Vas Népe, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-29 / 24. szám

RÉPCELAK! EPILÓGUS (Majdnem minden napilap összegező cikket kö­zölt Répcelak tanulságairól. Úgy gondoljuk, hogy la­punk semmiképpen sem illetéktelenebb. A szerk.) A répcelaki bűnper 11 felelősségre vont vádlottja között volt egy mérnök, akire nem lehetett nem odafigyelni a tár­gyalás 26 napján. Sorra-rendre belekötött a vád szakértőibe — egy Európa hírű, Kossuth-díjas szakértővel is hosszas vitái voltak —, s amikor egy-egy ilyen vita után új vizsgálatot rendelt el a bíróság, az újabb tények is a mérnök-vádlott ellen szóltak. Hallván mindezt, megfogalmazódott ez emberbe® a kér­dés: vajon beszövetkezett volna-e a robbanás, ha annak idején annyi energiát, sokoldalú törődést — vagy csak a felét is —, rászánták volna a megfelelő tartály­anyagok felkutatására, elkészítésére, a technológiai hibák ,,kiszűrésére”, egyebekre, mint amennyit a mérnök-vádlott most önmaga védelmére fordított? A periratok pedig restségről is tanúskodnak, d­e a fajta restség a gyártó üzemben időnként mintha transzformálódott volna. A restség, a haladás a könnyebb ellenállás irányába... Nagykanizsán araiak idején meg sem kísérelték, hogy a szük­séges szenkezeti anyagot felkutassák. Ehelyett valaki valahol áthúzta az előírt, jó anyagot és beírta a könnyen beszerez­­hetőt. A per során az is bebizonyosodott: volt jó anyag is, csak meg kellett volna keresni. Azzal is nyugtatták magukat, hogy nincs olyan szabvány, amely előírná, milyen igénybe­vételnek kell megfelelniük a répcelaki tartályoknak. Ezek a tartályok 1959—60-ban (!) késszűltek. Viszont van egy szab­vány — amelyet, ha alkalmaztak volna, feltehetően nem következik be a robbanás —, amely 1957-es keltezésű. Csak éppen nem kutatták fel. A tárgyalást vezető bíró megtalálta. A robbanást már nem lehet nem megtörténtté tenni. „Felrobbant” azonban itt valami más is, nemcsak a tar­tályok. Kényelmesnek, megingathatatlannak hitt — legalábbis egyesek által annak hitt —­ „hadállásokat” is szetvetett a detonáció. A még előforduló, a gazdasági reformunk által is erélyesen kárhoztatott megalkuvás hadállásait. A nem-gondol­kodásét. A rutin-munkáét. A Wart pour Part termelését. (Ter­melj azért, hogy termelj.) Azét: sokan csináljuk, megoszlik a felelősség. A felső ellenőrzés­­esetenkénti gyatraságéét. A hozzá­ nem értését... Mit gondoljunk a Kőolaj és Gázipari Tröszt azon hivatalnokáról, áld tudja, hogy Nagykanizsán nem tudják megcsinálni, nem tudják hőkezelni, ami Répcelaknak kell — a hőkezelés is alapkövetelmény! De azért csak hadd csinálják! (A nagykanizsai gépgyár csakúgy, mint a Répcelaki Szeneorgyár ehhez a tröszthöz tartozik.) Mit gondoljunk a Bányaműszaki Felügyelőség azon tisztviselőjéről, aki azt sem vette észre, hogy, ha a Répcelakról felküldött nyomáspróba alapján üzemelne a tartály, ak­kor jószerével az egész üzemet át kellene építeni? Akiket Répcelak ellenőrzésével is meg­bíztak és akik nem rendelkeztek kazánbiztosi vizsgával és e kazánok „ítészei” voltak? Mindezek a helyenként előfor­duló, esetenként súlyos hibák ellenkeznék társadalmunk cél­jaival, törekvéseivel, reform-törtékvépeliekkvel. Ellenben teljesen egybevág poétikánkkal, humanizmusunkkal, hogy az említett káros — szórványosan másutt is meglevő, legföljebb „látvá­nyos” robbanást nem okoz­ó — temdenciájcat kellően gyomlál­juk, ha kell vádoljuk. A Répcelaki Szénsavgyár fiatal üzem, tízéves a robbanás idején. Olykor a trösztinél és egyebütt így is kezelték: gyer­mekként. Persze, azért szó volt róla, hogy Répcelak „kap”, azaz rekonstruálják. Mert népgazdasági fontossága egyre vilá­gosabbá vált. A per egyik vádlottja 1966-ban a megyei pert­­értekezleten elmondotta: „Európában egyedülálló, ahol ilyen nagymennyiségű, természetes széndioxid-készlettel rendelkez­nek. .. Geológusaink 150 évre becsülik ezt a készletet. 1964-ben a Nehézipari Minisztérium kollégiuma úgy határozott, hogy tovább kell fejleszteni a már meglevő rihályi és répcelaki ezénsavgyárat. Hamarosan jóváhagyta a mintegy 30 milliós fejlesztési ellőirányzatot. A KŐOLAJTERV­ azonban 95­ milliós beruházási programot készített. 1965-ben ismét módosítás: 110 millióra. 