Vasas, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

2 VASAS Önálló és közismert szakszervezeti álláspontokat A főtitkári referátum több megközelítésben is foglalko­zott a soron következő MSZMP-kongresszus, illetve a SZOT- és a vasaskongresz­­szus előkészítésének tenniva­lóival. Hangsúlyozta, hogy az eltelt időszak eredményeinek és gondjainak alapos elemzé­sére támaszkodva ki kell ala­kítanunk szakszervezetünk álláspontját a különböző tár­sadalmi, gazdasági és kultu­rális kérdésekről, mert csak ez lehet a megnyugtató alap távlati feladataink meghatá­rozásához. A kongresszusokra való felkészülés — különösen a gazdaságpolitikai kérdéseket tekintve — számunkra nem valamiféle új elvek és tézi­sek kidolgozását, hanem az érvényes párthatározatok, ál­lami és szakszervezeti állás­­foglalások következetes vég­rehajtását jelenti. A tétel egyszerű: minél jobban sike­rül az ilyen értelmű „előké­szítő munka”, annál keve­sebb lesz a kongresszusokon a vitatott kérdés. Számunkra pedig az a fontos, hogy közös munkánk gyümölcseként so­kasodjanak az eredmények és ritkuljanak a gondok. A 1974. JANU­ÁR Erőnk a szervettségben, a tagság tenni akarásában rejlik (Folytatás az 1. oldalról) Mai munkát végzők, a nők és a több műszakban dolgozók. Szakszervezetünk tapasztala­tai is igazolják, hogy a dol­gozók körében nagyon ked­vező fogadtatásra találtak a bérintézkedések és az év so­rán született egyéb szociálpo­litikai döntések. Az MSZMP KB 1972. novemberi állás­­foglalásában foglalt hosszabb távú feladatok végrehajtása ugyancsak megkezdődött. Szakszervezetünk is tevékeny részt vállal például a szabá­lyozórendszer módosításának és a szakmai bértáblázat ki­dolgozásának előkészítésében. Jelez a termelékenység érzékeny mutatója Az előttünk ál­ló esztendő főbb feladatainak alapvető tartalmáról szólva Méhes La­jos kiemelte az 1974. évi nép­­gazdasági terv végrehajtását, az MSZMP KB tavaly no­vemberi határozatának gya­korlati érvényesítését, az V. ötéves terv előkészületeit, az MSZMP XI. kongresszusára, illetve a magyar szakszerve­zetek és szakszervezetünk következő kongresszusára va­ló felkészülést. Az MSZMP KB 1972. no­vemberi állásfoglalásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a figyelemre méltó eredmények ellenére is csak a végrehajtás kezdeteinél tartunk. A népgazdaság 1974. évi tervénél figyelembe kell vennünk a világgazdaságot jellemző új tényezőket is, például a kiéleződő energia­­válságot, a tőkésvilág pénz­ügyi zavarai következtében növekvő inflációt és az ár­tendenciák alakulását. Mind­ezek hatásával — noha átté­telesen —, de számolnunk kell népgazdasági és ágazati szinten egyaránt, s ezért el­sősorban külgazdasági tevé­kenységünket kell megfele­lően alakítanunk. A főtitkár külön is foglalkozott a nép­gazdaság 1973-ban kialakult szocialista külkereskedelmi aktívumával,­­kifejtette szak­­szervezetünk ezzel kapcsola­tos álláspontját és célraveze­tő intézkedéseket javasolt a szükséges arányok megte­remtése érdekében. Kétségtelen, hogy a jövő szempontjából kiemelt fel­adatunk a termékszerkezet korszerűsítése és a gazdasá­gosság javítása. Az e célokat szolgáló erőfeszítéseket 1974- ben fokozni kell minden vál­lalatnál. A kongresszuson már elmondottakat most csak megerősíthetjük. A ter­mékszerkezet korszerűsítését és a gazdaságosság javítását föltétlenül gyorsítani kell, m­ert még ma is sok a bi­zonytalankodás és a várako­zás, aminek következtében növekszik az elmaradás és a ráfizetés. Természetesen a technika, a technológia és a termékszerkezet átalakításá­ra vonatkozó döntések alkal­mával az eddigieknél job­ban figyelembe kell venni a dolgozókra gyakorolt közvet­len és közvetett hatásokat. Szinte mindig elmondjuk, de most hatványozottan igaz, hogy az 1974. évi gazdasági feladatok eredményes végre­hajtása lényegesen nagyobb erőfeszítéseket követel a ta­valyinál mindannyiunktól. A nemzetközi piacokon élesedő verseny elodázhatatlan szük­ségszerűséggé teszi a haté­konyság intenzív fejlesztését, amelynek elsődleges feltétele a munkatermelékenység fo­kozott ütemű növelése. 