó történe­tét nyújtja. A munkában kü­lönösen nagy hangsúlyt kap­nak az olyan kérdések, mint a munkásellenőrzés elméleti és gyakorlati kérdései, a szervezett dolgozók forra­dalmi öntevékenységének megítélése, a munkásosztály vezető szerepének gyakor­lati megvalósulása és az üzemi bizottságok pártirá­nyítása, szerepük a termelés megindításában és a politi­kai harcokban. Ultrahanggal edzett acél A tulai kohászok csaknem kétszeresére fokozták a fo­lyamatos öntözéssel készí­tett acél szilárdságát. Az Ivan Bargyin Vaskohászati Intézetben kidolgozott mód­szer alapján nagy erejű ultra­hangot vezetnek a krisztalli­­zátorba, amelyben a folya­matos öntés végbemegy. Az erőteljes hanghullámok eb­ben az akusztikai megmun­kálási folyamatban szét­zúzzák, megőrzik a folyékony fémben keletkező kristályo­kat, fokozva ezáltal az acél szilárdságát, rugalmasságát és hozamát.

Next