1966-ban ismét részmódosítás 83 millióra. Most ismét átdolgozásra kerül. Az első terv szerint 1968. első felében fzecent­ek,na befejezni a rekonstrukciót, de már ez a határidő is kitolódott 1971.májusára. Véleményem szerint már ez a ha­táridő sen tartható...” A részvevők sürgetőleg szóltak e be­ruházásról. A reform is nyomatékosan hangsúlyozza: ne hú­zódjon el sokáig egy-egy beruházás. Némelyek most azt is mondogatják: vajon bekövetkezett volna-e a robbanás, ha az eredetileg tervezett időre végrehajtják a rekonstrukciót? Egy bizonyos: kár, hogy egy tízéves üzemet rekonstruálni kell. Másrészt: ennek a szükségessége nem biztonsági okokból me­rült fel, h­anem­ a kapacitás növelése, a modernizálás miatt. Akik „fönt” a programot más fontos programok közé besorol­ták, nem „nyomás-ellenőrzők”, nem tartály-tervezők, hanem elvi, gazdasági kérdések eldöntői. Nem sokkal a robbanás előtt el is készült a véglegesnek látszó terv. Az aztán kérdés: tán­­talmazott-e ez a tartályokról valami újat? E terveket ugyanis visszavonták. A robbanás után... Amikor maga a kormány szigorú vizsgálatot rendelt el! Visszatérve arra, hogy fiatal üzem szorult rekonstruk­cióra. .. Oka volt az is, hogy a földből föltáró széndioxid gáz különféle szennyező anyagokat tartalmaz, bár ez nem szá­mottevő, mégis káros volt. Szakosította például a hűtővago­nok áruit. A szennyezések tökéletes eltávolítása (99,9 százalé­kos tisztaság) akkor is, ma is a hazai kutatás tartozása. Né­hány évvel a robbanás előtt két licenc-ajánlat is érkezett, amelyek nélkülözték a hazai technológia fogyatékosságait. De a költségek nem tették lehetővé itthoni alkalmazásukat. Viszont a robbanás közvetlenül és közvetve 2—2,5 milliárd kánt oko­­zott. És ami ennél is drágább: emberéleteket követelt. Megszületett az ítélet. Egy évvel a robbanás után meg­kezdték a termelést a szénsavgyárban. Abszolút biztonsága­san.. Késői nekrológnak szánom e sorokait, kilenc ember sajnálatos és több, káros tendencia szükséges halálára. A restség, a rutinmunka, a hozzá­ nemértés, a Part pour Part .,termelés”, az önállótlanság nemcsak Répcelak ürügyén elve­tendő, immorális kategóriákra. Amelyek — ismétlem —, nem mindenütt okoznak nagy detonációk... Tarabe Zoltán KI MSZMP VAS MEGYEI 8970 m MAGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 24. szám Ara 80 fillér 1970. január 29. Csütörtök IWAI SZÁMUNKRÓL: Tito Zanzibárban Bar­tók-hangverseny Leány rablás Jó reggelt, itt a tej A magyar államférfiak Batata Berlin Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, szerdán délelőtt különvonaton a Né­met Demokratikus Köztársa­ság fővárosába érkezett. Kádár János és Fock Jenő, a Német Szocialista Egység­­párt Központi Bizottságának és az NDK kormányának meghívására baráti látoga­tást tesz az NDK-ban. A magyar vezetők külön­­vonata pontosan 10 órakor gördült be a berlini Ost­­­bahnhofra. A vonatról le­lépő Kádár Jánost és Fock Jenőt Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke. Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, az NDK Minisz­tertanácsénak elnöke. Erich Honecker, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bizottság titkára,­­ dr- Nagy Lajos, hazánk berlini nagykövete üdvözölte. A kölcsönös üdvözlések után Kádár János és Fook Jenő a pályaudvar körül összegyűlt ünneplő berliniek lelkes tapsa közepette szál­lására hajtatott. Szerdán délben, fél tizen­kettő után néhány perccel, a Német Szocialista Egység­párt­ Központi Bizottságának székházában, a Politikai Bi­zottság tanácstermében, meg­kezdődtek a megbeszélések a Magyar Népköztársaság­ és a Német Demokratikus Köz­társaság párt- és kormány­­vezetői között. Magyar részről Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, az MSZMP po­litikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke, Er­délyi Károly, a Központi (Folytatás a 2. oldalon) Már több, mint harminc tárgyi emléket gyűjtött * szombathelyi Petőfi Sándor utcai Általános Iskola nép­­rajzi szakköre. (Riportunk az 5. oldalon) Fotó: — je ~• Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke baráti látogatásra az NDK fővárosába érkezett. Képünkön: Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, a berlini pályaudva­ron üdvözli Kádár Jánost. (A Vas Népe képtávíróján érkezett) -----------------------————————-—————— A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szipka József rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vetet — érdemeinek elisme­rése mellett — felmentette a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének vezetésére kapott megbíza­tása és Pakisztánba történt akkreditálása alól, s ezzel egyidejűleg Rapai Gyulát ki­nevezte rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetté és megbízta a moszkvai nagy­­követség vezetésével. Grecsko hazautazott Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter befe­jezte a Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatá­sát és szerdán hazautazott. A repülőtéren Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere, Werner tengernagy a nem­zetvédelmi miniszter helyette­se, továbbá Abraszimov, a Szovjetunió NDK-beli nagy­követe, Kulikov vezérezre­des, a Németországban ál­­­lomásozó szovjet hadsereg­csoport főparancsnoka, a hadseregcsoport tábornokai és tisztjei búcsúztatták. Bom­bázóköt­elek Kairó térségében — Per­uza főni leiben — Óriássátor és műégbolt — Lehet-e szerelni Odor Emíliát?

Next