1972-ben ágazataink érté­kelésekor azt jelen­the­­tük­, hogy a termelés emelkedését száz százalékig a termelé­kenység növelésével fedezték. Jelenleg nem mondhatjuk ugyanezt. Az 1973. gazdasági év adatait vizsgálva kitűnik, hogy a többlettermelést fo­lyó áron számítva kb. 70, összehasonlító áron kalkulál­va kb. 50—55 százalékban hoztuk a termelékenység emeléséből. Az okokat minden iparág­ban, minden vállalatnál és minden munkahelyen külön is vizsgálni kell, de néhány általános tennivalóra külön felhívjuk a figyelmet. Csak tőmondatokban: törekedni kell a munka- és üzemszerve­zés továbbfejlesztésére, a rejtett tartalékok feltárására és hasznosítására, a DH mun­karendszer további elterjesz­tésére és tartalmának, ered­ményességének javítására; a magasabb hatékonysági kö­vetelmények érdekében töre­kedni kell a vállalatok kor­szerűbb szervezeti keretei­nek megteremtésére, az ész­szerűbb létszámgazdálkodás­ra; szorgalmazni kell a szo­cialista munkaverseny-moz­­galom erőteljes fejlesztését; jobban kell törődni a műve­zetők és a szocialista bri­gádvezetők tevékenységével, munkájuk segítségével; kö­zéppontba kell helyezni az újítómozgalom felkarolását, amelyhez nagy segítséget nyújt majd az év elején sor­ra kerülő kohó-, gép- és vil­­lamosenergia-ipari műveze­tők országos tanácskozása. A bérpolitika színe és fonákja Méhes elvtárs a bér- és jö­vedelempolitika tennivalói­val kapcsolatban hangsúlyoz­ta, hogy 1974-ben nem követ­kezik valamiféle új szakasz, hanem változatlanul elsődle­ges kötelességünk az MSZMP KB 1972. novemberi állásfog­lalásának következetes vég­rehajtása. És a fő hangsúly a következetességen van. Az elmúlt évben jelentős lépést tettünk a szakmunká­sok és a betanított munká­sok, a nők és a nehéz körül­mények között dolgozók be­sorolási bérarányainak javí­tása terén. Így például a szakmunkások, és a betaní­tott, illetve segédmunkások közötti alapbérarányok a gépiparban 1,5, a kohászat­ban 4,7 százalékkal javultak a szakmunkások javára. Ez egyértelműen tükrözi, hogy a tavaly március elsején életbe lépett bérintézkedések a ha­tározat szerint valósultak meg. Fel kell figyelnünk vi­szont arra, hogy azóta egyes vállalatoknál a béreket és kereseteket alakító egyéb in­tézkedések következtében az arányok ismét a munkáske­resetek rovására romlanak. A fenti megállapítással kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy csak jelekről és nem bizonyított tényekről beszélhetünk, ugyanis a je­lenlegi statisztikák ebből a szempontból nem szolgálnak megbízható forrásul. Noha vitatható az összehasonlítás helyessége, mégis megemlít­jük, hogy a munkások napi keresetének I—III. negyedévi alakulását 1972—1973. között összevetve kitűnik: 25 válla­latnál a munkások napi ke­resetének fejlődése 8 száza­lék alatt maradt, sőt 8 válla­latnál még az 5 százalékot sem érte el. Annak ellenére, hogy a kötelező négy-, illetve nyolcszázalékos alapbéreme­lést végrehajtottak. Az alkalmazottak és a munkások keresetnövekedé­sének alakulását összeha­sonlítva kitűnik, hogy sok helyütt a vállalati eszközök felhasználása során relatíve nagyobb rész jutott az al­kalmazotti területekre. A bérarányok alakulásáról ál­talános és végleges véle­ményt csak majd az éves tényszámok birtokában mondhatunk, de az említett jelenségekre feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet, s mind a vállalati szakszerve­zeti szerveknek, mind köz­ponti vezetőségünknek alapos elemzésre építve kell foglal­koznia ezzel a nagyon fontos kérdéssel. A bérpolitikai kérdéseket tárgyaló KV-ülés napirendjé­re kerülő témák közül ket­tőt már említettünk. De a szakmai bértáblázat kidolgo­zásával és a KB novemberi határozatának következetes végrehajtásával kapcsolatos tennivalókon kívül foglalkoz­nunk kell majd például a kö­zéptávú bérpolitikai koncep­ciók kialakításának helyzeté­vel és feladataival. Álláspon­tunk változatlan. A távlati bérpolitikai koncepciók ki­alakítása szükséges, s több vállalat helyes gyakorlata bizonyítja, hogy végrehajtha­tó. Ezt hangsúlyoznunk kell, ugyanis a vállalatok jelentős része egyelőre csak éves fel­adatterveket dolgoz ki, és a középtávú bérpolitikai kon­cepciók kialakítását nem tartja reálisnak. A kérdést tovább kell vizsgálnunk, majd a megoldás érdekében egyértelm­ű, világos és szak­­szervezeti szerveink számára egységesen kötelező állásfog­lalást kell hoznunk. Hasonló értelemben kell döntenünk az alapbérek és mozgóbérek arányainak ala­kulását szabályozó szakszer­vezeti álláspontról is. Egyes vállalatoknál az összes kifi­zetett bérek 10—15 százalékát a mozgóbérek teszik ki, amelyből a dolgozók egyes rétegei alapkeresetük 40—50 százalékának erejéig része­sülnek, mások viszont nem jutnak ilyen címen külön jövedelemhez. Közismert, hogy az úgynevezett fekete túlóráknak is az említett mozgóbérhányad jelenti a pénzügyi alapját. Szakszervezetünk változat­lanul azért száll síkra, hogy az éves bérfejlesztések al­kalmával növeljék az alap­béreket és csökkentsék a mozgóbérek nagyságát. Ezen a téren viszont évek óta nem tudunk előrelépni. Vizsgálni kell tehát, hogy ebben a te­kintetben mi gátolja a végre­hajtást és szükséges újból meghatározni a célt és a cél­ravezető intézkedések mód­szereit is. Értékelnünk kell a kísérleti jelleggel bevezetett bértömeg-gazdálkodás ta­pasztalatait is, hogy javasla­tot tehessünk a bérszabályo­zás további tennivalóira. Tallózás a gazdasági feladatok között Méhes Lajos számos tényt és adatot felsorakoztatva foglalkozott a kohó-, gép- és villamosenergia-ipar 1974. évi és az V. ötéves terv idősza­kára vonatkozó feladataival. Egyebek között említette, hogy a kohászat 1975-re el­éri a 3,66 millió tonnás acél­­termelést, ami megfelel a negyedik ötéves terv elő­irányzatainak. Ez szükséges is, hiszen a kohászatnak a távlati program szerint 1980- ban 4,5, 1985-ben pedig 5 millió tonna acélt kell adnia. A gépipar előtt álló felada­tok közül kiemelte a haté­konyság növelését, egy foko­zottabb ütemű technológiai­­rekonstrukció végrehajtását, amely szükséges ahhoz, hogy az iparág továbbra is telje­síthesse fontos népgazdasági kötelezettségeit. A villamos energia iránti igények növekedésének üte­me az előzetes számítások szerint az ötödik ötéves terv időszakában is meghaladja az évi 8 százalékot, ami a tervidőszak utolsó évében mintegy 31 milliárd KWh villamosenergia-értékesítést jelent. Az iparág legdinami­kusabban fejlődő­­ tevékeny­sége a hálózatépítés lesz, s változatlanul fontos az erő­művi kapacitás fejlesztése, amelyből kiemelkedik a Du­­namenti Hőerőmű építése és a Tiszai Erőmű bővítése. A gazdasági tevékenység segítése mellet szakszerveze­tünknek változatlanul ki­emelt gondot kell fordítania a dolgozók élet- és munkakö­rülményeinek állandó, üte­mes javítására. A KGM-mel és a NIM-mel közöse­n java­solni fogjuk a vállalatokn­ak, hogy végezzék el a komplex tervek végrehajtásának mi­nősítését és dolgozzanak ki hasonló, átfogó és tartalmas programokat az ötödik ötéves terv időszakára is. Kongresszusi felkészülés programjában tehát első he­lyen kell szerepelnie azoknak a tennivalóknak, amelyek az MSZMP KB 1972. novemberi állásfoglalásának végrehajtá­sát, illetve az ötödik ötéves terv előkészítését szolgálják. A főtitkár számos példával bizonyította az 1971-es és az 1975-ben sorra kerülő szak­­szervezeti kongresszusok ál­talános körülményei és konk­rét feladatai közötti meg­egyező és eltérő vonásokat. Egyebek között említette, hogy több olyan kérdés van, amely — részben a tapaszta­latok hiánya, részben egyéb és fontosabb téma miatt — az előző kongresszuson nem kaphatott még megfelelő hangsúlyt, de a következő alkalommal már középpont­ba kerülhet. Példaként em­lítette az üzemi demokrácia helyzetét, a szakszervezetek ideológiai-politikai tömeg­munkájának tennivalóit és a mozgalom munkastílusát. Az üzemi szintű és az or­szágos beszámolók, javasla­tok elkészítésekor az emlí­tett kérdéseket és még jó né­hány hasonló nagyságrendű témát kiemelt figyelemmel kell kísérni. Természetesen szükséges, hogy elnökségünk a kongresszus alapos előké­szítése érdekében időben köz­­rebocsásson megfelelő vita­anyagot. Ebben helyet kell kapnia — többek között — a párt-, az állami és társa­dalmi szervek közötti mun­kamegosztás továbbfejleszté­sét célzó tennivalóknak, mert az együttműködés ma még gyakran esetleges, nem tisztázott a pontos felelősség, s ez esetenként zavart okoz a végrehajtásban és a tömegek véleményének alakulásában is. A jövőben növelnünk kell — az arányokat és a színvo­nalat tekintve is — a szak­­szervezetek önálló állásfog­lalásainak mennyiségét és minőségét, mégpedig úgy, hogy mind az előkészítésben, mind pedig a végrehajtásban­ jobban támaszkodjunk tagsá­gunkra, az általunk képviselt dolgozó tömegekre. Ma még gyakran olyan helyzet alakul ki, hogy a szakszervezetek által képvi­selt dolgozók lényegében nem is tudnak arról, milyen álláspontot képviselünk va­lamely kérdésben, mit te­szünk a tagság érdekében, a gondok megoldásáért. Nem titok, hogy sokszor az állami szervek sem a dolgozók vé­leményeként fogadják a szakszervezetek állásfoglalá­sát, hanem jó esetben úgy, mint egyik hivatal a másikét. Az állam ereje abban van, hogy megfelelő gazdasági, pénzügyi és egyéb hatalmi eszközökkel rendelkezik, hogy az apparátusában szi­gorú alá- és fölérendeltségi viszonyok érvényesülnek, hogy rendeletekkel és utasí­tásokkal vezet, irányít. A szakszervezet ereje viszont a szervezettségében van, ami megköveteli, hogy álláspont­ját mindenkor a dolgozókkal együtt alakítsa ki, és a meg­valósításért folyó harcot a tagság erejére és tenniakará­­sára támaszkodva folytassa. Az üzemi­­ demokrácia még mindig csak lehetőség A kongresszusi előkészüle­tek során és a kongresszusok napirendjének keretében is kiemelten kell foglalkoznunk az üzemi demokrácia fej­lesztésének ügyével. Eddigi erőfeszítéseink eredményeit megbecsüljük, de nem tagad­juk, és nem is akarjuk ta­gadni gondjainkat. Az igaz­ság az, hogy a demokratiz­mus jelenlegi gyakorlata nem elégíti ki a dolgozókat, de a szakszervezeti tisztség­­viselőket és a gazdasági ve­zetők jó részét sem. Minden­ki érzi, hogy ezen a területen nincs minden rendben. Igaz, az okokat gyakran másként látjuk, ám a lényeg, hogy az üzemi demokrácia jelenlegi helyzetével lényegében senki sem elégedett. Javasoljuk, hogy központi vezetőségünk önálló napi­rendként tárgyalja meg az üzemi demokrácia helyzetét és továbbfejlesztésének ten­nivalóit. Már a bizalmiakkal folytatott országos tanácsko­zás keretében törekednünk kell annak vizsgálatára, hogy a bizalmiak jobb bevonásá­val miként lehet az úgyneve­zett közvetett demokrácia gyakorlatát tartalmasabbá és eredményesebbé tenni. A következő vasaskong­resszuson elmélyülten kell foglalkoznunk a kulturális, ideológiai és politikai neve­lőmunka időszerű kérdései­vel is. Egy sor negatív ta­pasztalatot az 1972 decem­berében tartott központi ve­zetőségi ülésen szóvá tettünk. Ezek közé tartozott az erköl­csi-politikai nevelőmunka és az anyagi érdekeltség egész­séges arányainak eltorzulása a mindennapos irányító te­vékenységben, a szocialista elvek esetenkénti háttérbe szorítása a pillanatnyi elő­nyökért, vagy például a cso­portérdekek népgazdasági ér­dekeik fölé emelése. Mind­ezek káros hatása esetenként a kispolgári tendenciák erő­södésében, máskor a szocia­lista perspektívák halványu­­lásában, a közös ügyeink iránti közömbösség és érdek­telenség terjedésében nyilvá­nul meg. A kongresszusi fel­készülés során pontosan ezért nagy figyelmet kell fordíta­nunk ideológiai-politikai te­vékenységünk hatékonyabbá tételére. Hasonlóan fontos köteles­ségünk a szakszervezeti mun­kastílus továbbfejlesztése. Csupán egyetlen példa. Már szinte az élet minden terüle­tére vonatkozóan határoza­taink, szerződéseink, vagy írásos megállapodásaink van­nak, de nem szabad elfe­lejteni, hogy a szakszervezeti munka egésze, sőt a szocia­lista társadalom működése nem nélkülözheti a dolgozók öntevékenységét és kezdemé­nyezéseinek sokaságát, ami pedig nem tud mindig a sza­bályzatokhoz igazodni. A tö­megekkel képtelenség alapo­san megismertetni a rengeteg határozatot, vagy az üzemek közötti szerződések sokasá­gát és folytathatnánk a felso­rolást. Gondolkodnunk kell valamiféle egyszerűsítésen, hogy a dolgozók­ számára is egyszerű, világos és tömör állásfoglalásaink, határoza­taink legyenek. Természete­sen továbbra is szükség van részletes kollektív szerződé­sekre, munkaverseny-, törzs­­gárda- vagy újítási szabály­zatokra, de mindezeket —­ képletesen szólva — „tömeg­­fogyasztásra” alkalmassá kell tenni. Egyebek között a ve­zető és irányító munkánk minőségi kritériumává kell tenni, hogy az a testületi döntés, jelentés, vagy hatá­­rozat a jó, amelyet a dolgo­zó tömegek azonnal megérte­nek és követni tudnak. A KV személyi döntései A főtitkári beszámolót kö­vető vitában 12 hozzászólás hangzott el. A központi ve­zetőség tagjai elfogadták és jóváhagyták az előterjeszté­seket, s a végrehajtáshoz nagyon sok gyakorlati ta­pasztalattal és konkrét javas­lattal igyekeztek segítséget nyújtani. A központi vezetőség vé­gezetül személyi kérdésekről döntött. Eperjesi István elv­társat, a szervezési és ká­derosztály vezetőjét, érdemei elismerése mellett , beosz­tásából felmentette, és hoz­zájárult ahhoz, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium fel­kérésének eleget téve átve­gye a KGM személyzeti és oktatási főosztályának veze­tését. Szakszervezetünk szer­vezési és káderosztályának vezetésével Hidasi (korábban Hrdlicska) Lajos elvtársat bízta meg, aki szakszerveze­tünk régi munkatársa, és az elmúlt évben fejezte be az SZKP politikai főiskoláján folytatott tanulmányait. B. G. A vita egyik hozzászólója, Karácsonyi János, a SZIM VSZT­ titkára.

Next